A jóság ereje
„A testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők.” Róma 12:10
Néha azt gondoljuk, ahhoz, hogy sikeresek legyünk, keménynek, konoknak és szenvedélymentesnek kell lennünk másokkal. Néhányan egészen odáig elmennek, hogy a jóságot gyengeségnek és sebezhetőségnek tartják.
Semmi sem állhat távolabb az igazságtól. A jóság hatalmas belső erőt jelez, amit mások nem csupán értékelnek, de tisztelnek is.
Ezopusz írt egy tanmesét arról, hogy a Szél és a Nap azon vitatkoztak, melyikük az erősebb. „Látod azt az öregembert odalenn? – kérdezte a Szél. – Fogadjunk, hogy hamarabb le tudom venni a köpenyét, mint te.” A Nap belement, hogy elbújik egy felhő mögé, amíg a Szél viharos erővel fúj. De minél erősebben fújt a Szél, az utazó annál jobban beleburkolózott köpönyegébe. Végül a Szél feladta, és a Nap előbújt, jóságosan mosolyogva az öregre. Nem sokkal később az ember törölgetni kezdte a homlokát, ledobta nehéz köpenyét, és továbbment. A Nap tudta a titkot: a meleg, barátságos és gyengéd érintés mindig sokkal hatékonyabb, mint az erőszak és a tomboló düh.
Jézus keményen bánt a képmutatókkal és azokkal, akik másokat kihasználtak. De mindenki más felé, a társadalom számkivetettjei felé is, nagy jósággal fordult. Egy szeretetlen társadalomba jött, ahol farkastörvények uralkodtak, ahol mindenki csak a saját boldogulásával törődött, ahol nem voltak kórházak, elmegyógyintézetek, árvaházak, semmiféle jótékonysági intézmény. De ő minden emberi szenvedésre a jóság gyógyírját árasztotta. És a kereszten megfizette a legnagyobb árat a jóságért – és ezzel örökre megváltoztatta a világot. Tehát: „a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők!”
Az igazán nagyszerű emberek megértik a jóság erejét. Egyszer, miközben Abraham Lincoln vacsorát adott a Fehér Házban, az egyik vendég megfújta a kávéját, kiöntötte a csészealjba, és onnan itta meg. Elképzelheted, hogy a közelében ülő kifinomult hölgyek és úriemberek hogy elszörnyedtek, és a teremben kínos csend lett. Akkor Lincoln fogta a kávéját, kiöntötte a csészealjba, és az est hátralévő részében onnan kortyolgatta. Tudod, mi történt? A teremben mindenki követte a példáját! Egyetlen kedves gesztus megmentette a Fehér Ház vendégét a hihetetlenül kellemetlen helyzetből. Amerika egyik legnagyobb elnökének ez az egyszerű, de figyelmes gesztusa emlékeztet minket arra, mennyire értékes dolog példát adni a jóságra. Valószínűleg sohasem hallottál még Stephen Grelletről, egy francia születésű kvékerről, aki 1855-ben halt meg. Ő ma is ismeretlen lenne a világ számára, ha nem hagyta volna hátra halhatatlan sorait, amiről valószínűleg örökké emlékezni fognak rá: „Csak egyszer élek ezen a világon. Ezért, ha bármi jót tehetek, vagy ha kedves lehetek egy embertársamhoz, azt tegyem meg most! Ne halogassam, ne mulasszam el, mert többé nem megyek végig még egyszer ugyanezen az úton!” Minden napban van valami közös: mindegyik lehetőséget kínál arra, hogy jóságosan bánj valakivel, és ha ezt kihagyod, az elmulasztott lehetőségeket bánni fogod. C. R. Gibson költő írta: „Sírtam már éjszaka a rövidlátás miatt, ami vakká tett valakinek a nehéz helyzetére. De soha nem éreztem még a bánkódás fájdalmát azért, hogy valakivel túlságosan kedves voltam.”
„…hogy élhessetek, elszaporodhassatok, és… birtokba vehessétek azt a földet” (5Mózes 8:1)
Négyszáz évnyi rabszolgaság után Isten átnyújtotta az izráelieknek egy buja, termékeny föld birtoklevelét, melyet végre hazájuknak nevezhettek. Addig csak annyival rendelkeztek, amennyit egyiptomi fogvatartóik biztosítottak számukra. De a rabszolgaság megtörte akaratukat és tönkretette kezdeményező készségüket, ezért Istennek meg kellett szabadítania őket attól, hogy jobban bízzanak az emberekben, mint Istenben (az emberektől való függés sebezhetővé tehet és gátolhatja a növekedésedet). Így hát, amikor Isten a pusztába vezette a népet, és elfogyott a póréhagymájuk, meg a vöröshagymájuk, amit Egyiptomban fogyasztottak, kénytelenek voltak a manna iránti étvágyat kifejleszteni magukban, hogy valami olyan után kívánkozzanak, amit egyedül Isten tud adni! Értsd meg ezt: Amikor Isten elvesz valamilyen régi forrást vagy rendszert, és valami újat ad, ez nem azt jelenti, hogy a régi nem volt jó. Egyszerűen csak annyit jelent, hogy Ő a vezetésnek és a gondoskodásnak egy új módját választotta.
Ha Isten ígéretet tesz neked, azt Ő mindig meg is tartja, de neked hajlandónak kell lenned arra, hogy eltávolítsd az emberekben bízás tanulókerekeit [amilyenek a gyerekek kis kerékpárjain szoktak lenni – a ford.]. A pusztában az izráeliek zúgolódtak és követelték a megszokott kényelmet, még ha ez azt jelentette is, hogy vissza kellene térni egy már elmúlt időszakba. De nem térhettek vissza, és te sem mehetsz vissza! Amikor Isten azt mondta: „Szaporodjatok… és vegyétek birtokba a földet”, a velük kapcsolatos terve túlmutatott a túlélésen – a felvirágzást célozta meg. Ez azt jelentette, hogy az emberektől való függés anyatejétől elválasztva az Istentől való függés szilárd eledelét kapják. Pál azt írja: „Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak… a mi alkalmasságunk az Istentől van” (2Korinthus 3:5). Amikor Isten kilök a komfortzónádból a végzeted felé vivő úton, számíts arra, hogy ismeretlen, aggodalom-keltő területeken fogsz átmenni. Csakis így juthatsz el a túléléstől a felvirágzásig.
„Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre…” (Zsoltárok 41:1)
A Biblia egyik központi témája az együttérzés. „Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az? Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” (Jakab 2:15-17). Bizonyos emberek kevésbé hajlamosak az együttérzésre, mint mások. Például:
1) a nagy álmodozók nem akarnak beleszólni mások terveibe.
2) A szorgalmasok, akiknek munkaerkölcse ilyen gondolkodásmódba torzult: „én keményen megdolgoztam azért, amim van, nekik is ezt kellene tenniük”.
3) Az ítélkezők, akik feltételezik, hogy mások csakis azért jutottak szerencsétlen sorsra, mert azt aratják, amit vetettek.
4) A bizonytalanok, akik úgy érzik, ha segítenek másokon, azzal saját maguk kerülnek majd szűkös helyzetbe.
5) Azok, akik még nem értették meg az Ige világosságában, hogy Isten megígérte, hogy megjutalmazza az együttérzést: „Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre, ha bajba kerül, megmenti az Úr… megőrzi, és életben tartja, boldog lesz a földön; nem engedi át ellenségei dühének… enyhülést ad betegágyán, jobbulást ad neki” (Zsoltárok 41:1-3). Jézus azt mondta: „…amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg” (Máté 25:40). Teréz anya mondta: „Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedetedet, mégis tégy jót! A jó, amit teszel, holnap már feledésbe megy, mégis tedd a jót! A legjobbat add a világnak abból, amid csak van, bár valószínűleg nem lesz elég, mégis add a tőled telhető legjobbat! A végső elszámolás úgysem közted és az emberek között lesz, hanem közted és Isten között.”
Élet a hadszíntéren
A megváltással Jézusnak, a királyok királyának szolgálatába álltál. Az ő harcait harcolod, az ő haditervét kell követned. Nincs felmentés, ez hosszú távra szól. A sátán hadat üzent ellened, és ez „győzz vagy legyőznek” küzdelem. Az ellenség három fronton fog támadni. Nézzük meg most ezeket. Az első támadás a világ felől érkezik. Érezted valaha, hogy nem illesz bele a környezetedbe? Nem is kell beleillened! „Nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik az Istennek.” (Jakab 4:4). A határvonal ott van, ebben a háborúban nincs békés egymás mellett élés. Mit jelent a „világiasság”? Nem azt, hogy a világban vagyunk, hanem, hogy olyanok vagyunk, mint a világ. Nem azt jelenti, hogy belekeveredünk a világba, hanem hogy elvegyülünk benne: énközpontú gondolkodásmódját, relatív erkölcsiségét követjük, és ugyanúgy állunk hozzá Istenhez, az ő ügyéhez, az ő Igéjéhez és az ő népéhez, mint a világ. A világ hatalomra, népszerűségre és az önérdek érvényesítésére éhes, mindez ellentmond a Szentírás elveinek. „Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez… tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól” (Jakab 1:27). Jézus azt mondta, óvakodjunk, nehogy magával sodorjon a világ anyagi dolgokat hajhászó megszállottsága, vagy az attól való félelem, hogy szükségeink betöltésére nem lesz elég az, amivel rendelkezünk (ld. Máté 6:25–34). Arra kaptunk elhívást, hogy „só” és „világosság” legyünk (ld. Máté 5:13–14). Neked kell hatással lenni a környezetedre, nem a környezetednek rád! Ha a világ semmi különbséget nem vesz észre közted és önmaga között, akkor lámpásod kialudt, és olyan só vagy, mely elvesztette az ízét.
A másik támadási front a test. Legsebezhetőbb pontod a „tested”, amely arra késztet, hogy a saját fejed után menj. A jelszava ez: „Minden rólam szól!” Folyton arra törekszik, hogy ő legyen mindenben az első. Testünknek ez a genetikai beállítottsága. A test nem szentelődik meg, nem válik lelkivé, mert „ami testtől született, test az…” (János 3:6), és semmi más. „Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek” (Galata 5:17). No, és hogyan lehet uralkodni a testünkön?
1) Hozz egy döntést! „… válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni…” (Józsué 24:15). Az amerikai polgárháború idején sok északi és déli katona meghalt, nem az ellenséges sereg fegyvereitől, hanem saját bajtársaik lövéseitől. Miért? Mert nem volt egyenruhájuk, ami jelezhette volna, melyik oldalhoz tartoznak. Világosan határozd meg, hogy melyik oldalon állsz, és tedd ezt láthatóvá a környezeted számára is!
2) Ne engedd a testet ellátmányhoz jutni! Háború idején a hadvezérek nagy figyelmet fordítanak arra, hogy felrobbantsanak hidakat, vasúti síneket és országutakat, hogy ezzel megfosszák az ellenséget a győzelemhez elengedhetetlenül szükséges utánpótlástól. A test nem tud uralkodni rajtad, ha elvágod az utánpótlástól. „… a testet pedig ne úgy gondozzátok, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne” (Róma 13:14).
3) Maradj kapcsolatban a főhadiszállással! Még a jól képzett és a lehető legjobb felszereléssel ellátott katonák vagy a legjobb tisztek sem tudnak győzni, ha elvesztették a kapcsolatot a főparancsnoksággal. Tehát, maradj kapcsolatban! „Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által” (Efezus 6:18).
A harmadik fajta támadás a sátáni támadás. Hajlamosak vagyunk elbagatellizálni vagy éppen eltúlozni a sátán erejét, pedig mindkét hozzáállásban veszély rejlik! Az első miatt sebezhetővé válsz, a második megalapozatlan félelmet kelt benned. Ha megérted a sátán módszereit – és saját fegyvereid működési elvét – akkor fogod tudni kezelni támadásait, akkor fogsz tudni sikeresen ellenállni. Hogyan teheted meg ezt?
1) Ha megérted, hogy Isten lerombolta a sátán erejét Krisztus golgotai győzelme által. „Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk” (Kolossé 2:15). A sátán próbálkozása, hogy elpusztítsa Jézust, visszafelé sült el, olyan látványos vereséget okozva neki, ami miatt Krisztusban mi is győzelmet ünnepelhetünk!
2) Ha megérted, hogy Isten Lelke, aki benned van, nagyobb, mint az ördög, aki a világban van (ld. 1János 4:4). Nincs nagyobb hatalom Isten benned élő Lelkénél. Ha Krisztusban maradsz, a sátán nem tud uralkodni rajtad, nem tud legyőzni (ld. János 15:7). Miért? Mert Jézust kellene legyőznie ahhoz, hogy ezt megtehesse!
3) Ha megérted, hogy legyőzheted a sátánt, mert Jézus hatalmat adott rá. „Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején, és hogy semmi se árthasson nektek” (Lukács 10:19). A bűnöző kénytelen engedelmeskedni a rendőrnek, mert a rendőrség mögött ott áll a törvény és az államhatalom. Ezért amikor Isten tekintélyét, mely Krisztusban neked adatott, igénybe veszed, akkor a sátánnak nincs választása, kénytelen engedelmeskedni, és betartani a határokat. Semmit sem tehet veled az együttműködésed nélkül, ezt pedig nem vagy köteles megadni neki. A sátán csak abban reménykedik, hogy ezt nem tudod, és soha nem is jössz rá!
Engedd el a bosszút!
„Ne fizessetek a gonoszért gonosszal!” (1Péter 3:9)
Azt mondják, hogy a fájdalom mélysége meghatározza a reakció nagyságát. Ezért valószínű, hogy ha valaki megbántott, akkor ösztönösen egyenlíteni akarsz. De bármilyen pillanatnyi elégtétel-érzetet később elkerülhetetlenül követ a megbánás tartós érzése. Miért? Mert tudod, hogy a bosszúállással ellenszegültél Istennek. Kétféle módon szoktunk bosszút állni: 1) A „szemet szemért” elv alapján. Ám mielőtt a megbántó félnek te is fájdalmat okoznál, alaposan fontold meg a következő szavakat: „Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. A tisztességre legyen gondotok minden ember előtt. Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben. Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: »Enyém a bosszúállás, én megfizetek« – így szól az Úr.” (Róma 12:17–19 RÚF). 2) Mások bevonásával. Nemcsak ahhoz nincs jogod, hogy visszavágj, de ahhoz sincs jogod, hogy mások előtt megalázd azt, aki téged megbántott. József nem csupán nem büntette meg bátyjait árulásukért, de arra sem volt hajlandó, hogy az udvartartása előtt kiteregesse a részleteket. Miért? Mert látta Isten kezét munkálkodni, és felismerte, hogy amit bátyjai kezétől elszenvedett, az tette őt azzá, amivé vált. Péter ezt írja: „ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek” (1Péter 3:9). Tehát, ha Isten áldásait akarod élvezni, engedd el a bosszút!
„... békességben vezetnek benneteket..." (Ézsaiás 55:12)
Érezted már valaha, hogy a lelkedben valami arra késztet, hogy átgondold a dolgot, amit épp megtenni készültél? Nagy a valószínűsége, hogy Isten megpróbálja felhívni a figyelmedet. Ő azt ígérte: „Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" (Zsoltárok 32:8). Egy keresztyén házaspár első otthonát készült megvásárolni, már csak a papírokat kellett volna aláírni. A feleség így emlékszik vissza: „Nem tudtam szabadulni a nyugtalanságtól. A férjem is ezt a furcsa szorítást érezte a gyomrában, ezért aztán úgy döntöttünk, hogy mégsem lépünk tovább... Néhány hónappal később a férjem meghalt egy balesetben. Egyedül nem lettem volna képes a ház részleteit fizetni, eltartani magamat és újszülött gyermekünket... Nyugtalanságunk a Szentlélek szava volt, amellyel »időt kért«..." Mi nem ismerjük a jövőt, de Isten ismeri; ő irányítja lépteinket békességben vagy épp azzal, hogy nincs békességünk valamiben. A Szentlélek olyan, akár egy játékvezető. Amikor a játékosok a határokon belül vannak, szabadon mozoghatnak. De amikor gond van, vagy ha a labda a pályán kívülre kerül, a bíró megfújja a sípot, megállítja a játékot, és helyreállítja a rendet. A békesség hiánya jelentheti azt, hogy „a mennyei bíró" megfújta a sípot. A labdát néha a pályán kívülre rúgja egy váratlan csapás; máskor magunk lépjük át a határokat, amikor megadjuk magunkat a kísértésnek és a bűnnek. Ha bölcsek vagyunk, a sípszót hallva megállunk, és megvárjuk, hogy Isten helyreállítsa békességünket.
A Biblia azt mondja: békességben vezetnek benneteket..." Azt jelenti ez, hogy minden döntés előtt teljesen biztosnak fogód érezni magad? Nem, de a jó döntéshez mindig társulni fog Isten békessége.
„Mi pedig… formálódunk… az Úr Lelke által…” (2Korintus 3:18)
Jézus azt kérdezte: „Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem?” (Máté 7:3). Ha többet vársz el az emberektől, mint amennyire képesek, az csak ártani fog a kapcsolatnak, és nem segít rajtuk. Az embereknek szükségük van arra, hogy szabadon lehessenek azok, akik. Ez nem azt jelenti, hogy nincs szükségük változásra, vagy nem akarják azt. Azt azonban senki sem szereti hallani, még ha finoman fogalmazzák is, hogy meg kell változnia ahhoz, hogy szeressék. Sokkal valószínűbb, hogy azokért változunk meg, akik hajlandóak elfogadni minket úgy, ahogy vagyunk, hibáinkkal együtt, mint azokért, akik azt követelik, hogy az ő szabályaik szerint éljünk.
Egy dolog biztos: Isten nem fog változtatni azokon, akiken mi változtatni próbálunk, amíg el nem fogadjuk az „El a kezekkel!” vezérelvet. El kell tűnnünk Isten útjából, és engednünk kell, hogy ő dolgozhasson! Még ha úgy gondoljuk is, hogy jól elrejtettük nemtetszésünket, az emberek akkor is megérzik. Benne van a hanghordozásunkban és a testbeszédünkben. A változást az imádság segíti elő leginkább, nem a nyomásgyakorlás. Ha valóban szeretünk valakit, imádkozunk érte, és engedjük, hogy Isten végezze el a munkát az ő módszerével, az ő időzítése szerint és az ő dicsőségére. Sokan, akiket idegesítőknek tartunk, egyszerűen csak önmaguk, a személyiségük nem illik a miénkhez. Néha meg akarjuk változtatni őket, pedig nekünk van szükségünk változásra. Gyakran előfordul, hogy amit elvárunk másoktól, már rég ott lenne, hogy élvezhessük, ha felhagynánk a bírálgatásukkal. Az igazi változásnak belülről kell fakadnia, ezt pedig csak a Szentlélek tudja elvégezni.
