Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Boldogság.../Harag.../Jövőnkért./Kísértéseink.../Közösség... /Nyereség..

2019. február 09. 05:04 - Andre Lowoa

Boldogság...


A mai nap imádsága:

Uram! Adj nekem mély hitet, hogy alázattal mindenütt megláthassam gondviselő jelenlétedet, s hálát adva hogy utaidon járhatok, boldogan élhessem napjaimat! Ámen


Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol.
Zsolt 84,6

Spassgesellschaft - mondja a német szociólógiai szakirodalom -, azaz olyan társadalom, amelynek létcélja az élvezetek, a fogyasztás. Tényleg, csak ez adná a boldogságot? Csak a megfogható, a megehető s megiható biztosítja a teljességet? Azt tudjuk, hogy a boldogság viszonylagos fogalom, de lehet-e ezt csak a "lelkiekre" szűkíteni? Ahogyan a testnek szüksége van az anyagra, mert ha nem jut hozzá, akkor elpusztul, ugyanúgy a léleknek is arra, ami őt táplálja. Életetheti-e a lelket más valami jobban, mint maga az Isten? Nyilvánvalóan nem. Az ÚRIsten megtapasztalása adja a legtöbbet - ezt nemes egyszerűséggel áldásnak mondja a hívő ember.

Boldogság és boldogulás a magyar nyelvben ugyanabból a szóból ered, vagyis egyik sem képzelhető el a másik nélkül: Tehát, csak az lehet boldog, aki boldogul, azaz elő(bb)re jut. Az előbbrejutás lehetőségét a mai magyar átlagember nem az Istenhitből, s abból fakadó becsületes és szorgos munkából látja levezethetőnek, inkább a személyes szerencséjében bizakodik. Ha az ember nem tud tisztességel megélni a tisztességgel elvégzett munkája által, akkor az gazdasági és politikai rendszer igazságtalan. A "megváltást" nem az istenített ember (kommunizmus), s nem is az istennek megtett mammon (kapitalizmus) hozza. A meg-váltást, a meg-oldást az Isten maga végzi el az ember szívében...

Az emberi történelem számtalan kibogozhatatlan, fájdalmas csomót produkált eleddig, s gyaníthatóan még fog is jónéhányat. Az egyén, a "kisember" szempontjából a legnagyobb tragédia mégsem az, ha az a csomó kívül, hanem ha belül van! Gyomorszorító lehet a világ általános igazságtalansága, de az igazi keserűség, ha családján belül sem találja meg lelkének békességét! Egyensúlyt-vesztett házasságok, félresikeredett gyereknevelések a jelzőtáblái annak, hogy az emberek tévúton járnak...

Aki azonban Istenre gondol, s hitben is keresi a járást, nemcsak a látásban, annak lába alatt bizonytalan is biztossá válik, s a rögös is simává. A Gondvislés csodája, hogy a körülményeinkben megtapasztalható Mennyei Szeretet láthatatlan keze megtart minket, s még azon a háborgó vízen is járni tudunk, amiben mások törvényszerűen elsüllyednek. Ez a "kicsik" nagy tudása, az erőtelenek bölcsessége, a hatalmasok erejével szembem. Míg minden emberi hatalom idővel megszűnik, az isteni soha el nem múlik... mi ez, ha nem a boldogság biztosítéka?

 

Harag...


A mai nap imádsága:
Uram! vedd el haragunkat, hogy szeretetben élhessünk! Ámen

El kell pusztítanotok mindazokat a helyeket, ahol az általatok meghódítandó népek szolgálják isteneiket, a magas hegyeken és halmokon, és minden zöldellő fa alatt. Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, égessétek el szent fáikat, isteneik szobrait pedig vágjátok darabokra! Még a nevüket is irtsátok ki arról a helyről!
5 Móz 12,2-3

Az Ószövetség ezerévet átívelő könyvgyűjteménye az ember küzdelméről tanúskodik: a túlélésről, a megmaradásról. Nemcsak a zsidók "bajlódnak" Istenükkel, de Jáhve is velük... Nyilvánvaló emberi érzelmek keverednek, csapnak össze, szövik át az Isten akaratát abban az egzisztenciális krízisben,amit a zsidó nép vándorlása során átélet. A pusztai vándorlás negyven éve nem kényelmes túra volt, hanem a megmaradásért folytatott küzdelem. Harc a nem zsidókkal, s harc önmagukkal. A megmaradásért olykor diktátori eszközökhöz kellett nyúlnia Mózesnek: lásd az arany borjú imádásának esetét! "Lévi fiai kardot kötöttek oldalukra, s háromezret vágtak le azon a napon!"

Nyilvánvaló, hogy az erőszakos gondolatok hangoztatása minden korban erősítik az ember ősbűnös habitusát, függetlenül attól, hogy valaki zsidónak születik vagy sem. A másikat a földről "eltörölni-akarás" nem zsidós vagy muzulmános indulat, hanem az ember ősi sajátja, amely mindig egyéni életsorsokban nyilvánul meg. Nem lehet határvonalat húzni jó zsidók és rossz németek közé, nem minden "néger" lusta és agresszív, ahogyan nem minden fehér ember szent... Egyes emberek lusták és agresszívek, egyes emberek fajgyűlölők, s az egyes ember él istentelenül, s soha nem egy egész nemzet vagy nép! Egy majd kilencvenéves háborút megjárt evangélikusom mondta: "Tessék elmondani, hogy a jó oldalon is vannak rosszak, s a rossz oldalon is vannak jók!" S milyen igaz! A nehézségek, a nyomorúságok azt hozzák elő az ember szívéből, ami benne lakozik... Erről szólnak a filmek, könyvek ezrei: aki hitvány, az a próbák közepette még hitványabbbá válik, aki pedig ember, az méginkább emberré válik. Az építő művészeti alkotások arról szólnak, hogy a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig megérdemelt büntetését.

Isten egyszer mindenkit megítél! Senkitől nem kérdezi majd, melyik népbe született, s hogy zsidó, muzulmán volt-e vagy éppen keresztény? Egyet kérdez, de az nagyon súlyos kérdés lesz: Mennyire voltál ember? Mennyire voltál "istenképű", olyan, amilyennek rendeltelek. Akkor és ott pedig nem a földi fanatizmus, a vakhit, a buzgóság számít majd, hanem a cselekedeteink, melyeket véghez vittünk,egész életünk folyamán...

 

Jövőnkért.



A mai nap imádsága:

Istenem! Vezess életem ösvényén, legyél Világosságom, hogy meggazdagodott lélekkel végül eljuthassak Hozzád! Ámen



Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, rárakta a fadarabokat, megkötözte fiát, Izsákot, és föltette az oltárra, a fadarabok tetejére.
1 Móz 22,9

Olyan történet a mai, mely évezredeken átnyúlva üzen. Akinek nincs gyermeke, nem is tudja mit jelent aggódni érte, betegségben, vélt vagy valós veszélyben. "A gyerekért mindent!" - mondogatják sokszor, s milyen igazság rejlik ebben is. A gyermek mégsem "gomb a kabáton", dísz az anyagi jólétben. Sajnos sokszor látható átlagon felüli anyagi körülmények között felnövekedett és "elkanászkodott" fiúcskákról és lánykákról, hogy szüleik nem sok gondot fordították rájuk, merthogy a gyereknevelés, az nem egyszerűen csak étkeztetési feladat. Nemcsak a testet, a lelket is etetni kell... A gyerek növelése a legkiváltságosabb feladat ezen a világon. Elvezetni az emberlelkecskét a felnőtt létig, a felelős gondolkodásig a legnehezebb, legkihívásosabb, de egyben legszebb is.

Történetünk több mint drámai. Az öregember Ábrahámtól Isten olyat kér, amit normális ember nem tesz meg soha, inkább maga pusztul el. (Izsák neve azt jelenti: valaki nevet.) A "nevetést" magát feláldozni az élet teljes kioltását jelenti, azaz a lélek halálát is. Elégetni az öröm forrását... a jövő reménységének teljes megsemmisítésével egyenlő. Ábrahám minderre kész, nem "csak úgy" magától, hanem csakis azért, mert Isten kéri. Ezért a cselekedetért őt nevezik majd a hit ősatyjának, azt azonban ne feledjük, hogy Ábrahám átélte azt a csodát, hogy vénségére Sára fiút szült neki. Abszurditást, a normális rend felborulását élték meg, hiszen a fiatal asszonyok karját ékesíti a gyermek, az ő dolguk a jövő nemzedék növelése, nem az öregeké. E megmagyarázhatatlanság után kér ilyen furcsa dolgot Isten. Aki Isten csodáit megtapasztalta, az maga sem lepődik meg Isten különös kérésein. Ábrahám már megtanulta, hogy a jövő biztosítéka csak emberi szemmel nézve a gyermek. Egy gyermek halálának feldolgozhatatlan tragédiája az őrületbe kergethet, balzsamot a veszteségre csak az adhat, akitől az élet jön, vagyis az Isten. Tartást a léleknek, feltámasztást a megsemmisülésből csakis egyedül Ő adhat. Ezért Ábrahám engedelmeskedik.

A történet jelképes üzenettel is bír. Ha képesek vagyunk feláldozni azt, ami a legfontosabb, akkor abból áldás fakad. Ha nem sajnáljuk véges időnket, energiánkat, egymásért elégetni az élet oltárán, akkor megnyílik előttünk az a világ, ami el nem múló tartalmat, s teljes örömöt kínál, mert nem emberi, hanem isteni dimenzióról van szó. Aki saját jövőjét képes feláldozni az Istenért, az bőséges jutalmat kap. Aki odaadja életét teljesen az Istennek, az visszakapja azt, de nem ugyanazt, hanem egy megváltoztatott életet. Ez a kegyelem. Sokan mégis a karrier, az önzés vonzásának engedelmeskednek... csak később, s általában későn derül ki milyen nagy árat fizettek mindezért.

 

Kísértéseink...


A mai nap imádsága:

URam! Most már látom, hogy mindenki másképpen küzd meg saját elmúlásával... Add, hogy ne veszítsem el életkedvemet akkor sem, amikor úgy érzem, ingoványossá vált körülüttem a világ! Add, hogy az árnyékban is keressem a fényt, s a sok-sok gyötrő szeretetlenség ellenére is, megmaradva gondviselő kegyelmedben, szeretni tudjak! Ámen


Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak.
Róm 6,12

"A puding próbája az evés." - azaz, egy elmélet annyit ér, amennyit a gyakorlatban is meg lehet valósítani belőle. Hiába a jó ötlet, s minden szép elképzelés, ha azok a hétköznapi életben kivitelezhetetlenek. Éppen ezért a végleges és egyetemes megoldási képletet még nem találták fel sem a szenvedésre, sem pedig a maradéktalan boldogságra. Annyit azonban bizonnyal állíthatunk, aki közeledik Istenhez, az távolodik a szenvedéstől, s egyre teljesedik a boldogsága, de elhagyni az előzőt, s végképp kiteljesedni az utóbbiban csak a "majd"-ban" a reménységünk szerinti "odaátban" tudunk.

Életünk legnagyobb csodája, s egyben a leginkább embertpróbáló kihívása a testiség, melynek számos állomása, fázisa van. A gyerekkori osztatlanidős játék-világnak ugyanúgy megvannak a maga kísértései, mint a tinédzser-kornak, amikor mindennel és mindenkivel (beleértve önmagunkat is) elégedetlenek vagyunk, de a legnagyobb feladat mindannyiunk számára mégis felnőttkorunk! Munkánk, családi-, ill. magánéletünk számos alkalommal kísért meg minket. Összeegyeztetni a munkahelyi sikercentrikusságot a párkapcsolati-, családi élet eredményességével, s a világban törtető "lator" embertársainktól kapott pofonokat elfelejteni, kizárni otthonunkból - hogy az a töltekezés, az elrejtettség szigete maradjon házastársanak és gyermeknek egyaránt -, olyan nagy művészet, hogy arra egyedül nem is vagyunk képesek! A hívő ember alázattal elismeri: megfeleléséhez szüksége van Istene segítségére.

Ami ember számára lehetetlen - feltámadás, örök élet - Istennek lehetséges. De igaz ez a "kisebb" dolgokra is. Akinek a böjt kalóriaharc, nem pedig vallásos cselekedet, az prognosztizálhatóan elbukik a csatában... Az anyag az anyagot csat ritkán képes legyőzni, a lélek azonban 'magasabbrendű' az anyagnál. Sokan és rosszul ezt úgy értelmezik, akkor a test bűnös és megvetendő... pedig Teremtőnk éppen az ellenkezőjét kódolta belénk! Azért ad testi életünknek számos gyönyörűséget - pl. tanulás, munka, szerelem, gyereknevelés -, hogy ezeken keresztül felismerjük a lelki élet szükségességét!

"Az élet nem habostorta!" - próbálják vigasztalni egymást az élet árnyékos oldalára sodródott felebarátaink -, de nem is siralomvölgy, hanem az Isten legnagyobb ajándéka. A Tőle kapott felelősséggel alakítva a saját kicsinyke mikrovilágunkat, felfedezhetjük: mi magunk is a Teljesség részei vagyunk, s ha nem lennénk, akkor nem lenne kerek a világ...

 

Közösség...


A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy hasznosan éljük mindennapjainkat, s segítségére válhassunk "mieinknek", amikor szóval, cselekedettel, könyörgő imádsággal szolgálatodban állunk! Ámen
Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e?
1 Kor 3,2-3
Mert először is azt hallom, hogy amikor összejöttök a gyülekezetben, szakadások vannak közöttetek, és ezt részben el is hiszem. Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek.
1 Kor 11,18-19
Az ősegyház egysége mítosz. Olyan az, mint a boldogság - vagyis pillanatos. Sokáig vissza lehet - s kell is(!) - gondolni a szépre, az emelőre, a nevelőre, de boldogság nem perfekt, el nem múló állapot, hanem a lendületes, dinamikus életnek egy-egy pozitív csúcspontja. Az első Krisztus-gyülekezetek öröme nagy volt, s a reménységük is, hogy mennybement URuk nagyon hamar visszatér. Csak amikor egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy késik a megígért visszatérés, akkor kezdték el (újra)értelmezni Jézus szavait, tanításait.
Ahány ősgyülekezet - majd annyiféle tanítás létezett. Újszövetség nem lévén, legfeljebb apostoli leveleket, ószövetségi- zsoltárokat, bölcsességirodalmat másoltak/másoltattak esetleg cseréltek a kisközösségi, gyülekezeti könyvtáracskákban, melyek annál jelentősebbek voltak, minél több tekercs-másoló írástudó tevékenykedett bennük. Az evangélium átlépve a nemzeti, nyelvi határokat nagyon hamar azzal a komoly problémával került szembe, hogyan is lehet/kell egy másik nyelvbe, később másik (pogány?) - maga a szó "paganus" vidékit jelent - kultúrába átültetni a jézusi tanítást? A feladat óriási volt, hiszen az Ószövetség (választott) népének, nemzeti kultúrája/vallása alapvetően ütközött nemcsak a kor más vallásaival - a zsidó vallás a Római Birodalom több mint egytucat engedélyezett vallása mellet egyedül létezett az "államilag megtűrt" minősítésével -, de kazuisztikussága, merev törvény-centrikussága okán ellentétben állt a jézusi, egyetemes szeretet-princípiumokkal. Jézus Urunk ugyan tisztelte a régiek törvényeit, de világosan kijelentette nem egyszer: "Meg van írva... de én pedig azt mondom:..."
Ahogyan egy párkapcsolat - normális esetben - fejlődik, s idővel átlép a közös felelősséghordozás, s a feltétel nélküli elkötelezettség szakaszába - ez a szeretet "non plus ultra"-ja! -, ugyanígy a hit is fejlődik: vagyis az evangélium tejétől el kell jutni a "keményebb eledelig". Érdekes módon sok, magát igazi kereszténynek valló "nagy hívő" ember marad meg hitének infantilis szakaszában, s jóllehet már rég a felnőtt, a másokért, a közösségért felelősséget vállaló időszakában kellene élnie... Tipikus szektás, élmény-centrikus gondolkodás ez, amikor is az Én, a bálványozott Ego igényei rendre megelőzik a közösség érdekeit.
Ilyenkor jönnek létre a szakadások. Az, hogy az elszakadni vágyóknál vagy a visszamaradtaknál volt-e az "igazság" - egyedül a távoli jövő tudja majd csak bizonyítani, de aki az élet isten , krisztusi normalitását teszi meg hite koordináta-rendszerének, az jóelőre képes megmondani bizonyos dolgokat. Ez még nem prófétálás, hanem az életpárti józan ész mindennapi használata. Az, hogy ez a józanság mára kikopni látszik a keresztény fejekből, igen sok okra vezethető vissza, de leginkább talán arra, hogy a modern, öntörvényű ember már nem féli az Istent, s nem tiszteli az Életet, amit a Teremtő ad, tart fent, s kormányoz mindaddig, amíg lesz világ...

 

Nyereség..


A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm Neked az életemet, s hála Neked minden lehetőségért, amivel megajándékozol benne! Add, hogy ne legyek hálátlan, s szeretettel tudjam viszonozni a Tőled kapott szeretetet elsősorban azok felé, akiket mellém rendeltél! Ámen


"Kamatoztassátok, amíg vissza nem jövök.."
Lk 19,13b

Az ember már csak ilyen! Jól megérti mindazt, ami a haszon körül forog, mondhatnók az ember élete (többnyire) "nyereségérdekelt". Ezért Jézus Urunk életes példázatait nem lehet félreérteni - világosan beszélnek a benne a képek, hasonlatok. Így nyilvánvaló a példázatbeli úr akarata, amikor az azt mondja: "Kamatoztassátok!" - azaz: szerezzetek még hozzá...

Persze nem mindig a pénzben kifejezhető profit a legfontosabb. Vannak milliárdos üzletemberek, akik ennél "többre" vágynak, s a politikában keresnek maguknak erkölcsi hasznot, dicsőséget. Akinek a szívét azonban a pénz uralta-uralja, az a hatalmát soha nem tudja más javára fordítani, csak a magáéra. Nos azért jutott a világ oda, ahová ill. azért tart még csak ott, ahol tart... (Írom mindezt némi élccel itt Tatán most/még hajnalban, amikor is áramszünet van, s laptopocskám mellett gyertya világít, s a jó öreg megbízható cserépkályha megnyugtatóan duruzsol mellettem... Gyanítom, az én akkumulátorom hamarabb lemerül, minthogy a cserépkályhában a tűz kialudna.) Érdekes gondolatai támadnak ilyenkor - áramszünet esetén - az embernek... Milyen sebezhető a világ! Egy kis hó, egy kis szél, egy kis hideg, s ami eddig a biztonságot illuzionálta - a "magas" technika - egy pillanat alatt a semmibe foszlik.

Az élet istenes titka tehát ez: Kamatoztassátok! Vagyis forgassátok haszonnal, de ne felejtsétek el, hogy amit kaptatok az nem a tietek, hanem az enyém! Csak kölcsönbe kaptátok... Egy ideig felügyeleti jogotok van felette, de a "tőke" - vagyis az élet - nem a tietek, hanem az enyém! Ezért vissza is veszem azt...

S mi a mi hasznunk? Hát az, hogy járulékos költségeinket "leírhatjuk", elszámolhatunk vele, azaz élhetünk, miközben a kapott tálentumokat/minákat forgatjuk. S amilyen abszurd, amikor valaki a cége alapító vagyonát feléli, s jogutód nélkül megszűnik! Éppen ilyen ellentmondásos az is, ha valaki Istentől életet nyer és számos lehetőséget kap a jó megcselekvésére, de csak magára gondol, s semmit nem tesz meg embertársaiért. Csoda-e, ha a végén, az utolsó elszámoláskor az ilyen ember kikerül a "külső sötérségre"? A mester világosan üzen: "Bizony, bizony mondom néktek! Ott lészen majd sírás és fogaknak csikorgatása!" Ezért amennyire ragszkodunk az anyagiakhoz, olyannyira érdemes lenne "áron is megvenni az alkalmakat" - amikor az Isten tervének részeseivá válhatunk.
komment
süti beállítások módosítása