A Boldogságos és Szeplőtelen Szűz Mária minden jelenése alkalmával, fontos dolgokat közöl, az Egyház és a világ számára.

Így volt ez 1947-ben is, amikor Montichari Fonatelleben,  egy Észak -Olaszországi városban megjelent Pierina Gillinek, a jámbor asszonynak, aki nővérként dolgozott az ottani kórházban.

Pierina Gilli, született 1911 augusztus 3-án,Montichiariban, és itt is dolgozott, mint ápoló nővér.

A Keresztények Édes Anyja első ízben 1947 tavaszán jelent meg Pierinának, az egyik kórházi szobában.A Miasszonyunk, a Szépséges Hölgy,lila színű ruhát viselt, fehér fátyollal a feje körül. Szomrú volt, a szemei könnyekkel telve, melyek a padlóra hulltak.Mellét három nagy tőr döfte át. A Miasszonyunk ezt mondta: ,,Imádság, bűnbánat, engesztelés"

Szűzanyánk, e jámbor asszonynak másodszor is megjelent. A második jelenés 1947 július 13-án történt.

Ezalkalommal a Miasszonyunk fehérruhában jelent meg, amelyet három gyönyörű rózsa díszített: egy fehér, egy piros, és egy sárga, melyekt Pierina a kardok helyén látott.

A fehér jelentette az imádság szellemét, a piros az áldozat szellemét, a sárga pedig a bűnbánat és átalakítás* szellemét jelnette.

Szűz Anyánk mondta:

,,Az Úr küldd engem, hogy előmozdítsak egy új, hathatósabb Mária-tiszteletet a férfi és női szerzetes rendek és a papok között.

Mindazoknak, aki jobban tisztelnek engem, megígérem védelmemet, a hivatások felvirágzását, a hithagyások csökkenését, és az életszentség nagyvágyát Isten szolgáiban. Azt kívánom, hogy minden hónap 13-ik napját Mária napnak tekintsék, és szenteljék meg azáltal, hogy az azt megelőző 12 napon külön imádkoznak erre a célra. Ezen a napon az életszentség és a hivatások kegyelmét árasztom mindazokra, akik így tisztelnek engem. Azt kívánom, hogy minden évben július 13-án ünepélyesen tiszeljék a TITKOS ÉRTELMŰ RÓZSÁT.


Szerző: Andre Lowoa  2018.07.13. 07:04