Bölcs szívért...
A mai nap imádsága:
Uram! Gondokkal megterhelten állok előtted. Magam sem tudom, hogyan legyek úrrá helyzetemen... Kérlek segítsd meg hűtlenkedő szolgádat, hogy Benned megújulhasson! Ámen
A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok.
Ézsaiás 30,15
Egy fának két ága... mindkettőt ugyanaz az életnedv táplálja: az alázat. (Másképpen is fogalmaz a magyar: türelem. Eltűri, elhordozza - alázatban.) Az ember sem nem türelmes, sem nem alázatos fajta.
Ninive királyának megtérésre hívó szavának köszönhetően megmenekült a város. Nem a zsákruhába öltözött bűnbánó emberek miatt, hanem a böjtölő állatokért... juhok, kecskék és kutyák. Kutyák, akik - játszunk el a gondolattal - megmentették a várost, mert kutyák maradtak és továbbra is hűségesek. Az emberek megváltoztak ugyan egy kis időre, de hamar "utolérték" önmagukat, s élték tovább mindennapjaikat úgy, mint azelőtt: s megint rugdosni kezdték megmentőiket. Kutyáik pedig példát mutattak - hűségből.
Az állatok ragaszkodása sokszor megszégyeníti a hűtlen embert, de generálisan mégsem okulunk belőle. Továbbra is abban a tévhitben élünk, hogy az élet az kíméletlen harc - a túlélésért. Ebben a küzdelemben egyesek hite szerint minden megengedett, még a jogosság látszatában páváskodó jogtalanság is - elvégre a "cél szentesíti az eszközt"... Ezt a fajta bölcsességet azonban nem az ÚRtól kaptuk! Amit Ő ajánl ézsaiási tolmácsolásban, az odafordulás. Belátása annak, hogy minden megoldás az ÚRtól jön. Hol keletkezik az aggódás? A szívben! S hol keresi az ember általában a megoldást? A szívén kívül, az anyagi világban. Pedig minden problémát ott kell megoldani, ahol az keletkezett.
Életünk nehézsége nem feladatokban rejlik - éppen ellenkezőleg, a kihívások inkább megszépítik azt -, hanem Istentől elrugaszkodottságunk terhétől. Cipeljük azt is, amit már rég le kellett volna tennünk. Terhek, amikről azt hisszük, nekünk rendelte a Sors, s közben saját büszkeségünk, olykor belátási készségünk hiánya biztatgat minket: Vidd tovább!
A megtérés lényege a higgadt belátás: Isten nélkül nem megy, Isten nélkül egyszerűen nem mehet... Megpróbáltam, újrakezdtem ezerszer is, s hiába minden erőfeszítésem, a várt eredmény elmaradt... A probléma továbbra is megmaradt, csak az erőm fogyott el, s lendületem kopott meg. Segíteni magunkon csak akkor tudunk, ha életünkbe beengedjük az Istent. Nem klisék közé szorítottan, dogmatikai okoskodásban, patentválaszos probléma-megoldásban, hanem testet-lelket megremegtető pillanatos életszentségek által vezetetten... Ez az, ami valóban segítene nekünk...
A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok.
Ézsaiás 30,15
Egy fának két ága... mindkettőt ugyanaz az életnedv táplálja: az alázat. (Másképpen is fogalmaz a magyar: türelem. Eltűri, elhordozza - alázatban.) Az ember sem nem türelmes, sem nem alázatos fajta.
Ninive királyának megtérésre hívó szavának köszönhetően megmenekült a város. Nem a zsákruhába öltözött bűnbánó emberek miatt, hanem a böjtölő állatokért... juhok, kecskék és kutyák. Kutyák, akik - játszunk el a gondolattal - megmentették a várost, mert kutyák maradtak és továbbra is hűségesek. Az emberek megváltoztak ugyan egy kis időre, de hamar "utolérték" önmagukat, s élték tovább mindennapjaikat úgy, mint azelőtt: s megint rugdosni kezdték megmentőiket. Kutyáik pedig példát mutattak - hűségből.
Az állatok ragaszkodása sokszor megszégyeníti a hűtlen embert, de generálisan mégsem okulunk belőle. Továbbra is abban a tévhitben élünk, hogy az élet az kíméletlen harc - a túlélésért. Ebben a küzdelemben egyesek hite szerint minden megengedett, még a jogosság látszatában páváskodó jogtalanság is - elvégre a "cél szentesíti az eszközt"... Ezt a fajta bölcsességet azonban nem az ÚRtól kaptuk! Amit Ő ajánl ézsaiási tolmácsolásban, az odafordulás. Belátása annak, hogy minden megoldás az ÚRtól jön. Hol keletkezik az aggódás? A szívben! S hol keresi az ember általában a megoldást? A szívén kívül, az anyagi világban. Pedig minden problémát ott kell megoldani, ahol az keletkezett.
Életünk nehézsége nem feladatokban rejlik - éppen ellenkezőleg, a kihívások inkább megszépítik azt -, hanem Istentől elrugaszkodottságunk terhétől. Cipeljük azt is, amit már rég le kellett volna tennünk. Terhek, amikről azt hisszük, nekünk rendelte a Sors, s közben saját büszkeségünk, olykor belátási készségünk hiánya biztatgat minket: Vidd tovább!
A megtérés lényege a higgadt belátás: Isten nélkül nem megy, Isten nélkül egyszerűen nem mehet... Megpróbáltam, újrakezdtem ezerszer is, s hiába minden erőfeszítésem, a várt eredmény elmaradt... A probléma továbbra is megmaradt, csak az erőm fogyott el, s lendületem kopott meg. Segíteni magunkon csak akkor tudunk, ha életünkbe beengedjük az Istent. Nem klisék közé szorítottan, dogmatikai okoskodásban, patentválaszos probléma-megoldásban, hanem testet-lelket megremegtető pillanatos életszentségek által vezetetten... Ez az, ami valóban segítene nekünk...
Erősségeink...
A mai nap imádsága:
Uram! Benned bízunk, nincs más menedékünk! Könyörülj rajtunk! Ámen
Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!
1 Kor 16,13
Ha Pál apostol ma itt élne közöttünk, igencsak keresgélnie kellene a szavak között, hogy megfelelő fogalmakat találjon mondandójának közlésére. Mára ugyanis torz klisé-halmazzá vált a férfi -, no meg a nő is. (Tisztelet a kivételeknek!) A gond persze soha nem a nemiségben rejtőzik, hanem a karakternélküliségben. Aki emberségében hitvány, az nemiségében is az. Nincs olyan, hogy valaki kiváló családapa, szerető férj, de egyébként a KRESZ-t folyamatosan megszegve, gátlástalan vadállatként vezeti az autóját. Olyan sincs, hogy valaki életfelfogásában pláza-cica/diszkó-királynő, s ugyanakkor önfeláldozó családanya is... Azaz: emberségünk mindig tükröződik a magánéletünkben éppenúgy, mint hivatásunkban, s a munkánkban is. Tegyük hozzá gyorsan: hitünkben is. Merthogy hit és hit között óriási(!) különbségek vannak, s nemcsak azért, mert van aki hitéletét éppen most kezdte, s van aki évtizedek óta gyakorolja. Jó nem elfelejteni, hitünket illetően mindannyian Isten kisiskolásaiként kezdjük, s felsőbb osztályba csak az léphet, aki szorgalma mellett türelmes is.
Régen a férfi erőssége abban állt, hogy védte az övéit, elsősorban a családját. Ma sok helyütt a férfitól kell védeni a családot! Ha így 'haladunk', akkor a férfiak - erejük, ide vagy oda -, de elveszítik dominanciájukat. Gyakorlatilag nincs olyan területe az életnek, ahol ne lehetne kiváltani a férfi munkaerőt! Korábban férfiaknak 'fenntartott' hivatások nőiesedtek el - lásd orvosok, tanárok - ennek minden előnyével és hátrányával. Az biztos, hogy így a 21. század elejére az ÚRIsten eredeti elgondolásától alaposan eltért a férfi is meg nő is, ezért azon sem csodálkozhatunk, hogy mai Ádámok és Évák gyakran nem csúcsai/koronája a teremtettségnek, hanem paródiái...
Hogyan is értsük akkor ezt a kijelentést: "Legyetek férfiak, legyetek erősek!"? Úgy, hogy minden, amit az Isten a férfi-lét ajándékának rendelt, annak tükröződni kell(ene) emberségünkben, s mindaz, ami a női-lét kiváltsága, az meg kell(ene) hogy nyilvánuljon a közösség(sz)építő szeretetben. Azaz: Krisztusban nincs férfi és nő... Ember van 'csak' - istenképű. Ezt eltorzítani, átfesteni nemcsak mértéktelen önzését jelenti a modern embernek, de egyben rendelt küldetésének megtagadását is.
Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!
1 Kor 16,13
Ha Pál apostol ma itt élne közöttünk, igencsak keresgélnie kellene a szavak között, hogy megfelelő fogalmakat találjon mondandójának közlésére. Mára ugyanis torz klisé-halmazzá vált a férfi -, no meg a nő is. (Tisztelet a kivételeknek!) A gond persze soha nem a nemiségben rejtőzik, hanem a karakternélküliségben. Aki emberségében hitvány, az nemiségében is az. Nincs olyan, hogy valaki kiváló családapa, szerető férj, de egyébként a KRESZ-t folyamatosan megszegve, gátlástalan vadállatként vezeti az autóját. Olyan sincs, hogy valaki életfelfogásában pláza-cica/diszkó-királynő, s ugyanakkor önfeláldozó családanya is... Azaz: emberségünk mindig tükröződik a magánéletünkben éppenúgy, mint hivatásunkban, s a munkánkban is. Tegyük hozzá gyorsan: hitünkben is. Merthogy hit és hit között óriási(!) különbségek vannak, s nemcsak azért, mert van aki hitéletét éppen most kezdte, s van aki évtizedek óta gyakorolja. Jó nem elfelejteni, hitünket illetően mindannyian Isten kisiskolásaiként kezdjük, s felsőbb osztályba csak az léphet, aki szorgalma mellett türelmes is.
Régen a férfi erőssége abban állt, hogy védte az övéit, elsősorban a családját. Ma sok helyütt a férfitól kell védeni a családot! Ha így 'haladunk', akkor a férfiak - erejük, ide vagy oda -, de elveszítik dominanciájukat. Gyakorlatilag nincs olyan területe az életnek, ahol ne lehetne kiváltani a férfi munkaerőt! Korábban férfiaknak 'fenntartott' hivatások nőiesedtek el - lásd orvosok, tanárok - ennek minden előnyével és hátrányával. Az biztos, hogy így a 21. század elejére az ÚRIsten eredeti elgondolásától alaposan eltért a férfi is meg nő is, ezért azon sem csodálkozhatunk, hogy mai Ádámok és Évák gyakran nem csúcsai/koronája a teremtettségnek, hanem paródiái...
Hogyan is értsük akkor ezt a kijelentést: "Legyetek férfiak, legyetek erősek!"? Úgy, hogy minden, amit az Isten a férfi-lét ajándékának rendelt, annak tükröződni kell(ene) emberségünkben, s mindaz, ami a női-lét kiváltsága, az meg kell(ene) hogy nyilvánuljon a közösség(sz)építő szeretetben. Azaz: Krisztusban nincs férfi és nő... Ember van 'csak' - istenképű. Ezt eltorzítani, átfesteni nemcsak mértéktelen önzését jelenti a modern embernek, de egyben rendelt küldetésének megtagadását is.
Mindennapjaink...
A mai nap imádsága:
URam! Oly sok mindent tartok fontosnak, s olykor megtörténik, mégis, hogy elmegyek a fontos dolgok mellett. Add, hogy észrevegyem ezen a mai napon is, mi a Te akaratod, s aszerint éljek, Téged dícsérve! Ámen
A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. És bocsásd meg a mi bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek.
Lk 11,3-4a
Jóléti világunkban, az aktuális élménykereséstől meg-meglankadva, alternatív-örömös csokoládé-majszolás közben, a "mindennapi kenyér"-kérdéssel foglalkozni meglehetősen elméleti foglalatosság... Mindaddig, amíg magától értődődik, hogy "teli a has" és nincs anyagi-egzisztenciális veszélyeztetettség, amíg "működnek a dolgok" - mert van munkánk, van derék hitvesünk, szófogadó gyermekünk, jó szomszédaink, ruházatunk és lábbelink stb. -, eladdig a "mindennapi kenyér" csak egy, az élet normális menetéhez rendelt gyűjtőfogalom. De abban a pillanatban, ahogyan borul a megszokott mikrovilágunk rendje, a kenyér-kérdés rögtön Isten-kérdéssé is válik, s gondviselés már nem elvont teológiai meghatározás, hanem testünket, lelkünket próbára tevő lét-problematika, a hit harca...
Ha azt mondjuk "mindennapi", akkor nemcsak az életünk fenntartásához szükséges alapvető dolgokra, hanem magára az Életre is gondolunk. Az életre, a létezésre, mely kinek a kiegyensúlyozott normalitás, kinek meg a minden jót csírájában megfojtó abnormalitás. A baj akkor válik tragédiává, amikor az abnormalitás normává, azaz "normálissá" válik... Amikor normálisnak vélik, hogy néhány tízezer forintból tartsanak fel ultra-szerény egzisztenciákat (kis)nyugdíjasaink, akik egyébként - s most ne az egykorvolt politikai szájhősökre, az ideológiából megélő agitációs-propagandistákra vagy munkakerülő párttitkárokra gondoljunk! -, becsülettel végigdolgozták a 35-40 évüket, levonták a kevéske fizetésükből a járulékokat, hogy "majd cserébe" öregkorukban jobb lesz... Nos, nekik nem lett jobb/könnyebb az élet, de a magyarhoni elvtársi nyugdíjazottaknak, a mások kárárára csak a segélyből megélni akaróknak, a megtakarításokat elspekuláló külföldi magánbankok itthoni talpnyaló nyakkendőseinek nincsenek egzisztenciális problémáik, etikai dillemájuk amiatt, hogy naponta vétkeztek/vétkeznek - az ő "mindennapi kenyerük" nincs veszélyben, számukra a lét-harc egyet jelent a "lé"-ért való kiszámítható küzdelemmel ("lé"=pénz).
Amennyire szükségünk van mindennapi kenyérre, úgy szükségünk van mindennapi örömökre is. (Az embert ugyanis a Mindenható nem szenvedésre, hanem örömre teremtette, hogy istenes életével áldja, dícsérje Alkotóját!) Az öröm alapja, hogy becsülettel elvégzett munkánknak van értelme, hogy a szeretni érdemes, hogy az áldozathozatalnak eredménye van - nem csak az alkotás, a megvalósítás szépsége miatt -, de erkölcsi értelemben is. A hívő ember reménysége egyben az élet normalitásába vetet hit is, s az a meggyőződés, hogy ha a bűn el is sötétítette bennünk az Atyaisten képét, az egymás felé gyakorolt megbocsájtásokban újra és újra elővillan az Isten akarata, vagyis: azért küldettünk erre a Földre, hogy szeressünk...
A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. És bocsásd meg a mi bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek.
Lk 11,3-4a
Jóléti világunkban, az aktuális élménykereséstől meg-meglankadva, alternatív-örömös csokoládé-majszolás közben, a "mindennapi kenyér"-kérdéssel foglalkozni meglehetősen elméleti foglalatosság... Mindaddig, amíg magától értődődik, hogy "teli a has" és nincs anyagi-egzisztenciális veszélyeztetettség, amíg "működnek a dolgok" - mert van munkánk, van derék hitvesünk, szófogadó gyermekünk, jó szomszédaink, ruházatunk és lábbelink stb. -, eladdig a "mindennapi kenyér" csak egy, az élet normális menetéhez rendelt gyűjtőfogalom. De abban a pillanatban, ahogyan borul a megszokott mikrovilágunk rendje, a kenyér-kérdés rögtön Isten-kérdéssé is válik, s gondviselés már nem elvont teológiai meghatározás, hanem testünket, lelkünket próbára tevő lét-problematika, a hit harca...
Ha azt mondjuk "mindennapi", akkor nemcsak az életünk fenntartásához szükséges alapvető dolgokra, hanem magára az Életre is gondolunk. Az életre, a létezésre, mely kinek a kiegyensúlyozott normalitás, kinek meg a minden jót csírájában megfojtó abnormalitás. A baj akkor válik tragédiává, amikor az abnormalitás normává, azaz "normálissá" válik... Amikor normálisnak vélik, hogy néhány tízezer forintból tartsanak fel ultra-szerény egzisztenciákat (kis)nyugdíjasaink, akik egyébként - s most ne az egykorvolt politikai szájhősökre, az ideológiából megélő agitációs-propagandistákra vagy munkakerülő párttitkárokra gondoljunk! -, becsülettel végigdolgozták a 35-40 évüket, levonták a kevéske fizetésükből a járulékokat, hogy "majd cserébe" öregkorukban jobb lesz... Nos, nekik nem lett jobb/könnyebb az élet, de a magyarhoni elvtársi nyugdíjazottaknak, a mások kárárára csak a segélyből megélni akaróknak, a megtakarításokat elspekuláló külföldi magánbankok itthoni talpnyaló nyakkendőseinek nincsenek egzisztenciális problémáik, etikai dillemájuk amiatt, hogy naponta vétkeztek/vétkeznek - az ő "mindennapi kenyerük" nincs veszélyben, számukra a lét-harc egyet jelent a "lé"-ért való kiszámítható küzdelemmel ("lé"=pénz).
Amennyire szükségünk van mindennapi kenyérre, úgy szükségünk van mindennapi örömökre is. (Az embert ugyanis a Mindenható nem szenvedésre, hanem örömre teremtette, hogy istenes életével áldja, dícsérje Alkotóját!) Az öröm alapja, hogy becsülettel elvégzett munkánknak van értelme, hogy a szeretni érdemes, hogy az áldozathozatalnak eredménye van - nem csak az alkotás, a megvalósítás szépsége miatt -, de erkölcsi értelemben is. A hívő ember reménysége egyben az élet normalitásába vetet hit is, s az a meggyőződés, hogy ha a bűn el is sötétítette bennünk az Atyaisten képét, az egymás felé gyakorolt megbocsájtásokban újra és újra elővillan az Isten akarata, vagyis: azért küldettünk erre a Földre, hogy szeressünk...
A mai nap imádsága:
URam! Szereteted tüzét gyújtsd meg bennem, s táplálj, hogy betölthessem akaratodat! Ámen
(A szeretet) Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.
1 Kor 13,7
Ez így igaz, de nem az emberé, hanem az Istené! Sokan nem is tudják vagy már elfelejtették, hogy Pál korinthusiakhoz írott első levelének 13. fejezete, az ún. Szeretet Himnusza, nem az emberi, hanem az isteni szeretetről szól. Ha ennek tudatában olvassuk, akkor mindjárt másképpen látjuk az embereket, s ha nem is nézzük el gyarlóságaikat - beleértve a mienket is -, de legalább nem prekoncepcióval nézzük a keresztény embert, mint akinek mindent úgy kell(ene) csinálnia, mint a Názáretinek...
Ugyanis emberek vagyunk. Simul iustus et peccator - azaz egyszerre vagyunk megigazítottak és bűnösök, vagyis egyszerre vagyunk Istenéi és egyszerre vagyunk vétkezők, gyarlóságokkal megterheltek is. Aki Istennél tudhatja magát, az sem mentes a bűntől, a mulasztástól, a negatív indulatoktól, a különbség csupán "csak" annyi, hogy küzd gyarlóságai ellen, minimalizálja azokat ill. ha akaratlanul kárt, veszteséget vagy fájdalmat okozott, akkor azt igyekszik jóvátenni.
Sokan úgy gondolják, hogy a keresztény embernek mindent tűrnie kell(ene). Sokan önként felvállalnak olyan "kereszteket", amiket nem kellene, de egyrészt Krisztus a kereszthordázásával példaként járt előttünk, másrészt oly sok mocsokság, bűn tapadt a kereszténység elmúlt kétezer évének hatalommániás egyházi vezető embereihez, hogy az összkép javítása végett nem árt egy kevéske aktuális jóval lemosni az évszázados gyalázatot...
Amíg a gyónási titkot hamisan (a Biblia szerint csak két szentség létezik: a keresztség, s az úrvacsora/eucharisztia) értelmezett isteni szentségként tanítják - lehetőséget adva ezzel sokaknak arra, hogy elbújjanak a felelősségrevonás elől, jóllehet Isten akarata, hogy mindenki vállalja tettéért a következményeket -, eladdig lesznek olyanok, akik miatt gyalázzák az Istent, mert nem illik Isten emberéhez (s itt nem csak a papra, hanem minden magát kereszténynek vallóra gondoljunk!) "a paráznaság, a nyerészkedés, a részegeskedés és hasonlók"... Sajnos súlyos bűncselekmények árnyékolják be manapság is Isten népét - s az Isten népéhez tartoznak mindazok, akik hisznek egy Felsőbb Erőben -, nemiséggel kapcsolatos bűncselekmények, lopások, csalások, sikkasztások stb... Persze a hatalommal való visszaélés bűne jelen van minden vallásban, ahogyan a politikában (csak az egyházban mindig látványosabban!) - ugyanakkor az egyháziaktól (Isten embereitől) nem ezt várják el!
A Krisztuskövetés nem az önként felvállalt birkaság! Jézus URunk bizony ott bírálta a farizeusokat, ahol csak érte őket, s a templomból ostorral a kufárokat is kiűzte. Azaz: nem volt közömbös a bűnnel szemben. Az Antikrisztus lelke a közömbösség, a személytelenség. A huszonegyedik században az anonimitás átka alatt nyögünk... Nem tudjuk kik az elnyomó hatalmasaink, s kriminális emberek is elbújhatnak a jogszabályok mögé vagy láthatatlanok maradnak az internet ellenőrizhetetlen világában.
Az ember szeretete hamar ellobban, éppen ezért van szükségünk Istenre. Tőle kapjuk a kitartás, az erő a józanság olaját, hogy amíg sorsunk engedi iránymutatóan világítsunk. A világosság nem vállal közösséget a sötétséggel, a legnagyobb sötétség is megremeg egyetlen gyertya fényétől. Ezért kell kimondanunk, s hirdetnünk az Isten igazságait - azok ugyanis védenek mindannyiónkat...
