A lélek megújulásáért...


A mai nap imádsága:

Uram! Elfordultunk Tőled, s most kétségbe estünk! Segíts, hogy visszataláljunk Hozzád, s áltlad megpróbáljuk jóvátenni azt, amit makacsságunk miatt elrontottunk! Ámen

   

Az ÚR minden ösvénye szeretet és hűség azoknak, akik megtartják szövetségét és intelmeit.
Zsolt 25,10

A mobilitás évszázada van mögöttünk - mégsem jutottunk el sehová... "Különutas" megoldásokat találtunk ki- és fel, hátha megkerülhetjük a nagy törvényt: mindennek ára van. Mára kiderült, s hamarosan érezni fogjuk már a mindennapjainkban is: megterhelt, kifosztott bolygón élünk. Nemcsak Istenhez lett hűtlen az ember, de egymáshoz és önmagához is. Csoda-e, ha olyan a korunk, amilyen? Rohanó és felületes, az élet minden területén bosszantóan idegesítő és/vagy kiúttalan. Az ok mindenütt ugyanaz: emberi mulasztás, vétkek és bűnök sokasága. Nemcsak az "anyagot" spórolja ki az ember a produktumából, de sajnos a lelkét is! Lélektelenül végzett munka végeredménye is csak lelketlen lehet... Ezért ennyi a szemét Földünkön! Milyen használat az, amit a következő pillanatban már el is dobok? "Teremhet-e a bojtorján fügét?" Jézus Urunk igazsága nyilvánvaló: "A jó fa nem hozhat rossz gyümölcsöt, s a rossz sem jót."

Egyetlen eldobott cigarettavég 30cm-es körzetben mikroorganizmusok milliárdjait pusztítja el. Az oktalan ember vigasztal másokat így: "De mi ez a többi környezetkárosító hatáshoz képest?". A felszíni vizek tisztaságáért közvetlen környezetünkben talán még tudnánk valamit tenni, de ezért sem teszünk semmit. Virágoznak a kiskertészetek, ezertonnaszám ömlik a talajba a méreg - és persze közvetetten belénk is... Nincs, aki megálljt parancsolna! Senki nem meri kimondani: "Emberek, az allergiátok oka nem a virágpor, hanem a megmérgezett környezetetek!" Ha az alapvető élelmiszerből (pl. kenyér) csak a liszt hiányzik, hogyan lehetséges akkor az egészséges kifejlődése a következő generációnak? "Hembürgeren és csipszen" növekedett ifjúság nemcsak elhízottá, de terhelhetetlenné vált... Hacsak az immunrendszerrel lenne baj! A lélek vált beteggé... Ennek igazságát azonban többnyire csak egy-egy betegség hozza felszínre...

Aki szövetségesül választja az Istent, annak az intelmek megtartása nem keserű muszáj, hanem életvidámító lehetőség. Nem kényszer, hanem a szabadság kiteljesedése. A törvény már önmagában jutalom, hiszen véd, életet ment, de mindezen túl szeretetet és hűséget munkál. Egyetlen szóval is össze lehet foglalni az Istenre figyelő életet: áldásos. Áldott önmagának és környezetének. Mire lenne még szükségünk?

 



Bűneset...


A mai nap imádsága:

URam! Sokszor szeretnék elbújni előled, s a világ elől, de nem tudok. Add, hogy felfedezhessem nap mint nap gondviselő jóságod jeleit, s félelmek nélkül élve, szüntelen áldjam Nevedet! Ámen
     
De az ÚRisten kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el.
1 Móz 3,9-10
Nem tudom, milyen okból kifolyólag, de hernnhuti testvéreink kiadásában megjelenő Losung (Útmutató) ma reggelre kiírt németnyelvű igéjéből is hiányzik egy jelentős szó, mely Ádám (a név jelentése: föld porából való, ember) ijedtségének a magyarázatát az eredeti bibliai szövegben 'adja': "mert mezítelen vagyok"... (A mezítelenség természetesen nem az eredeti ok volt, csak egy következmény, hiszen a valódi oka a félelemnek az volt, hogy az ember semmibe vette az Isten törvényét.)
Az Isten törvénye mindig az életet, s ezért az embert is védi. Isten törvényének áthágása egyben az Élet elleni támadás is, aminek természetesen mindig következménye van. Ezt ugyan sokan büntetésnek veszik, pedig csak egyszerű élet-törvényről van szó: az Élet ugyanis nem engedi meg a következmény-nélküliséget, mert az egész Teremtettség ok-okozati összefüggésből áll, ami Isten jó rendje.
A mezítelenség tehát nem oka az elrejtőzésnek, de jelenléte ebben a történetben messze túlmutató: 1) az embert a bűn félelembe kergeti; 2) a bűnbeesett ember mindennel "takaródzik" -, mert "fázik"... nem a teste, a lelke(!); 3) a bűn fogságában az ember kétségbesetten vergődik, s ezért soha nem az igazságot szólja, hanem annak egy számára kedvező változatát. Nem utolsó sorban a mezítelenség ebben a csodálatos őscivilizációs történetben azt is jelzi, hogy a bűn nem csak kopasszá tesz, de meg is kopaszít, azaz nincstelenné tesz, ezért védtelenné. S valóban, az Istentől távol álló, Előle elrejtőzködő embernek semmilye nincs... Az Isten-nélküliség mélységes fájdalmát éppen az adja, hogy a bűnös ember nagyon is jól tudja: mindennek az oka, egyedül ő maga.
Manapság a meztelenséget - márcsak a marketing-szerepe miatt is - egészen másképpen ítélik meg. Nem is olyan rég a meztelenséget, s egyáltalán a testet a bűn forrásaként jelölte meg hivatalos egyházi tanítás. Jóllehet az Egyház nemiséghez való viszonya változott, de a régi sztereotípiák még működnek, így sokan vannak, akik a testiség minden megnyilvánulását elítélik, a szexualitást pedig magával az ördöggel azonosítják.
Elítélni az szexualitást azt jelenti: megvetni, azt, amit azért adott az Isten, hogy működjön. (Az egy másik kérdés, hogy az ember ezzel az isteni adománnyal nem él, hanem visszaél vele.) Ugyanakkor érdemes elgondolkodni egy kicsit azon, hogy nem (csak) azért viselünk ruhát, mert fázunk, hanem mert meztelenségünk olyan szinten idegenné vált, hogy már saját testünktől is idegenkedünk... A meztelenség természetességét a kisgyermekek még "megélik", a felnőtt ember ezt a legtermészetesebb állapotot - hiszen mezítelenül jöttünk erre a világra - már szégyenteljesnek éli meg. Valójában nem mezítelenség generálja a szégyenérzetet, hanem az Isten hiánya, éppen ezért a megoldást is az Isten adja...

 



Megbocsátás...


A mai nap imádsága:
Uram! Add a Te bocsánatodat, hogy élhessünk általa! Ámen.

   

Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.
Mt 5,14

A Mester azt mondta magáról: "Én vagyok a világ világossága!"... de a tanítványok is? A Mester az valóban világosság volt tanításával, halálig menő szeretetetével, de a tanítványok késői - s különösen mai utódai - többnyire nem a szeretetben, az odaadásban való elkötelezettségükkel hívták/hívják fel magukra a figyelmet. Miben lehetnének a tanítványok olyanok, mint a Mester? A kérdés nem elméleti teológiai-vallási, hanem gyakorlati. A világosság ugyan más mint a sötétség, de önmaga a másságért még nem érdemel kiemelést, dícséretet. A világosságnak a sötétséggel való viszonyában nem a másság a fontos, hanem a különbség. A világosság ugyanis különb, mint a sötétség, mert a sötétség takar és rejt, a világosság pedig felfed, s utat mutat.

Miben különbek tehát a tanítványok? Egy valamiben: a megbocsátásban. Nem a bűnök elengedésében, mert azt egyedül Isten teheti meg. Amennyire nyilvánvaló a világosság, olyannyira a hegyen épült város is. Sem egyik, sem másik nem rejthető el. A világosság azért van, hogy mindenki lásson, s a látásából profitáljon, a várost pedig azért építik a hegyre, hogy azt véletlenül senki se kerülhesse ki.

Jézus szavainak néhányan engedelmeskedtek, sokan azonban nem. A jézusi tanítás, az abból fakadó etika sajnos mindig kisebbségben volt, s abban is marad. Ez az etika ugyanis nem az erőszakon, a kikényszeríthetőségen alapul, hanem a szereteten, az abból fakadó önkéntességen. Amikor a krisztuskövetést a hatalom eszközeivel próbálták "elősegíteni" az mindig az egyház mélypontja vagy a szakadékba-zuhanás első méterei voltak...

Van-e érvényessége a mai "adok-kapok-világban" a megbocsájtó, elfedező szeretetről beszélni? Nem lenne célravezetőbb a jog kölcsönösségen alapuló rendszerére építeni? Ha az emberek alapvetően jók lennének, akkor a jog szabálya minden kérdést megoldana. Az ember azonban alapvetően önző, a a Biblia és a teológia megfogalmazása szerint: bűnös. A bűn pedig mindig elválaszt az Istentől, azaz a Szeretet forrásától. Ezért, aki megbocsájt, az közelebb engedi embertársát az Istenhez, s ezzel nemcsak betölti az Isten akaratát, de érdekes módon megtalálja a maga békességét is.

 



Párbeszéd...


A mai nap imádsága:
Szólj Uram! Én hallgatok... Ámen

Bizony, könnyelmű voltam! Mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem.
Jób 40,3-4

Manapság, amikor hihetetlenül bonyolult módon "összedrótozott" világban élünk, s az információáramlás nagyságrendekkel növekvő mértékéről tudósít a média, amikor egyre nehezebb kihalászni a negatív információ tengeréből az építő pozitívakat, amikor terjed a kommunikációs analfabétizmus, s erősödik - egyelőre még csak a verbális - intolerencia, akkor különösen nehéz bármit is mondani a vertikális, azaz az Isten és ember közötti kommunikációról. Amit azonban az ember nagyon bonyolultnak tart, Isten számára végtelenül egyszerű, ezért Nála a lehetetlen is lehetséges....

A szenvedő Jób Istennel "beszélgetett". Fontos többször átmosni lelkünket a régi tapasztalással: Isten nemcsak szavakban üzen, de színekben, formákban, érzésekben, lelkünk mélyébe belekódolt ős-szimbólumokon keresztül is. Aki vissza-talált/tért Teremtőjéhez, azt nem terheli többé a bűn aroganciájából fakadó folyamatosan jelenlevő, iszonyatosan nagy dekódolási hibaszázalék, az egyszerű szavakban is, az újrafelfedezett Istenre-utaltság paradicsomi ősmintájára ráhangolódva érti, tudja mit akar az ő Teremtője: semmi mást, csak azt, hogy szeressen. (Szeress, és tégy amit akarsz! - Augustinus) Szeresse az ember felebarátját, Istenét, s természetesen önmagát is, mert aki nem tudja szeretni önmagát, az gátjává válik Isten kiteljesedő akaratának önmagában.

Ennek az akaratnak a felismerése a csendben történik. Amikor már nem perlekedik a lélek az Istennel, amikor nem szórja a miérteket tűzhányóként a Magasságos Ég felé, hanem megnyugodva a bizonyosság által - hogy élete szünet nélkül az Isten tenyerében van -, az Örökkévaló kiteljesítő csöndjére csönddel válaszol...




Szabadság...

 

Imádkozzunk!
URam! Tégy szabaddá a szeretetre! Ámen


Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak.
Gal 5,13
Véget ért ez a tanév is... a gyerekek már nagyon várták a nyári szünidőt, hiszen a vakáció azt jelenti, hogy azt csinálnak, amit akarnak... vagy mégse? Sok szülőnek komoly gondot jelent ilyenkor, hol is helyezze el gyermekét, s mivel töltse ki a gyerekek idejét, hiszen értékes tíz hét ez, akárhogyan nézzük is, az esztendőnek ez a 20%-a(!), s bizony 'nagyon nem mindegy', mivel töltik, milyen hatások érik őket. Az igazi szabadság nem az, hogy bármit csinálhatok. Aki bármit csinálhat, az a szabadosságot tűzi zászlajára - tehát libertinista -, aki szabadság-elvű - tehát liberális (de ne a szó mai, kifordított, lejáratott politikai értelmére gondoljunk, hanem az eredeti jelentéstartartalmára!) - az a szabadság építő határtalanságában él: vagyis szeret...
Az ilyen embernek a szabadság nem alkalom a korlátok áthágására, hanem lehetőség az erők jó irányba állítására. A folyók is mederben folynak, sokszor gátak között, és ha gátszakadás van, akkor árvíz pusztít és rombol. A vérünk is nagyon szűk erecskékben folydogál, ráadásul szabályos lüktetés adja meg a ritmusát az egész vérkeringésnek. Ha kilép a vér ebből a rendszerből, elvérzik az illető, meghal az ember. Nem az a szabadság, hogy azt teszek, amit akarok, hiszen bármit teszek, a következményekkel számolnom kell.
Mit jelent akkor a szabadság a Biblia szerint? Azt jelenti, hogy a lényünktől idegen erőktől függetlenné válik az ember. A Szentírás azt tanítja, hogy Isten az embert az önmagával való közösségre teremtette. Az ember mindenestől teremtő Istenétől függött, így megvolt mindene, így életnek volt nevezhető a léte. Egyetlen szóval kifejezve: boldog volt. Aztán egy idő után azt mondta az ember: "Isten, ne szólj bele a dolgaimba, majd én egyedül eldöntöm, mi a jó nekem!"
Amikor azonban az ember Istentől függetlenítette magát, rabjává vált az addig
számára ismeretlen erőknek. Azóta pusztítjuk magunkat és egymást, személyes életünkben is, világviszonylatban is, és ráadásul nem is tudjuk abbahagyni. Az ú. n. szabad akarat: mese. Ha lenne ilyen, akkor nem lennének szenvedélybetegek, és nem esnének vissza olyan sokan különböző elvonókúrák után is, ha lenne szabad akarat, akkor nem szítana háborút egyetlen kormány - ahogyan most is teszik -, akkor mentes lehetne az ember a pénz, a hatalom megkötözöttségétől.
Mivel azonban az ember fellázadt Isten ellen, a bűne lett a büntetése. Azóta csak lázadni képes. Képtelen Istennel egyetérteni és az Ő akaratát cselekedni. Augustinus egyházatya így fogalmaz: Nem tud nem-vétkezni. Mondhatnánk egyszerűbben: csak vétkezni tud... "Aki bűnt cselekszik, az rabszolgája a bűnnek." Kénytelen azt cselekedni. De "akit a Fiú megszabadít, az valósággal szabad..."
Hányan szeretnének szabadulni valamilyen félelmüktől, személyiségüket torzító szenvedélytől, de nem megy... Újra és újra beleesnek ugyanabba a gödörbe. A krisztusi ember "tudása", hogy megvallja nap, mint nap: egyedül nem megy, de Istennel együtt minden lehetséges, mert "mindenre van erőm a Krisztusban"... Ez a felismerés feloldoz a félelemtől, megszabadít minden fóbiától, szorongástól. Szabad nem-félni! Ez az igazi szabadság, s nem az, hogy azt teszek, amit akarok, hanem az, ha azzá válhatok, akivé sorsomban, Isten bölcs akarata szerint, "küldetésemben" lennem kell. Aki tulajdonképpen a lényem szerint vagyok is, aki lennék is tulajdonképpen, de még megkötöznek a lényemtől idegen erők...
Hogy telik el gyerekeinknek ez a vakációja? Mivel töltjük meg az idejüket? Szeptember elején, már látjuk, s akkor mérlegelhetünk. A nagyobb kérdés az, hogyan telik el ez a néhány évtized, amit Istentől kapunk itt ezen a földön? Vajon láthatják-e rajtunk mások is, megtapasztalhatják netalán az otthoniak, a gyermekeink is, hogy Isten gyermekei vagyunk?





Tanítás...
A mai nap imádsága:
URam! Taníts utaidra, hogy tudjalak követni Téged életem minden napján! Ámen
A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek.
Kol 3,16
"Krisztus beszéde"... Ez bizony: a TANÍTÁS! Az a tan, amit nem csak ismerni kell, de cselekedni is illik: lásd Hegyi Beszéd végét(!), hiszen az a bölcs/okos ember, aki nem csak hallgatja, de meg is cselekszi a "tanítást". De mi is ez a tan?
Az oktatásban eltöltött hosszú évek elvégre azért szükségeltetnek, hogy minden ember a társadalom hasznos tagjává váljék, s önmaga boldogságát is megtalálja eközben. Ennek eredményesebb elérésére időnként különféle reformokat vezetnek be az oktatásügyben - csupa jószándékú javítani-akarásból -, de be kell vallani, nem mindig koronázza ezeket a próbálkozásokat a várt siker, sokszor inkább csak az amúgy is meglévő hibákat láttatja meg - esetleg jobban, mint az azt megelőző reform...
Istennek is van egy "tanterve", de ő ezt nem változtatgatja a kor ízlésének megfelelően, mint ahogyan mi emberek ezt tesszük! Amit Ő egyszer elrendelt, az az idők kezdete óta úgy van, az Ő teremtettségbeli REND-je kifogástalan, mert ha nem így lenne, akkor nem működne a makro-, és mikrokozmosz egymással kifogástalan harmóniában.
A "Krisztus beszéde", az Ő tantételei tehát - ma ezt így mondhatjuk kor-szerűen -, életminőségre nevelnek minket. Az élet eme minőségi szintjét azonban elérni csak a "keskeny ösvényen" haladva lehetséges. Sokan mégis a "széles utat" választják, mert úgy vélik, ha a többség azon jár, akkor végül is az a jobb, az biztosítja inkább a kiteljesedést. Hát nem! A demokrácia örök igazsága, hogy a többségi igazságot mindig egy kisebbség irányítja... Még az 'etalon' athéni demokráciában is - bár a cserépszavazás nagyon demokratikusnak tűnt - érdekes módon mégis, a vezetők mindig ugyanazokból a fűlé-kből (nagycsaládokból) kerültek ki! Azért, mert a többség azt csinálja, amit csinál, attól még nem biztos, hogy az a jó, a megtartó, s az előbbrevivő! Krisztus beszéde, tehát folyamatos tanulás... Az élethossziglani tanulás ugyanis nem modern korunk találmánya, hanem a hívő ember ősrégi sajátja: ahogyan a vallásos zsidó is élete végéig tanulmányozza a Tórát, ugyanúgy a keresztény ember is élete végig kutatja a Megismerhetetlent. Ez a "megismerni-akarás" adja az erőt a mindennapokhoz, ez a bölcsülés folyamatának ember-oldali garanciája.
Zsoltárok, dicséretek, lelki énekek és naponkénti hálaadás azért szükségesek, mert ezek tudatosítják, megfoghatóvá teszik számunkra a viszonyt, a kapcsolatot Teremtőnkkel. Aki nem tud hálát adni, az amiatt van, mert nem elégedett az életével, a világgal, s végső soron az Istennel magával sem! Aki "hálaadást énekel a szívében", az elfogadta Isten adományaként az életet, s megbékélve önnön sorsával - emelődik. A szép az ilyen istenes életben, hogy ezáltal másokat is emel... s így Isten eszközévé válik az Ő teremtettségének megőrzésében/gondozásában...
Szerző: Andre Lowoa  2018.06.12. 04:01