Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Békéscsaba

2013. július 14. 22:11 - Andre Lowoa

Tovább
komment

Medgyesegyháza-Újkígyós

2013. július 14. 22:10 - Andre Lowoa

MEDGYESEGYHÁZA Szent Mihály arkangyal templomRégi település, 1488-ban van róla említés. A török időkben elpusztul. Betelepítése 1820 után kezdődik. Először Elek filiája, majd a kétegyházi plébánia látja el a hívek lelki gondozását. 1871-től Medgyesbodzás filiája.…

Tovább
komment

Mezőberény

2013. július 14. 22:10 - Andre Lowoa

Szűz Mária Szent Neve és Szent József templom A plébániáról az első oklevél 1347-ből való. 1552-ben is van róla említés. 1884-ben állítják vissza a lelkészséget és kápolnát építenek. A templomot 1886-ban építik. 1939-ben plébániai rangra emelik.

Tovább
komment

Békés

2013. július 14. 22:07 - Andre Lowoa

Szentháromság templomA templom 1792-95 között épült copfstílusban. A templombelsőben a stációkat és a Krisztus megkeresztelése című képet Orlai Petrich Soma készítette. Főhomlokzatát timpanonos diadalív koronázza. Berendezése egységesen copfstílusú. A templom mellett…

Tovább
komment

Békéscsaba-Doboz

2013. július 14. 22:06 - Andre Lowoa

BÉKÉSCSABA Gerlai Szeplőtelen Fogantatás templom 1234-ben és 1257-ben már említik a gerlai monostor apátját, az 1332-37-es években már csak plébánosról van szó. Temploma Szent Miklós tiszteletére volt szentelve. Az 1531-es okiratok arról tudósítanak, hogy ferences szerzetesek klastroma lett Gerla.…

Tovább
komment

Békéscsaba

2013. július 14. 22:01 - Andre Lowoa

Erzsébethelyi - Jaminai Jézus Szíve templomA plébánia 1938-ban alakul. Ekkor épül temploma, mely 1944-ben a bombázás következtében tönkrement. Ezután kultúrteremből Jézus Szíve tiszteletére átalakított szükségkápolnában miséznek. 1966-ban új plébánia épül. 1977-ben a…

Tovább
komment

Békésszentandrás

2013. július 14. 14:30 - Andre Lowoa

Szent András templomA középkorban emelt katolikus templom építéséről pontos adat nincs. Feltehető, hogy 1325. után emelte az Uzvásáry család, akik királyi adományként nyerték el Szentandrást. De az sem kizárt, hogy amikor e vidéket Zsigmond király 1384 körül Hunyadi Jánosnak…

Tovább
komment

Csabacsűd-Kondoros

2013. július 14. 14:30 - Andre Lowoa

CSABACSŰD Magyarok Nagyasszonya kápolna1950-ben épült kápolnája, a lelkészlakkal egy fedél alatt. KONDOROS Gyümölcsoltó Boldogasszony templom A templomot 1884-ben áldják meg. 1892-ben lelkészséget szerveznek, amit 1893-ban plébániai rangra emelnek. 1894-ben a kibővített templomot újra megáldják. Az…

Tovább
komment

Szarvas

2013. július 14. 14:29 - Andre Lowoa

Szent Klára templom A szarvasi katolikus kisebbség 1807-12 között építtette fel copfstílusú, egyhajós templomát. Az oltárkép feltevések szerint a spanyol Murillónak vagy egyik tanítványának az alkotása. Ami biztos: a kép hadizsákmányként került előbb Olaszországba, majd…

Tovább
komment

Vésztő

2013. július 14. 14:29 - Andre Lowoa

Jézus Szíve templom Területén a XIII.- XIV. században monostor áll. A plébániát 1552-ben említik. 1933-ban, mint Szeghalom filiáját önálló lelkészségi rangra emelik. 1936-tól állandó lelkésze van, jelenleg Békés látja el. Temploma 1940-ben épül.…

Tovább
komment

Füzesgyarmat-Szeghalom

2013. július 14. 14:28 - Andre Lowoa

FÜZESGYARMAT Szeplőtelen fogantatás templomKözépkori plébánia, 1332-ben és 1552-ben is van róla említés. Szeghalom filiája, 1919-től káplánság, 1928-tól lelkészség. Temploma 1878-ban épül. 1945 óta plébánia. 1996-ban már oldallagosan Szeghalom látja el. SZEGHALOM…

Tovább
komment

Dévaványa-Körösladány

2013. július 14. 14:28 - Andre Lowoa

DÉVAVÁNYA Szent Anna templomLeletek bizonyítják, hogy a magyarok bejövetelkor már lakott hely. Oklevelek először 1330-ban említik Ványa néven. 1336-tól már van lelkipásztora. A tatárjáráskor és a török időkben teljesen elpusztul, de mindkettő után újratelepül. Az 1700-as…

Tovább
komment

Gyomaendrőd

2013. július 14. 14:28 - Andre Lowoa

Jézus Szíve-templomElső írott emlék Gyomáról 1332-ből való. Mindenszentek tiszteletére épült templomát 1412-ben említik. A plébániáról 1552-ben írnak. Később elhagyottá válik. 1836-ban templom építést kezdenek, s 1839-ben Szent Mór tiszteletére szentelik. 1849-ben…

Tovább
komment

Cibakháza-Tiszaföldvár

2013. július 14. 13:43 - Andre Lowoa

CIBAKHÁZA Mindenszentek templomA templom a 1760-ban épült, barokk stílusban., tornya 1840-ben épült a ma is láthatónál magasabbra. 1875-ben kibővítették a két oldalhajóval. 1946-ban a tornyot egy szélvihar ledöntötte, újjáépítésekor nyerte el mai formáját.   TISZAFÖLDVÁR Homoki Jézus Szíve…

Tovább
komment

Kunszentmárton

2013. július 14. 13:43 - Andre Lowoa

Alsó temetői Hétfájdalmú Szűz kápolna A kápolna 1869-ben épült. Utolsó, teljes felújítása 1992-ben történt meg Nagy Lórántné sz. László Ilona adományából. 2 harang található tornyában.A Tiszazug, Kunszentmárton és a templomok bővebb történetét magyarul és angolul,…

Tovább
komment

Martfű-Tiszaföldvár

2013. július 14. 13:43 - Andre Lowoa

MARTFŰ Szent Tamás apostol templom Az 1983-ban Tiszaföldvár, Homok és Martfű összevont plébániája élére került Tamási József atya fáradhatatlan szervezőmunkájának köszönhetően, az 1987-es temetői kis lélekharang felállítását követően végre, 1991-ben megkezdődhetett a…

Tovább
komment

Túrkeve

2013. július 14. 13:43 - Andre Lowoa

Szent Péter és Pál templom 1261-ben már oklevél említi, mint az egri püspökség birtokát. A török és a tatár időkben elpusztul, és csak 1711-ben kezd újból betelepülni. Ekkor a lakosok többsége református. A katolikus hívek lelki gondozását előbb…

Tovább
komment
süti beállítások módosítása