Minden fajta gyülekezetre szükség van

 

Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz. (1.Korinthus 12:5-6)

Lelkipásztorként töltött éveim során megtanultam néhány dolgot, ezek közül az egyik a következő: Mindenfajta gyülekezetre szükség van ahhoz, hogy mindenféle embert elérjünk.

Isten szereti a különbözőséget. Soha, semmiről nem készít másolatot. Még az ikrek is különbözőek. Isten teremtményei mindig egyediek, ugyanígy a gyülekezetek is.

Isten azt akarja, hogy minden gyülekezet növekedjen, és gyümölcsöt teremjen, éppen úgy, ahogy a növények a kertben. Némelyik gyülekezet kicsire nő, mások közepes méretűre, megint mások egészen nagyra. Ahogyan Pál apostol írja: Isten olyan formát ad minden növénynek, amilyet akar, és mindegyik fajta mag a saját formájában növekszik. (1.Korinthus 15:38 GW - fordítás)

Miért van szükség sokféle gyülekezetre a mindenféle embert eléréséhez? Mert szeretünk választani. Vannak emberek, akik a kis gyülekezetet szeretik, mások a nagy gyülekezetet részesítik előnyben, megint mások a közepes méretűt.

Azt gondolom, a gyülekezetek három kategóriába sorolhatók, mindegyik a maga méretével, erősségeivel…

1. A „nyúl” gyülekezet. A „nyúl” gyülekezet egy mikro gyülekezet vagy házi gyülekezet, az emberek egy egész kicsi csoportja. A keresztyénség első 300 évében minden gyülekezet házaknál jött össze. Nem voltak templomok, imaház épületek. Követték Jézus tanítását: ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük. (Máté 18:20)
A „nyúl” gyülekezet erőssége az egyszerűség. A „nyúl” gyülekezet alakításához nem szükséges sok szervezés, elég egyetlen ember, aki azt mondja: „Házigazdája akarok lenni egy kis csoportnak az otthonomban!”

2. A „tigris” gyülekezet. A „tigris” gyülekezet egy közepes méretű gyülekezet, 100-400 emberrel. A legtöbb gyülekezet ilyen. [U.S.A. adatok. Magyarországon a ezekkel a jellemzőkkel általában kisebb létszámú gyülekezetek bírnak – fordító megjegyzése] Több az infrastruktúrájuk, de több szolgálatot, támogatást is ajánlanak fel, mint a „nyúl” gyülekezetek.
A „tigris” gyülekezet legnagyobb erőssége a közösség, mert a mérete lehetővé teszi, hogy a gyülekezetben mindenkit személyesen ismerhess.

3. Az „elefánt” gyülekezet. Az „elefánt” gyülekezet óriásgyülekezet. Az „elefánt” gyülekezet erőssége a teljeskörű szolgálat. Képes felkínálni olyan dolgokat a közösségnek, amiket a „nyúl” gyülekezet nem tud megadni, speciális szolgálatokat, elérési lehetőségeket. Pl. a Saddleback Gyülekezet saját konyhát üzemeltet. Képesek vagyunk hetente néhány ezer (!) család étkeztetését biztosítani a gyülekezetünkben. Egy másik példa: rendelkezünk 150 tanácsadóval, akik évente 50.000 óra ingyenes tanácsadást biztosítanak.

Nem számít, melyik gyülekezetet választod. Istennél van hely számodra, hogy szolgáld őt, és betöltsd az életedre vonatkozó célját.





Tudtad, hogy az aggódás opcionális?

„Amikor mély vizeken mész át, én veled leszek. Amikor a nehézség folyóin mész át, nem süllyedsz el. Amikor az elnyomás tüzében jársz, nem égsz meg; a lángok nem emésztenek meg téged." (Ézsaiás 43:2 NLT fordítás)

Alapvetően három választásod van, amikor az életedben levő stresszről van szó: aggódhatsz, figyelmen kívül hagyhatod a stresszet vagy pedig megnyugodhatsz, és rábízhatod Istenre.

A Biblia azt írja a Zsoltárok 116:7-ben: „Azt mondtam magamnak: Légy nyugodt, mert az Úr gondot visel rólad." (NCV fordítás). Nem bízhatsz Istenben és aggódhatsz egyszerre!

Ez nem csak lelki értelemben jó bölcsesség az Úrtól; ez az egészségedre nézve is bölcsesség. A Biblia azt mondja a Példabeszédek 14:30-ban, hogy a békességben levő szív egy egészséges szív: „A szelíd szív élteti a testet, az indulat viszont rothasztja a csontokat."

Nem csak az teszi tönkre az egészséged, amit megeszel – hanem az, ami téged esz meg! Lehet a legjobb egészségügyi terved – friss, egészséges, helyes, megfelelő adagokban való étkezés, – de ha neheztelsz valakire vagy aggódsz a holnapért, az egészséged is megszenvedi.

Az aggodalom olyan mint a méreg vagy mint a tűz. Feléget belülről. Emlékszem, láttam egyszer egy régi részt a Columbo sorozatból, amelyben Johnny Cash country énekes játszotta a rossz fiút. Amikor végre elkapták, ezt mondta: „Nagyon örvendek, hogy elkaptak, mert a bűntudat megölt!"

Megannyi féle aggodalommal szembesülünk életünk során, de a legtöbb az alábbi öt körül forog. Azért aggódunk, mert:

  • egyedül fognak hagyni;
  • nem tudjuk mit tegyünk a jövőben;
  • nem lesz meg az a jövőben, amire szükségünk van;
  • valami vagy valaki bántani fog a jövőben;
  • nem lesz erőnk a túléléshez a jövőben.

De van egy jó hír: nem kell aggódnod! Az aggodalom opcionális nyomorúság! Nagyon sok olyan dolog van, ami hatással van az egészségedre, amit nem tudsz irányítani. De irányíthatod az aggodalmaid mértékét!

Istennek több mint 7000 ígérete van a Bibliában. Sok közülök éppen azokra a területekre vonatkozik, amelyekkel kapcsolatosan a legtöbbet aggódsz, mint a fent említett öt terület.

Ha kapcsolatban vagy Istennel Jézus Krisztus által, ismered azt, Aki a jövődet alkotta. Az Ő ígéretei a jövőddel kapcsolatosan életet adnak, nem felemésztő aggodalmaskodást.

A Biblia azt mondja a több mint 7000 ígéret egyikében: „Amikor mély vizeken mész át, én veled leszek. Amikor a nehézség folyóin mész át, nem süllyedsz el. Amikor az elnyomás tüzében jársz, nem égsz meg; a lángok nem emésztenek meg téged." (Ézsaiás 43:2 NLT fordítás).

Nem kell aggódnod, semmi szükség az aggodalomra. Az, Aki kezében tartja a jövődet, végig veled fog menni!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan hat az aggodalom a fizikai egészségedre és azok fizikai egészségére, akiket szeretsz?
  • Az életed melyik területein küzködsz azzal, hogy bízz Istenben és fölöslegesen aggodalmaskodsz?
  • Isten melyik ígéretébe fogsz belekapaszkodni, hogy segítsen jobban bízni Benne és kevesebbet aggódni?






Szerző: Andre Lowoa  2018.06.13. 10:35