Hivatásban állókért...




A mai nap imádsága:
Uram! Erődet add nekem, hogy élhessek, szolgálhassak általa! Ámen
   

Ha az evangéliumot hirdetem, azzal nincs mit dicsekednem, mivel kényszer nehezedik rám. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot!
1 Kor 9,16

Sokszor panaszkodnak a segítő szolgálatban dolgozók arról, hogy megfáradtak, elfásultak. Az, aki munkájából fakadóan bele kell, hogy tegye személyiségének bensőségességét is tudják miről van szó. Orvosok, tanárok, egészségügyi és szociális területen dolgozók, s persze a papok is... Burnoutnak, kiégésnek is nevezik ezt a szindrómát. Sokáig képes az ember hordozni a fájdalmait, mert az ember szereti azt, amit csinál. Amit pedig szeretünk csinálni, azt mindig nehéz bevégezni. Talán ebben is rejtőzik az igazság. Pál - aki meglehetősen sok lelki terhet hordozott -, mégsem égett ki... Mi volt a titka?

Mindenekelőtt a küldetéstudata. Nem volt önértékelési zavara, pedig ő sem volt tökéletes, sőt! Mégsem terhelte környezetét, mert Mást, Nagyobb Erőt kért gondjainak megoldásához. Ezt a Hatalmat érezte, amikor azt írta: kényszer nehezedik rám. Nem kényszeres gondolatokról van szó, hanem olyan teherről, amit az Isten rak a vállunkra. Olyan tűzről, amely belülről éget, olyan gondolatokról, ami nem hagyja nyugodni az embert, de mégsem jár vele együtt nyugtalanság, éppen ellenkezőleg, különös békesség kíséri. Ez az, ami hajnalonként engem is ébreszt, mert vágyakozom elmerülni az Isten hajnali szeretet-csöndjében...

Pál kiáltása: "Jaj nekem..." nem a félelemből fakad, hogy ti. Isten majd jól megbünteti, ha nem végzi az apostoli feladatát... sokkal inkább abból a felismerésből, ha nem olvad élete egybe a "mandatum Christi"-vel (Krisztus küldő parancsával), akkor olyan gazdaságról mond le, amely lelki gazdagság hiányát ma is láthatjuk sok embertársunk arcára kiülni... Bolond az, aki lemond az olyan ajándékról, amit szertetből ajánlanak fel... Mennyire tudunk örülni a szeretteinktől kapott (horizontális) ajándéknak, mennyivel inkább szebb, s teljesebb a fölülről jövő, a vertikális isteni? Hirdetni az evangéliumot nem testet lelket gyötrő munka, hanem kiváltság. Ajándék, amely belülről tölt, erősít. Élni vele csakúgy szabad és lehet, ahogyan Isten azt adja: misztikusan, mégis a valóságos világban; naponta el-elcsodálkozva rajta, s megélni olyan természetességgel, mintha nem is lenne más lehetőségünk...



Isten törvényei...

A mai nap imádsága:
Uram! Megtartó törvényeidet elfelejtettük, s a magunk útján jártunk. Istenem, látod hova jutottunk, pusztul körülöttünk teremtettséged... Újítsd meg lelkünket, hogy ne vesszünk el örökre, mert másban már nem reménykedhetünk csak Tebenned! Teremtő, Örökkévaló Isten! Légy velünk életünk minden dolgában, hogy élhessünk dicsőségedre! Ámen
   

Ha égőáldozatot mutattok be nekem, vagy ételáldozatot, nem gyönyörködöm bennük. Rá se tekintek a békeáldozatra, melyet hízlalt állatokból mutattok be! Távozzatok előlem hangos éneklésetekkel, hallani sem akarom lantpengetésteket! Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!
Ámósz 5,22-24

Önmagában a kultusz nem ér semmit... Hiába a díszes liturgia, az évszázadokon keresztül kiforrott dogmák, a veretes prédikációk, de még a hagyománytisztelet sem elég! A hit lényege nem a hit maga, hanem az Isten, ahogyan a teremtettség sem fejeződik be a hatodik nappal; az Örökkévaló odaillesztette a hetediket, ami mindent eldönt: értelmet adva a létnek. Aki Istenre tekint, az életet él, aki liturgiát, jól működő hierarchiát favorizál az csak 'egyházat', esendő emberi közösséget tapasztal. Aki az Isten életvédő törvényeit nem a maga egyetemességében értelmezi, az bizony csőlátású...

II. János Pált igen sok bírálat érte - egyes szélsőségesek azt mondták, hogy a katolicizmus feje magát a keresztény hitet árulta el -, amikor 1986-ban Assisiben, Szent Ferenc városában a világvallások képviselőivel együtt imanapot kezdeményezett. Hiszen valamennyi értéket hordozó vallás legféltettebb kincsei közé tartozik a béke és a felebarát szeretete. Annak a kifejezésre juttatása volt a cél, hogy a világ sokszínuségében is van közös nevezo az emberiség különbözo hitet valló közösségei között. S ezeket a közösségeket egymás ellen kijátszani, a vallás nevében gyulöletet kelteni, ölni a legsúlyosabb bunök közé tartozik. Nekünk a Föld a Világunk... Lehet, hogy egyedül vagyunk a világmindenségben, de az is lehet, hogy az univerzum másik sarkában is vannak Istennek teremtményei. S ha vannak, akkor azokat vajon melyik hitre akarnók téríteni? Melyik az egyedül üdvözítő 'igazi'?

Összességében tehát elég elkeserítő a helyzet vallási téren a Földön. Minden egyház (szellemi csoport) a távoli múltban igyekszik gyökeret ereszteni és mereven elzárkózik a reformoktól, újításoktól, változásoktól. Régen holt prófétáknak régen holt tanait porolgatják és kínálják az élő embereknek lelki táplálék gyanánt. Aztán csodálkoznak az eredményen, hogy sokaknak nem ízlik mindez és inkább a materialista vallás anyagimádó tudományához menekülnek, ami bonyolult tanítások misztikus leple mögé rejti igazi arcát. Mert tévedés ne essék, az úgynevezett empírikus tudomány is csak egy vallás, minden vonásában (dogmák, rituálék, litániák, hierarchia), amit teljes egészében senki sem ért, de tanait kénytelen elhinni, hisz szinte minden iskolában manapság ezt oktatják.

Isten törvénye EGY. Az élet törvénye EGY. Ő nem azt akarja, hogy a hit hamuját őrizve, az egyháztörténelem romjaira büszkén kiállva, visszhangzó szépeket mondogassunk... Ő azt akarja, hogy ÉLETET éljünk: necsak testben, lélekben is! Azt akarja, hogy áradjon az Ő életvédő törvénye, mint a patak, s az emberek élete - mint virágok -, formájukkal, szivárvány színeikkel hirdessék Teremtőjüket...



Krisztusi indulat...

A mai nap imádsága:
Uram! Kérlek segíts meg engem küzdelmeim között! Add, hogy Jézus áldozata erőt adjon mindennapjaimban, s hogy pislákoló mécses-életem szeretet-lángja ki ne aludjék! Ámen



Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt:
mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig..
Fil 2,5

Még mielőtt féreértenénk az apostol szavait, s spekulatív gondolatok támadnának bennünk, mit is kell értenünk e fogalom "krisztusi indulat" alatt olvassuk el mai napra kijelölt igemondatunk második részét...

Így mindjárt nyilvánvaló, hogy mi is az a krisztusi lelkület! Az ember, ha hatalmat kap - könnyen deformálódik, ha előnyhöz jut, azt kihasználja, s igyekszik megtartani. Az ember, ha "pozícióba jut", akkor hamar elhiszi, hogy azért került oda, "mert megérdemli" s mert egyelőre ő a legalkalmasabb arra. Sokan törik kezüket-lábukat, azaz áldozzák fel magánéletüket, tagadják meg barátaikat, szereznek ellenségeket, csakhogy miniszteri bársonyszékbe kerülhessenek, de mindeközben elfelejtik azt, hogy a latini "minister" szó szolgát jelent... S akkor a miniszterek minisztere, vagyis a miniszterelnök a szolgák szolgája! Ha nem így lenne, akkor pontosan az történik, amit az ige mond: zsákmánynak tekintette azt, amit azért kapott, hogy a közt, azaz az embert szolgálja. Sajnos ez a hamis látásmód nemcsak a minisztereket és miniszterelnököket kísérti, ez megtalálható mindazok lelkében, akik az önérvényesítést teszik meg életcéljuknak. Az ilyen értéklátású ember engedelmeskedik mindaddig, amíg érdeke fűződik hozzá, s abban a pillanatban köpönyeget forgat, amint felfedezni véli érdekeinek elvesztését.

Krisztus hatalma egészen más. Az ő hatalma önfeláldozó, sőt halálig menő. Vállalni a halált, a megsemmisülést a másikért a szeretet legnagyobb jele. Aki Isten szeretethatalmának erőterébe kerül, az nem tud másként tenni, minthogy engedelmeskedik ennek az isteni erőnek, mert jól tudja, hogy ennél magasztosabb, tartalmasabb, kiteljesítőbb nincs ezen a világon. Lehet, hogy valakinek a mártíromságot készítette el az Isten, a másiknak az élethossziglani szolgálatot, a harmadiknak az édesanyai hivatást. Áldozatot hozni, azt jelenti boldogságot munkálni: Magamban, s másokban. Világítani, elégni, mint a gyertya, embervoltunk kiteljesedésének életprogramja. Krisztus áldozata nemcsak az Isten szeretetének embervilágban kiteljesedett valósága, de egyben lehetőség is arra, hogy eljussunk oda, ahová egész földi életünkön át kívánkozunk...



Örömeink...


A mai nap imádsága:
URam! Tiszta örömöket adj nekünk, hogy felfedezhessük életünk minden dolgában a minket átölelő Szeretetedet! Ámen



Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt.
Fil 4,4-5

Sok-sok mindennek örülhetünk az életben, az örömnek magának is, hiszen "várni örömöt maga is öröm"... Sokan vélekednek úgy, hogy az öröm "csak úgy nem hull az ember ölébe", azért keményen meg kell dolgozni, ki kell érdemelni az élettől. Jól hangzik ez, csak sajnos nem igaz! Az általános öröm, no meg az ÚRban való öröm is kegyelem-alapú. Régi tapasztalat: az öröm nem mindig ott bukkan elő, ahol különösen is nagy szükség lenne rá...

Akkor semmi értelme törekedni az örömre? Nos, eszelősen harcolni az örömért - kész esztelenség. Az öröm attól öröm, hogy váratlanul köszönt ránk, a meglepetés titokzatossága lengi körül... Az az öröm, amit mesterségesen generál magának az ember - drog, különféle személyiségtorzító szenvedélyek - hamar elmúlnak, s ezek a (pót)szerek ugyanazért az "örömért" mindig többet követelnek cserébe. Az ilyen örömöket hajszoló embernek először csak a pénztárcája apad, később az embersége, s az egészsége is foszlásnak indul.

Sok ún. "élmény-keresztény"-felekezet/szekta nagyon is jól megfogható eszközökkel "munkálja" az örömöt - érdekes módon a nagy-nagy csalódások nem maradnak el, hiszen a lelket ugyan hosszú ideig meg lehet téveszteni, de teljesen és végérvényesen becsapni nem lehet; egyszer eljön a kiábrándító igazság pillanata... Az el nem múló öröm a szelídségben rejtőzik. Az az öröm, ami újra és újra átjárja az ember lelkét, az a feltétel nélküli (isteni) szeretetből táplálkozik. Ez "fölülről száll alá, a Világosság Atyjától jön", egyértelmű, nincs benne fény és árnyék váltakozása, nem bódítóan sokszínű, egyszerűen csak tiszta...

Olyan tiszta, mint a szeretetben felnövekvő gyermek őszinte Isten-tudata. Ha ebből az első naivitásból megmarad valami a gyermekkor és ifjúkor határára, akkor nem elveszett próbálkozás a tinédzseres őszinteségű érték-keresése a következő generációnak! Megőrizni gyermekeinket erre a legnagyobb lehetőségre, hogy ti. maguk is emberré váljanak csak akkor tudjuk, ha mi magunk is emberek maradunk. A keresztény ember tudása, hogy erre "garanciát" egyedül csak az Isten biztosíthat, ezért törekszünk nap mint arra, hogy keressük Vele a kapcsolatot, hogy derűvel fogadhassuk feladatainkat és egymást, hogy örüljünk az ÚRban, azaz örüljünk annak, amit kaptunk, egy szóval: örüljünk az Életnek...



Szavaink...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy ne szóljak hiábavaló dolgokat, s engedd mindig meglátnom, hogy Vigasztaló Lelkedet azért küldted el nekünk, hogy erőnek, szeretetnek és józanságnak lelke vezérelje mindennapi cselekedeteinket! Ámen



Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott! Marana tha!
1 Kor 16,22

"Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged átkozókat?"... Aki egy kicsit is búvárkodott már a Szentírásban, az jól ismeri ezt az Ábrahámnak adott ígéretet, no meg azt is, hogy az ún. átokformulák, illetve átokzsoltárok gyakran előfordulnak a "választott nép" s a "többi" viszonyában. Míg az Ószövetségben életes kísérőjele az "ígéret népének" az áldás ill. átokmondás, az Újszövetségben ez utóbbi alig fordul elő, s így aztán nem ok nélküli a kérdésfelvetés: Mondhat-e átkot a keresztény ember? A válasz egyszerű és rövid: a valóban keresztény - tehát krisztusi, azaz krisztuskövető - bizonnyal: NEM! Akkor sem, ha az a másik megérdemli? Akkor sem... Azért pontosítsunk: átkot mindenki mondhat, de "egyedül az ÚRé a bosszúállás", s Ő az, Aki mindenkinek, mindenért, akkor, amikor akarja (ha akarja) - megfizet.

Mai igénk arról tanúskodik, hogy nem kisebb jelentőségű ember - ráadásul apostol, akit később az Egyházban Szent Pálként tisztelnek -, mond átkot... Akkor hát mégis csak szabad? Ha az ember sztressz-helyzetben van - s ha belegondolunk Pál hajótörésekkel, megkövezéssel, verésekkel járó missziós útjai eléggé "stresszesek" lehettek -, akkor talán egy-egy átokformula elmondása, verbális szelepként is működhet, s ez talán mégiscsak jobb, ha valaki szavakban mintsem tettlegesen "engedi ki a gőzt"?

Tény, hogy vannak dolgok, amiket ki kell mondani, melyeket nevükön kell nevezni még akkor is, ha azok nagyon fájnak. Az átkozódás, a szitkozódás azonban olyan, mint a tábortűznél az ég felé dobott parázs - nagyon látványos, de visszahull arra, aki feldobta, s így kihúnyófélben is még komoly "égési sérüléseket" okozhat... Magyarul: Igen vigyáznunk kell(ene) szavainkra, mert azok bizony "perzselnek", s ha visszaszállnak ránk - mert ne feledjük(!): a lélekvilágnak is van Istentől rendelt, megmásíthatatlan gravitációs törvénye -, akkor azt, amit másnak kívántunk, nagyon hamar rajtunk teljesedhet be... Ezért a keresztény ember mondhat "csúnyákat", gyűlölheti a bűnt, de semmiféleképpen nem jár jól, ha felindultságában a bűnöst támadja... Az erőszak ugyanis erőszakot szül - nemcsak a másik oldalon, de bennünk(!) is: még nagyobb ellenszenvet, mint amit korábban éreztünk -, és Jézus URunk tanítása is arra figyelmeztet: "Aki kardot fog, az kard által vész el".

Pálnak elég sok gondja volt a korinthusi gyülekezettel - s egy közösségben, a legkisebben (a családban) is, mindig akadnak problémák -, ezért érthető, hogy felszínre vetődött az apostolban a gyarló "emberi hang", s átkozódott. Pál ezzel is példát adott nekünk - negatív példát -, hogy ti.: így NE... Hiszen, aki krisztusi módon gondolkodik, azaz keresztényként hisz és remél, az krisztusi módon is kell hogy éljen: önfeláldozásra kész szeretetben...
Szerző: Andre Lowoa  2018.06.15. 04:06