Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Négy döntés, amely meghatározza küldetésedet-Nem tudsz mindent megváltoztatni, de magadat igen

2019. május 01. 10:05 - Andre Lowoa



Négy döntés, amely meghatározza küldetésedet

 

 „Ha képtelen vagy az összeszedettségre és mindenben határozatlan vagy, ne gondold, hogy bármit is kaphatsz az Úrtól.” (Jakab levele 1:7-8, GNT fordítás)

 

Dr. Seuss: Zode az úton (The Zode in the Road) című költeményében a fiatal Zode útelágazáshoz érkezik, és igen sok időt tölt azzal, hogy eldöntse, merre folytatja útját. Azon töpreng, hogy míg az egyik út talán túlságosan is forró, addig a másik túl hűvös. Az egyik túl magas, a másik túl alacsonyan fekszik. Zode a fejét vakargatva meghozza a döntést, biztonsági játékos marad, és elhatározza: egyszerre indul el mindkét úton.

Ez pedig azt jelenti, hogy Zode sehova nem jut el.

Milyen döntést kell most meghoznod? Esedezve kérlek: tégy valami nagyszerűt az életeddel. Ne légy Zode. Ne pazarold el az idődet. Ne engedd, hogy bekebelezzen a középszerű élet. Ne csak létezz! Hozd meg a döntést, amely meghatározza küldetésedet.

Létezik négy, egész életre kiható döntés, amelyet minden egyes embernek meg kell hoznia:

  1. Elköteleződés Krisztus és az ő családja mellett. Ha nem tetted még meg, mire vársz? A nem döntés is döntés.
  2. Elköteleződés olyan szokások mellett, amelyek a szellemi növekedésedet szolgálják. Ne légy tesze-tosza, langyos, felszínes keresztény. Menj, légy minden, aminek csak az Úr látni akar.
  3. Használd minden talentumod, ajándékod, képességed és tapasztalatod arra, hogy Istent és másokat szolgálhass. Néhányan közületek még mindig a kispadon ülnek, és arra várnak, hogy elkezdhessenek játszani.
  4. Mesélj másoknak Jézus Krisztusról. Miután megismerted az evangéliumot, hírvivőnek kell lenned, hogy mások is meghallják az örömhírt.

  „Ha képtelen vagy az összeszedettségre és mindenben határozatlan vagy, ne gondold, hogy bármit is kaphatsz az Úrtól.” (Jakab levele 1:7-8, GNT fordítás)

A döntés a tiéd!

Beszéljetek róla

  • Mit gondolsz, miért hagyja Isten, hogy dönthessünk a küldetésünkről?
  • Történt már olyan, hogy a határozatlanságod és a késlekedésed visszatartott attól, hogy valami nagyszerűt cselekedj az Úrért?
  • Milyen döntést vár tőled Isten a mai napon? Hogyan fogsz rá válaszolni??






Nem tudsz mindent megváltoztatni, de magadat igen.


Amikor úgy érzed, hogy az életed darabokra hullik, teljesen megváltoztatja a helyzetedet az, hogy tudod, hogy min tudsz változtatni és min nem.

Nem tudod megváltoztatni a múltadat. Nem tudod megváltoztatni a szüleidet vagy azokat az ajándékokat és képességeket, amelyeket Istentől kaptál vagy nem kaptál. Nem tudsz változtatni azon a fogyatékosságon sem, amit kaptál, ahogy egy halott szerettedet sem tudod visszahozni.

El is fogadhatod ezeket a dolgokat. A problémák közepette békét fogsz találni, amikor elfogadod azt, amin nem tudsz változtatni. Ellenkező esetben önmagadat és szeretteidet is nyomorúságos helyzetbe hozod.

Sok mindenen nem tudsz változtatni, de van egy fontos dolog, amin tudsz: önmagadon.

Amikor Jeremiás élete szétesett, akkor írta a Jeremiás siralmai 3:40-ben: "Vizsgáljuk meg utainkat és forduljunk vissza az Úrhoz."

Ami az életedben éppen történik az nincs egyetértésben Isten akaratával? Attól függően, hogy hogyan reagálunk, a krízisek segítenek nekünk abban, hogy megtanuljunk arra fókuszálni, ami igazán számít: Jézusra.

Ahhoz, hogy életedet Isten útja után igazítsd, olyan szintű önvizsgálatra van szükséged, ami a zsigereidig hatol. Életed minden területén kell készítened egy leltárt. Alaposan nézd meg az Istennel, a társaddal, a gyermekeiddel és munkatársaiddal való kapcsolatodat. Vizsgáld meg a sérelmeket, a szokásokat és a csalódásokat, amelyek letörnek. Ne zárj ki semmit: vizsgálj meg mindent!

Ez nem könnyű. Zavarossá válhat. Mindig nehéz elfordulni a bűntől, főleg amikor épp lerombol bennünket. De másképp nem találsz gyógyulást. A gyógyulás megbánás nélkül nem tart sokáig. Amikor az életed épp szétesik, az lesz a kísértésed, hogy megsirasd életed minden területét. Ez időpocséklás. Nem tudsz mindent megváltoztatni - de önmagadon tudsz változtatni. És amikor az életed épp széthullik, ez mindent jelenthet.

Beszéljünk róla:

* Melyik az az egy területe az életednek, amelyet most megváltoztatva pozitív hatást érnél el önmagadnál és másoknál is?
* Ki tud neked abban segíteni, hogy feltegye a nehéz kérdéseket a prioritásodról, a kapcsolataidról, a titkos bűneidről, miközben egy lelki leltárt készítesz az életedről?





komment
süti beállítások módosítása