„Mivel tehát megigazultunk hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róma5:1)
Charles Stanley egyszer megkérdezte a neki felszolgáló pincérnőtől, hogy ha bármit kérhetne Istentől, mi lenne az? A pincérnő azonnal rávágta: „nyugalmat szeretnék.” Majd sírva kezdett beszélni fájdalmas veszteségekről, melyek teljesen feldúlták életét és érzelemvilágát. Ehhez a fiatal nőhöz hasonlóan nagyon sok ember vágyik belső békére, de Jézus, a Békesség Fejedelme nélkül. Olyan dolgokban keresik, melyek nem működnek: egészségben, jó megjelenésben, anyagi biztonságban, hírnévben, társadalmi helyzetben vagy emberi kapcsolatokban. Néhányan alkoholban vagy kábítószerben keresik. De ezek a dolgok nem tudják megadni azt a lelki nyugalmat, amit csak a Jézussal való kapcsolatban találunk. Mielőtt Jézussal találkoztunk volna, a bűn rabszolgái voltunk, és Isten ellenségeiként éltünk (Id. Róma 6:16). Bűneink elválasztottak Istentől, ezért bűntudatban, szorongásban és szégyenben éltünk. Isten azonban készített megoldást: „a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róma 5:8), ezzel elvette bűnünket, bűntudatunkat és szégyenünket, és megszüntette az Istentől való elválasztottságunkat. Ha bízunk Krisztusban, mint Megváltónkban, akkor „mivel tehát megigazultunk hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk Krisztus által” (Róma 5:1). Ha bizalmadat Krisztusba vetetted, akkor olvasd el ezt: „semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kérdéseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban” (Filippi4:6-7).
„Adjanak most hálát az Úrnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért…” (Zsoltárok 107:8)
A zsoltáros írja: „Adjanak most hálát az Úrnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért”. A hálás lelkület döntés kérdése, nem függ az adott helyzettől. A hozzáállás ugyanúgy megválasztható, mint az, hogy mit együnk, vagy milyen ruhát vegyünk fel. Annyi minden van, amiért hálásak lehetünk. „Igen, de van annyi sok minden is, amiért panaszkodhatunk” – mondod. Pontosan ez a lényeg – te döntöd el, melyiket választod! Robinson Crusoe 27 évig élt hajótöröttként egy szigeten. Most nézzük meg képzeletbeli naplóját, nevezzük el bejegyzéseit panaszlistának és hálalistának. Panasz: „Itt ragadtam egy lakatlan szigeten, minden remény nélkül.” Hála: „Nem fulladtam meg, mint a többiek a hajóról.” Panasz: „Nincsenek ruháim.” Hála: „Meleg éghajlaton vagyok, ha lennének ruháim, se viselném őket.” Panasz: „Nem tudom megvédeni magam az emberektől vagy vadállatoktól.” Hála: „Nem láttam erre egyetlen olyan állatot sem, mint amilyeneket Afrika partjainál, melyek bánthatnának. Mi lenne velem, ha ott ért volna a hajótörés?” Panasz: „Nincs kivel beszélgetnem.” Hála: „Isten úgy rendelte, hogy a hajónk partközelbe jutott, így rengeteg szükséges dolgot meg tudtam menteni, amik segítenek ellátni magam, amíg csak élek.” Nagy erő van ezekben a szavakban! Ha meg tudod ragadni, és gyakorlatba tudod ültetni őket, megőriznek attól, hogy ahhoz az ószövetségi pusztai klubhoz csatlakozz, melyet „a zúgolódók” néven ismerünk. A hozzáállásod egyszerűen a döntéseden múlik. Nem fantáziavilág az, ha a jó dolgokra összpontosítunk az életben, hanem bölcsesség!
Brand nagyi
Evelyn Brand története így folytatódik: hetvenéves korában a missziós iroda megüzente neki, hogy nem tartanak igényt további öt évi szolgálatára. Őbenne azonban Kálébhoz hasonló „meg tudunk birkózni vele” lelkület volt. A missziós központ partit rendezett neki, hogy Indiában töltött éveit ünnepeljék, mindenki így biztatta: „Jó utat kívánunk haza!” Akkor ő előállt: „Elárulok nektek egy titkot, nem megyek haza. Itt maradok Indiában.” Evelyn már korábban építtetett magának egy kis kunyhót, ahová apránként bekészletezett mindenféle ellátmányt. Azután vett egy pónit, hogy könnyebben bejárhassa a hegyvidéket, és ez a hetvenes éveiben járó asszony faluról falura lovagolt, hogy az embereknek Jézusról beszéljen. Öt éven át teljesen egyedül végezte ezt. Hetvenöt éves korában azonban egy napon elesett, és eltört a csípője. Fia, Paul Brand, a híres orvos azt mondta neki: „Anya, nagyszerű munkát végeztél. Isten használt téged. De most ideje, hogy abbahagyd. Most már hazamehetsz.” Evelyn azonban így válaszolt: „Nem megyek haza.” További tizennyolc évet töltött lóháton a falvakat járva. Elesés, agyrázkódás, betegség és öregség nem állították meg. Végül, kilencvenhárom éves korában nem tudott lóra ülni többé. Ezért az ezekben a falvakban lakó férfiak – mert annyira szerették Brand nagyit – egy hordágyat készítettek számára, és ők vitték egyik faluból a másikba. Még két évet élt, ezt a két évet is másoknak ajándékozva, segítette hordágyáról a szegények legszegényebbjeit. Meghalt, de soha nem ment nyugdíjba.
Evelyn Brand úgy érezte, hogy Isten Indiába hívja őt. Egyedülálló nőként 1909-ben hatalmas hit kellett ahhoz, hogy egy ilyen elhívásra elinduljon. Férjhez ment egy Jesse nevű fiatalemberhez, és együtt elkezdtek egy missziót India falvaiban, oktatást és egészségügyi ellátást vittek, utakat építettek, hogy enyhítsenek a szegények elszigeteltségén. Hét éven át szolgáltak köztük, és ez idő alatt senki nem tért a keresztyénségre. Ám akkor a helyi törzs papja megbetegedett, magas láza volt, haldoklott. A közelébe sem mert menni senki, csak Evelyn és Jesse ápolták. A pap ezt mondta: „Ez a Jézus nevű Isten bizonyára az igaz Isten, mert csak Jesse és Evelyn törődnek velem haldoklásomban.” A pap árván maradt gyermekeit Jesse-re és Evelynre hagyta, és ez lelki fordulópont volt a világ azon része számára. Az emberek elkezdték tanulmányozni Jézus életét és tanításait, és egyre többen kezdték követni őt. Evelyn és Jesse még tizenhárom gyümölcsöző évet töltött a szolgálatban, ám akkor Jesse meghalt. Evelyn ekkor már ötvenéves volt, és mindenki arra számított, hogy hazatér majd hazájába, Angliába. Ő azonban ott maradt. Sokmérföldes körzetben „Brand nagyi” néven ismerték és szerették, ő pedig további húsz évre ott maradt és szolgálta hűségesen a missziót. Fia, Paul ezt mondta róla, amikor hetvenéves korában meglátogatta: „Így kell megöregedni. Engedni, hogy minden más lemorzsolódjon, amíg a környezetedben lévők nem látnak már mást, csak a szeretetet.” (ld. 1Korinthus 13).
Csendes erő?
„Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják, ura pedig így dicséri: Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket!” Példabeszédek 31:28–29
The Language of Love [A szeretet nyelve] című könyvükben Gary Smalley és John Trent társszerzők írnak egy asszonyról, akit teljesen elkeserített, hogy amikor a férje esténként hazajött a munkából, egyáltalán nem szólt hozzá. Végül az asszony elmondott a férjének egy történetet egy emberről, aki reggelizni ment a barátaival. Jó adag ételt evett, majd összegyűjtötte a morzsákat is egy zacskóba. Később a férfi ebédelni ment üzlettársaival, és ismét bőségesen étkezett. A morzsákat pedig ismét összeszedte a zacskóba. Amikor este hazaért, odaadta a feleségének a maradékokat tartalmazó zacskót. Ekkor az asszony ezt mondta a férjének: „Ezt csinálod velem. A gyerekek és én egész nap azt várjuk, hogy beszélgethessünk veled, amikor hazajössz. De te nem osztod meg a gondolataidat velünk. Miután egész nap odavoltál, kezünkbe nyomsz némi maradékot, és bekapcsolod a tévét.” A férj azt mondta, hogy ezt hallani olyan volt, mintha átment volna rajta a gyorsvonat. Bocsánatot kért, és elkezdett azon dolgozni, hogy nyitottabb legyen feleségével és az egész családdal. Ha a „csendes erő” típus vagy, neked is dolgoznod kell azon, hogy ezt elérd. De megéri, ha jó házasságot szeretnél. Azok a csodálatos tulajdonságok, melyeket vonzónak találtál a párodban, még mindig ott vannak, csak elő kell keresned őket, és ki kell fejezned, hogy értékeled őket. Salamon ezt így fogalmazza meg: „… ura pedig így dicséri: Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket!” (Példabeszédek 31:28–29).
Sebhelyek
„Ha nem látom… és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét… nem hiszem.” (János 20:25)
Az Odüsszeiában hazatérésekor Odüsszeusz öregembernek álcázza magát, és családja nem ismeri fel őt. Aztán öreg dajkája meglát egy sebhelyet, amelyet Odüsszeusz még gyermekkorában szerzett. Addig, míg azt meg nem látta, még ő sem ismerte fel. Amikor Tamás meghallotta, hogy Jézus él, ezt mondta: „Nem hiszem el, amíg meg nem érintem ujjammal a szegek helyét” (János 20:25 NCV). Jézus sebhelyei bizonyították, hogy keresztre feszítették őt, és feltámadt. Amikor Tamás meglátta őket, így kiáltott fel: „Én Uram, és én Istenem!” (János 20:28). Ez az első hely, ahol a Szentírás feljegyzi, hogy egy tanítvány Jézust Istennek nevezte, és ez a kijelentés sebei láttán hangzott el. Mindannyian hordozunk sebeket. Dr. Will Willimon mondja: „Van egy barátom, aki életét árvaházban töltötte. Az anyja vitte oda, amikor még kisfiú volt, otthagyta egy nagy cédrusfa alatt, azt mondta, hogy délután visszajön érte, de nem jött. A fiú ma már középkorú férfi. Egyszer megbeszéltük, hogy együtt ebédelünk, de én késtem… Mire odaértem, teljesen feldúltan találtam, fel-alá járkálva, verejtékben fürödve, láthatóan nyugtalanul… Később ezt mondta: »Nem tehetek róla. Rettenetesen felzaklat, ha egy barátom késik, mert az anyám annak idején otthagyott várakozni… és sohasem tért vissza.« Már felnőtt… de még mindig viseli a sebhelyet… Neked is vannak sebeid, némelyik látható, némelyik nem látható, némelyik az idő elteltével egyre feltűnőbbé válik. A Feltámadt Krisztusnak szintén voltak sebei, hogy bizonyítsák irántad való szeretetét. Ha nem ismered őt, vagy ha, mint Tamás, nem vagy biztos a hitedben, neked is meg fogja mutatni sebeit „…hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében” (János 20:31).
„Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az… belevetette magát a tengerbe.” (János 21:7)
Miután a tanítványok egész éjszaka halásztak, de nem fogtak semmit, Jézus ezt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok!” – és így 153 halat fogtak. Így működik ez; Jézus szól egy szót, és hirtelen minden sokkal jobbra fordul. Azután ezt olvassuk: „Ekkor odaszólt Péterhez az a tanítvány, akit Jézus szeretett: Az Úr az! Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az… belevetette magát a tengerbe” (János 21:7) és egyenesen odament Jézushoz. Figyeld meg, Péternek döntenie kellett, hogy otthagyja a halakat, és Jézushoz megy, vagy ott marad, és élvezi mindazt, amiért keményen megdolgozott. Ez egy olyan próba, amivel mindannyian szembesülünk, amikor elérjük az életben magunk elé kitűzött célokat, amikor a hálónk tele van, amikor végre „megcsináltuk”. A kérdés az, hogy ott maradunk-e őrizni az áldásainkat, vagy kiszállunk a hajóból az Úrért, és teljesen elkötelezzük magunkat Neki? Pál röviden említi sikeres pályafutását: „…Benjámin törzséből származom… vallásom védelmezője voltam… a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen…” (Filippi 3:3-6 TM). Igazán szép karrier, Pál benne volt a „Ki Kicsodá”-ban! De hallgasd csak meg, mit mond most: „Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért… Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem” (Filippi 3:7-8). Pál felismerte, hogy az igazi identitást nem az elért eredmények adják, hanem a Jézussal való kapcsolat. Te is így érzed? Azon az éjszakán talán úgy tűnt, hogy Péter mindent elvesztett, de amikor kiért a partra, ott találta Jézust, aki éppen azzal volt elfoglalva, hogy halat sütött! Bármire is van szükséged, az Istennek megvan. Bármit is adsz fel, Ő sokszorosan vissza fogja fizetni. Bármi is az, amit hajlandó vagy otthagyni, végül meghatározza, hogy Isten mit bízhat rád.
„… mint az ötvösök tüze, és mint a ruhatisztítók lúgja.” (Malakiás 3:2)
A szappan a külsőt tisztítja, a tűz a bensőt. Szentlelke pedig mindkettőt! Ha vétkeztél, bánd meg! Mély bűnbánat mély tisztulást hoz. Ne érezd rosszul magad amiatt, hogy rosszul érzed magad, sőt örülj neki! Örülj, hogy lelkiismereted még mindig érzékeny és figyel Istenre! Egy dolog van, amit sosem hallanál szívesen: az, amit Isten Efraimnak mondott: „Bálványokhoz szegődött Efraim: hadd tegye!” (Hóseás 4:17). Az, hogy Isten megítéli a bűneidet, bizonyítéka annak, hogy szeret. Isten meg tudja bocsátani bűnödet, de nem tudja elnézni. A be nem vallott bűn elszakít tőle. A bűnbocsánat több, mint csupán menekülni a bűnért járó büntetéstől, a bűnbocsánat helyreállítja a szövetséget Istennel. Azt mondod: „Nem fog Isten ráunni és belefáradni, hogy újra meg újra vétkezem, majd megvallom?” Ha Jézus azt mondta Péternek, hogy bocsásson meg atyjafiának „hetvenszer hétszer”, akkor gondolod, hogy érted kevesebbet tenne? A Biblia azt mondja: „Jöjjetek, szálljunk vitába! – mondta az Úr. Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú.” (Ézsaiás 1:18). Ha vétkezel, és megpróbálsz elrejtőzni Isten elől, azzal csak hosszabbítod gyötrelmedet. Tehát abban a pillanatban, hogy tudatára ébredtél a bűnnek, valld meg, így nyersz bizonyosságot arról, hogy Isten megbocsátott. A bűnvallás nem azt jelenti, hogy vesztes vagy, hanem azt, hogy tanulsz. Alexander Pope mondta: „Az embereknek sohasem kellene szégyellnie elismernie, ha valamit rosszul csinált, ez egész egyszerűen csak annyit jelent, hogy ma bölcsebb, mint tegnap volt.”
