Ferenc pápa elégedett lehet az Európai Unió 27 vezetője által kiadott Római Nyilatkozattal (a brit miniszterelnök már nem vett részt a tanácskozáson). A dokumentum ugyanis szorgalmasan követi azt a nyomvonalat, amit egy nappal korábban a katolikus egyházfő nagyívű beszédében ugyanezen vezetők előtt…

Szerző: Andre Lowoa  2017.04.30. 12:15

Varsó, Lengyelország – 2017. április 30. Narrátora lettél egy Karol Wojtyla életéről szóló dokumentumfilmnek; A kontinens felszabadítása: II. János Pál és a kommunizmus bukása címmel.Lengyelországi látogatásod alatt oda is elutaztál, ahol Karol Wojtyla élt és dolgozott. Mit jelent neked a volt…

Szerző: Andre Lowoa  2017.04.30. 10:07

Csömend 352 lakosú kisközség Marcalitól keletre helyezkedik el. Egyházas hely volt 1332-37-ben, mert első említése a pápai tizedjegyzékben történt. Írott alakban Chemend-ként az 1536-os adólajstromban szerepelt. Híresebb birtokosai voltak: Török Bálint, a Lengyel, a Mérey, a Gyulai Gaál családok és…

Szerző: Andre Lowoa  2017.04.30. 08:49

Somogyvámos 829 lakosú község Lengyeltótitól 13 kilométerre, délre fekszik. A mai falutól kissé távolabb volt a középkorban Vámos falu. Az 1575-ös török kincstári adólajtsromban Vámosfalva alakban fordult elő. Ennek a településnek az utókorra maradt kora gótikus templomának romja a megye egyik…

Szerző: Andre Lowoa  2017.04.30. 08:48

Pamuk 281 lakosú község a 36-os/Kaposvár-Fonyód/ vasútvonal mentén, Lengyeltótitól délre, 14 kilométerre fekszik. Feltételezések szerint a falu mai határában a kora középkorban több olyan település volt, melyet az oklevelek említettek.http://dd.bloglog.hu/page/7/ Szent Mihály-templom Somogyvár…

Szerző: Andre Lowoa  2017.04.30. 08:47

Öreglak a 36-os/Kaposvár-Fonyód/ vasútvonal mentén, Lengyeltótitól 7 kilométerre, délkeletre, a Pogány- völgyi-víz partján fekvő 1776 lakosú község. Azon kevés somogyi falu közé tartozik, amelyiknek a népességszáma fokozatosan nő. A középkori oklevelek Lak vagy Lakvár alakban említik, a gyakori…

Szerző: Andre Lowoa  2017.04.30. 08:46

Táskát, a Nagyberek- Fehérvízi- láp természetvédelmi terület déli részén fekvő 504 lakosú községet Marcali- Nikla vagy Buzsák felől közúton is megközelíthetjük, de ha emlékezetes kirándulást szeretnénk tenni, akkor 39-es vonalon, Balatonfenyvestől a kisvasúttal utazzunk keresztül a lápon.…

Szerző: Andre Lowoa  2017.04.30. 08:45

Buzsák a Balatontól 15 kilométerre fekvő Somogy megyei 1497 lakosú község, Lengyeltótitól 6 kilométerre, nyugatra fekszik. A helységet érinti a 36-os/Kaposvár-Fonyód/ vasútvonal. A mai község helyén a középkorban Akts és Magyari falvak voltak. A mai nevével 1675-ben találkozunk először. Ebből az…

Szerző: Andre Lowoa  2017.04.30. 08:44

Hács 420 lakosú község Lengyeltótitól 6 kilométerre, délkeletre fekszik. A település létrejöttét az Inkey család 1820-as évekbeli jobbágytelepítésének köszönheti. A hozzá tartozó Béndek-pusztán az Árpád-korban falu állt. A középkori falut 1331-ben említették először. Temploma volt, melynek romjai ma…

Szerző: Andre Lowoa  2017.04.30. 08:43

Kisberény 212 lakosú község Lengyeltótitól 3 kilométerre, délre fekszik. Először az 1332-37-es pápai tizedjegyzékben szerepelt a neve Beren alakban. A település nevezetessége a római katolikus templom.http://dd.bloglog.hu/page/7/ Alexandriai Szent Katalin-templom Lengyeltóti a Csalogányok…

Szerző: Andre Lowoa  2017.04.30. 08:42

Gyugy 281 lakosú község Balatonboglártól, délre, 12 kilométerre fekszik. Környéke a rézkor óta lakott, s a falu már a XII-XIII. században létezett. A tatárjárás előtti időktől találhatók írott dokumentumok a település történetéről. A török pusztításait kiheverve lassan fejlődött. Az római katolikus…

Szerző: Andre Lowoa  2017.04.30. 08:41

KIRÁLYOD SENKIT SEM HAGY EL 1991. június 12. Uram, Te nyomon követed üldözõimet, legyõzöd õket, és õk nem tudnak hozzám érni. Eljönnek hozzám az idegenek 1 , igyekeznek megnyerni engem, és amikor enyéimhez 2 megyek nélkülözõ koldusként, rongyosan, és csodáidról beszélek nekik, mintha fülük…

Szerző: Andre Lowoa  2017.04.30. 08:40

"Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra." 2 Kor 4,17-18Este a kórházbanMinden örömnek szenvedés az ára.Harangok zúgnak bennem estimára.Templom vagyok itt, honnan messze száll ma,a szenvedésre…

Szerző: Andre Lowoa  2017.04.28. 12:06

Anyák napja - után Tudatos szerkesztői döntés, hogy az ünnepet követően emlékezzen meg honlapunk az édesanyákról, nagymamákról, dédikről... Ezzel is kifejezve, hogy az őket megillető tisztelet nem 24 órához kötött csupán.Meggyőződésünk, hogy Isten nem általánosságban teremtett világot, hanem abban…

Szerző: Andre Lowoa  2017.04.28. 12:05

A német parlament elfogadott egy részleges tiltó határozatot, ami betiltja a nikáb és burka viselését a hadseregben és a köztisztviselők körében. A Bundestag weboldalán megjelent törvény szerint az arcot elfedő viselet nem teszi lehetővé, hogy a köztisztviselők a semleges és pártatlan álláspontot…

Szerző: Andre Lowoa  2017.04.28. 09:01

Gamás 877 lakosú község a 67-es főközlekedési út mellett Lengyeltótitól 16 kilométerre, délkeletre fekszik. A helység szinte egyidős keresztény államunk kialakulásával, hiszen Szent István korában lakott hely volt: Gamuz alakban írták a nevét. Később is több középkori iratban előfordult, majd…

Szerző: Andre Lowoa  2017.04.28. 08:18

Somogybabod 529 lakosú község Balatonlellétől 15 kilométerre, délre, a 67-es főközlekedési út mentén. Babodpuszta néven a XIV. század első felében  említi oklevél. A mai község öt pusztából alakult meg 1939-ben, melyhez 1981-ben hozzácsatolták Tardpusztát. A településen autós és motoros…

Szerző: Andre Lowoa  2017.04.28. 08:17

Somogytúr 421 lakosú község Balatonlellétől 10 kilométerre, délre a 67-es főközlekedési út mentén. Első okleveles említése 1082-ből való. Az Árpád-korban virágzó település, birtokközpont. A török korban visszafejlődött, majd kissé távolabb újratelepült. A volt Bosnyák-kúria 1750 körül épült. Benne,…

Szerző: Andre Lowoa  2017.04.28. 08:16

TÉVEDÉS AZT HINNI, HOGY EZ AZ ÉN ÍRÁSOM 1989. november 7. Jézusom? Én vagyok. Béke legyen veled! Fogadj engem úgy, ahogy tanítottalak. Virágom, szeress, merülj el bennem, végy magadhoz, és légy tükörképem, galambom! Uram, add értésemre, miért fordulnak elõ helyesírási hibák?…

Szerző: Andre Lowoa  2017.04.28. 08:15

Látrány a Balaton déli partján fekvő, Balatonlelle várostól délre, 3 kilométer távolságra, a 67-es számú főforgalmi út mentén fekvő 1390 lakosú község. A település az észak- déli irányú dombság keleti, a Tetves patak felé lejtő lábánál alakult ki. A település magja…

Szerző: Andre Lowoa  2017.04.27. 18:35

MA VALÓBAN A KEGYELEM SZENTLELKE A SZEGLETKÕ 1989. december 23. Béke legyen veled leányom, érintsd meg Szívemet… érezd, mennyire szétszaggatták! (Lelkemmel éreztem Urunk Szívét.) Húzd ki a töviseket, amelyek Szívemet szúrják! Mutasd meg Uram, hogyan húzzam ki e töviseket! A…

Szerző: Andre Lowoa  2017.04.27. 08:18

Karád 1713 lakosú községe a 35-ös /Kaposvár- Siófok/ vasútvonal mentén található a több mint 900 éves település. A település Balatonlellétől 17 kilométerre fekvő hegyes- völgyes domborzatú település. Csupa mező, nagy kiterjedésű erdők, jó hozamú szőlőhegyek, szép rétek fekszenek a karádi határban. A…

Szerző: Andre Lowoa  2017.04.26. 08:06