Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem."

Jn 6,51


Aki kicsit is elgondolkodott a kereszténység lényegén, az hamar beláthatta, hogy a jézusi tanítás szétfeszíti az Ószövetség kereteit. Abban a bizonyos "sötét középkorban", amikor a hatalmi Egyház élet és halál ura volt és még az emberek gondolatait is szabályozni kívánta, s tekintélyének erejével döntötte el, hogy a Föld az bizony "lapos palacsinta", akkor nem volt kérdés, hogy a világ az a Biblia első lapjain kezdődik, s az utolsó lapjain ér véget... Aki nem akarta elfogadni, hogy a Szentírás az a világ forgatókönyve, azt könnyen megégették.

Manapság, amikor 'kitágult a világ', s olyat is tudunk, amit korábban nem, akkor sokmindent újra kell fogalmaznunk és/vagy át kell kereteznünk. A "Mert ez is meg van írva a Bibliában!" klasszikus fundamentalista érvélést nem egyszerűen csak megmosolyogják, de a gondolkodó ember elszomorodik... Itt tartunk a 21. században! Egyik hivatkozik a Koránra, a másik a Bibliára, a harmadik az ősi iratokra -, de aki a saját kedvenc fájától nem látja az erdőt, annak hiába magyarázzák, hogy az erdőn túl is vannak újabb erdők... Abban az egyben mindenkinek igaza van, hogy az ÚRIsten napja mindenkire egyformán süt... abban viszont nagy az ellentmondás, ha valaki azt bizonygatja: az enyémre süt, de a tiedre nem!

Jézus tanításának isteni voltát kor-szerűsége is bizonyítja. A Mester ugyanis azokkal a kérdésekkel foglalkozik, melyek minden embert foglalkoztatnak - függetlenül attól, hogy tud-e írni vagy olvasni vagy éppen repülőgépen száguldva a magas égben internetezik. Aki embernek született, s megkapta a gondolkodás ajándékát, azt komolyan érdekli nemcsak a saját sorsa, de a kisközösségé is, akikért küzd, s a nagyobbé is, amelyikben él, létezik. Az ilyen ember képes belátni, hogy az Isten mindenkori igazsága a szeretet aktuális igazsága...

Táplálékra szükségünk van, ha nem eszünk, akkor elpusztulunk. A kenyér - ami nem egyszerűen alapvető élelmiszer, hanem a táplálék szimbóluma -, nemcsak a testi szükségleteinkre utal, de a lelkiekre is. Szükségünk van mennyei táplálékra: kell nekünk az Isten biztatása, a Benne való elrejtőzés, a védettség, a nyugalom titokzatos megélése... Az Isten gondviselése - mondjuk erre. Amilyen magától értődően szeljük meg a kenyeret, s emeljük a szánkhoz, ugyanolyan természetességgel kell naponta fogadnunk a Gondviselést is. Egyszer így, másszor pedig úgy nyilvánul meg az Isten szeretete, de valahogyan mindig valóság lesz.

Enélkül nincs igazi közösség, nincs kiteljesedés, nincs személyes boldogság se. Ezért a hívő ember naponta harcolja a hit nemes harcát, keresi a közösséget Teremtőjével, hogy újra és újra átélje az isteni szeretet felfoghatatlanságát.. Ez az az erő, amely egyedül képes átemelni oda, abba a másik világba, melyet csak dadogva merünk/tudunk kimondani, mert meghalad minden emberi elképzelést, amit elkészített az Isten mindazoknak, akik Hozzá menekülnek: az örök életet...

Elhordozás...

Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved.
1 Pt 2,19

Nincs ember, aki ne szenvedne, a szenvedésből mindenki megkapja a "maga részét". Előbb vagy utóbb, testiekben vagy lelkiekben, de az Isten mindenkinek megadja, amit szánt. Így van ez rendjén - bűnösök vagyunk! Bár ezt a fajta egyszerű érvelést a régiek jobban értették, mint korunk embere, mégis megállapítható: szenvedéseink közül azok a legfájdalmasabbak, amiket mi magunk okozunk.

Sokszor kell elszenvednünk sérelmeket, meg is visel ez minket alaposan. Vannak helyzetek bőven, amikor jól tudjuk: igazunk van, de igazunknak nem tudunk érvényt szerezni... Igénk mégsem ezekről a helyzetekről szól. Amikor magunknak okoztuk vagy okozzuk a bajt, Isten akkor is mellénk áll, velünk van, segít - de ez nem az a kegyelmi állapot, amiről Péter apostol ír. Amikor saját "butaságunk" terhe nyom, amikor életvezetési hibáink következményének súlya alatt "nyögünk", s mindeközben Isten megsegít minket - mert a "rosszból is a jót hozza elő - ez még nem a "kegyelmi állapot", ez egyszerűen csak Isten gondviselő szeretetének megnyilvánulása... Lehajol a bűnös emberhez, mert szereti az embert, nagyon szereti...

A kegyelmi állapot az egészen más. Amikor valaki "Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket." - az az igazi kegyelem. Amikor valaki Isten ügyéért szenved hátrányokat, megkülönböztetést. Amikor nyilvánvaló, hogy a jó ügyet szolgálja valaki, az embert menti, a közösséget igyekszik óvni, s építeni, amikor nem kérdés, hogy tevékenységével vagy szavaival az adott közösséget emeli - s ennek ellenére csak megvetés, hátrány, szenvedés jut neki osztályrészül. Természetesen nem lehet azonosítani a keresztény ember ilyetén szenvedését a Krisztuséval, de hasonlítani lehet hozzá, ezért is vagyunk, ezért is neveznek minket krisztuskövetőknek, azaz keresztényeknek. A keresztény ember tudja: Az igazi terhet mindig a Krisztus hordozza, s ha egy darabig cirénei Simonokká is válunk/válhatunk, kereszthordozásunk méltóságának biztosítéka nem a mi hitünk, csakis egyedül Krisztus kegyelme.

Ha valaki igazságtalanul szenved, az erőt ad az elviseléséhez, de ha valaki alapos indokkal hordozza büntetését, s állapota belefér a "beszámíthatóság" kritériumába - az megtöri. (Erre a pszichológiai tényre alapozzák a büntetésvégrehajtási rendszert is.) A börtön falain kívül is, sok ilyen megtört, megfásult lelkületű embertársunk él közöttünk. Közömbösségük ingoványából kimenteni őket - az emberi erőlködés, jóakarat ellenére is - szinte lehetetlen. Aki csak lefelé akar nézni, annak hiába állíttatik fel a "rézkígyó", a megmenekülés útja... A kivezető út meglátásához, megtalálásához mindig szükség van a "feltekintő" hitre.

Aki azonban a "fentiek" helyett a "lentiek" vonzásában él, azon egyedül csak az Isten irgalma segíthet! Vannak tények, amik soha nem változnak. Ilyen az is, hogy Isten szeret, s az is, hogy "megbünteti a fiakat harmad és negyedíziglen" - mert gyűlölni az Istent, megvetni az ő törvényeit nem lehet bűntetlenül...






Imádkozzunk!
URam! Add, hogy ne felejtsem el soha, hogy tanítványságra hívtál el! Ámen



Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen...Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak,
Jn 15,11;15a

Van-e a szülőnek nagyobb öröme annál, ha látja, hogy gyermeke becsülettel megállja helyét az életben, hogy nem esik kétségbe a nehézségek ellenére sem, ahogyan a szólás mondja "a jég hátán is megél"? Aligha! Legalább negyedszázados, érzelmi, gazdasági, lelki energiákat igénybe vevő - olykor-olykor fel is emésztő -, gyermeknevelési projektben eredménnyel résztvevők tudják értékelni igazán, látva utódaik biztos szárnyalását az élet egén! Öröm ez, szülőnek s gyermeknek egyaránt... Igénk egy olyan pillanatról tudósít, amikor a Mester már elmondhatta a tanítványoknak "barátaim"... Ekkor ugyanis már bizonyos abban, hogy a tanítványok nem csak el-, s megtanulták azt, ami szükséges, de maguk is továbbadhatják megszerzett "tudásukat".

Aki "szolgalelkű", az gondolkodás nélkül megcselekszi azt, amit mondnak neki. Nem törődik a következményekkel - sem magára, sem másra nézve. Ha mégis felelősségre vonásra kerül a sor, védekezésül az ilyen ember csak annyit mond: "parancsra tettem"... Amikor egy társadalomban az emberek többsége az élet józanságának elvesztésével belefordul a nemgondolkodás idiotizmusának mocsarába, akkor joggal örülnek a hatalom aktuális vezető agyafúrtjai, mert divattal, reklámmal, jól hangzó, de mégis értékromboló korszellemmel nagy sikerrel manipulálhatják a tömegeket...

Aki "tudatosan" él, aki ismeri döntéseinek következményeit, az mindig "veszélyes ember" a hatalom számára, mert az igazságnál nincs veszélyesebb fegyver! Az ilyen ember nem húzható financiális csőbe, az nem szorítható zsákutcás banki-kölcsön sötétségébe, ahol aztán sírás és fogcsikorgatás közepette fizethet...nagyon-nagyon sokáig(!), mert az ilyen ember az isteni gondviselés biztonságát bízva azt mondja: "csak addig nyújtózkodom, amíg a takaróm ér"... "hiszen nem attól vagyok több, ha többem van".

Sokan mégis a látszatra adnak! "Mutasd magadat többnek, add el magad!"- ez az életfilozófiája a mai sikerhajhász, látvány-vezérelt világnak! A balga ember mindig azt nézi, ami az emberen van, az ÚR viszont azt, ami a szívben van!

Gondviselés...

"Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait." Ő erre így válaszolt: "Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, vagy a halálba is!" Jézus azonban ezt felelte: "Mondom neked Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor le nem tagadod, hogy ismersz engem."
Lk 22,31-34

Az élet matematikája néha komoly fejtörést okoz... Kiszámítani a kiszámíthatatlant, előre látni a nem láthatót - egyedül az Isten képes. Amikor megtörténik, amire legmerészebb álmunkban sem merünk gondolni: az maga a tragédia. Újszövetségi tény: a Mester az ő követőinek soha nem ígért tragédia-mentes életet, ellenben felkészítette őket nemegyszer arra, mit is jelent ez a követés: kereszt-elfogadást, kereszt-felvételt, kereszthordozást. A hit óriási értékét nem változtatja meg, ellenben kiemeli a próba. A hit próbájában szerepet kap a kísértés is, jóllehet nem azonos azzal!

Péter igazi idealista - túlméretezi készségeit -, Mestere ezzel ellentétben "realista". Tudja, hogy Péter is "emberből van", hogy az íjat feszíteni a végtelenségig nem lehet. Hiába minden odaszánás és jószándék, bizony vannak pillanatok, amikor az elvek köddé válnak, s teret nyer a puszta túlélési ösztön... Kevesek kiváltsága, hogy kontrollálják az ilyen drámai pillanatokat... Az emberek többsége bizonyára még Péternél hamarabb is "feladja" hitelveit. Amikor az elhanyagolhatóan kicsinyke egzisztenciális szorítás is hatalmas Isten-tagadást vált ki, az nem a józan ész térnyerése, sokkal inkább jele az erkölcsi gyengeségnek. A hitványság diadala - korunk kórképe - pedig nem más, mint amikor az ügyeskedő túlélési stratégiát hitvalló magatartásnak tüntetik fel...

Péter, a legkiválóbb, a legodaadóbb - tagad. "Tagad, mint a vízfolyás." Tettének döbbenete akkor válik számára felfoghatóvá, amikor tekintete találkozik Jézus szelíd szemeivel. Megtörtént hát az, amire nem tartotta magát sohasem képesnek Péter: elárulta Mesterét... A meglett nős ember, a többgyermekes apa ekkor keserves sírásra fakad... A kilátáslanság, az elhibázott élet torokszorító keserűsége vesz erőt rajta, ami Jézus kínhalála utáni napokban éri el negatív csúcspontját, amikor Péter ezt mondja: "Elmegyek halászni!"... A többiek pedig kórusban felelik: "Veled megyünk mi is!"

Az evangélium üzenete az, hogy Isten a rosszat is jóra fordíthatja. A jó hír az, hogy az Ő ereje erőtlenség árán is célba ér. A felszabadító örömhír pedig az, hogy Isten matematikájában mindig a szeretet érvényesül, s legvégül részeseivé válhatunk a csodának, azaz átélhetjük, hogy Isten akkor is képes adni, amikor éppen elvesz valamit...

Kereszthordozás...

A mai nap imádsága:

...és aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt.

A keresztyén és keresztény szó között a világon egyedül a magyar nyelvben van különbség. Kultúrtörténeti kuriózumról van szó. Az első forma egy idő óta protestáns szóhasználat, a második a római és a görög katolikus. Így a szó a felekezeti hovatartozás kifejezője. A Magyar Tudományos Akadémia Helyesírási szabálya a római katolikus lakosság statisztikai többségére való tekintettel tette hivatalossá a keresztény alakot, de megengedi a protestáns keresztyén alak használatát is. Az Apostolok Cselekedetei 11. részének 26. versében, hogy a ?tanítványokat Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek.?

A 18. században hitvitázási céllal kezdték a katolikus papok kereszténynek nevezni és írni magukat. Sok idegen anyanyelvű lévén köztük, a nyelvtudás hiánya is közrejátszhatott. Bizonyítani egy teljesen helytelen népi szómagyarázattal akarták, hogy az ?igazi? egyház tagjainak elnevezése a kereszt szóból ered, ezért keresztény.

A keresztyén szót tehát a keresztyénséget felvett magyarok egyöntetűen használták jó hétszáz évig. Pázmány Péter is, aki igazán jó katolikus volt, mégis keresztyént írt. A Káldi György által elkészített elso római katolikus fordítású teljes Biblia címlapján nagybetűkkel olvasható a keresztyén szó. Ezt az ősi szóhasználatot az evangélikusok és reformátusok változatlanul megőrizték.

E rövid etimológiai felvezetés után azonban nézzük, hogy mit is jelent kereszténynek avagy keresztyénnek lenni! Jóllehet a keresztény (krisztuskövető!) élet az önkéntességről, a türelemről, az elfogadásról, az erőszakmenteségről, egyszóval a szeretetről szól, itt a "szelíd szemű" - így énekeljük Énekeskönyvünkből - ÚRJézus meglehetősen radikális: "Aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ, nem méltó hozzám". De mi az a kereszt, amit fel kell venni a keresztény/keresztyén embernek?

Sokan hiszik úgy, hogy az élet velejárója a szenvedés, s ezt tudatosan el kell fogadni, s el kell hordozni. A kereszthordozás azonban nem ezt jelenti! Életvezetési ügyetlenkedéseink következtében - mert nem tudom megértetni magamat, szüleimmel, tanáraimmal, mert szülőként, tanárként nem tudom megértetni magamat gyerekeimmel, családban és munkahelyen, iskolában és gyülekezetben, ez önmagában még nem kereszt, ez egyszerű, Isten-alkotta élet-törvény... Nemcsak szándékos bűneinknek, tudatlanságunkból fakadó vétkeinknek, mulasztásainknak is van következménye, ez azonban nem az a kereszt, amiről a Mester beszél...

Jézus URunk az áldozatról beszél. Arról a készségről, hogy a jóért vállalom a küzdelmet, még akkor is, ha az számomra hátrányt jelent, mert egyrészt megtapasztaltam, hogy csak így, személyes áldozat árán javul a világ, másrészt tudom az élet isteni titkát: életem kiteljesedését, boldogságomat és lelki nyugalmamat csak akkor találom meg, ha képes vagyok lemondani magamról. Ez kétséget kizáróan értelmezhető radikalizmusként is, de ha az ember eljut életének arra pontjára, hogy már nem az fáj neki, hogy őt nem szeretik, hanem az fáj neki legjobban, hogy ő maga nem szerethet - akkor könnyen felvállalja a "jézusi igát"...