Amikor azonban meghallották az ÚRisten hangját,
amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben,
elrejtőzött az ember és a felesége az ÚRisten elől a kert fái között.
1 Móz 3,8

Az emberi civilizáció írásbeliségének hajnaláról, vagy talán azt megelőző idejéből származó egyik legősibb történetéből való a fenti mondat. Istent itt még nem az embert bűnei miatt eltiporni akaró félelmetes hatalomként ismerhetjük meg, akit csak véresáldozattal (primitív elképzelés, a "felsőbb hatalom" befolyásolására) lehet/kell kiengesztelni - gondoljunk csak a középkorban hirdetett rettenetes istenképre -, itt a a Teremtő (még!) "szellőben járt-kert a kertben" (értsd: teremtett világában)... Ennél érzékibb finomsággal, gyengédséggel talán nem is lehet megfogalmazni az Isten anyagvilágban megmutatkozó jelenvalóságát...

Kulcsszó a történetben, hogy az ember elrejtőzött. Természetes szégyenérzetének a következménye ez. Aki 'szemérmetlen', az tulajdonképpen mezítelen, s itt nem feltétlenül a testiségre kell gondolnunk. Aki nyers, aki 'pucér' az tulajdonképpen anyagelvű, azaz materilaista gondolkodásában a látható, a megfogható a meghatározó. Az ilyen ember nem ismeri az ünnepet, a szakrálist, az elkülönítettet, számára semmi értelme a várakozásteli megismerésnek, számára csak a 'most' létezik, s a pillanat élvezete az elsődleges. Világunk azért ilyen, amilyen, s azért esik olykor még a hitetlen ember is a hit kísértésébe, mert néha kivillan számára is az igazság: ünnepek, emelkedett hangulat, katartikus érzések nélkül igen nyomorúságos az emberlét. Ha nincs ott a szentség, az Élet tisztelete, akkor a születés és halál közötti rövidke időszak csak néhány évtizedes szakadatlan küzdelem az elemekkel, melynek a vége aztán mégiscsak az elbukás...

Mára igencsak kiveszett az emberekből a természetes szégyenérzet - s itt most ne a szégyenlősségre gondoljunk, sokkal inkább a részvéttel teli támogatást, a tisztelet készségét értsük e fogalomban -, amely ha nincs vagy elsorvadt az emberek lelkében, akkor a körülmények lavinája feltartóztathatatlanul magával sodorja az embert. Nem véletlen, hogy a nemiség tisztelete, a szexuális szégyenérzettel összefonódik, hiszen az Élet továbbadásának csodája fonódik egybe a szerelem intimitásával. (Milyen érdekes, ha csak testiségre "alapoznak" kapcsolatokat, az igen gyorsan elmúlik, mert az mindig erősen önérdekű, s nem adja meg azt a lelki biztonságot, amire szíve mélyén mindenki vágyakozik.)

Boldogulásunk, sorsunk elfogadása elválaszthatatlan az Istentől, a minden tisztaság, szépség, jóság és szeretet Atyától. Az Isten jelenvalóságát érezni a bűnben (lelkiismeret-furdalás) az emberlétbe vésett örök törvény, megtapasztalni Gondviselését az élet minden területén: a hívő élet kiváltsága, maga a kegyelemteljes evangélium...

Hibáink...

A mai nap imádsága:

Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság.

1 Jn 1,8

Minél nagyobb a hazugság, s a vele járó fájdalom, annál inkább hárítjuk azt... Jóllehet a tények mindig magukért beszélnek, mégis hinni akarjuk, hogy minden csak nézőpont és prezentáció kérdése. Nyilvánvaló, hogy mikor és hol futott zátonyra futott egy házasság, mégis úgy viselkednek benne felek, mintha minden rendben lenne -, ha a tartalom már nincs meg, legalább a látszatot tartsák fenn, hogy szeretik egymást. Aki azonban közelebbről ismeri az ilyen kapcsolati zsákutcába futottakat, hamar átlát a színészkedésen...

Vannak kilátástalan helyzetek, amikor azok elviseléséhez hazugságokat találunk ki... Elhisszük, hogy majd mi megváltoztathatjuk a másikat olyan ideálisra, ahogyan azt mi szeretnénk. Majd mi leszoktatjuk a férjünket, feleségünket a cigarettáról, az alkoholról, majd mi ráneveljük munkára, tisztességre stb. Ezzel szemben az igazság az, hogy az ember jószándékú pedagógiájának lehetőségei igencsak behatároltak. Hiába tanulnak meg egyre többen írni-olvasni, hiába oktatnak egyre több ismeretet az iskolákban, valahogyan mégsem akar jobbulni ez a világ! A jóság, s az intelligencia (beleértve az érzelmi és spirituális érzékenységet is) mintha állandó lenne ezen a Földön, csak egyre többen osztoznak rajta... Tény, hogy az inteligencia és a gonosz indulatok együttesen a legnagyobb mocsokságokat képesek véghezvinni!

Bűnösök vagyunk, esendőek, gyarlók... A mai modern ember nemcsak középkorba visszaráncigáló avit fogalmaknak tartja ezeket - ezért kerüli még a használatukat is -, de tagadja az eredendő bűnt - azaz a velünk-született készséget a tagadásra -, s ehelyett szívesebben hisz a környezet mindenhatóságában. Ha a jólét, a szociális biztonság tényleg megoldaná az emberség, a tisztesség, a becsület örök emberi problematikáját, akkor nem lennének harácsoló gazdagok, s a még több pénzért, a még nagyobb hatalomért mindenen átgázolni képes emberek, s szép lassan kihalna a gonoszság.

Az Isten útja tökéletes, az ÚR beszéde színigaz.
Zsolt 18,31

Semmi sem tökéletes... Legvégül mindent megemészt a moly, s a rozsda. Az arany persze ugyanígy csillog évezredek múltán is - nem véletlenül lett az örökkévalóság szimbóluma -, de aki aranyba helyezi a bizalmát, az legvégül nagyot csalódik... Semmi sem tökéletes, ami elromolhat, az el is romlik. (Érdekes, hogy a héber nyelvben a bűnre és a hibára ugyanazt az egy szót használják. Ami az embernél a bűn, az a gépnél a hiba.) Semmi sem tökéletes, amit az ember csinál, kivéve egy valamit: a bűnt! Ha valamit elrontottunk, visszahozhatatlanul kárt tettünk benne, ha úgy tényleg, ahogyan mondani szoktuk a hétköznapi nyelben "elszúrtuk"... Akkor az el van szúrva, egyszer, s mindenkorra! Teológia szakkifejezéssel élve: annak már harangoztak...

Így aztán nem csoda, hogy mindannyian szívesen álmodozunka tökéletességről. Könnyen bedőlünk az ígéreteknek, mert magunk is hinni akarunk benne. Elhisszük, hogy a csoda-kozmetikum a bőr "fiatalodását gyorsítja" - a valóság pedig az, hogy már az nagy eredmény lenne, ha az öregedését lassítaná! Elhiszi - főleg a fiatal -, hogy kevés munkával is lehet sok pénzt keresni, hogy nem kell befektetni ahhoz, ahogyan az agresszív reklámszöveg hazudja - hogy "nagyot szakítson"... Csak megfelelő helyen, a megfelelő időben kell ott lenni, s akkor a siker kikerülhetetlen. Karinthy írja: "Ahhoz, hogy elfogadható szinten teniszezzél vagy hegedülj, 8-10 évet kell gyakorolnod." (Igaz ő felteszi utána az elgondolkoztató kérdést: Akkor miért lenne ez másképpen a házasságban? Azt is tanulni kell... de ez egy másik kérdés, ill a kérdés az, hogy a másik akarja-e tanulni?)

A bűn útján való járáshoz semmit nem kell tenni! Csak el kell engednie magát az embernek... s már halad is, egyre gyorsuló tempóban. A gond csak az, hogy a bűn útja lefelé tart... nem jutunk el soha a hegyre, ahonnan megtekinthetnénk a panorámát, helyette depressziósan, magunkba roskadtan, magányosan ücsöröghetünk a sötét völgyben. Márpedig az ember - nemcsak az ifjúság - arra teremtettünk, hogy örüljünk a Fénynek. Annak, amely "onnan a fentről, a világosság Atyjától száll alá" - ahogyan Jakab apostol írja. Megismerni, tapasztalatot gyűjteni fáradságos munka is egyben, de a jól elvégzett munka gyümölcse nemcsak az eredmény, hanem az öröm, hogy értelmesen töltöttem el az időmet...

Isten útja tökéletes, ha azon járok, jóllehet magam nem válok soha tökéletessé, nemcsak előre jutok, de "fölfelé" is. Isten eljutásához nincs különleges, egyéni út, metódus (gör. meta hodosz=hozzávezető út) csakis a Krisztus útja. S ahogyan Krisztus maga is titok, ugyanúgy ez az út is titokzatos... Aki úgy beszél a Krisztusról, mintha emberrel beszélne, az vagy szellemileg terhelt, vagy hazudik. Krisztus titok volt és marad, de amit megérthetünk belőle, az bőven elég ahhoz, hogy üdvösségünk legyen...

Imádkozzunk!
URam! Adj erőt, hogy evangéliumodról ne csak elmélkedjem, hanem cselekedjem is azt, akaratod szerint! Ámen
   

Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.” ...„Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, és nem számítja ki a költséget, hogy telik-e mindenre a befejezésig? Nehogy - miután alapot vetett, de nem tudta befejezni - gúnyolni kezdje mindenki, aki látja, és ezt mondja: Ez az ember építkezni kezdett, de nem tudta befejezni.”... Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom.”
Lk 14,27; 28-30 és 33

"Mindenkinek megvan a maga keresztje..." - tartja a szólás, s valóban így igaz. A JóIsten mindenkinek kiosztja bölcsen a sorsába-szabott szenvedés-adagját, az egyiknek láthatóan a másiknak nem -, de a hiány fájdalmát valamiféleképpen mindenkinek meg kell tapasztalnia ebben a földi világban. Két évezred után a kereszt többnyire a feltünést-keresők divateleme - még a popzenében is(!) -, nem pedig a magány, a kitaszítottság, a társadalmi megvetettség jele. Éppen azért, mert többen hordják "asszeszoár"-ként, mintsem istenes meggyőződésük missziós jeleként, nem árt egy kicsit a kereszt "nyomába" eredni!

A kereszt, mint Krisztusra utaló jel, az illegalitás első két-három évszázadában gyakorlatilag ismeretlen volt a keresztény egyházban. A kereszt csak lassan telt meg zsidó-keresztény teológiai tartalommal, jóllehet egy ősi civilizációs szimbólumról van szó. Az természetes, hogy nem kellet minden kultúrának a kerék feltalálásával kezdeni, hanem egyik civilizáció a másikból "importált" jelképeket. Így volt ez a kereszttel is, mely az ősi, keleti kultúrában évezredekre visszamenőleg jelen volt. Jelentett ez égtájat, de a felső (szellemi) szint és földi (anyagi) találkozását is a metszéspontban, az ÉN-ben. Körben (ami ősi napszimbólum) megjelenítve az élet isteni igazságosságát (ahogyan fent úgy lent is) nyilvánítja ki, ill. a függőleges (isteni szár) igazságosan kettéosztja a földi világot, azaz itt a földön az emberek nem egymásnak alárendeltjei, hanem mellérendeltjei! (Sajnos az embervilág eleddigi történelme pontosan ennek az ellenkezőjét mutatja be, jóllehet Isten és ember között nem lehet se király, se főpap, hiszen minden ember ugyanarra méltóságra hívatott el, ha nem is jut ki neki osztályrészül...)

Krisztus keresztjét mostanság lehet hordani nyakban, fülben, ujjakon vagy más testrészeken is... aki azonban érti is, hogy mi a kereszt legfőbb üzenete - itt ebben a mostani keresztény kultúrkörben -, az nem kívül, hanem belül, a szívében hordja!

S mi ez az üzenet? A kereszt híd, hogy az ember kiemelkedve az anyagvilág szorításából eljuthasson az Istenhez. Ez másképpen nem lehetséges, csakis a Szeretet által! Aki azonban a szeretetre voksol(t), következetesen, haláligtartóan, mártíromságtól sem visszariadva, azt a világ ki fogja nevetni... Ez is eléggé nagy "kereszt" úgy önmagában -, de ez még értetlenséggel, kitaszítottsággal is jár együtt: "Hogyan, te nem a saját pecsenyédet sütögeted, mint a többiek? Hát nem tudod, hogy mindenki a maga szerencséjének a kovácsa?"

Ahhoz, hogy megértsük a szeretetben-élés erkölcsi, esztétikai szépségét mindenről le kell mondanunk, az EGY-ért, az Istenért! Ettől még lehet házunk, autónk és nyaralónk, de mindezek csak Isten után következhetnek. Ha bármi fontosabb az Istennél, akkor nem az Isten irányítja már gondolatainkat, hanem az, aminek tulajdonképpen a rabjai vagyunk... S ha nem a SzentlélekÚRIsten vezérel minket, hanem az, amit hamarabb megemészt a moly és a rozsda, mintsem gondolnánk, akkor nevezhetjük magunkat keresztény kultúrkörben élőknek, de nem vagyunk Krisztus URunk tanítványai!