Ez valóban Isten terve?
„Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” Példabeszédek 3:6
Miután Sámuel próféta felkente őt Izráel királyává, Dávid nem ment azonnal Jeruzsálembe, hogy a trónt követelje, kénytelen volt még éveket menekülve és barlangokban bujkálva tölteni, mert Saul az életére tört. Bizonyára nem is egyszer kérdezte magától: „Mi van Isten ígéretével?” Aztán érdekes dolog történt. Dávid egyik katonája rátalált az alvó Saulra. Visszatérve jelentette Dávidnak: „Most kezedbe juttatta Isten az ellenségedet. Hadd szögezzem hát a földhöz lándzsám egyetlen dobásával!” (1Sámuel 26:8). Micsoda lehetőség! Megszabadulhat attól az embertől, aki meg akarja ölni, előjöhet a bujkálásból, és bejelentheti trónigényét. Végtére is már felkent király! Logikusnak tűnt a dolog, egyvalamit kivéve: ez nem Isten terve volt. Bármennyire akarta is Dávid, hogy Izráel uralkodója legyen, tudta, ahhoz, hogy ezt elérje, Isten útját kell követnie. Ez a történet elgondolkodásra kell, hogy késztessen, és arra, hogy imádkozz, mielőtt cselekszel. Amikor Abisaj felajánlotta, hogy megöli Sault, jót akart Dávidnak. Vigyázz, előfordulhat, hogy barátaid Isten akaratával ellenkező tanácsot adnak. Ilyenkor nehéz nem tartani velük, nem indokolni döntésedet azzal, hogy a cél szentesíti az eszközt. Soha ne hagyd, hogy valaki, bármennyire is jó szándék vezeti, rávegyen olyasmire, amiről tudod, hogy nem helyes. „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Példabeszédek 3:5–6).
Hatással lenni
Nóé története a következőkre tanít:
1) Hatással lehetsz a családodra. „Hit által… készítette el a bárkát háza népe megmentésére.” Nóé döntése nemcsak saját maga számára volt hasznos, de megmentette egész családját is. Sok évébe telt, de végigcsinálta. Isten kegyelméből te is megnyerheted családodat Krisztusnak.
2) Hatással lehetsz a következő nemzedékekre. Nóé nem csupán az özönvizet élte túl, de Isten őt használta fel arra, hogy újat kezdjen a világgal. Micsoda elhívás! Micsoda hatás! Micsoda örökség! „Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi…” (2Krónikák 16:9). Isten keresi azokat az embereket, akik munkatársaivá válnak abban, hogy véghezvigye terveit, megvalósítsa céljait a földön. Ám ahhoz, hogy erre alkalmas légy:
a) Hajlandónak kell lenned arra, hogy kilógj a tömegből. Nóé hitt látásában, amikor még senki más nem hitte, hogy özönvíz lesz. Azok tudnak hatással lenni, akik különböznek. Ezért ne zavarjon, ha kilógsz a sorból!
b) Nem szabad félned attól, hogy valami újjal próbálkozz. Lehet, hogy azt mondják: „Ilyet még soha senki nem csinált” – de ez ne tartson vissza attól, hogy engedelmeskedj Istennek! Az emberek valószínűleg azt mondták Nóénak: „Errefelé sosem esik. Ugyan mi szükség egy hajóra?” De ők tévedtek, és Nóénak volt igaza.
c) Ki kell bírnod az esős időszakot ahhoz, hogy meglásd a szivárványt. Állj meg szilárdan és hittel, tudva, hogy amit Isten megígért, azt be is fogja teljesíteni (ld. Jeremiás 1:12).
3) Hatással lehetsz környezetedre, ebben nem számít a korod. Ne tartson vissza az, hogy mennyi idős vagy. Nóé ötszáz éves volt, amikor prédikálni kezdett, és elkezdte építeni a bárkát. Az életnek nincs vége, amíg Isten ki nem mondja, hogy vége.
„…Lisztrában…” (Apostolok cselekedetei 14:8)
A Biblia azt mondja: „Lisztrában élt egy sánta lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. Ő hallgatta Pál beszédét, aki rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. Ezért hangosan így szólt hozzá: ’Állj a lábaidra egyenesen!’ Ekkor az talpra ugrott, és járt” (ApCsel 14:8-10). Ez rendkívüli! Anélkül, hogy hónapokig tartó terápia segítségével működésre serkentették volna az agyát, az idegrendszerét és elsorvadt izmait, ez az ember, aki nem tudott felállni, egyszerre csak elkezdett járni. Ez olyan, mintha megnyerte volna a ’Csillag születik’-et vagy a ’Ki mit tud?’-ot anélkül, hogy egyetlen énekórát is vett volna. Vagy olyan, mintha kiállították volna a festményeit a Tate Galériában úgy, hogy soha nem tanult festészetet. Isten a visszájára fordítja a múltad veszteségeit, és sikerrel áld meg. Ezt élheted át az Ő ereje és kegyelme által. Néha Isten így cselekszik.
A következőkben ezt olvassuk: „Amikor a sokaság látta, amit Pál tett… így kiáltottak: ’Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban!’ … Amikor meghallották ezt az apostolok… ruhájukat megszaggatva… így kiáltottak: ’Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk…’” (ApCsel 14:11-15). Már megint itt tartunk! Egyre csak istenné akarunk tenni embereket. Valaki, akiről soha senki nem hallott, híressé válik, leszerződik vele egy zenei kiadó, és egyik napról a másikra sztár lesz, mi pedig példaképnek tekintjük. Uram, segíts rajtunk! Ez még prédikátorokkal is megtörténik; küszködsz, Isten megáld téged, és képessé tesz arra, hogy felépíts egy nagy szolgálatot, majd odajutsz, hogy az emberek nem tudnak beszélni veled, csak ha előre időpontot kérnek (kivéve, ha történetesen nagylelkű támogatókról van szó). Pál és Barnabás nem vettek az imázsuknak megfelelő új ruhatárat, és nem alkalmaztak szakértőt az arculattervezéshez. Nem, ők „megszaggatták ruháikat,” és így kiáltottak: „Mi is csak emberek vagyunk!” Térj észhez! Az a tömeg, amelyik tegnap még dicsőítette Pált, ma megkövezte. A lényeg: légy alázatos, szeresd az embereket, és egyedül csak Istenben bízz!
„…válasszatok még ma…!” (Józsué 24:15 NKJ)
Meghatározó pillanat volt, amikor Józsué ezt mondta Izráelnek: „…válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni… De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!”.
Először is, az életünkben előforduló meghatározó pillanatok megmutatják, hogy kik is vagyunk valójában. A meghatározó pillanatok általában meglepetésként érnek, és valamilyen krízis idején érkeznek, mint például egy személyes kudarccal való szembesülés, kiállás egy népszerűtlen ügy mellett, panasz nélkül viselt szenvedés, vagy amikor a bocsánatodat kérik, vagy esetleg amikor nehéz döntés előtt állsz. A meghatározó pillanatokról néha észre sem vesszük, hogy valóban azok. Csak később, visszatekintve értjük meg fontosságukat. Bárhogy is van, megmutatják, hogy kik vagyunk.
Másodszor: a meghatározó pillanatok másoknak is megmutatják, hogy kik vagyunk. Legtöbbször álarcot viselünk, de a meghatározó pillanatokban erre nem vagyunk képesek. Az imázsunk nem ér semmit. Sem az elszántságunk, sem a jó összeköttetéseink. Ilyenkor nincs időnk sokat töprengeni a tetteinken. Bármi is van bennünk valójában, az mások számára is egyértelműen kiderül. Ha vezető vagy, az emberek a meghatározó pillanataidat látva tudják meg, ki vagy valóban, miért állsz ki, és miért éppen te vezetsz. Így tudnak dönteni arról, kövessenek-e. Ha jól kezeled, egy meghatározó pillanat életre szóló köteléket hozhat létre vezető és követő között. Ha rosszul kezeled, az véget vethet a vezetői képességednek.
Harmadszor: a meghatározó pillanatok döntik el, hogy mivé válunk. Egy meghatározó pillanat után többé már nem leszel ugyanaz a személy. Ez azért van, mert a meghatározó pillanatok nem megszokottak, és ilyenkor nem működik az, ami „normál” helyzetben működni szokott. A meghatározó pillanatok olyanok, mint az útkereszteződések az életünkben – lehetőséget adnak arra, hogy valamerre forduljunk, irányt változtassunk, új úti célt keressünk. Alternatívákat és lehetőségeket nyújtanak. Ezekben a pillanatokban választanunk kell. És ez a választás határozza majd meg, kik vagyunk!
„Mert egyszer-másszor Thesszalonikába is küldtetek szükségleteimre.”
(Filippi 4:16)
Charles Swindoll mondja el az adakozó fa történetét: „Amikor a fiú kicsi volt, az ágain hintázott, ette a gyümölcsét és aludt az árnyékában… de ahogy nőt, egyre kevesebb időt töltött a fával. »Gyere, játsszunk!« – mondta a fa, de a fiatalembert csak a pénz érdekelte. »Akkor szedd le az almáimat, és add el őket« – mondta a fa. A férfi megtette, és a fa boldog volt. A férfi sokáig nem jött, de a fa rámosolygott, amkor egyszer arra járt. »Gyere játszunk!« – mondta a fa, de a férfi már idősebb volt, és belefáradt a világ zajába, el akart menekülni előle. »Vágj ki – mondta a fa – A törzsemből csónakot faraghatsz, és elhajózhatsz.« Az ember megtette, és a fa boldog volt. Sok évszak eltelt – a fa csak várt. Végül az ember hazatért, de már túl öreg volt a játékhoz, a gazdagság kergetéséhez, vagy a hajózáshoz. »A tönköm még megmaradt – mondta a fa – Ülj le, és pihenj meg!« Az ember leült, és a fa boldog volt.” Swindoll így folytatja: „A tűzbe bámulva felidéztem magam előtt az életemet, magam előtt látva a fát és a fiút. Mindkettővel azonosulni tudtam – és ez fájt. Hány adakozó fa volt az életemben? Hány ember adta oda magát, hogy én növekedni tudjak, elérhessem céljaimat, beteljesedésre és elégedettségre találjak? Mindegyiküket köszönöm, Uram. Aznap sírva bújtam ágyba. De aztán már mosolyogtam. »Jó éjszakát, Uram!« – mondtam alázattal. Hálás voltam, hogy időt szántam a visszatekintésre.” Pál visszaemlékezett azokra, akik segítettek neki – neked sem szabad megfeledkezned azokról, akik neked segítettek!
Szokásaid meghatározzák a jövődet
„..napjában háromszor térden állva imádkozott…” (Dániel 6:11)
A szokásaid vagy érted, vagy ellened dolgoznak. Vedd példának bármilyen szokásodat, szorozd be 365 nappal, majd szorozd meg hetven vagy nyolcvan évvel, és már meg is írhatod a saját nekrológodat. Egyszerűen fogalmazva: a nagyszerű embereknek nagyszerű szokásaik vannak. Egy milliárdos ezt mondta: „Minden reggel 7 órakor érkezem az irodámba. E a szokásom.” Egy híres író ezt mondja: „Minden nap ugyanakkor kelek. Reggel nyolckor kezdek írni, és délután négykor hagyom abba. Minden nap ezt teszem. Szokásom.” Jézusnak is voltak szokásai. „Amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett, szokása szerint bement szombat napján a zsinagógába…” (Lukács 4:16). Dániel naponta háromszor imádkozott. Az imaélete annyira kiszámítható volt, hogy ellenségei ezt használták fel arra, hogy csapdát állítsanak neki. Ha ezzel a mércével mérjük, milyen a te imaéleted?
Azt mondják, ha valamit képes vagy huszonegy napon át folyamatosan megtenni, azzal bizonyítod, hogy képes vagy azt tenni akár huszonnégy éven át is. Előfordul, hogy egyszer-egyszer kimarad? Persze, hiszen ember vagy. Ám, ha egyszer megérezted a sikert, nehéz beérned kevesebbel. Jézus azt mondja: „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek” (János 8:31 kat. ford.). Figyeld meg ezt a szót: „kitartotok”, ez a nagyszerűség titka! Sikered a napi rutinban rejlik. Ha komolyan változtatni akarsz az életeden, hagyj fel a rossz szokásokkal, és kezdj felvenni j szokásokat!
