Fehérgyarmat 8789 lakosú város a 491-es főútvonal és a 113-as/Nyíregyháza-Mátészalka-Zajta/ vasútvonal mentén, hazánk északkeleti részén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Szatmári síkság nyugati, a Tiszaháttal határos részen fekszik, a Tisza - Szamos - Túr folyók által bezárt háromszögben. A település a X. század második felében született, a Gyarmat törzs ide telepített töredékének szállásaként. A település nevében a Gyarmat törzsnév minden bizonnyal ótörök eredetű, feltevések szerint a JORMATI (nem vándorló, letelepült) köznév lehet a szó forrása. A Fehér- előtagra több magyarázat is szolgál. Egyik vélemény szerint a törzs egykori zászlajának fehér színét jelzi, a másik felfogás arra utal, hogy a község határát régen a gyakori áradások és belvizek miatt gyakran borította fehér víztükör. A határban ma is van egy Fehér-tó nevű mezőrész. A település határa síkvidék jellegű, melyet a múlt század végéig átszabdalt a Szamos megannyi mellék- és holtága. A közfoglalkozásnak számító halászat és vadászat mellett az állattartás és a földművelés évszázadokon át a lakosságnak csak kisebb hányadát látta el. A Cserhát, Kisgaz, Birhó határnevek máig őrzik a valamikor gazdag erdők emlékét, mert a víz mellett Fehérgyarmat másik jellegzetessége az erdő volt. Történetének első századaiból nem maradtak fenn írásos emlékek. A település neve írott formában először 1334-ben egy pápai tizedjegyzékben fordul elő. A falu Miklós nevű papja 6 garas és 23 dénár pápai tizedet fizetett /Nicolaus sacordos de Garmath solvit sex grossos et vigintitres genáros/. A fizetett összeg szerint Fehérgyarmat a XIV. században már tekintélyes település lehetett. A falu neve 1387-ben mint Germad, 1403-ban mint Jarmath tűnik fel a korabeli iratokban. A kialakulás körüli időkben a környéket birtokló uraké Fehérgyarmat egyik birtoka se lett! Mivel rajta ment át a szatmári várból Panyolán keresztül a szamosszegi átkelőhelyhez az Árpád-kori fontos hadi és kereskedelmi út, egészen a királyi várbirtok szervezet felbomlásáig megmaradt a szatmári vár tartozékának. Ezt követően birtokosai minden valószínűség szerint felemelkedett várjobbágyi család leszármazottai. A település második okleveles előfordulása 1357-ből éppen erre utal egy Gyarmati nevű földbirtokos említésével. A Gyarmatiak tehát a község első birtokosai. A környező községekkel együttesen kialakult uradalom központi települése volt Fehérgyarmat, ezért a XIV. századi fejlődése igen jelentős. Fejlődését még jobban elősegítette az a tény, hogy az Anjouk korában igen fontos kereskedelmi útvonalon fekvő község már 1350 után helyt adott kereskedőknek és iparosoknak. A meginduló mezővárosi fejlődés eredményeként csakhamar eléri az oppidum színvonalat, vámszedési joggal rendelkező mezőváros lesz. Hivatalosan azonban csak egy 1418-ból származó oklevélben nevezik először mezővárosnak. A községet a mohácsi vész után birtokló Báthory András és Drágffy Gáspár a váradi béke idején még Szapolyait támogatják, de 1540-től átpártolnak Habsburg Ferdinándhoz. Báthory András ezért erdélyi vajda lett, de jogait csak a Habsburg segítséggel tudta érvényesíteni. 1565-ben a Szatmár várát János Zsigmondtól visszafoglalni akaró osztrák csapatok Gyarmatot is végigpusztították, a korábbi békés évszázadok után ez volt az első jelentősebb háborúskodás a községben. 1576-ban Gyarmat már jelentős település, amelynek Miksa király évenként négyszeri vásár megtartására adott jogot. Lakossága egy 1549. évi összeírás alapján 320 - 340 főre tehető. Az 1559. évi nagyváradi zsinaton Gyarmatról négy református pap vett részt. A települést az egyházi jegyzőkönyv Szamos- Gyarmatnak nevezte. A gyarmati református egyházat a Báthory család protestáns ága jelentősen támogatta. Báthory István adományozta a XIV-XV. században épült és műemlékként védett késő gótikus templom harangját. A Báthoryak építették az 1530-as évek után Gyarmat déli részén, melyet később Nagygyarmatnak hívtak, azt a földvárat, amelyiket I. Lipót idejében romboltak le, mivel stratégiai jelentősége soha nem volt. A vár emlékét őrzi a Tömöttvár út elnevezés. A XVI. század utolsó harmadában új birtokosként a Károlyiak jelennek meg Gyarmat történetében. A XVII. században Bethlen Gábor, majd I. Rákóczi György a község birtokosa. Gyarmat talán legfejlettebb az 1630-as években I. Rákóczi György erdélyi fejedelem földesurasága idején volt. 1634-ben megyegyűlést is tartottak itt. Ezt követően a község a Rákócziak birtoka. Erről a vidékről indul a Rákóczi szabadságharc. Nagymajtény után a bécsi udvarnál szerzett érdemeiért a község gróf Károlyi Sándor tulajdona lett. 1742-ben rettenetes kolerajárvány pusztított a községben, jóformán minden harmadik lakos meghalt. Ennek ellenére Fehérgyarmat kereskedelmének jelentősége továbbra is megmaradt. Egyházi feljegyzésekből tudható, hogy még örmény kereskedők is jöttek a gyarmati vásárokra, akik kegytárgyakat, köztük egy arany kelyhet adományoztak az egyháznak. 1780-ban a lakosság létszáma 1640 fő, ezekben az évtizedekben indult meg még nagyobb arányban a kisnemesek beköltözése Gyarmatra. Ezek nemesi kúriákat építettek, de jelentősen megerősítették a katolikus egyházat is. Ekkor épült az első katolikus templom, melyet a fehérgyarmati származású szatmári püspök, Klobusinczky Péter bontott le, s építette helyére a jelenlegi templomot 1816-ban. A község lakossága 1828-ban 1822 fő, mivel 1834-ben feketehimlő, 1836-ban kolerajárvány és árvíz pusztította a lakosságot, ez lelassította a népesség gyarapodását. A XVIII. századi tömeges beköltözés miatt csaknem az egész várost nemesek lakták. Az 1820-30-as években összeépülő kisgyarmati és nagygyarmati település 315 házából 254 volt a nemesi kúria. Az úrbéri viszonyok egészen az 1848-49. évi szabadságharcig változatlanul maradtak. Kossuth Lajos toborzó körútján Fehérgyarmatot is felkereste és az összegyűlteknek a Klobusinczky kúria /ma katolikus plébánia/ előtt gyújtóhatású beszédet mondott. A Bach-korszakban lesz először és véglegesen járási székhely a község, s válik közigazgatásilag is a környező települések központjává. Az 1800-as évek második felének fejlődését jelentősen visszavetette az 1872-ben és 1895-ben lezajlott hatalmas tűzvész. 1888 tavaszán a Szamos újabb nagy áradása pusztított. A Tanácsköztársaság nagyon rövid ideig tartott a községben, mivel 1919. húsvétján a királyi román csapatok megszállják Fehérgyarmatot. Középítkezés a Horthy- rendszerben alig történt. Mindössze az 1924-ben a Szamoson épült fahidat, 1928-ban épített emeletes református iskolát és az 1938-ban átadott bírósági épületet említhetjük. Igazán jelentős változás a második Világháború befejezése után következett be a város életében. Ipari létesítmények épültek, 1963-ban átadták a városi kórházat és mentőállomást, középiskolák /gimnázium, közgazdasági/, óvodák épülnek. 1988-ban új, minden eddiginél nagyobb általános iskolát adtak át a tanulóknak. A város fejlődését az 1970. évi nagy árvíz sem tudta megtörni, pedig a város jelentős részét elpusztította. Ennek emlékére minden év május 14-én városnapi rendezvény megtartására kerül sor. Az árvizet követő újjáépítés felgyorsította az akkori nagyközség városiasodását és vált szép, rendezett hangulatos kisvárossá. A városi címet 1979-ben kapta meg.
A város római katolikus temploma barokkizáló, egyhajós templom, homlokzati toronnyal. A nagy oltárképet Mauer Jenő bécsi festő festette. A templom előtti téren szép parkban áll az 1970-es árvízre emlékeztető emlékmű, melyet Szomor László alkotott 1972-ben, a nagy újjáépítés évében. A gótikus templom mögötti Szent István tér parkjában található az „Örök Anyaság” szobor, mely egyben szimbolizálja az árvízi katasztrófából újjászülető várost is.
A református templom XV. századi eredetű, több alkalommal felújított épület fagalériás toronysisakkal, a református egyház egykori nagyságát bizonyítja.

http://ea.bloglog.hu/page/6/

Szerző: Andre Lowoa  2014.05.21. 04:35