Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Azok, akik az Előttem lévő próféták által lefektetett Isteni Szót követték, voltak az elsők, akik leköptek Engem 20180514

2019. május 13. 18:35 - Andre Lowoa

“Drága szeretett leányom, a következőket azoknak a szolgáimnak mondom közületek, akik azért szenvednek, mert hisznek ezekben a Mennyei Üzenetekben.
 

Szenvedésetek nehéz ugyan, mégis tudnotok kell, hogy ti Ajándékommal vagytok megáldva, amelyet azért kaptatok, hogy segítsen megnyitni szemeteket az Igazságra. A durva bánásmód, amelyet majd el kell viselnetek, mert hűségesek vagytok ezekhez az Üzenetekhez, a hozzátok közelállók részéről fog érkezni. Különösen azon sok felszentelt szolgám fog a legtöbbet zaklatni benneteket, akik elutasítják, hogy ezen Szent Szavam által keressenek Engem. Benneteket gyalázni, ócsárolni, provokálni, kritizálni és gúnyolni fognak, és mégis ugyanezek az emberek vallják azt, hogy az Én Nevemben beszélnek.

Nektek éppúgy el kell viselnetek ezt a fájdalmat, ahogyan azt apostolaim és tanítványaim is elviselték. A földön töltött időm során, kidobtak Engem Isten Templomából. Tanítványaimat figyelmeztették, hogy tartsák magukat távol Tőlem, vagy az Egyházból való száműzetéssel szembesülnek, ha továbbra is Velem mutatkoznak. Amikor Szent Szavamat szólták és tanításaimat terjesztették, akkor megfenyegették és bizonyos esetekben megkorbácsolták őket. Nyilvánosan meghurcolták őket. Azok, akik az Előttem lévő próféták által lefektetett Isteni Szót követték, voltak az elsők, akik leköptek Engem. A haragjukat az a tény okozta, hogy Én az Igazságot mondtam, mert ők az Igazságot nem akarták hallani. Ez megrémisztette őket és kényelmetlen volt számukra.

Mennybemenetelem után a Szentlélekkel eltelt Apostolaimat sokan azok közül gyűlölték, akik részt vettek a templomi szertartásokon. És bár nagy volt a szenvedésük s az ellenzék hangja hangosan üvöltött a jelenlétükben, de ennek nem volt jelentősége.

Semmi sem akadályozhatja meg Szavam terjedését. Egy hang sem lesz elég hangos ahhoz. Egy érv sem lesz elég hitelt érdemlő. Egy méreg sem lesz elég erős. Hatalmamat nem lehet meghódítani. Szentlelkem lelkek milliárdjait fogja Új Paradicsomom biztonságába vonzani. Az elégedetlenség minden hangja le lesz csendesítve, és minden ellenzék el lesz hallgattatva, mert Atyám beavatkozása biztosítani fogja, hogy minden tüskebokor és minden leomlott szikla, mely szétszórva hever az Igazság útján, megsemmisüljön.

Csak az Én Hangom fog megmaradni. Az lesz az egyetlen Hatalommal rendelkező Hang, mely fennmarad majd, és aztán a Nagy Nap el fog jönni.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/azok-akik-az-elottem-levo-profetak-altal-lefektetett-isteni-szot-kovettek-voltak-az-elsok-akik-lekoptek-engem/

 
—–
Római katolikus:
2018-05-14húsvét 7. hét hétfő

 

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A keresztények, amikor megkeresztelkednek és megbérmálkoznak, megkapják a Szentlelket.
Amíg Apolló Korintusban tartózkodott, Pál a felső tartományokon át Efezusba érkezett.
Itt Pál apostol néhány tanítványt talált, és megkérdezte őket: „Megkaptátok-e a Szentlelket, amikor hívők lettetek?” Erre ők azt válaszolták: „Még csak azt sem hallottuk hogy van Szentlélek.”
Pál tovább kérdezte őket: „Hát milyen keresztségben részesültetek?” „János keresztségében” – felelték.
Ekkor Pál megmagyarázta nekik: „János a bűnbánat keresztségével keresztelt. A népet pedig arra biztatta, hogy higgyenek abban, aki őutána jön, vagyis Jézusban.”
Ennek hallatára megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevében. Pál azután rájuk tette a kezét, és leszállt rájuk a Szentlélek. Ismeretlen nyelveken kezdték dicsérni Istent, és jövendöltek. Összesen vagy tizenketten lehettek. Pál pedig bejárt a zsinagógába, és bátran tanított. Három hónapon át vitatkozott velük, és igyekezett meggyőzni őket Isten országáról.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 19,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A föld minden országa * énekszóval áldja az Istent. 33a. vers.
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Fölkel az Isten és szétszóródnak ellenségei, † színe elől gyűlölői szertefutnak, * szétszórod őket, amint a füst eloszlik.
Amint elolvad a tűztől a viasz, * úgy pusztulnak el a gonoszok az Isten színe előtt.
Hívek: A föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Örvendjenek az igazak és ujjongjanak Isten színe előtt, * és örömükben ujjongjanak.
Énekeljetek az Istennek, † nevének zsoltárt zengjetek, * valóban Úr az ő neve.
H: A föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Árváknak atyja és özvegyek gyámola * Isten az ő Szentséges templomában.
Isten a hontalannak otthont készít, * a rabnak visszaadja szabadságát.
H: A föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 67,2-3.4-5ac.6-7ab

ALLELUJA
Ha Krisztussal együtt feltámadtatok, * keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján! Kol 3,1 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A búcsúzó Jézus bizalmat kér övéitől.
Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondotta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték:
„Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.”
Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.
Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 16,29-33

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-14


——
Görög katolikus:

Pál és Szilász Thesszalonikában

17 Pál és Szilász Amfipolisz és Apollónia érintésével Thesszalonikába érkeztek. Ebben a városban zsinagógájuk is volt az ott élő zsidóknak. Pál — szokása szerint — itt is elment a zsinagógába. Három héten keresztül minden szombaton vitatkozott a zsidókkal az Írásokról. Magyarázta és be is bizonyította nekik az Írások alapján, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, és azután fel kellett támadnia a halálból. Azt mondta nekik: „Az a Jézus a Messiás, akit én hirdetek nektek.” Néhányan elfogadták ezt, és csatlakoztak Pálhoz és Szilászhoz.

Ebbe a zsinagógába azonban nem csak zsidók, hanem olyan görögök is jártak, akik az igaz Istent imádták, meg gazdag és előkelő asszonyok is. Közülük is sokan csatlakoztak Pálékhoz. Ezt látva, azok a zsidók, akik nem hittek Jézusban, féltékenységgel teltek meg. Maguk mellé vettek néhány lézengő, hitvány embert a piactérről, akiknek segítségével csődületet támasztottak, és fellármázták az egész várost. A feldühödött tömeget azután Jázon házához vezették, hogy Pált és Szilászt erőszakkal kihozzák onnan, és a városi népgyűlés elé állítsák.

Pálékat azonban nem találták ott, ezért Jázont ragadták meg, és néhány másik testvérrel együtt a város vezetői elé hurcolták őket. A vezetők előtt ezt kiabálták: „Ezek a bajkeverők, akik az egész világot felforgatták, most itt is megjelentek, és Jázon befogadta őket! Szembeszállnak a császár parancsával, mert mást tartanak királynak: egy bizonyos Jézust!

A tömeg és a város vezetői ezen nagyon felháborodtak. A vezetők kötelezték Jázont és a testvéreket, hogy egy bizonyos összeget helyezzenek letétbe, s azután szabadon engedték őket.

Pál és Szilász Béreában

10 Ezután a testvérek még azon az éjszakán útnak indították Pált és Szilászt, akik továbbmentek Bérea városába. Amikor megérkeztek, ott is elmentek a zsinagógába. 11 Az ottani zsidó közösség tagjai nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikabeliek. Nyitott szívvel és örömmel fogadták az üzenetet, amelyet Pál hirdetett. Naponta tanulmányozták az Írásokat, és gondosan megvizsgálták, hogy valóban igaz-e, amit Páltól hallottak. 12 Ennek az lett az eredménye, hogy sokan hittek Jézusban. De nemcsak a zsidók közül, hanem a gazdag és előkelő görög asszonyok és férfiak közül is sokan hívőkké lettek.

13 Amikor azonban a thesszalonikai zsidók megtudták, hogy Pál Béreában is hirdeti Isten üzenetét, oda is utánamentek, és Pál ellen uszították a helybelieket. 14 Ekkor a testvérek azonnal továbbküldték Pált a tengerhez, míg Szilász és Timóteus a városban maradtak. 15 Azok a testvérek, akik elkísérték Pált, egészen Athén városáig mentek vele, majd visszatértek Béreába. Pál azt üzente velük Szilásznak és Timóteusnak, hogy ők is minél hamarabb menjenek utána Athénbe.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+17%3A1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

47 Emiatt a főpapok és a farizeusok összehívták a Főtanácsot. Amikor összegyűltek, ezt kérdezték egymástól: „Most mitévők legyünk? Ez az ember tényleg sok csodát tesz! 48 Ha engedjük, hogy ezt folytassa, a végén majd mindenki hinni fog benne! Azután majd jönnek a rómaiak, elveszik tőlünk a Templom és a nép fölötti irányítást!”

49 Akkor Kajafás, a Főtanács egyik tagja, aki abban az évben a főpap volt, ezt mondta: „Nem tudtok ti semmit! 50 Nem értitek, hogy jobb, ha csak egy ember hal meg a nép helyett, mintha az egész nemzet elpusztul?”

51 Ezt azonban nem magától mondta, hanem prófétált, mivel abban az évben ő volt a főpap. Ez a prófécia azt jelentette, hogy Jézusnak meg kell halnia a népért. 52 De nem csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszéledt gyermekeit összegyűjtse, és eggyé tegye.

53 Ettől a naptól kezdve a vallási vezetők már arról tanácskoztak, hogyan végezzenek Jézussal. 54 Emiatt Jézus többé nem mutatkozott nyilvánosan a júdeabeliek között. Tanítványaival együtt elvonult egy pusztához közeli városba, Efraimba.

55 Közeledett a zsidók nagy ünnepe, a páska. Ezért vidékről sokan felmentek Jeruzsálembe, hogy még az ünnep előtt elvégezzék a megtisztulási szertartásokat. 56 A Templom területén nagy tömeg gyűlt össze. Az emberek keresték Jézust, és egymástól kérdezgették: „Mit gondoltok, talán nem is jön fel az ünnepre?” 57 A főpapok és a farizeusok pedig kiadták a parancsot, hogy ha valaki tudja, hol van Jézus, azonnal jelentse, mert le akarták tartóztatni őt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+11%3A47-57&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/05/14
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

komment
süti beállítások módosítása