A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy követni tudjalak, s életem vezérlője a Te tanításod legyen! Ámen
De ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. Ne hívassátok magatokat tanítóknak se, mert egy a ti tanítótok: a Krisztus.
Mt 23,(8-9)10
Ki volt Jézus Krisztus? Minden kor, a maga sajátosságai, hangsúly-/prioritás-rendszere alapján keresi-kutatja a lehetséges perfekt-közeli választ, mely azonban - minden emberi törekvés ellenére - mindeddig titok maradt. Az Emberfiáról időről-időre mozaikképek kristályosodnak ki, válnak élesebbé és kontrasztosabbá, hogy aztán egy másik kérdésfelvetésre fókuszálva ez elhomályosodjék, amaz pedig méginkább láthatóvá váljék. Változó korok változó véleményeket formálnak. A zsidók Jézust egyszerű vándorprédikátornak, egy József nevű názáreti ács fiának tartották, a korabeli talmudi írások pedig igen nyersen nyilatkoznak az "esetről", amitől erősen elhatárolódnak a kor írástudói, judaista bölcsei.
Szent (Saul)Pál apostol a nagyhatású názáreti vándor-tanítóba - már csak saját kultúrája okán is - az áldozati bárány képét vetíti bele, az óegyházi atyák közül Tertulliánus (3. század) használja először a Szentháromság-fogalmat, s a 4. századi Nicea-Konstantinápolyi hitvallás kihirdetésétől kezdve a "Három-Egy"-Isten egyik isteni személyének hiszik a Krisztust. (Ugyanakkor ne felejtsük el: a személy fogalma más jelentéssel bírt az ókorban, a középkorban, a felvilágosult filozófiák korában, a modern korban, és megint mást értünk személy alatt manapság!) S mivel a titkoknak minden korban óriási a vonzása, ezért ma is élénk teológiai diskurzusok folynak Jézus Krisztus személyéről.
Máté evangéliumának mai szakaszában azt olvashatjuk, hogy Jézus nem tartja jónak, ha valaki "mesternek" vagy "atyának" szólíttattja magát. Egy ugyanis a Mester, ahogyan az Atya is egy. Lutherünk, s a mögötte álló humanista tudóscsapat helyesen döntöttek, amikor is a papi rendet/tisztet nem tartották tovább szentségnek -, hanem egy speciális, egyházi felhatalmazás általi feladatnak látták. (Ezért a protestáns egyházi személy nem "atya", hanem nálunk evangélikusoknál "lelkész", a reformátusoknál "lelkipásztor" a többi protestáns egyházban/gyülekezetben pedig "prédikátor") Jézus URunk azt is kihangsúlyozza, hogy senki ne hívassa magát tanítónak, mert egy a tanító: Ő maga. Mindenki csak az Ő követője lehet, olyanná soha senki nem válhat, mint Ő! (Ezt nem ártana néhány szószéken álló szolgálattevőnek megtanulni, akik olykor-olykor nagyobbat, hatásosabbat, "ütősebbet" akarnak mondani, mint maga JézusURunk...)
Az üzenet tehát világos: Egy az ÚR, egy a Krisztus, egy a Mester, mindenki más pedig testvér... Elgondolkodtató, hogy csodálatos magyar nyelvünk az egyetlen, ahol a test+vér jelenti a testvért, s Jézus URunk pedig testét és vérét adta - és szerezte az utolsó vacsorában -, hogy mi egymásnak valóban testvérei lehessünk. A testvéri kötelék mindig óriási áldás, mert a legszorosabb szövetséget (vérszövetség) képviseli, viszont keserves átokká válik, ha a felek Istentől elfordulnak, mert akkor egymással törvényszerűen szembefordulnak...
URam! Add, hogy követni tudjalak, s életem vezérlője a Te tanításod legyen! Ámen
De ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. Ne hívassátok magatokat tanítóknak se, mert egy a ti tanítótok: a Krisztus.
Mt 23,(8-9)10
Ki volt Jézus Krisztus? Minden kor, a maga sajátosságai, hangsúly-/prioritás-rendszere alapján keresi-kutatja a lehetséges perfekt-közeli választ, mely azonban - minden emberi törekvés ellenére - mindeddig titok maradt. Az Emberfiáról időről-időre mozaikképek kristályosodnak ki, válnak élesebbé és kontrasztosabbá, hogy aztán egy másik kérdésfelvetésre fókuszálva ez elhomályosodjék, amaz pedig méginkább láthatóvá váljék. Változó korok változó véleményeket formálnak. A zsidók Jézust egyszerű vándorprédikátornak, egy József nevű názáreti ács fiának tartották, a korabeli talmudi írások pedig igen nyersen nyilatkoznak az "esetről", amitől erősen elhatárolódnak a kor írástudói, judaista bölcsei.
Szent (Saul)Pál apostol a nagyhatású názáreti vándor-tanítóba - már csak saját kultúrája okán is - az áldozati bárány képét vetíti bele, az óegyházi atyák közül Tertulliánus (3. század) használja először a Szentháromság-fogalmat, s a 4. századi Nicea-Konstantinápolyi hitvallás kihirdetésétől kezdve a "Három-Egy"-Isten egyik isteni személyének hiszik a Krisztust. (Ugyanakkor ne felejtsük el: a személy fogalma más jelentéssel bírt az ókorban, a középkorban, a felvilágosult filozófiák korában, a modern korban, és megint mást értünk személy alatt manapság!) S mivel a titkoknak minden korban óriási a vonzása, ezért ma is élénk teológiai diskurzusok folynak Jézus Krisztus személyéről.
Máté evangéliumának mai szakaszában azt olvashatjuk, hogy Jézus nem tartja jónak, ha valaki "mesternek" vagy "atyának" szólíttattja magát. Egy ugyanis a Mester, ahogyan az Atya is egy. Lutherünk, s a mögötte álló humanista tudóscsapat helyesen döntöttek, amikor is a papi rendet/tisztet nem tartották tovább szentségnek -, hanem egy speciális, egyházi felhatalmazás általi feladatnak látták. (Ezért a protestáns egyházi személy nem "atya", hanem nálunk evangélikusoknál "lelkész", a reformátusoknál "lelkipásztor" a többi protestáns egyházban/gyülekezetben pedig "prédikátor") Jézus URunk azt is kihangsúlyozza, hogy senki ne hívassa magát tanítónak, mert egy a tanító: Ő maga. Mindenki csak az Ő követője lehet, olyanná soha senki nem válhat, mint Ő! (Ezt nem ártana néhány szószéken álló szolgálattevőnek megtanulni, akik olykor-olykor nagyobbat, hatásosabbat, "ütősebbet" akarnak mondani, mint maga JézusURunk...)
Az üzenet tehát világos: Egy az ÚR, egy a Krisztus, egy a Mester, mindenki más pedig testvér... Elgondolkodtató, hogy csodálatos magyar nyelvünk az egyetlen, ahol a test+vér jelenti a testvért, s Jézus URunk pedig testét és vérét adta - és szerezte az utolsó vacsorában -, hogy mi egymásnak valóban testvérei lehessünk. A testvéri kötelék mindig óriási áldás, mert a legszorosabb szövetséget (vérszövetség) képviseli, viszont keserves átokká válik, ha a felek Istentől elfordulnak, mert akkor egymással törvényszerűen szembefordulnak...
Élet...
A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy mindenben felismerjelek Téged, s hálát adjak mindenért! Ámen
Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.
1 Kor 3,7
Legyen az emberi teljesítmény, a természet tavaszi megújhodása vagy kamasz gyerekeink gyors változása, a növekedés mindig ámulatba ejti az embert. Mi az az erő, ami kicsalja a földe került magokból a zsenge életet, mi az ami nem hagy nyugodni minket, s nap mint nap új kérdéseket ébreszt bennünk, s új kihívások elé állít?
Egyszerűen - "csak" az Isten. Tudósok úgy vélik, hogy csak a mi galaxisunkban, a Tejútrendszerben "tudományos alapon" mintegy 31513 bolygón lehetséges az élet, s legalább 361-en intelligens életnek kell lennie... (National Geographic) Csak a mi galaxisunkban 300-400 milliárd csillag/naprendszer van - futja belelőlük, de ha abba is belegondolunk, hogy galaxisok is milliárdszám hemzsegnek körülöttünk, nos akkor egészen érdekes képzeteink lehetnek az Isten teremtő hatalmáról. Egyesek tudósok szerint, amit eleddig megismertünk a világegyetemből mikro- és makro-kozmoszban, az alig éri el a megismerhetőnek vélt tudásunk 1%-át... További négy százalékban kérdéseink vannak az összes ismeretlennel kapcsolatban, s a maradék 95%-ban még azt sem tudjuk, hogy nem tudjuk...
Ha abból indulunk ki, hogy Isten csak egy van - s ez így lenne helyénvaló - akkor illene hitünket/világlátásunkat más dimenzióba/mértékbe/távlatba helyezni... Gyaníthatóan, az élet-tiszteletünkön keresztül az Isten-tiszteletünk is megváltozna! Ha az isteni távlatokat álmodjuk bele hétköznapjainkba, akkor hamar kiderül, hogy nem az számít, hogy ki ültette vagy ki öntözte, hanem egyedül csak a Gondviselő Isten számít, Aki a növekedést adja.
A növekedés csodája, az Élet csodája. Ahogyan az anyaméhben szinte a "semmiből" két fehérjékben tárolt programcsomag egybeolvadásából (DNS) kifejlődik egy emberpalánta, ugyanúgy a szinte a "semmiből" áll elő a hitünk is. Nemcsak az Élet, de a hit is Isten csodálatos műve: megfoghatatlan, soha meg nem érthető, de mégis valóság... Aki ezt a "szférikus" tudást megérti, az hálaadó életet kezd el élni, s belesimulva az Isten Életet fenntartó-tápláló akaratába megtalálja saját harmóniáját...
URam! Életem minden napja a kezedben van. Add, hogy ajándékodat arra használjam, amire Te szántad! Ámen
Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.
Ef 5,15-16
Az emberek általában úgy vélik, hogy az lehet csak igazán értékes, amiből nem lehet mindenkinek sok... Ilyen szerintük pl. az arany. Jóllehet csak kevesek kiváltsága, hogy sokat birtokolhatnak, de ettől még nem többek, sőt! Érdekes módon, akik arra törekednek, hogy minél több "csűrjük teljen meg", azok lelkükkel fizetnek telhetetlenségükért. Nagy jellemalakító a vagyon, ezért is mondja a Mester: "Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába."Isten azonban igazságos: mindenkinek véges időt adott itt a földön, senki nem élhet örökké! Ahhoz pedig mindenki teljes szabadságot kapott, hogyan éli meg a specifikusan neki rendelt időt... Így történik meg, hogy valaki, emberi szemmel nézve ugyan rövid életet kapott, de mégis sokat élt, s olyanok is vannak bőven, akik magas életkort értek meg, de hosszú életüket mégsem töltötték meg tartalommal.
Pál apostol figyelmezteti az efezusaikat - rajtuk keresztül minket is -, hogy használjuk ki az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Az alkalmas időt, azt a bizonyos "kairoszt". Ez azt jelenti, hogy a megfelelő időpontot! Vannak életünkben ugyanis olyan helyzetek, amik nem rekonstruálhatóak, vannak lehetőségek, amik nem köszönnek ránk újra... Már az ókori filozófusok is tudták "panta rhei", minden folyik/változik,vagyis kétszer ugyanabba a folyóba nem léphetsz bele! Minden döntésünk meghatároz egy következő döntést, ezért fontos, hogy tisztában legyünk a választásaink fontosságával. Az idő "gonoszsága" mindig kettős. Egyrészt elhiteti velünk, hogy van belőle még elég, másrészt azzal hiteget, hogy mindig van lehetőség az újrakezdésre... Ez sajnos nem így van! Isten nem azt akarja, hogy rendre elszúrjuk az egész életünket, s a végén, valamikor mégiscsak megtérjünk, hanem azt, hogy már életünk elején belássuk, milyen nagyszerű, ha törvényeit betartjuk, mert akkor van idő a gyümölcstermésre! "Mert arra rendeltelek Titeket, hogy gyümölcsöt teremjetek!"
Az efezusiakat inteni kellett, mert nagyobb volt bennünk a készség az esztelen életvezetésre, mint a bölcsességre. Ma sincs másképpen: tömegek élnek "esztelenül", elkábulva az anyagvilág-gerjesztette élménytől. Milliószám vannak, akik úgy gondolják, az élet elsődleges értelme az anyagiakban való gyarapodás... Szerintük e cél érdekében bevethető minden eszköz, mert a cél majd úgyis szentesíti az eszközt! Nem látják be, hogy nemtelen, tisztességtelen eszközök mindig ördögivé változtatják magát a célt is...
Az idő ajándék. Istentől kapjuk, hogy aztán mi is továbbajándékozzuk. Véges időnkből ha másokra fordítunk egy keveset, bizony az sokszorosan megtérül, mert az, amit odaajándékozunk a jó cél érdekében, az minőségi idővé válik! Ekkor pedig átélhetjük, hogy az idő nem csak múlik - a múlandóság, szomorú és fájdalmas -, de telik is, azaz teljességre juttat. Ez a krisztuskövető ember "tudása", minden korban és időben...
Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.
1 Kor 3,7
Legyen az emberi teljesítmény, a természet tavaszi megújhodása vagy kamasz gyerekeink gyors változása, a növekedés mindig ámulatba ejti az embert. Mi az az erő, ami kicsalja a földe került magokból a zsenge életet, mi az ami nem hagy nyugodni minket, s nap mint nap új kérdéseket ébreszt bennünk, s új kihívások elé állít?
Egyszerűen - "csak" az Isten. Tudósok úgy vélik, hogy csak a mi galaxisunkban, a Tejútrendszerben "tudományos alapon" mintegy 31513 bolygón lehetséges az élet, s legalább 361-en intelligens életnek kell lennie... (National Geographic) Csak a mi galaxisunkban 300-400 milliárd csillag/naprendszer van - futja belelőlük, de ha abba is belegondolunk, hogy galaxisok is milliárdszám hemzsegnek körülöttünk, nos akkor egészen érdekes képzeteink lehetnek az Isten teremtő hatalmáról. Egyesek tudósok szerint, amit eleddig megismertünk a világegyetemből mikro- és makro-kozmoszban, az alig éri el a megismerhetőnek vélt tudásunk 1%-át... További négy százalékban kérdéseink vannak az összes ismeretlennel kapcsolatban, s a maradék 95%-ban még azt sem tudjuk, hogy nem tudjuk...
Ha abból indulunk ki, hogy Isten csak egy van - s ez így lenne helyénvaló - akkor illene hitünket/világlátásunkat más dimenzióba/mértékbe/távlatba helyezni... Gyaníthatóan, az élet-tiszteletünkön keresztül az Isten-tiszteletünk is megváltozna! Ha az isteni távlatokat álmodjuk bele hétköznapjainkba, akkor hamar kiderül, hogy nem az számít, hogy ki ültette vagy ki öntözte, hanem egyedül csak a Gondviselő Isten számít, Aki a növekedést adja.
A növekedés csodája, az Élet csodája. Ahogyan az anyaméhben szinte a "semmiből" két fehérjékben tárolt programcsomag egybeolvadásából (DNS) kifejlődik egy emberpalánta, ugyanúgy a szinte a "semmiből" áll elő a hitünk is. Nemcsak az Élet, de a hit is Isten csodálatos műve: megfoghatatlan, soha meg nem érthető, de mégis valóság... Aki ezt a "szférikus" tudást megérti, az hálaadó életet kezd el élni, s belesimulva az Isten Életet fenntartó-tápláló akaratába megtalálja saját harmóniáját...
Időnk...
URam! Életem minden napja a kezedben van. Add, hogy ajándékodat arra használjam, amire Te szántad! Ámen
Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.
Ef 5,15-16
Az emberek általában úgy vélik, hogy az lehet csak igazán értékes, amiből nem lehet mindenkinek sok... Ilyen szerintük pl. az arany. Jóllehet csak kevesek kiváltsága, hogy sokat birtokolhatnak, de ettől még nem többek, sőt! Érdekes módon, akik arra törekednek, hogy minél több "csűrjük teljen meg", azok lelkükkel fizetnek telhetetlenségükért. Nagy jellemalakító a vagyon, ezért is mondja a Mester: "Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába."Isten azonban igazságos: mindenkinek véges időt adott itt a földön, senki nem élhet örökké! Ahhoz pedig mindenki teljes szabadságot kapott, hogyan éli meg a specifikusan neki rendelt időt... Így történik meg, hogy valaki, emberi szemmel nézve ugyan rövid életet kapott, de mégis sokat élt, s olyanok is vannak bőven, akik magas életkort értek meg, de hosszú életüket mégsem töltötték meg tartalommal.
Pál apostol figyelmezteti az efezusaikat - rajtuk keresztül minket is -, hogy használjuk ki az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Az alkalmas időt, azt a bizonyos "kairoszt". Ez azt jelenti, hogy a megfelelő időpontot! Vannak életünkben ugyanis olyan helyzetek, amik nem rekonstruálhatóak, vannak lehetőségek, amik nem köszönnek ránk újra... Már az ókori filozófusok is tudták "panta rhei", minden folyik/változik,vagyis kétszer ugyanabba a folyóba nem léphetsz bele! Minden döntésünk meghatároz egy következő döntést, ezért fontos, hogy tisztában legyünk a választásaink fontosságával. Az idő "gonoszsága" mindig kettős. Egyrészt elhiteti velünk, hogy van belőle még elég, másrészt azzal hiteget, hogy mindig van lehetőség az újrakezdésre... Ez sajnos nem így van! Isten nem azt akarja, hogy rendre elszúrjuk az egész életünket, s a végén, valamikor mégiscsak megtérjünk, hanem azt, hogy már életünk elején belássuk, milyen nagyszerű, ha törvényeit betartjuk, mert akkor van idő a gyümölcstermésre! "Mert arra rendeltelek Titeket, hogy gyümölcsöt teremjetek!"
Az efezusiakat inteni kellett, mert nagyobb volt bennünk a készség az esztelen életvezetésre, mint a bölcsességre. Ma sincs másképpen: tömegek élnek "esztelenül", elkábulva az anyagvilág-gerjesztette élménytől. Milliószám vannak, akik úgy gondolják, az élet elsődleges értelme az anyagiakban való gyarapodás... Szerintük e cél érdekében bevethető minden eszköz, mert a cél majd úgyis szentesíti az eszközt! Nem látják be, hogy nemtelen, tisztességtelen eszközök mindig ördögivé változtatják magát a célt is...
Az idő ajándék. Istentől kapjuk, hogy aztán mi is továbbajándékozzuk. Véges időnkből ha másokra fordítunk egy keveset, bizony az sokszorosan megtérül, mert az, amit odaajándékozunk a jó cél érdekében, az minőségi idővé válik! Ekkor pedig átélhetjük, hogy az idő nem csak múlik - a múlandóság, szomorú és fájdalmas -, de telik is, azaz teljességre juttat. Ez a krisztuskövető ember "tudása", minden korban és időben...
Látás...
A mai nap imádsága:
Uram! Köszönöm Neked a szemem világát, hogy láthatok! Add Uram, hogy meglássam teremtett világodban azt is, ami nem kellemes látvány, s add, hogy tudjak segíteni ott is, ahol már rég lemondtak a segítségről!Ámen
Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.
Jn 12,35b
Sokszor hallotuk már a figyelmeztetést: "Vigyázz rá, mint a szemed világára!" Ilyenkor mindenki tudja, hogy valami nagyon fontosról, pótolhatatlanról van szó. Szemünk világa, ez az Isten-adta csoda teszi lehetővé, hogy környezetünkből információt szerezzünk, s tájékozódjunk. Mindez csak akkor lehetséges, ha látásunkkal nincsen semmi baj, s valamilyen fényforrás is van a közelünkben. Hiába azonban a jó megvilágítás, a ragyogó napsütés, a látás készsége - fényes nappal is lehet az ember vak. Az emberek ugyanis nem azt hiszik, amit látnak, hanem azt látják, amit hisznek. Ezt úgy hívjuk belevetítés, belelátás, projekció. Olyat is látni vélünk, ami nincs. Párkapcsolatok kialakulásánál tipikus eset, amikor egyik vagy másik nem tudja mire vélni a másik mosolyát, egy-egy szavát, gesztusát. Gyakran komoly félreértések is adódnak ebből, ami igen kínos a felek számára, de természetes kommunikációval, őszinte, emberi szóval ez is könnyen orvosolható.
A látás óriási kincs, s ha nincs, ha elveszett, akkor az bizony tragédia, a látó ember felfogása szerint. Ma Magyarországon jelenleg 44.000 regisztrált látássérült él. A WHO becslése szerint a világon ma 314 millió súlyos látáskárosodott ember él, közülük 45 millióan vakok. A vakok 90%-a szegény országokban él. A vakság kialakulása az esetek 75%-ában elkerülhető lenne, mégsem jut el a segítség hozzájuk. Hatékony beavatkozás nélkül 2020-ra a vakok száma 76 millióra növekedhet. Megdöbbentően magas szám...
Látás alatt azonban nemcsak szemünk világát értjük, hiszen a fontos dolgok láthatatlanok, s igazán jól csak a szívével lát az ember. Akinek megtelik a szíve gonoszsággal, bírvággyal, hataloméhséggel, az vakká válik, azt sem látja, ami az orra előtt van! Nem látja meg az őt körülvevő isteni szépséget sem, pedig az mindenütt jelen van. Soha nem az Istenen múlik, hogy meglátjuk-e a csodát, hanem rajtunk! Akinek közelében legalább egy gyertyalángnyi szeretet lobog, az lát, hisz, s boldog, de igazán boldogok azok, akik akkor is hisznek, ha nem látnak! Aki nem hiszi az Élet Istenét, az sötétségben jár, s nem tudjá hová megy. Botorkál emberlétének 70-80 esztendejében, ide-oda fújja-ráncigálja őt az élet jónéhány vihara, s nem tudja, miért történik vele mindez...
Életünk értélmét az adja, hogy meglássuk a világban munkálkodó Istent, s megtapasztaljuk a bennünk lakozó isteni Lelkét. Nagy feladat ez, óriási kihívás... Sajnos sokan nem látnak meg semmit, s amit tapasztalnak azt is önzésük okán félremagyarázzák. Végül hadd állon itt egy naív, de elgondolkodtató történet...
Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt. Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt, mindenhová elkísérte. A leány egyszer azt mondta a barátjának: "Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül!"
Egy napon aztán valaki ajándékozott a vak leánynak egy szempárt. Amikor levették szeméről a kötést, végre habzsolhatta a fényt, a színek és árnyalatok milliárdjait, s áthatta az egész világot, beleértve a barátját is. A fiú pedig megkérdezte: Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül? A leány a fiúra nézett, és döbbenten látta, hogy vak - a lehunyt szemhéjak látványa szinte sokkolta. Erre egyáltalán nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő részében ezt kell nézze, végül arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút...
A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva néhány soros levélkét küldött a leánynak: 'Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek voltak!" Valahogy így működik a mi lelkünk, s a mi eszünk, amire oly büszkék vagyunk. Amikor megváltozik a helyzetünk, mert sorsunk 180fokos fordulatot vett, csak kevesen emlékeznek arra, milyen volt az életük azelőtt és ki az, aki mindig mellettük volt a nehéz időkben. Aki lát, az meglátja, hogy egyedül a Gondviselő Isten volt az...
Lét-titkaink...
A mai nap imádsága: Uram! Mindent szeretnék tudni, s alig ismerek valamit! Kérlek segíts el engem bölcsességedre, hogy féljelek Téged, s ezáltal szeretni tudjak, hiszen Te erre rendeltél minden embert! Ámen
Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el.
Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!
Jób 1,21felében igencsak nehéz elképzelnünk, hogy semmink sincs... Amikor reggel elindulunk, rutinkérdések sokasága "fut le" bennünk: hol a kulcsom, a mobiltelefonom!? A... m? A... m? A... m? Enyém. Enyém, mert megdolgoztam érte, mert nekem ajándékozták, mert birtokolom, az "eredmény" ugyanaz: nélkülük szinte nem is tudjuk elképzelni hétköznapjainkat. Hogyan is élhetnék, ha nem lennének használati tárgyaink, lakásunk, ha nem lennének mindazok a dolgok, amik életünk szerves részei? A totális veszteség keserű előízét, hogy egyszer számunkra visszavonhatatlanul mindenünk odavész, hogy "semmink se" lesz, akkor érezzük meg, ha a halál időtbefagyasztó szele rideg fuvallatként egyszercsak megjelenik életünkben. Lehet az betegség vagy még borzalmasabb: szeretteink betegsége, "Isten ments!" elvesztése, de ez még mindig nem a mi személyes találkozásunk a halállal.
Mindenesetre nincs ember, akit a halál érintése közömbösen hagyna. Fogantatásunk/születésünk és halálunk, életünk két végpontja a legtitokzatosabb. Vándorlásunk hosszú évei alatt magyarázatok és elképzelések özönével találkozhatunk, melyek mindegyikében van valami az élet s az elmúlás valóságából, de a teljességet, a perfekciót a halál ismeretéből egyik sem bírja. Ha valaki mégis ennek az igényével tesz kijelentéseket, az hazudik - másnak és magának is. Jób őszinte megnyilatkozása azért az egyetlen számunkra elfogadható kijelentés, mert az élet két végpontjára az Istent helyezi... Ami persze nekünk valóságosan két pont, Isten számára valóságosan egy... Titok ez a javából, melyből egy keveset megsejthetünk, ha minden képzelőerőnket bevetve belegondolunk: mezítelenül jöttem, mezítelenül megyek el...
Nincs nagyobb öröm, amikor egy ember születik erre a világra, s nincs nagyobb bánat, ha kimegy belőle! Mégis: Milyen világ az, ahol az emberek igyekeznek mindent megtenni, csakhogy ne szülessen meg egy gyermek? Milyen világ az, ahol a múlandó, rozsdásodó javakért emberek százmillióit ölték s ölik meg közvetve vagy éppen közvetlenül? Ki kell mondani: Az ilyen világ egy olyan világ, ahol nincs jelen az Isten! Vagy?... Pontosítsunk: Ő jelen van, de az ember ignorálja az Ő jelenlétét. Az a világ, ahol nem élik az Isten valóságát egy elveszett világ. Az a világ, ahol nem nyilvánul meg az Isten szeretete, az bűnös, s pusztulásra ítéltetett. De az a világ, ahol Istent Istenként fogadják, ott mindig élet sarjad, s meghozza gyümölcsét nem csak itt a földön, de ágai átnyúlnak az "odaátra" is, s üdvösséges "termést" hoznak az Isten világában is.
Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!
Jób 1,21felében igencsak nehéz elképzelnünk, hogy semmink sincs... Amikor reggel elindulunk, rutinkérdések sokasága "fut le" bennünk: hol a kulcsom, a mobiltelefonom!? A... m? A... m? A... m? Enyém. Enyém, mert megdolgoztam érte, mert nekem ajándékozták, mert birtokolom, az "eredmény" ugyanaz: nélkülük szinte nem is tudjuk elképzelni hétköznapjainkat. Hogyan is élhetnék, ha nem lennének használati tárgyaink, lakásunk, ha nem lennének mindazok a dolgok, amik életünk szerves részei? A totális veszteség keserű előízét, hogy egyszer számunkra visszavonhatatlanul mindenünk odavész, hogy "semmink se" lesz, akkor érezzük meg, ha a halál időtbefagyasztó szele rideg fuvallatként egyszercsak megjelenik életünkben. Lehet az betegség vagy még borzalmasabb: szeretteink betegsége, "Isten ments!" elvesztése, de ez még mindig nem a mi személyes találkozásunk a halállal.
Mindenesetre nincs ember, akit a halál érintése közömbösen hagyna. Fogantatásunk/születésünk és halálunk, életünk két végpontja a legtitokzatosabb. Vándorlásunk hosszú évei alatt magyarázatok és elképzelések özönével találkozhatunk, melyek mindegyikében van valami az élet s az elmúlás valóságából, de a teljességet, a perfekciót a halál ismeretéből egyik sem bírja. Ha valaki mégis ennek az igényével tesz kijelentéseket, az hazudik - másnak és magának is. Jób őszinte megnyilatkozása azért az egyetlen számunkra elfogadható kijelentés, mert az élet két végpontjára az Istent helyezi... Ami persze nekünk valóságosan két pont, Isten számára valóságosan egy... Titok ez a javából, melyből egy keveset megsejthetünk, ha minden képzelőerőnket bevetve belegondolunk: mezítelenül jöttem, mezítelenül megyek el...
Nincs nagyobb öröm, amikor egy ember születik erre a világra, s nincs nagyobb bánat, ha kimegy belőle! Mégis: Milyen világ az, ahol az emberek igyekeznek mindent megtenni, csakhogy ne szülessen meg egy gyermek? Milyen világ az, ahol a múlandó, rozsdásodó javakért emberek százmillióit ölték s ölik meg közvetve vagy éppen közvetlenül? Ki kell mondani: Az ilyen világ egy olyan világ, ahol nincs jelen az Isten! Vagy?... Pontosítsunk: Ő jelen van, de az ember ignorálja az Ő jelenlétét. Az a világ, ahol nem élik az Isten valóságát egy elveszett világ. Az a világ, ahol nem nyilvánul meg az Isten szeretete, az bűnös, s pusztulásra ítéltetett. De az a világ, ahol Istent Istenként fogadják, ott mindig élet sarjad, s meghozza gyümölcsét nem csak itt a földön, de ágai átnyúlnak az "odaátra" is, s üdvösséges "termést" hoznak az Isten világában is.
Reménységért.
A mai nap imádsága:
Urunk, Istenünk! Láttasd meg velünk szeretetedet hétköznapjaink apró dolgaiban, hogy nagyságodra rácsodálkozva, magunk is engedelmes eszközökké formálódhassunk kezedben, mások és magunk örömére, a Te dicsőségedre! Ámen
Mindenre van erőm, a Krisztusban, aki megerősít engem.
Filippe 4,13
Németországban mintegy tizenöt százalékkal emelkedett a születések száma az előző esztendőhöz képest. Nem statisztikai huncutságról van szó, a "megugrás" oka sokkal egyszerűbb: Mint tudjuk, Németország tavaly majdnem futball-világbajnok lett... Hozzáértő komoly szakemberek nyilatkoztak, hogy az általános hormonháztartást, hogyan befolyásolja az ún. "jól vagyok" hormon, mely nemcsak a szexuális életre, az immunrendszerre hat pozitívan, de érdekes módon még a fogamzáskészségre is. Lám-lám... villanjon fel egy kis távlat, adódjon egy kis lehetőség az önbecsülésre, a helyes önértékelésre, s már "mérhetően" erősödik a nemzet...
Ha nincs kiszámítható közeljövő, a távoliról már nem is érdemes szót ejteni. Belefulladva hétköznapok egzisztencia-harcába, negatív hírek sodrásával szemben úszva igen nehéz objektíven megítélni a lehetőségeinket, ráhangolódni a lelki életre. "Tedd keservessé a másik ember mindennapjait, ne engedj egyetlen pozitív gondolatot se az életébe, s uralkodhatsz rajta!" - akár a magas politika hatalom-bibliájából is jöhetne ez a mondat... Valójában a lélek egyetemes, Isten-alkotta törvényéről van szó, melyet nem kerülhet ki senki sem, s minden erő, az Isten után a Legnagyobb is, fel/ki-használhatja ezt.
Nemcsak klímakatosztrófa-hangulat van, valójában is krízishelyzet állt elő. Nemcsak a természet szenved az ember bűnétől (Istentől-elhajlás), hanem minden érző lélek. Az igazi katasztrófa elsősorban az emberek életében van! Ennek a belső elégedetlenségnek az oka az ember mérhetetlen önzése, a birtoklási vágyának telhetetlensége, a másik kihasználására, sőt elpusztítására való törekvése is. Százmilliók szenvednek nap mint nap a lelketlen/etikátlan gazdaságpolitika, az embertelen ideológiák uralma miatt. Csoda-e, ha elkeserednek az emberek, s még a gyerekvállalási kedv is lanyhul? Hol történik mindez? Itt a világ fejlettnek mondható sarkában, ahol "jól-informáltak" az emberek... A negatív hírekben való tájékozottság azonban nem teremt kiegyensúlyozottságot!
Pál apostolnak nem volt könnyű élete, sőt telve volt nyomorúságokkal. A keresztek és tövisek elhordozását mégis kiváltságnak éli meg, s azt mondja: "Mindenre van erőm, a Krisztusban..." Aki haláligtartó hűséggel kitart Teremtője mellett, mert tudja, hogy az utolsó lélegzetvételig a szeretet az egyetlen megoldás mindenre, az megtalálta a teljes életet, a jutalmat, már itt és most, küzdelmes földi életében. Élete ezért derűs, reményteljes, önmagát és másokat építő. Az ilyen emberek közelében lenni jó... az Írás "istefiaknak" nevezi őket, mert a Szeretet követei ők.
Mindenre van erőm, a Krisztusban, aki megerősít engem.
Filippe 4,13
Németországban mintegy tizenöt százalékkal emelkedett a születések száma az előző esztendőhöz képest. Nem statisztikai huncutságról van szó, a "megugrás" oka sokkal egyszerűbb: Mint tudjuk, Németország tavaly majdnem futball-világbajnok lett... Hozzáértő komoly szakemberek nyilatkoztak, hogy az általános hormonháztartást, hogyan befolyásolja az ún. "jól vagyok" hormon, mely nemcsak a szexuális életre, az immunrendszerre hat pozitívan, de érdekes módon még a fogamzáskészségre is. Lám-lám... villanjon fel egy kis távlat, adódjon egy kis lehetőség az önbecsülésre, a helyes önértékelésre, s már "mérhetően" erősödik a nemzet...
Ha nincs kiszámítható közeljövő, a távoliról már nem is érdemes szót ejteni. Belefulladva hétköznapok egzisztencia-harcába, negatív hírek sodrásával szemben úszva igen nehéz objektíven megítélni a lehetőségeinket, ráhangolódni a lelki életre. "Tedd keservessé a másik ember mindennapjait, ne engedj egyetlen pozitív gondolatot se az életébe, s uralkodhatsz rajta!" - akár a magas politika hatalom-bibliájából is jöhetne ez a mondat... Valójában a lélek egyetemes, Isten-alkotta törvényéről van szó, melyet nem kerülhet ki senki sem, s minden erő, az Isten után a Legnagyobb is, fel/ki-használhatja ezt.
Nemcsak klímakatosztrófa-hangulat van, valójában is krízishelyzet állt elő. Nemcsak a természet szenved az ember bűnétől (Istentől-elhajlás), hanem minden érző lélek. Az igazi katasztrófa elsősorban az emberek életében van! Ennek a belső elégedetlenségnek az oka az ember mérhetetlen önzése, a birtoklási vágyának telhetetlensége, a másik kihasználására, sőt elpusztítására való törekvése is. Százmilliók szenvednek nap mint nap a lelketlen/etikátlan gazdaságpolitika, az embertelen ideológiák uralma miatt. Csoda-e, ha elkeserednek az emberek, s még a gyerekvállalási kedv is lanyhul? Hol történik mindez? Itt a világ fejlettnek mondható sarkában, ahol "jól-informáltak" az emberek... A negatív hírekben való tájékozottság azonban nem teremt kiegyensúlyozottságot!
Pál apostolnak nem volt könnyű élete, sőt telve volt nyomorúságokkal. A keresztek és tövisek elhordozását mégis kiváltságnak éli meg, s azt mondja: "Mindenre van erőm, a Krisztusban..." Aki haláligtartó hűséggel kitart Teremtője mellett, mert tudja, hogy az utolsó lélegzetvételig a szeretet az egyetlen megoldás mindenre, az megtalálta a teljes életet, a jutalmat, már itt és most, küzdelmes földi életében. Élete ezért derűs, reményteljes, önmagát és másokat építő. Az ilyen emberek közelében lenni jó... az Írás "istefiaknak" nevezi őket, mert a Szeretet követei ők.
