Szentlélek Úristen, Te az Atyától és Fiútól öröktől fogva származol, s az Atyával és a Fiúval egylényegű vagy. Te vagy a kegyelmek forrása, bőkezű adományozója. Jöjj el Szentlélek Úristen, töltsd be szívünket hétszeres ajándékoddal. Szentlélek, az örök élet fénye és boldogsága - Jöjj el…

Szerző: Andre Lowoa  2018.05.14. 20:44

“Drága leányom, Isten Lelke most oly módon árad ki a Földre, mint még soha azelőtt. Annak érdekében, hogy felkészítsem gyermekeimet az Új Paradicsomra, mely rájuk vár, beborítom őket az Igazság Lelkével. Néhányan tárt karokkal fogják azt fogadni és hálásak lesznek ezekért az áldásokért. Mások el…

Szerző: Andre Lowoa  2018.05.14. 18:17

Leányom, azért ébresztettelek fel, hogy mindezeket elmondjam neked, nem pedig azért, hogy megfélemlítselek, hanem hogy még több imára buzdítsak mindenkit Európáért ebben az időben. … Én most arra sürgetem Isten minden gyermekét, hogy raktározzatok el egy halom szárított…

Szerző: Andre Lowoa  2018.05.14. 17:31

Lehet, hogy Isten a türelmedet teszi próbára? Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. Mert még "egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik”. Zsid. 10:36-37 Talán elkeseredtél, mert úgy tűnik, Isten…

Szerző: Andre Lowoa  2018.05.14. 10:36

a megváltás megszabadítson a félelemtől „Világosságom és üdvösségem az Úr – kitől félnék?” (Zsolt. 27:1a, SZIT fordítás) Szeretem, ahogy a feleségem, Kay a horrorfimeket nézi. Ha olyasmi megy a tévében, mint pl. az Alien. (Nyolcadik utas a halál – szerk.),…

Szerző: Andre Lowoa  2018.05.14. 10:35

Akadályok Isten akaratának megismerésében "Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata." Efézus 5:17Minden nap beszélek olyan emberekkel, akik ezt mondják: "Ha van Isten, Ő megengedte nekem, hogy megszülessek és még mindig életben vagyok, akkor…

Szerző: Andre Lowoa  2018.05.14. 10:34

Ha nem születik egységes álláspont, egyházmegyénként fogják bevezetni Németországban az interkommúniót A német püspöki konferencia elnöke, Reinhard Marx bíboros is osztja ebben Mainz püspöke álláspontját. Körvonalazódni látszik a német püspöki konferencia válságterve arra az esetre, ha a…

Szerző: Andre Lowoa  2018.05.14. 09:47

TÖRVÉNYEM A SZERETET TÖRVÉNYE 1994. június 24. (Az ottawai kongresszuson) (Mielõtt a fiatalokhoz szóltam, ezt az üzenetet kaptam, amelyet felolvastam elõttük:) Ó Uram, életem, örömöm, Mosolyom, Teljességem, Sziklám, Üdvösségem, édes Gyötrelmem, irányítsd nyilaidat céltábládra! Azon az…

Szerző: Andre Lowoa  2018.05.14. 09:16

A jó győzelméért...   A mai nap imádsága: Uram! Jóakaratú döntéseinket áldd meg kegyelmesen! Ámen "Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve a jó és rossz között..." 1 Királyok 3,9a Sok mai "király"politikus…

Szerző: Andre Lowoa  2018.05.14. 07:29

Drága Mennyei Atyám ! Kérlek Téged Jézus nevében , hogy bocsáss meg mindazokért a dolgokért , amit rosszul cselekedtem, bocsásd meg minden bűnömet és tisztíts meg engem Uram! Köszönöm, hogy lehajoltál értem és gyermekeddé fogadtál! Köszönöm drága Mennyei Atyám mindazokat…

Szerző: Andre Lowoa  2018.05.14. 06:54

A kereszt az a kereszteződés, ahol Isten és az ember mindig találkozhat.A te hatásod erre a világra attól függ, hogy milyen hatással volt reád a Biblia. (Kilburn)Amikor megalkotta Isten az embert, egy érdekes irányultságot teremtett mindnyájunk földi lényébe: előre felé néző…

Szerző: Andre Lowoa  2018.05.14. 05:34

Az Ég szerelmére! „Mennyei állampolgárok vagyunk.” (Filippi 3:20 NLT)Patrick Jenkins mondta: „Amikor Dél-Amerikában éltünk misszionáriusként a családommal, rájöttünk, hogy a dzsungelben egyik helyről a másikra költözni rengeteg munkát jelent. Tudtuk mekkora kényelmetlenséggel járnak az olyan…

Szerző: Andre Lowoa  2018.05.14. 00:35

Szerző: Andre Lowoa  2018.05.14. 00:12