Életutunk...


A mai nap imádsága:

Áldásodat szórd reánk Istenünk ezen a mai napon is, hogy készek legyünk örömmel utaidon járni! Ámen




Mert egyenesek az ÚR útjai,
az igazak járnak rajtuk,
a vétkesek elbuknak rajtuk.
Hóseás 2,10

Iskolában megtanultuk: Két pont között a legrövidebb út az egyenes... Az emberek jelentős része ezt a nyilvánvaló törvényt mégsem alkalmazza életvezetésében. Magyarázatokat keres - s persze talál is -, miért a "kertek alatt, kerülő-úton" igyekszik célja felé. Tény, hogy felvállalni az igazságot, s azt egyenesen képviselni nem mindig veszélytelen, ahogyan a szólás mondja: "Megmondod az igazat, s betörik a fejed!" Ezért nem árt néha arra gondolni, amit a Mester mond: "Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok." (A kígyó egyébként csodálatos teremtménye az ÚRIstennek, hihetetlenül alkalmazkodóképes: vízen, földön, levegőben - értsd fákon.)

Felvállalni az igazságot, különösen az Isten szeretet-igazságát, tartást, méltóságot kíván/feltételez. A méltatlan ember (méltóságát elfelejtő) számára nem számít a módszer, csak a cél, márpedig a méltatlan eszközök/módszerek méltatlanná teszik a célt is. Egyenes utakon járni az szeret, akinek nem a siker, hanem az eredmény a fontos, aki nem akar kacskaringós mellékutakon járkálni és szürke álruhás alakokat kerülgetni, hanem látni akarja a tájat (az életet), s találkozni akar tartalmat és szépséget kereső útitársaival.

S miért buknak el a vétkesek az egyenes úton? Mert Isten törvénye az "egyenességben" hamar nyilvánvalóvá válik. Aki görbe utakon jár, az hosszú ideig kikerülheti az emberi számonkérést - a véglegest, az Isten előttit persze soha -, s a görbe utakon nem kell áldozatot sem felvállalni. A "görbeség" melegágya az ügyeskedésnek, mások kihasználásának, a méltánytalanságoknak. Aki egyenes utakon, az ÚR útjain jár, az felelősséget hordoz. Nemcsak önmagáért, de embertársaiért, s az egész teremtettségért is, aki pedig "görbe" lelkülettel akarna az egyenes úton járni, az végül is nem teszi, hiszen jól tudja: Isten nemcsak áldást oszt, de keményen megbünteti azt, aki megpróbálja az Ő Isteni Fennségét/Igazságát semmibevéve, "kicselezni" a teremtettség törvényeit.

Az egyenes, kiszámítható ember áldás, a görbeséget-kedvelő kiszámíthatatlan pedig átok. Átok, azaz teher emberi környezetének, de teher a Teremtettségnek is. Amíg lesz világ, ez a kettősség mindig meglesz benne. Éppen ezért a Megváltás Csodája minden korban időszerű, s "korszerű" megoldása annak, hogy földi vándorutunkon eljussunk életünk céljához: Istenhez...

 

Halál...


A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy ne ragaszkodjam mindenáron ahhoz, ami nem az enyém, hiszen csak Tőled kaptam - kölcsönbe! Ámen



Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.
1 Kor 15,26

Ellenség-e a halál? ...Vagy inkább barát? A hitleri megszálló csapatok orosz földre érve két rettenetesen demoralizáló tényt szenvedtek el az állandóan rájuk leselkedő kisebb-nagyobb partizánakciókon kívül: Oroszországban nem voltak rendes utak, s ez az ország nagyságában felülmúlt minden korábbi elképzelést... Mintegy 40-50 nap után, a sártól, piszoktól, bolháktól és tetvektől, nemkülönben az emberfeletti erőfeszítesektől - melyekenek szinte semmi eredménye nem volt, hiszen alig haladtak -, a katonák háromnegyed részénél súlyos depresszió lépett fel, s gyakorlatilag harcképtelenné váltak. Ilyen jelenséggel, amikor tömegesen megváltásként várták a halált - ami a fagy beálltával meg is érkezett(!) -, még nem találkoztak a modernkori hadviselésben...

Sokan magyarázzák - tévesen -, hogy bűneink következményeként kaptuk a JóIstentől a halált, holott a halál nem büntetés, hanem törvény. Minden, ami élő, az egyszer elmúlik, a virágzás nem tart örökké, az élet isteni örök törvénye, hogy megszárad a fű, s virága lehull... Jézus URunk is arra tanít minket, ha a gabona nem hull földbe, s nem hal meg, akkor nincs új élet!

A halál isteni törvényének ténye azonban elgondolkodtat minket. Persze nem mindenkit, s nem egyformán, de a realista embert elég alaposan, hiszen egy életen át közvetve és közvetlenül ütközünk a halállal, s az elmúlás egzisztenciális kérdéseket vet fel bennünk: Mi az értelme ennek az egész világnak, s benne az én életemnek? Minek jöttem ebbe a világba, s miért kell kimennem belőle éppen akkor, amikor már olyan jól megszoktam benne a korlátaimat is?

Míg a materialista - Van egyáltalán ilyen, vagy csak divat-materialisták léteznek, s amikor rájuk szakad a szenvedés, akkor hirtelen ők is az istenhit kísértésébe esnek? - ember a halálban a totális megszűnést látja, eladdig a hívő ember állomásnak tartja az Istenhez vezető titokzatos úton. Azt, hogy mi van a halál túl oldalán, csak sejtjük, hisszük és reméljük. Van, aki úgy beszél róla, mintha tudná is, de az ilyen "nagyon-tudók" mindig gyanúsak, s idővel kiderül, hogy vélt túlvilági tudásukat nagyon is e világban kívánják aprópénzre váltani...

Meghalni senki nem akar, de mégis mindenkinek KELL. Az emberek szeretnének úgy a mennyországba jutni, hogy közben ne kelljen meghalni -, de ez jelen biblikus tudásunk alapján csak két embernek adatott meg: Énóknak, aki az ÚRral járt, e egyszer csak felvétett, valamint Illésnek, akit tüzes szekéren magához ragadott az ÚR. A többi "normális", földi halandó részesült, s részesül a halálban. A nagy kérdés tehát nem az, hogy miért kell meghalnunk, hanem az, hogy a halál előtt éltünk-e? Olyan életet, amiben megtapasztaltuk az Isten szeretetét, s továbbadhattunk belőle annyit, amennyit emberségünk engedett... Ha igen, akkor istenes életünk volt, mert belesimultunk Teremtőnk rendjébe, s így a halált is Isten adományaként vesszük, ha viszont önzőek voltunk, istentelenek, akkor a halál a legnagyobb ellenségünk marad...




Idő...

A mai nap imádsága:

Istenem!Add, hogy napjaimat a Te kezedből tudjam venni! Ámen


Mit fizessek az ÚRnak a sok jóért, amit velem tett?
Zsolt 116,12

"Semmi sincs ingyé' ezen a világon!"... "Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen!" - ismerősek az efféle vulgárbölcsességek, melyeket az ősi "adok-kapok"-elv szült. Nos, a "valamit-valamiért" örök emberi rendezőelve még az Istennel való kapcsolatba is beleépült, s nehezen érti meg az átlagember, hogy az Isten-adta élet éppen attól olyan csodálatos és titokzatos, mert "ingyen" van! Nem lehet kifizetni, hiszen az értéke felbecsülhetetlen! Életet megfizetni csak élettel lehetne... Ha valakitől időt veszünk el, annak időt kellene visszaadnunk cserébe, amit természetesen nem tudunk megtenni, mert az idő urai nem mi vagyunk, hanem az Isten maga(!), legfeljebb pénzzel kárpótolhatjuk, megtoldva egy önigazoló hazugsággal: az idő pénz! Az időt persze lehet pénzben is mérni - sokan esnek ebbe az anyag-verembe, s válnak hívő létükre gyakorló materialistává -, de az idő sokkal több ennél, az idő minden, hiszen (még!) lehetőséget ad! Éppen ezért az idő ajándék, az Isten legnagyobb adománya!

Még sem élünk az idővel úgy, mintha azt Istentől kaptuk volna! Ha 168 órát kapok az ÚRtól, akkor Neki ugyanennyit kellene visszaadnom, de sokszor még azt az egy vasárnapi órácskát sem vagyunk képesek visszaadni a Teremtőnknek! (Minden más fontosabbnak tűnik, pedig amit nem vagyunk képesek odaajándékozni Neki, azt tulajdonképpen magunktól raboljuk el!) Igazi nagy bolondjai vagyunk az időnek, hiszen azt hisszük, ha elveszünk valamit az Istentől, azzal az egy órácskával, az imádságra "el nem pazarolt" néhány perccel közelebb jutunk az áhított célunkhoz: amikor már majd mindenre lesz időnk... Ilyen persze sosem lesz!

Mit fizessek az ÚRnak? Már a kérdésfelvetés is irritáló! Ki lehet-e fizetni az édesanyákat a sok-sok szeretetükért, amivel évtizedeken át körbeölelték gyermeküket? Aligha... Legfeljebb "megfizetni" lehet nekik, azaz visszaadni, ha hitvány anyák voltak! Ha egy édesanya nem áldozott időt gyermekére, akkor ne csodálkozzon, ha gyermeke sem fog felnőttkorában időt "áldozni" őreá...

AZ örökkévaló Istent sem lehet/kell kifizetni, mert Isten soha nem kötött szerződést velünk, nekünk éppen ezért nem is kell "teljesíteni"... Ő egyszerűen, szeretetből "csak" ajándékba adta az életünket, hogy kezdjünk vele azt, amit jónak látunk. Éppen ezért, ha valakit a titkokkal teli, csodálatos élet Istentől jövő ajándék-volta nem hat meg, azzal az "isten se tud mit kezdeni"... Pontosítva: Ő megengedi, hogy az ember az elfecsérelt életét azzal fizesse meg, ami mindenkinek a legdrágább: a saját életével!

 

Mennyei nyereségért...

 



A mai nap imádsága:

Uram! Sokszor megtéveszt a világ színes üvegyöngyeinek, kavicsainak csillogása... Kérlek, segíts meg ezen a mai napon is, hogy életem minden dolga a tetszésedre történjen! Ámen
Pál írja: Ami nekem nyereség volt, kárnak ítélem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.
Fil 3,7-8
Profitorientált világban élünk... hogy mennyire helyes az egészségügyet, az oktatást piaci alapokra helyezni, azt a jövő hamarabb megmutatja, mint gondolnánk, de az bizonyos, hogy a gyermekvállalást az idősgondozást nem úgy kellene nézni, hogy kifizetődő vállalkozások vagy sem! Amikor pénzkérdéssé válik az, ami nem lehet pénzalapú, akkor az az intézmény, az az ország, az a kultúra meghasonlik önmagával. A nyerésre spekuláló, a még nagyobb előnyökről álmodozó korunk mintha mégis vesztésre állna. Szabadok vagyunk, s nem tudunk mit kezdeni a szabadságunkkal. A múlt század huszas éveiben kiagyalt társadalommegosztó média-propaganda politika meghozta "gyümölcseit"... Közömbössé vált a társadalom nagy része! Nyugdíjas hölgy ismerősünk az elmúlt napokban fényes nappal kutyasétáltatás közben elesett... Mintegy negyed óráig feküdt félájultan kificamított kezével a földön kisvárosunk forgalmas utcáján - senki nem segített neki, még oda sem hajoltak hozzá.
MIt nyertünk azzal, hogy elfordultunk az Istentől? Gyakorlatilag nem sokat, szinte semmit. S mit veszítettünk? "Csak" mindent, ami értéket, s értelmet adhat értelmetlen világunkban... A rövidtávú nyereségért hosszú távon nagy árat fizetünk. Törekvésünkben, megnyerni a világot elfelejtettük Jézus Urunk mondását: "Mit használ az, ha valaki az egész világot is megnyeri, de lelkében kárt vall?" Minél inkább "gyógyulunk" fiatalságunkból, annál inkább kiviláglik: A legnagyobb nyereség csakis életünk nyugalma, melyet lelkünk nyugalma nélkül nem érhetjük el. Mivel azonban lelkünket a Teremtőnktől "kaptuk" , ezért lelkünket se alakíthatjuk úgy, ahogyan mi azt gondoljuk. nem hághatjuk át a psyhé istenalkotta törvényeit, az érzések-reakciók, a mélylélektani őserők sokkal stabilibbak, mintsem hogy makrancosságunkkal, szélhámos (szél-hámos: ugrabugráló kiscsikó az anyja hámja mellé befogva, aki értelemszerűen nem húz...) életvezetésünkkel mi kizökkenthetnénk az emberlétnek rendelt isteni kerékvágásból.
Pál apostol - sok szektás magyarázattal ellentétben - nem a világot minősíti "kárnak és szemétnek", hanem a Krisztus ismeretének mérhetetlen gazdagságához viszonyítva tart minden mást veszteségnek. Ha gyorsan önvizsgálatot tartunk, hamar önkritikusan bevallhatjuk: Csak az elmúlt héten legalább féltucat dolgunkat fontosabbnak tartottunk, mint a Krisztus ismeretét. Ez azt jelenti, hogy háttérbe szorult az a Szeretet, amely egyedül képes minket biztonságban, egyensúlyban tartani. Pedig erre hivattunk el mindnyájan, hogy ezáltal dícsérjük az Örökkévalónkat...

 

Szabadság...


A mai nap imádsága:

Uram! Add, hogy ne éljek vissza a Tőled kapott szabadságommal, s azt tehessem mindig, ami másokat és engem is épít! Ámen



Minden szabad, de nem minden használ.
Minden szabad, de nem minden épít.
1 Kor 10,23

Szabadság... Olyan szó ez, ami nemcsak megmozdítja minden ember lelkét, de létünk méltóságának elengedhetetlen része is. Szabadság nélkül az ember nem tud sem emberségesen élni a földön. Az embernek istenadta joga van ahhoz, hogy egy adott közösségen belül maga határozza meg az életét, a dolgokhoz való hozzáállását, s maga döntsön a saját sorsa felett, feltéve, hogy ezt nem önzően teszi, hanem úgy, hogy a közösségen belül, annak a javát mindig szem előtt tartja.

Az akaratszabadságot bizonyos felületes értelemben (általában) mindenki elismeri. Mégis, ma Magyarországon az emberek többsége gyerekes módon a szabadság fogalma alatt azt értik, hogy meg kell szabadulni valamitől. Sajnos a mai konzum-embert csak a választási szabadság érdekli: Választani, céljaimnak megfelelően... (Az persze egy külön kérdés, hogy a a reklámok uralma alatt mennyire lehet szabad egy döntés...) Egy ún. demokráciában az a "legfőbb jó", amit a közvélemény annak tart, illetve, amit a médiumok elénk tárnak. Így értékelődik fel az egekig mindaz, amit a nemzetközi üzletemberek árucikként elénk dobnak, s az eszköz, amivel ezt meg lehet szerezni: a pénz...

A keresztény ember jól ismeri létének határait, ezért tud megszabadulni mindannak hatalmából, amit végül megemészt a moly, s a rozsda. Jól tudja, hogy szabadsága van mindenre, de nem minden használ. Mivel szellemi ember, ezért a maga számára (a világ szemében) "radikális" megoldásokat keres, kér, s talál: elveszíti önmagát, hogy másokat szolgálva azt valósítsa meg önmagában, ami e világban láthatatlan, de Isten számára látható... Építeni, s épülni pedig - a legkedvesebb dolog.
Szerző: Andre Lowoa  2018.05.15. 06:56