„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van…” (2Korinthus 4:7)
Isten talentumokat adott neked, és azt akarja, hogy használd is őket. Lehet, hogy korábbi kudarcok, félelem vagy alacsony önértékelés alatt szunnyadnak. Lehet, hogy tudsz róluk, de nem tudod, hogyan állíthatnád munkába őket. Lehet, hogy egyik kapcsolatból a másikba sodródsz, remélve, hogy találsz majd valakit, aki értékeli, ami benned van, és segít előhívni azt. Ha így van, olvasd el ezt: „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak” (2Korinthus 4:7). Csak Isten, aki beléd helyezte talentumaidat, csak ő tudja, hol rejtőznek, és hogyan lehet előhozni őket. Az ördög örül annak, ha rendeltetésünk beteljesedése késik. Ha nem engeded, hogy Isten fejlessze talentumaidat, azzal az ördög kezére játszol, és közelébe sem érsz a benned rejlő lehetőségeknek. Az igazság az, hogy annyi kincs van elrejtve benned, hogy az ellenség folyton arra törekszik, hogy valahogy ellopja. Nem kérdés, hogy mi ösztönzi a sátánt. Jézus azt mondta: „…csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson” (János 10:10).
Nincs értelme kirabolni valakit, ha nincs semmi értéke, amit érdemes lenne megszerezni tőle, igaz? Talentumaid talán nyersek és kimunkálatlanok, talán önértékelési zavarok, be nem vallott bűnök, rossz szokások, lelkiismeret-furdalás vagy kétségbeesés alá vannak eltemetve. Isten azonban kezébe veszi azt, ami semmiségnek tűnik, és valami csodálatosat teremt belőle. Gondold csak végig: a világegyetemet a semmiből teremtette, képzeld el, mi mindenre képes, ha van is mihez nyúlnia! Ma térdelj le, és imádkozz: „Atyám, segíts, hogy felismerjem talentumaimat, melyeket te helyeztél belém, és a legtöbbet tudjam kihozni belőlük, a te dicsőségedre használva őket!” Az ilyen imádságra Isten válaszol!
A fül levágása
„Vigyázz, hogy nyelved ne szóljon rosszat…” (Zsoltárok 34:14)
Amikor Júdás elárulta Jézust, Jézus csak állt ott, pedig hívhatott volna tizenkét seregnyi angyalt, hogy megvédjék. Aztán jött a csőcselék, elfogták és letartóztatták. Péter, készen arra, hogy megvédje Jézust, előrántotta a kardját, és levágta a főpap szolgájának fülét. A lobbanékony, hirtelen természetű Péter azt gondolta: „Ebbe nem kell beletörődnünk!” De Jézus ezt mondta: „Nem így kell kezelni a dolgokat!” Aztán „megérintette a szolga fülét, és meggyógyította őt” (Lukács 22:51 NIV). Péter beszélt, amikor hallgatnia kellett volna, és cselekedett, amikor nem volt szükség rá. Meg kellett tanulnia az Úrra várni, alázatot gyakorolni és jó ítélőképességre szert tenni. Istennek nagyszerű tervei voltak Péterrel, de ha Krisztusnak akart megnyerni embereket, ezt nem tehette úgy, hogy kardot ránt, és füleket vág le dühében. Leszűrhetjük a tanulságot.
Nyers szavaink levághatják az emberek fülét, vagyis elvehetik a hallóképességüket. Nem tehetjük meg, hogy dühbe gurulunk, amikor kedvünk tartja. Érzékenynek kell lennünk Isten felé: ha Ő azt mondja: „Ne szólj semmit!”, akkor csendben kell ott állnunk, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy valaki azt gondolja, neki van igaza, pedig tudjuk, hogy nincs. Azt kell mondanunk: „Igen, Uram,” és elfogadni, hogy Isten nem tartozik nekünk magyarázattal. Hányszor akadályozzuk valakinek a lelki fejlődését, vagy azt, hogy Isten áldása kiáradjon az életünkre, amikor nem tudunk uralkodni szavainkon? Talán azt gondolod, hogy a házasságtöréshez vagy a lopáshoz hasonlítva ez nem nagy ügy? Gondold át újra: „Aki vigyáz a szájára, megtartja életét, aki feltátja száját, arra romlás vár” (Példabeszédek 13:3).
„…Énók… bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves.” (Zsidók 11:5)
A Jég Veled [Cool Runnings] című filmben a jamaikai bob-csapat olyan elszántan küzd azért, hogy olimpiai érmet szerezzen, hogy azt hiszik, erőfeszítéseik semmit sem érnek, ha ezt nem sikerül elérniük. Minden tanulás, öröm és fejlődés, melyre rászánták magukat, feledésbe merül egy szalagon függő kis fémdarab mellett. Edzőjük egy 180 kilós férfi, aki 20 évvel korábban bob-lesiklásban olimpiai aranyérmet nyert, de azóta az élete teljes csőd. Csapatának ezt mondja: „Az aranyérem csodálatos dolog. De ha nélküle nem érsz eleget, akkor vele se érsz eleget”. Jézus sokféle jutalomról beszélt. De a díj utáni hajsza árthat nekünk, ha rosszak az indítékaink. A trófea nem egyenlő az elért eredménnyel – nincs benne mindaz, amit időközben megtanultunk, nincsenek benne a megedződött izmok és a megszerzett bátorság. Az érem csupán az elért eredmény szimbóluma, az értéked külső igazolása. A vitrinben őrzött trófeák legfeljebb apró emlékeztetők, olyasmik, melyek miatt hálásak vagyunk a múltért, és melyek ösztönöznek a jövőre nézve. Legrosszabb esetben pedig a trófeák ereklyékké válnak, hamis énképet támogató eszközökké. A trófeák pillanatnyi örömet adnak, és függőséget okozhatnak, de az öröm mindig elkopik. A jelenések könyvében 24 vénről olvasunk, akik „…koronájukat is leteszik a trónus elé, és ezt mondják: »Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség…«.” (Jelenések 4:10-11). Ha minden dicsőséget Istennek adsz, akkor elért eredményeid örömet fognak hozni, de ha megpróbálod magadnak tulajdonítani az érdemet, akkor trófeáid megfakulnak, elhomályosulnak és teherré válnak. Nézz csak Énókra – az ő legnagyobb díja az volt, hogy elnyerte Isten tetszését!
„…Mi a mi… dicsőségünk koronája…?” (1Thesszalonika 2:19 NIV)
Salamon azt írja: „… a kincs nem marad meg örökké… a korona nem száll biztosan nemzedékről nemzedékre” (Példabeszédek 27:24 NIV). Ha megpróbálunk jó benyomást tenni azokra az emberekre, akiket fontosnak tartunk, akkor trófea-gyűjtők vagyunk. Trófea lehet bármilyen eredményed vagy szerzeményed, amit látva mások ezt mondják: „Hűha!”. Minden elhívásnak megvannak a maga trófeái. Vannak lelkészek, akik számára a gyülekezetük trófea, a képességeik trófeája, és vályúként használják arra, hogy énüket táplálják belőle. A vályúból való etetéssel azonban az a gond, hogy csak moslékot tudsz enni belőle. Susan Howatch Glittering Images [Csillogó képek] című könyvében ír egy lelkipásztorról, aki arra tette fel az életét, hogy megjelenése mindig istenfélő, bölcs, szeretetteljes és karizmatikus legyen. Közben pedig a lelke éhezett, mert senki sem ismerte őt. „Soha nem találkoztak a bennem rejtőző emberrel. Csak azzal, aki a nyilvánosság kirakatában állt. Őt a csillogó képnek hívtam, mert olyan jól nézett ki a tükörben. De mögötte… ott volt a dühös idegen, aki mindannyiszor feltűnt a tükörben, valahányszor a csillogó kép engedély nélkül távozott”. A szolgálata volt a trófeája – és ugyanakkor a börtöne. Vannak azonban másfajta gyűjthető trófeák is – azok, melyeket érdemes gyűjteni. És senkit nem kell felülmúlnod azért, hogy megszerezz egyet. Pál azt írta a filippi gyülekezetnek, hogy régi koronáját – a vallásos teljesítményeit – most „kárnak és szemétnek” (szó szerint: trágyának) tartja. Most már újfajta koronát gyűjt: „Ki is volna a mi… koronánk és dicsőségünk, ha nem ti, a mi Urunk Jézus Krisztus színe előtt…?” (1Thesszalonika 2:19). Pál számára a legnagyobb trófea nem íróként vagy gyülekezetplántálóként elért személyes teljesítménye volt, hanem az öröm, hogy megnyert és tanítvánnyá tett másokat, befektetve azok életébe. Gondolkodj el ezen!
Félelem nélkül szembenézni a halállal
Arisztotelész a legfélelmetesebb dolognak nevezte a halált, mert „úgy tűnik, ezzel vége mindennek.” Jean-paul Sartre azt mondta, hogy a halál miatt az életnek semmi értelme. Robert Green Ingersoll, a szókimondásáról ismert amerikai agnosztikus, testvére temetésén nem tudott reménységről beszélni, csak ezt mondta: „Az élet keskeny völgy az örökkévalóság két hideg és meddő hegycsúcsa között. Hiábavaló azon igyekezetünk, hogy túllássunk ezeken a hegyeken.” François Rabelais francia humanista utolsó szavai ezek voltak: „Megyek, megnézem »a nagy Talánt«.” Shakespeare a Hamletban arról ír, hogy rettegünk „egy halál utáni Valamitől”, mert ez „nem ismert tartomány, melyből nem tér meg utazó.”* Nyilvánvaló, hogy hitetlenül élni nem csupán nyomorúságos életet jelent, de gyötrelmes halált is. Egy humorista egyszer megjegyezte: „Örökké szándékozom élni… eddig egész jól megy.” De mi van akkor, ha a halál nem olyan, mint amilyennek a filozófusok tartják? Nem átok, csak egy átjáró? Nem egy krízis, amit el kell kerülni, hanem egy sarok, ahol be kell fordulni? Mi van, ha a temető nem a Nagy Kaszás tulajdona, hanem Lelkünk Őrzőjének birtoka, aki hamarosan így szólít majd: „Ébredjetek, és ujjongjatok, kik a porban laktok”? Pál azt írja: „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. Mert ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is.” (1Korinthus 15:19–21). A halál nem „a nagy Talán”. Földi életed utolsó napja a legjobb napjaid előhírnöke!
* A Shakespeare idézeteket Arany János fordításában közöltük.Gazdálkodj jól az időddel, az életeddel!
„Bölcsen viselkedjetek… a kedvező alkalmakat jól használjátok fel.” Kolossé 4:5
Legnagyobb vagyonod a következő huszonnégy órád. Hogyan fogod eltölteni? Hagyod, hogy a televízió, semmitmondó e-mailek, lényegtelen feladatok, ösztöneid, rossz társaság, vagy más értelmetlen figyelemelterelések felemésszék napodat? Vagy kezedbe veszed az irányítást, hogy a mai nap ne elvesztegetett idő legyen?
A vezetési szakértők azt mondják, hogy ha a fontossági sorrendünk elején álló 20%-ra összpontosítunk, akkor az erőfeszítéseink 80%-os megtérülését hozza.
Ezért, amikor reggel felkelsz, a tükörbe nézve ezt mondd: „Ma Isten akarata szerint fogok élni, és energiámat olyan dolgokba fektetem, melyek segítenek teljesíteni az ő akaratát.” Az igazság az, hogy mindig lesznek olyan dolgok, melyek a figyelmedért versengenek. A reklámozók azt akarják, hogy az ő termékeikre költsd a pénzedet. És azt észrevetted már, hogy azok az emberek, akiknek semmi dolguk, általában veled akarják tölteni idejüket? Még a saját vágyaid is lehetnek olyan sokfélék, és figyelmed annyira szétforgácsolódott, hogy már nem is tudod biztosan, mi igényli először odafigyelésedet. Ezért kell lézerpontossággal összpontosítanod Istentől kapott célodra. Bármire is koncentrálsz, annak erőt és lendületet adsz. Fontossági sorrended határozza meg, hogy mivel töltöd az idődet, ezért imádsággal állítsd fel ezt a sorrendet, és gondosan őrizd! Iktasd ki a lényegtelen dolgokat! Tévednek, akik azt mondják, minden a tiéd lehet. Nem tudsz megtenni mindent, amit te akarsz, de mindenre képes vagy, amit Isten akar. Választanod kell! A siker abból adódik, ha a jó dolgokat jól csináljuk, minden mást pedig elengedünk. Ha nem vagy biztos benne, hogy számodra mik a jó dolgok, képzeld el magad, ahogy évekkel később visszanézel az életedre: milyen dolgokat bánnál, hogy nem tettél meg?
„Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, térjünk rá a nagykorúaknak szóló tanításra.” (Zsidók 6:1)
Ami a múltban működött, már nem használ? Lehet, hogy ez egy olyan állás, amin már túlnőttél, vagy egy kapcsolat, amit újra kell értékelned, vagy egy módszer, amit meg kell változtatnod. Bármi is az, ne legyen annyira úrrá rajtad a megszokás, hogy nem tudsz továbblépni, amikor kellene. Azt mondják, hogy a remeterák keres magának egy csigaházat, és abban él, amíg ki nem növi. Akkor addig mászik a tengerfenéken, amíg egy nagyobbat talál – és ez a folyamat élete végéig ismétlődik. Nos, az a kérdés: ragaszkodsz valamihez csak azért, mert könnyű és megszoktad, pedig már váltanod kellene? Dávid azt mondta Istenről: „szorultságomban tág ért adtál nékem” (Zsoltárok 4:2 Károli). Késznek kell lenned arra, hogy kilépj a komfortzónádból, és megbirkózz egy kis „szorongattatással”. Ez segít növekedni. A türelem és a kitartás dicséretre méltó tulajdonságok, de nem működnek olyan helyzetekben, amiken már túlnőttél. Ahelyett, hogy tovább erőlködve kitartanál, az élet egy bizonyos pontján meg kell állnod és fel kell tenned a kérdést: „Jó nekem ez a helyzet?” Ha nem vagy biztos a válaszban, kérj Istentől értelmes szívet, hogy különbséget tudj lenni jó és rossz között (Id. 1Királyok 3:9). Ha megmondja, mit kell tenned, akkor tedd meg – még ha először kényelmetlennek tűnik is! Amikor Isten azt mondja, ideje továbblépni, azért mondja, mert tudja, hogy vár rád valami új, ami sokkal jobban illik hozzád.
Kényelmetlen helyzetben is nyugodtan
„Megvigasztal minket minden nyomorúságunkban.” (2Korinthus 1:4)
Isten meg tud vigasztalni a legnehezebb helyzetekben is. Át tud vinni azon, amiről azt gondolod, nem éled túl, túl tud juttatni olyan helyzeten, amiről azt hitted, örökre beleragadtál. Békességet tud adni akkor is, ha nagy a nyomás rajtad. Az életben veszteségeket fogsz átélni, de bizonyos esetekben éppen a veszteség segít abban, hogy értékelni tudd mindazt, amivel rendelkezel. A kudarc keserű érzésétől lesz olyan édes a siker íze. Nem tudjuk, mit hoz a holnap, de tudjuk, hogy Isten már minden holnapot eltervezett. A jövőd nem a főnököd, a bankod, a házastársad vagy bárki más kezében van. Még csak nem is a te kezedben. Minden holnapod Isten kezében van. Ha nem érted az utat, melyen járnod kell, az még nem jelenti azt, hogy ő nem vezet. Isten azt ígérte: „Vezetem majd a vakokat olyan úton, amelyet nem ismertek, ismeretlen ösvényeken viszem őket. A sötétséget nem mulasztom el.” (Ézsaiás 42:16). Igyekezz hát megismerni Istent, mert szükséged lesz rá. Ő pedig ott lesz számodra, amikor mindenki más cserben hagy. Ott lesz számodra a sötét időkben. A zsoltáros azt írta: „este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás” (Zsoltárok 30:6). Bármilyen hosszú is az éjszaka, a reggel el fog jönni – és vele az öröm is. Visszatekintve majd felismered, hogy Isten kegyelme védett, gondoskodott rólad, megnyugtatott, megvigasztalt és átsegített mindezen. Az idők és az életszakaszok változnak – de az Úr nem változik. Ő „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsoltárok 13:8).
Teljes szabadítás
„…a tűz szaga sem járta át őket.” (Dániel 3:27 Károli)
Szabadítás az, amikor Isten kiment egy tűpróbából, ami el akart pusztítani. Teljes szabadítás az, amikor úgy hoz ki, mint a három héber ifjút, hogy még a füst szaga sem érződik rajtad. Tudod, van olyan, amikor valaki megszabadul, de mégis sérült marad. Meg lehet ezt hallani a szavaiból. Vannak, akik csupán a múltról beszélnek, mert egy bizonyos ponton abbahagyták az életet. Túléltek egy traumát, de mivel nem birkóztak meg vele a megfelelő módon, folton visszautalnak rá. Amikor erről beszélnek, egy részük még mindig „a tűzben van”. Nos, nem valami „gyorsan oldjuk meg” vagy „ez a méret mindenkire jó” fajtájú gyógyulásról beszélünk. A természeted, a hited mértéke, a fájdalmad mélysége mind meghatározó tényezők abban, hogy mennyi ideig tart a felépülés, a gyógyulás. Ennyi azonban világos: bármi is kötözte a három héber ifjút, amikor bekerültek a tüzes kemencébe, nem kötözte őket többé, amikor kijöttek onnan. Ezt akarja érted is tenni Isten. Talán azt jelenti ez, hogy ne beszélj arról, ami veled történt? Nem, de ne áldozatként beszélj róla, hanem győztesként! Dávid azt mondta: „Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretet. Sokan látják ezt, félik az Urat, és bíznak benne.” (Zsoltárok 40:3-4). Lehet, hogy a tapasztalatod régi, ám az éneked új lesz!
