Bűneink...
A mai nap imádsága:
Uram! Hiába is szépítenénk - eltávolodtunk Tőled! Megtépázott lelkű, szíve mélyén azért Téged követni kívánó népeden könyörülj meg! Gyújtsd meg bennünk szereteted tüzét, hogy Neked szolgálva mi is a megbocsájtás útján járhassunk! Ámen

   

Ha a bűnöket számon tartod, URam, Uram, ki marad meg akkor?
Zsolt 130,3
Igaz a kijelentés: "Az intézményesített bűnösség korát éljük!" Az egyik legnagyobb, s mégis legmegfoghatatlanabb bűntény napjainkban: tömegek hozzászoktatása a bűnhöz. Ha csak a szexuál-erkölcs elmúlt évszázadbeli "fejlődését" nézzük; amit nagyszüleink még bűnnek tartottak, a szüleink már nem tartották annak, a mai kor embere számára pedig már teljesen természetes. Viszonylagossá, s megszelídítetté vált a bűn: Való(tlan)ság show-k - mert a valóságban ilyen nincs, ill. nem ilyen formában! - pornó műsorok, a szexualitás méltóságát semmibevevő, káromkodó reklámok, gyilkos mesék áradata kicsiknek és nagyoknak a televízió szinte minden csatornájából... Művész- és kommersz-filmek állandó témája emberi kapcsolatok felborulásáról, melyben az abnormálist az "elfogadott normális"-ként propagálják - lásd homoszexualitás. Nem felejtem el azt a rádió riportot, melyet egy meleg-felvonulás utáni, meglehetősen felborzolt-kedélyű közhangulatban készítettek. Ebben egy homoszexuális férfi beszélt őszintén lelki küzdelmeiről... Elmondta: "Éppen elég gondom van a szexuális irányultságommal, mely úgy gondolom, a négy fal közé, s nem az utcára való! Magam is felháborodok, amikor a 'friss hús' verbuválását tapasztalom egy-egy fiataloknak szóló, másságot propagáló ún. felvilágosító kampányban. Régen is tudtuk, hogy a művészéletben kik azok, akik 'mások", de mindenki kellő inteligenciával kezelte ezt a problémát... s sorstársaim pedig általában nem hivalkodtak ebbéli személyes nyomorúságukkal..."
A zsoltáríró kérdése a lelkiismeret terhéről tesz tanúbizonyságot, hiszen a bűn fájdalmat, szenvedést zúdít azokra, akikkel szemben elkövetik, de semmivel sem csekélyebb vakságot eredményez az elkövetőknél, s "nem látjuk a fától az erdőt": A bűn emléke a tudatunkba íródik, lelkiismeretünk meggyengül, és akaratunk legközelebb is bénán adja át magát a bűn legújabb elkövetésének. Ezért nagyon fontos, hogy meglássuk Isten törvényeinek tükrében, hogy híjával vagyunk a szeretetnek.
Isten bölcsen teremtette meg a világunkat. Ha nem vagyunk 'tisztában' erkölcsileg azzal, hogy bűnt követünk el, akkor valamilyen formában megtudjuk azt. Először csak gyöngéd figyelmeztetéseket kapunk, melyek lelkiismeretünk formájában - gondolati úton - jelentkeznek. Ezért sokan azt hiszik, hogy "urai a helyzetnek" s tetteiket következmények nélkül megúszhatják. A bűn természetéhez tartozik, hogy olyan mint a rákos sejt: nem tudja hol a határ, s ha egyre csak növekszik, egy idő után átveszi a kontrollt, nemcsak a lélek, de a test felett is... Ezt nevezzük pszichoszomatikának. Aki gyakorolja a megbocsájtást, az ébrentartja önmagában és másokban is a bűn emberi kapcsolatokat veszélyeztető valóságát. Mindannyian átéltünk már igazi, oszinte megbocsátást, bizony az élet ajándékai ezek a pillanatok.
Az emberi megbocsátás hatalmas dolog - de egy valamit sohasem tud elérni: a bűn gyökeres kiirtását az emberi szívből. Ezért más az emberi, s más az isteni megbocsájtás. Bűneinket akkor bánjuk meg igazán, akkor "térünk meg belőlük" ha a végső következményüket is magunk előtt látjuk. Azaz, ha belátjuk, felismerjük: a bűn zsoldja a halál. A halál elől pedig nincs menekvés...
És mégis van! Ez az evangélium. Ami jóvátehetetlennek látszik, azt Krisztus Urunk jóvátette. A Kegyelem így nem lesz soha megérdemelt, hiszen méltatlanokért és bűnösökért adta életét. Ez a kegyelem - az evangélikus mártír-teológus Dietrich Bonhoeffer találó jelzője szerint - soha nem válhat azonban "olcsóvá" sem, noha ingyenesen mindenki rendelkezésére áll. A "drága kegyelem" sokra kötelez, viszonszeretetre a szeretetért, viszonáldozatra az áldozatért, azaz Krisztust követőéletre sarkall...
Éltető vízért...
A mai nap imádsága:
Uram! Gyötrő szárazságodat vedd el, s ajándékozz meg minket az Élet Vizével, hogy dicsérjünk Téged gondviselő jóságodért!

Ámen

Jézus Krisztus mondja: "Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé neg nem szonjazik."
Jn 4,14
Nemcsak az óázisokban, mindenütt a világon a víz az életet jelenti. Őselemnek is mondják, hiszen az élet alkotó elemét látták benne eleink is. Amennyire természetesnek vesszük, hogy megnyitjuk a csapot, s folyik belőle a víz, olyannyira nem természtese ez az állapot. A víz nem a csapból származik, nem is a hydroglobusból, de még nem is a Földünk mélyéről, hanem felülről... Az a víz, amit ezer méterről nyerünk, az mintegy ezer évvel korábban eső formájában indult meg lefelé. (Általában azt mondhatjuk, hogy a víz egy év alatt egy métert halad lefelé.) A legegészségesebb víz tehát az esővíz. A Talmud is azt mondja, hogy "A választott nép az esővizet, míg a többi nép a maradékot issza." MIndannyian ismerjük - érdekes módon -, növényeink igen meghálálják, ha esővízzel öntözzük őket... az egy másik kérdés, hogy manapság az esővíz savas, s teli van mindennnel, amit Isten nem teremtett bele: koromszemcsék, vegyi anyagok, sugárzó részecskék azoktól a kísérleti atomrobbantásoktól, melyeket a második világháború óta végeztek - 2700 ilyen "kísérletről" tudunk!
Víz nélkül nagyon hamar elpusztulunk, mert hiszen testünk nagy része is víz. Ha testünket víz hagyja el, akkor azt pótolni kell. Extrém körülmények között egy nap akár 26-28 liter vizet is képesek vagyunk elpárologtatni, kiizzadni magunktól. Ha valaki az elvesztett vizet nem pótolja, az az életével játszik! Isten tehát úgy teremtett meg minket, hogy mindennap gondoljunk arra, ezt az egyszerű elemet pótolnunk kell. Ennyire függőségben vagyunk a víztől.
Hasonlóan függésben vagyunk az Istennel is, csak nem akarunk tudomást venni róla: Szükségünk van Őreá minden nap! Aki nem él az Istenből, az kiszárad... Az "eredményt" láthatjuk, tapasztalhatjuk a szikkadt emberlelkeken! Jézus vizet ígér, de valójában nem azt, hanem önmagát. A szeretet örök vize nagyobb csodákat képes művelni, mint a víz... Amennyire egyszerű a vízzel való élés (nem kell hozzá használati utasítás), olyannyira egyszerű a szeretet megélése is. Öszteneinkbe, azaz testünkbe-lelkünkbe kódoltan jelen van, hogyan kell élnünk ahhoz, hogy életünk teljes, áldásos legyen. Aki tehát szomjas, az ne tanításokat keresgéljen a vízről (életről), hanem ígyék, az Élet Vizéből - ingyen, azaz ajándék gyanánt.
Feltámadás...
A mai nap imádsága:
URam! Szereteteddel egykoron emelj át ebből a világból a Te világodba, s add, hogy amíg itt vagyok, úgy élhessek, hogy higgyem és tudjam, országodba is elhívtál! Ámen


  

Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is fel fog támasztani.
1 Kor 6,14
Lassan húsz éve Megváltó URához hazatért, szeretett apósom - s elődöm a tatai szószéken -, mesélte el, egyik kezdő lelkészként végzett, furcsa temetési szolgálatát... Amikor prédikációjában, a liturgiában a feltámadás reménységéről szólt, az egyik családtag - fájdalmában, tehetetlenségének gyászos dühében - félhangosan mindig odamorrantotta: "Na, abból sem lesz semmi!" Ez is egy vélemény, egyfajta világlátás: távlatok csak a horizontig, remények csak a temetőkapuig. Ha a végső megoldásunk csak a "faluszéli agyagos" rideg nyugalma, ha minden bajra, szenvedésre egyedüli gyógyszerünk csak a temető fagyos mozdulatlansága, akkor a Krisztus-hitünknek nem sok értelme van.
Tény, hogy születés és halál közé beékelt - visszatekintve nagyon rövidnek tűnő - néhány évtizedes létünkben hamar megszokjuk a jót, természetesnek vesszük az erőt, az egészséget, s könnyen felemlegetjük a JóIstennek, ha valamit elvett tőlünk vagy ha valamit meg sem adatott nekünk, amit pedig mi nagyon fontosnak tartottunk. Mi véges emberek már csak ilyenek vagyunk, a Gondviselő Isten naponként megújuló jóságát többnyire magától értődő, létünk okán nekünk járó, isteni alapszolgáltatásként vesszük. Fogadhatnánk persze kegyelemként is, de ehhez kell a hit látása!
Ha nem hiszünk az Élet Istenének, az Ő életes igéjének, akkor inkább látjuk biokémiai és bioelektromos folyamatok bonyolult akció-reakciójaként szívverésünket, ha azonban átjárja lelkünket az Isten szépsége, tisztasága, nagysága, egyszóval: szeretete, akkor kiderül, hogy minden szívdobbanásunk az Isten kegyelmének bizonyossága. Kell-e ennél több, emelőbb az életben, mint hogy minden pillanatban megélhetjük: "immánuél", azaz velünk az Isten?
Az Írások szerint Krisztus URunk feltámadt a halálból - visszajött övéihez, s mintegy ötszáz embernek megjelent - ezzel egyszer s mindenkorra jelt (Jónás jele!) adott az embervilágnak: a halállal még nincs vége a létünknek! Van tovább, s amit mi végnek vélünk, az valójában egy csodálatos új kezdet... Sajnos megromlott természetünk miatt még a földiekről szóló jézusi tanítást is alig fogadjuk el - jobbat, többet, mást akarunk, mint amire az Isten mindannyiunkat elhívott -, akkor hogyan érthetnénk meg azt, ami egy alapvetően más világban - az "odaátban", az Isten országában - zajlik?
Feltámadásunk reménysége - egykoron az Isten kegyelme révén -, azonban arra bátorít, buzdít minket, hogy nehézségek közepette is merjük felvállalni az isteni jóság földi megvalósulásában nekünk szánt életprogramot és sorsunkkal megbékélve higgyük: egyszer minden kérdésünkre választ kapunk Teremtő URunktól...
Közösség Jézussal...
A mai nap imádsága:
Uram! Légy velem, taníts, add hogy soha ne kínozzon a szeretet hiánya! Ámen

 

Jézus így válaszolt nekik: "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre."
Lk 5,31-32
Bankár Jézus tanítványai között? Nem lehet, hogy itt valami tévedésről van szó? Jézus mondatai ugyanis abból a párbeszédből valók, amelyben a farizeusok megvádolják Jézust: Miért ül egy asztalhoz bűnösökkel és vámszedőkkel? A Mester válasza egyértelmű: nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azokat kell Istenhez vezetni, akik már Isten közelében vannak, hanem azokat, akik távolra kerültek tőle...
Az ún. történelmi keresztény egyházak haragudtak azokra a szektás térítőkre, akik az egyébként is templomos emberekből igyekeztek még kegyesebbeket csinálni hamis érvelésükkel. Rájuk mondták: "Vödörből halászók". Jézus nem ilyen misszió-stratégiát folytatott! Ő azokat szólította meg, akik eltávolodtak a Mennyei Atyától, akik úgy érezhették, őket talán már az Isten sem szereti, hiszen betegségekkel sújtott az életük.
Ki ne akarna meggyógyulni? Csak az, akinek nincsen betegségtudata! Aki nem látja be, hogy ő beteg, hogy egészségtelen életet él. Aki csak a részt birtokolja az életből, az nem lehet egész-séges. Aki csak az anyagiaknak, az élvezhető-, a birtokolható dolgoknak él, aki számára csak ezek a fontosak, azok még nem élhetnek teljes életet, ők nem "egész"-ségesek. Sokszor védekeznek a bűnben élők azzal: Miért lenne ez bűn, hiszen a többiek is ez csinálják?
A pénzvilágban "otthon lévő" Máté számára Jézus egyetlen pillantása elég volt, hogy "otthagyva mindenét kövesse őt". Aki találkozik az Isten szépségével a teremtett világban, aki megérzi az Istenből fakadó lét tiszta örömét, aki felismeri a hiányt önmagában, az nem ül le számolni, vajon megéri vagy sem engedni ennek a Vonzásnak, hanem rögtön elindul. Olyan ez, mint a szerelem első látásra: Megdobban a szív, s csuda dolgok történnek...
Aki meggyógyult, az persze lehet még újra beteg, de Jézus követőjeként élni azt jelenti, hogy a legjobb orvos közelében vagyunk... Azt ugyanis tudjuk: A legjobb orvos az, aki nem engedi a betegséget kitörni.

Létünk - életünk...
A mai nap imádsága:
URam! Szánj meg, amikor válaszokat keresek, s adj erőt, hogy mindeközben ne felejtsek el szeretni! Ámen

 

Az Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él."
Lk 20,38
Minél inkább görbül életünk a sírba - annál többször el-elgondolkodunk azon: Mi is az élet valójában? A legkülönfélébb magyarázatokkal találkozunk életünk folyamán, de mindegyik csak egy részét képes "megfogni az egésznek" -, hiszen az élet attól élet, hogy titokzatos, váratlan eseményekkel teli, relatíve kiszámíthatóságában is megmarad kiszámíthatatlannak. Ezért ha valaki teljességgel ismerné az életet, akkor megfogalmazná a boldogság egyetemes nagy képletét -, de mint tudjuk ezidáig ez senkinek nem sikerült...
Az élet tényleg egy felfoghatatlan nagy csoda -, csak nem vesszük észre, hogy az! Micsoda fantasztikus tény, hogy élünk, mozgunk, hogy bőrünkön érezzük a szél simogatását, hogy szemünkben (bennünk!) leképződik az egész látható világmindenség... Hát nem csoda, hogy a világegyetem "másik sarkából" évmilliárdok óta elindult fénysugár aprócska fotonjai - a fizikában fotonnak nevezzük a kvantált elektromágneses mező gerjesztésének legkisebb egységét -, egy szép nyári éjszakán éppen a mi retinánkba ütköznek, hogy ott csillag-képet alkotva ámulatba ejtsenek minket? De tüdőnkön keresztül ugyanígy "belénk-költöznek" azok az oxigén-atomok is, melyek nem sokkal korábban még a növények levélkéiben tették aktuális "biokémiai dolgukat" - mindent a JóIsten teremtettségbeli rendje szerint...
Mert Isten bölcs végzése tükröződik az életben, mikro- és makrokozmoszban egyaránt! Amikor lendül kezünk, hogy segítsünk felebarátainknak, mert az Isten Igéjéből megértett üzenet erre indít minket, akkor is Ő munkálkodik bennünk! Ő ölel át kegyelmével minket fogantatásunk pillanatától kezdve, az Ő megtartó szeretete révén vagyunk, akik vagyunk, s válhatunk azokká, akivé megálmodott bennünket az Örökkévaló.
Jézus URunk szombatnapon is gyógyított, mert az Isten, s az élet sem áll meg szombaton! Isten tehát mozog bennünk és körülöttünk, a látható és nemlátható világ minden parányi és kozmikus méretű részében, minden mozgásnak Ő az egyedüli URa... Ő Isten, Aki azért Isten, mert nincs más nagyobb Erő Nála: Ő AZ ISTEN! A kérdések kérdése tehát nem az, hogy kicsoda az Isten(?), hanem az, hogy az emberléptékű felismerésem: Ő az Élet, a Létezés URa, végül mire is indít? Megmaradok-e a bűn mindent szétporlasztó, sehová se vezető világában vagy magam is szeretni kezdek, mert rádöbbenek: az Isten sem tud jobbat, mint minden által szeretni...
Szerző: Andre Lowoa  2018.06.29. 04:29