Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

A sebeket kell most bekötözni – Interjú az abortusz.hu alapítójával

2014. március 30. 09:36 - Andre Lowoa

Az, hogy a testem felett én rendelkezem, az egyik legnagyobb téveszme – mondta a Mandinernek Olaj Anett, az abortusz.hu alapítója és szerkesztője. Anett maga is átélt egy abortuszt, majd sok évvel később megtért és családot alapított. Azóta küldetésének érzi, hogy elmondja,…

Tovább
komment

Gemzse

2014. március 25. 19:57 - Andre Lowoa

Gemzse 859 lakosú község Vásárosnaménytől 12 kilométerre, nyugatra fekszik. Jelentős műemléke a fa harangláb. Galéria nélküli, harangházán két íves mellvéddel, négy fatoronnyal, magas karcsú torony 1783-1792 között készült valószínűleg a népi építész, Kakukk Imre,…

Tovább
komment

Ilk

2014. március 25. 19:57 - Andre Lowoa

Ilk 1166 lakosú község, Vásárosnaménytől nyugatra, 7 kilométerre fekszik. A helység földrajzilag eltér a környék falvaitól, a szabolcsi dombság homokhátjára épült, még a XIX. század elején. Egyetlen érdekesebb épülete a XIX. században, klasszicista stílusban épült…

Tovább
komment

Pusztadobos

2014. március 25. 19:57 - Andre Lowoa

Pusztadobos 1287 lakosú község a 41-es főközlekedési út mentén, Vásárosnaménytól délnyugatra, 14 kilométerre fekszik. Már a XIII. században létező falu, akkor Gut-Keled nemzetség birtoka, melyet a IV. László király elleni felkelésben elveszített. Ezután a falut a Kállayak…

Tovább
komment

Nyírmada - 2013-07-07 10:36 vasárnap

2014. március 25. 19:56 - Andre Lowoa

Nyírmada 4619 lakosú város a 41-es főközlekedési út és a 116-os/Nyíregyháza-Vásárosnamény/ vasútvonal mentén Vásárosnaménytől 15 kilométerre, délnyugatra fekszik. Első birtokosa a Zoárd nemzetség a XIV. században. E nemzetség ága volt a Maday- család, akik a XVI. század…

Tovább
komment

Rohod

2014. március 25. 19:56 - Andre Lowoa

Rohod 1310 lakosú község a 116-os/Vásárosnamény-Nyíregyháza/ vasútvonal mentén, Baktalórántházától 8 kilométerre, északkeletre fekszik.http://ea.bloglog.hu/page/7/ Szent Kereszt felmagasztalása görög katolikus templom

Tovább
komment

Vaja - 2013-07-07 10:36 vasárnap

2014. március 25. 19:56 - Andre Lowoa

Vaja 3654 lakosú város Mátészalkától nyugatra, 15 kilométerre a 49-es főközlekedési út és a 116-os/Vásárosnamény-Nyíregyháza/ vasútvonal mentén fekszik. A református templom gótikus eredetű, tornya 1824-ben készült el. Előtte Vay Ádám kuruc marsal síremléke található a…

Tovább
komment

Ófehértó

2014. március 25. 19:50 - Andre Lowoa

Ófehértó 2684 lakosú község a 116-os/Vásárosnamény-Nyíregyháza/ vasútvonal mentén, Baktalórántháza délnyugatra, 6 kilométerre fekszik. A római katolikus templom gótikus stílusban, barokk toronnyal, kapubejárata feletti címer szerint ez utóbbit Gersei Pető Rozália 1750-ben…

Tovább
komment

Magy

2014. március 25. 19:50 - Andre Lowoa

Magy 987 lakosú község a 116-os/Vásárosnamény-Nyíregyháza/ vasútvonal mentén Baktalórántházától 11 kilométerre, nyugatra fekszik. A Mohos-ősláp védett természeti ritkaság.http://ea.bloglog.hu/page/7/Szűz Mária szíve templomA templom 1958-ban épült.

Tovább
komment

Nyírtét

2014. március 25. 19:49 - Andre Lowoa

Nyírtét 1134 lakosú község Baktalórántházától 20 kilométerre, északnyugatra fekszik. http://ea.bloglog.hu/page/7/Istenszülő Oltalma görög katolikus templomSzent István király templom

Tovább
komment
süti beállítások módosítása