Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Legyél misszionárius a munkahelyeden!-Még Norman Borlaug-nak is szüksége van megváltóra- Mondjál igent azelőtt, hogy Isten szólna hozzád-Ne dugaszold le a fájdalmad, hanem mondd el Istennek-Vessétek le a régit és öltsétek fel az újat

2019. április 08. 10:36 - Andre Lowoa





Legyél misszionárius a munkahelyeden!

 

„Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben” (Mt 6:20a)

Tudtad, hogy akármi is a munkád, felhasználhatod azt, hogy dicsőséget szerezz Istennek? Fel tudod használni a vállalatodat és munkahelyedet, hogy előre vidd Isten Királyságát.

De hogyan teheted ezt? Egyik módja, ha felhasználd az üzleti kapcsolataidat az evangélium terjesztésére.

Egyszer felhívott egy német férfi, aki egy nagy nemzetközi sport ruházat vállalat elnöke és vezérigazgatója. Azt mondta, épp elolvasta a Céltudatos élet című könyvemet, ami megváltoztatta az életét. Elmondta nekem, hogy elolvasta ezt a könyvet, és most már keresztyén. Már csak azt az egy dolgot akarta tudni, hogy fel kell-e mondania a vállalat vezérigazgatói állásából, hogy inkább prédikátor legyen vagy sem?

Azt válaszoltam, hogy semmiképp se! Megkértem, hogy engedje meg, hogy megmutassam, miként tudja felhasználni a munkahelyét a királyság javára, hogyan építheti a Mennyek országátt, és nem csak a vagyonát.

Megkérdeztem, hogy van-e igazgatói csapata, mire megtudtam, hogy hatan vannak, közülük ketten hívők. Azt tanácsoltam, hogy találkozzon azzal a kettővel, és kezdjenek el imádkozni a másik háromért: az első misszió megnyerni a másik három munkatársát Krisztusnak.

Megkérdeztem, hány alkalmazottja van a vállalatnak. Azt válaszolta, körülbelül 25000. Ez már egy mega gyülekezet, 25000 gyülekezeti taggal, és arra kértem, hogy kezdjen el imádkozni értük. Legyen elérhető számukra, és vezessen be keresztyén értékeket.

Megkérdeztem, hogy szeretne-e más vezérigazgatókat befolyásolni? Ha igen, akkor vezérigazgatónak kell maradnia, hiszen így sokkal több befolyása lehet, mint lelkészként vagy misszionáriusként.

Megkérdeztem, hogy szeretne-e hatással lenni a kultúrára? Ha igen, következő alkalommal, hívja be magához a profi sportolót, ültesse le, és tudassa vele, hogy nem csak a támogatója, hanem a barátja is. Adjon neki egy névjegykártyát, és biztosítsa, hogy bármikor hívhatja, amikor szükségben vagy bajban van.

A mai globális gazdaságban az új misszionáriusok az üzletemberek. Sok olyan ország van, ahova nem engedik be a lelkészeket és misszionáriusokat, de örömmel fogadják az üzletembereket.

Amikor arra az egyetlen dologra használod a vállalatodat, ami örökké fog tartani, vagyis Isten Királyságára, akkor nem csak a vagyonodat, hanem a királyságot is építed.

Semmi gond nincs, ha a munkáddal növeled a vagyonodat, de Jézus azt mondta a Máté 6:20-ban, hogy „gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben…”. Az egyetlen mód, hogy befektess a Mennybe, ha befektetsz az oda jutó emberekbe. Amikor a munkád Isten felé indítja az embereket, kincseket gyűjtesz a Mennyországba örökre, és ezzel Isten Királyságát növeled!

Beszéljetek róla:

  • Szánj időt imádkozni a munkahelyeden levő emberekért. Kérd Istent, hogy mutassa meg azokat az alkalmakat, amikor bizonyságot tehetsz a munkatársaidnak és Jézus Krisztusról beszélhetsz nekik.
  • Miként változik meg a munkádhoz való viszonyod, ha arra gondolsz, hogy Isten azért helyezett oda, hogy megoszd az evangéliumot a munkatársaiddal és főnökeiddel?
  • Milyen módon tudod felhasználni a munkádból származó gazdagságot Isten királyságának építésére?








Még Norman Borlaug-nak is szüksége van megváltóra



“Isten, a bűntelen Jézusban magára vette bűneinket, hogy mi Krisztus által elfogadhatóvá váljunk Isten számára.” (2 Korinthus 5:21 - szabad fordítás)



Ha rákeresnél a Google-ben erre a kérdésre: “Ki mentette meg a legtöbb emberi életet a történelem folyamán?”, egy olyan nevet olvasnál válaszként, akiről még valószínűleg soha nem hallottál. Amikor 2009-ben 95 évesen elhunyt Norman Borlaug, a világ nem nagyon figyelt fel, habár azon hét ember egyike volt, aki megnyerte a Nobel Békedíjat, a Kongresszusi Arany Medált, és az Elnöki Szabadság Medált is.

Ki volt Norman Borlaug? Egy mezőgazdasági kutató volt, aki feltalálta a magas hozamú, aszály- és betegségtűrő gabonát, amivel a 20. században több mint 1 milliárd embert mentett meg az éhhaláltól. Norman Borlaug előtt sok országban például Kínában, Indiában és Pakisztánban minden egyes évben éhínség tombolt. Ma ezek az országok élelmiszert exportálnak a Borlaug által kifejlesztett gabona miatt.

Borlaug keresztyén volt, valamint egy evangéliumi protestáns gyülekezet élethosszig tartó tagja is. Valójában hite volt a mozgatórugója az összes tudományos erőfeszítésének. Amikor megkapta a Nobel Díjat, Ézsaiás könyvéből idézett, mely kifejezte motivációjának forrását.

Borlaug egy igazán nagy ember volt, egy igazi hős. Azonban ha megkérdezted volna: “Te vagy a világ megváltója?” akkor “nem”-et válaszolt volna.

Még egy olyan embernek, mint Norman Borlaug is szüksége van egy Megváltóra.

Éppen ezért “Isten, a bűntelen Jézusban magára vette bűneinket, hogy mi Krisztus által elfogadhatóvá váljunk Isten számára.” (2 Korinthus 5:21 - szabad fordítás)

Ez az igazi nagy csere, barátaim. Isten elveszi az összes szemetet az életedből, minden kicsinyességedet, egódat, minden haragodat, az összes irigységedet és pletykádat, az összes gondolatot, tetteket és szavakat, melyeket valaha kimondtál és gonoszak voltak, majd ezeket mind magára veszi, hogy neked már ne kelljen fizetned a bűneidért. Jézus tökéletessége téged is betakar, így beléphetsz Isten tökéletes helyére, a Mennybe.

Micsoda ajánlat! Ezt hívjuk kegyelemnek, és ez az egyetlen út, amin valaha is bejuthatsz a Mennyországba - elfogadva Isten kegyelem-ajándékát Fiában, Jézus Krisztusban.



Beszéljétek át

* Mit gondolsz, mit szeretne Isten az életedben található szeméttel kezdeni, miután bűnbánatod során azok meg lettek bocsájtva?




Mondjál igent azelőtt, hogy Isten szólna hozzád

„A jó földbe esett mag: ezek pedig azok, akik igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal.“ (Lukács 8:15)

Isten azokhoz az emberekhez beszél, akik eldöntötték, hogy megcselekszik azokat amit mond, mielőtt Isten szólna hozzájuk. E szerint: „Istenem, ha azt szeretnéd, hogy cselekedjek, cselekszem. Amennyiben az a szándékod, hogy házasodjam, házasodom. Ha azt szeretnéd, hogy kilépjek a munkahelyemről, kilépek. Mielőtt kimondanád, az a válaszom rá igen. Bármit amit szeretnél, hogy tegyek, megteszem.”

Lukács 8:15 verse szerint:„A jó földbe esett mag: ezek pedig azok, akik igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal.“

Jézusnak ezt a példázatát tanulmányozva, arra jutottam, hogy négy féle emberről beszél: azokról, akik ellenállnak, azokról akik felszínesek, azokról akik mindig elfoglaltak, és azokról akik jók.

Egyben négy féle magatartásról is szólnak. Ezek a magatartások akár egy napba besűrítve is megjelenhetnek. Egyik pillanatban ezt mondod: ”Istenem, hallani szeretnélek, mert tudom, mit akarsz mondani.” Következő pillanatban azt mondod: „Uram, mondjad gyorsan!” Aztán meghallod és azt mondod jó, de azután elfoglalod magad a munkáddal, vagy az iskolával, gyerekekkel és aztán a hullámok összecsapnak a fejed felett. Máskor azt mondod: „Istenem, tegyél belátásod szerint, én nyitott vagyok rá.”

Isten egy engedelmes hozzáállást, magatartást szeret, arra nevel, hogy gyümölcsöt teremjél – ez a bibliai meghatározás arra, hogy eredményes, boldog legyél. Isten azt szeretné, hogy gyümölcsöt teremjél a munkád során, a családban, a barátokkal, Istennel való kapcsolatodban, más emberekkel való viszonyodban, az egészségeddel kapcsolatban.

Hogyan teremhetsz gyümölcsöt, ha Isten mond neked valamit? Úgy, hogy átadod másnak. Amikor Isten mond neked valamit, úgy terem benned hamar gyümölcsöt, ha megosztod másokkal, amit tanultál.

Lukács 8:15 másik fordítása így hangzik: „Isten szavára hallgattak és belekapaszkodtak és folyamatosan hirdették másoknak, akik aztán hamarosan hívőkké váltak.”(TLB) Isten azt szeretné, ha amit tanultok átadnátok másoknak is.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan tudsz egy „Igen, Istenem” típusú engedelmes hozzáállást kialakítani, függetlenül Isten mit mond neked?
  • A te életed milyen gyümölcsöt terem?
  • Kivel tudod megosztani azt, amire Isten téged tanít?





Ne dugaszold le a fájdalmad, hanem mondd el Istennek


“Kelj föl, jajgass az éjszakában, amikor kezdődik az éjjel. Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt!” ( Jeremiás siralmai 2:19a NCV fordítás)

Úgy gondolod, hogy rossz napod volt? A Bibliai Jóbnak, doktorija volt veszteségből és fájdalomból. Jób könyvének legelső fejezetben már látjuk, hogy szétesik Jób élete. “Jób ekkor fölállt, szomorúságában megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult és dicsőítésbe kezdett.” (Jób 1:20 GW fordítás)

Jób kifejezte fájdalmát Istennek. Amikor egy nagyfokú veszteség éri az életedet az első dolog, amit tenned kell az, hogy elmondod Istennek, hogyan érzel és hogyan érzed magad.

Ez lehet, hogy meglep téged, de Isten képes kezelni a haragodat és a frusztrációdat; és kezelni tudja az érzelmeidet. Hogy miért? Azért, mert Ő adta azokat neked. Isten képmására teremtettél, és Isten az érzelmek Istene.

Amikor a két évesed hisztiben tör ki, akkor azt kezelni tudod. Hasonlóképpen, Isten is nagyobb az érzelmeidnél, és teljesen rendben van, ha pontosan elmondod neki, ahogy érzel. Amikor előléptetésért imádkoztál és nem kaptad meg, vagy amikor az egyik szeretted meghal, vagy amikor kapsz egy hívást és azt mondják a vonal végén, hogy: ”ez rák...”, akkor mondhatod Istennek, hogy mérges vagy és nyomorultul érzed magad és hogy frusztrált vagy, megmondhatod a magadét és azt is, hogy kételkedsz. Isten kezelni tudja a panaszaidat, a kérdéseidet, a félelmeidet és a gyászod is. Isten szeretete az összes létező érzelmeidnél nagyobb.

A gyerekeim tudják, hogy szeretem őket. Tudják, hogy régebben születtem, mint ők és hogy már többet tapasztaltam, mint ők; de néha megkérdőjelezik a döntésemet. El tudod ezt hinni?

Inkább elbeszélgetek velük mélyen és őszintén mintsem, hogy hagyjam, hogy megfulladjanak a frusztrációjukban, illetve hagyjam, hogy magukban tartsák csalódottságukat. Istennel hasonlóképpen van ez! Inkább szeretné, hogy dühöngj vele, mintsem, hogy elsétálj teljes apátiában.

Egy nem várt tragédiára nem az a megfelelő reakció, hogy őrlődsz magadban és csak megpróbálod elviselni.” Jeremiás siralmai 2:19a-ban ez áll: “Kelj föl, jajgass az éjszakában, amikor kezdődik az éjjel. Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt!”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ki az első személy, akihez fordulni szoktál, ha problémáid vannak vagy, ha bajban vagy? Miért bízol abban az emberben?
  • Milyen fizikai illetve lelki hatásai vannak, ha megtartod a haragod magadnak?
  • Mit tehetsz annak érdekében, hogy őszintébb légy Istennel, amikor imádkozol ( ha esetleg lesz ilyen) ?
  • Isten figyel és meghallgat, miközben kiöntöd neki a szívedet. Hogyan változtatja meg ez az igazság az imáidat?

 






Vessétek le a régit és öltsétek fel az újat


„Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságot miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” (Efézus 4:22b-24)

0e1139979_blog-putoffoldself.jpg

Ha tartós változásra vágysz életedben, a testeddel kell kezdened, ami azt is jelenti, hogy meg kell változtatnod a gondolkodásodat, hogy amit beengedsz az elmédben és ahogyan gondolkodsz, azok Istenhez méltóak legyenek.

Efézus 4:22-24-ben azt olvassuk, hogy „Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságot miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” (Efézus 4:22b-24)

Figyeld meg, hogy levételről és felöltésről van szó. Az egészséged úgy áll helyre, ha néhány dolgot abbahagysz és bizonyos dolgokat pedig elkezdesz megtenni. Hagyd abba a negatív, káros dolgok felvételét és állj neki felölteni azokat a dolgokat, amelyek hasznosak.

Hagyd abba a negatív, káros dolgok felvételét az elmédbe és állj neki nézni és hallgatni olyan dolgokat, amelyek hasznosak és segítenek abban, hogy Krisztus tetszése szerint való legyél. Az elméd megújulásához előbb le kell vetned dolgokat, majd fel kell öltened.

Tegyük fel, hogy elmész egy boltba, hogy vásárolj magadnak egy új kabátot. Találsz is egyet és bemész vele egy próbafülkébe. Ha már kabátban érkeztél az üzletbe, akkor nem fogod felpróbálni az új kabátot a régire. Butaság lenne, hiszen akkor nem tudnád, hogy valóban jól áll-e az új kabát. Teljesen logikus, hogy leveszed a régit mielőtt felvennéd az újat.

Le kell vetned a régit mielőtt felvennéd az újat. Ez igaz lelkileg, érzelmileg és szellemileg is.

Beszéljetek róla:

  • Mik azok a „régi dolgok”, amelyeket el kellene távolítanod az életedből, az elmédből, a testedből?
  • Mik azok az „új dolgok”, amelyekkel meg kellene töltened az elmédet és testedet? Mik azok az új szokások, amelyeket fel kellene venned ennek érdekében?
  • Hogyan akarsz egyre jobban hasonlítani Istenre „valóságos igazságosságban és szentségben"?

 

komment
süti beállítások módosítása