A papi élet egysége
A papok pedig, akiket annyiféle hivatásbeli kötelesség vesz igénybe és köt le, nem minden aggódás nélkül keresik a módját, miként hangolhatnák össze külső elfoglaltságaikkal benső életüket. Az életnek ezt az egységét önmagában sem teendőik jó beosztása, sem a jámborsági gyakorlatok végzése nem tudja jól biztosítani, bár mindkettőnek van benne szerepe. Azonban meg tudják valósítani, ha Krisztus példáját követik szolgálatuk teljesítésében, akinek az volt eledele, hogy megtegye annak akaratát, aki őt küldte, és elvégezze művét.
Hogy életük egységét konkrétan is meg tudják valósítani, minden teendőjüket fontolják meg, keresvén, hogy mi az Isten akarata.
II. Vatikáni Zsinat: A papi szolgálatról 14.
A Szentháromság mintájára
A Szentháromság titkából, „melynek fényét föl kell ismernünk a testvérek arcán is”, megtanulhatjuk, hogy mérték nélkül szeressünk másokat, mindenekelőtt Istent, és ezt követően testvéreinket.
Mérték nélkül szeretni. Ajándékozni magunkat egészen addig, hogy önmagunkról megfeledkezünk. Örömet találni abban, hogy másokat megörvendeztetünk. Tiszteletben tartani a másikat más voltában. Becsülni és értékelni a másikat abban, amiben ő más. Törekedni arra, hogy segítsük őt előrehaladtában, saját életünk árán is. A többiek szolgálatára állni alázatosságban, szabadságban és szeretetben. Kilépni az énközpontú, individuális magányosságból, és közösségben élni testvéreinkkel.
Törekedni, hogy kovászként átjárjuk a világot a közösségi és szolidáris szeretet lelkületével, melynek mintája a Szentháromságban van, és melynek megélésére az Egyház, mint sajátos közösség benső valójában törekszik.
Cláudio Hummes bíboros: Mindig Krisztus tanítványai
Egyedül Istenre számítani
A keresztény egyedül csak Istenre számít és semmiben sem magára. Igen, minden igaz ember az imádság által volt képes állhatatos maradni.
Egyébként mi magunk is észrevesszük, hogy amint elhanyagoljuk az imádságot, elveszítjük a mennyei dolgok iránti érzéket: csak a földiekre gondolunk. Ha pedig újra elkezdünk imádkozni, érezzük, hogy ismét az égiekre gondolunk és vágyakozunk. Igen, ha az isteni kegyelem állapotában vagyunk, akkor vagy az imádsághoz folyamodunk, vagy bizonyosak lehetünk abban, hogy nem tudunk sokáig állhatatosak maradni.
Vianney Szent János
Egymásnak tagjai vagytok
Akár az iskolában, akár a hivatalban, akár a plébánián vagytok, ismerjétek fel: ha Krisztus tagjai vagytok, tagjai vagytok egymásnak is. Ez a legforradalmibb mondat, amit csak meg lehet fogalmazni: „egymásnak tagjai vagytok”.
Ezért van, hogy Kalkuttai Teréz anya azt az embert, akit az utcán a csatornában lát meg koszosan, szennyesen, úgy karolja fel, mint Krisztus tagját, mint a saját tagját. Ennek a fölismerésnek láthatóvá kell válnia, mert ha mások nem látják, akkor nincs, nem igazi. Láthatóvá kell válnia, mert ez a Krisztusról való tanúságtétel, s ez a Krisztus iránti vágy első kifejeződése.
Luigi Giussani: Beszéd a papokhoz
Fölforgató szavak
Gyakran tanúi vagyunk annak, hogy minél szentebb életű a hithirdető, beszédének annál üdvösebb hatása van, még ha egyébként a stílusa gyönge, az ékesszólása fogyatékos és a tudománya kevés volna is. Mert csakis az eleven szellemből árad melegség. Azért egy másik, aki nem ilyen szent életű, nagyon kevés haszonnal prédikál, akármilyen fényes legyen a stílusa és a tudománya.
Mert bár igaz marad, hogy a jó stílus, az ügyes taglejtés, a mély tudomány és a szép nyelvezet nagy hatással bír, ha jó szellem kíséri: ez utóbbi nélkül, ha kellemesen érinti is az érzékeket és az értelmet, nagyon kevés vagy semmi éltető meleget sem önt az akaratba. Rendesen ugyanis a hallgató, bár csodálatos dolgokat mondtak el előtte csodálatos módon, éppoly erőtlen és tespedt marad a munkára, mint annakelőtte volt, mert az ilyen beszéd inkább csak a fület gyönyörködteti, mint valami zene vagy harangozás. Az ilyesmi nem emeli ki a szellemet a sarkaiból, mert abban a hangban nincs arra erő, hogy a halottat feltámassza sírjából.
Keresztes Szent János: A Kármelhegy útja
Testvériség a kézzelfogható döntésekben
A papi testvériség szelleme megkívánja, hogy a papok ne feledkezzenek meg a vendégszeretetről, gyakorolják a jótékonyságot és osszák meg egymással javaikat. Külön gondjuk legyen beteg társaikra, az elcsüggedtekre, a munkákkal túlterheltekre, a magukra hagyottakra, a számkivetettekre és azokra, akik üldözést szenvednek. Felüdülés végett is szívesen és örömmel találkozzanak.
Annak érdekében, hogy a papok a lelki és szellemi életben kölcsönösen segíteni tudják egymást, hogy jobban együtt tudjanak működni a szolgálatban és megszabaduljanak az egyedüllétből eredő esetleges veszélyektől, alakítsák ki a közös élet valamilyen formáját. Az egyéni és a lelkipásztori igényeknek megfelelően ez lehet együttlakás, ahol ez megoldható, asztalközösség vagy legalább gyakori és rendszeres összejövetel.
Presbyterorum ordinis 8.
