Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Miért nem a tőled telhető legtöbbet?- Tudtad, hogy Isten is állít fel célokat?

2019. január 10. 10:34 - Andre Lowoa

Miért nem a tőled telhető legtöbbet?


"Tedd meg a tőled telhető legtöbbet, hogy épüljön a hited." (2Péter1:5, CEV fordítás)

Hyman Rickover tengernagy volt, az amerikai nukleáris haditengerészet atyja. Egyszer egy nukleáris tengeralattjáróra kerestek munkatársat, és az állásinterjún az admirális a Haditengerészeti Akadémia végzősét hallgatta meg. Hagyta, hogy a fiatalember két órán át beszéljen bármiről, amiről csak szeretne. Természetesen a jelentkező nagyon szerette volna megmutatni, hogy milyen intelligens és milyen jók a képességei.

Az interjú végén Rickover tengernagy a következő egyenes kérdést tette fel neki: "A tanulmányai során, illetve a különböző élethelyzetekben, amit átélt, Ön mindig megtette a legtöbbet, amit tehetett?" A fiatalember már majdnem "igent" mondott, de aztán rájött, hogy ez nem lenne teljesen igaz. "Nem, nem mindig tettem meg a tőlem telhető legtöbbet" - mondta. A tengernagy szúrós szemmel ránézett, és ezt kérdezte: "Miért nem?"

Az a kérdés, hogy "Miért nem?" örökre benne maradt a fiatalember szívében, és az az interjú egy fordulóponttá vált az életében. Később ez a fiatal jelentkező lett az Amerikai Egyesült Államok 39. elnöke, Jimmy Carter, aki megírta a "Miért nem a legtöbbet?" című könyvet.

Ha a legjobbat és a legtöbbet akarod adni magadból Istennek, három dolgot kell tenned:

1. Meg kell határoznod, hogy mi az, amiért az életedet adnád. Amíg nem tudod, hogy mi az, amiért képes lennél meghalni, addig nem vagy képes valamiért élni vagy meghalni. A katonák tudják, hogy vannak olyan dolgok, amelyek sokkal értékesebbek a saját életüknél is. Még Jézus is beszélt erről: "Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint hogy valaki leteszi éltét barátaiért." (János 15:13, TLB ford.) A szeretet nem azzal mérhető, hogy valaki mit mond, hanem azzal, hogy mennyire hajlandó áldozatot hozni.

2. Fel kell áldoznod a saját kényelmed. A katonák rendszeresen ezt teszik. Sokszor szélsőséges időjárási viszonyok között szolgálnak, mások mondják meg nekik, hogy mikor mit kell tenniük, és nem keresnek sok pénzt. Nagyon sok mindenről lemondanak. Nem leszel Isten nagy embere, ha nem hozol áldozatot. Nem azzal válsz naggyá, hogy azt teszed, ami könnyű és kényelmes, hanem azzal, hogy elkötelezed magad egy önmagadnál nagyobb cél iránt, és képes vagy áldozatot hozni érte. Minél nagyobb áldozatot hozol az életben, annál értékesebb lesz  a személyiséged. A Bibliában a 2Timóteus 2:3-ban ez áll: "Tarts ki velem együtt a szenvedésben, mint Jézus Krisztus katonája." (NLT ford.)

3. Ki kell iktatnod a zavaró tényezőket. A Biblia ezt mondja: "Aki katonaként szolgál, nem bonyolódik bele a mindennapi élet gondjaiba, hanem inkább a neki parancsot adó tisztnek próbál kedvében járni." (2Timóteus 2:4, NIV ford.). Egy katona tudja, hogy nem vonhatja el a figyelmét a civil élet, ha készen akar állni arra, hogy teljesítse a felettese utasításait.

Ha nagy és kiváló akarsz lenni, ha a lehető legjobbá akarsz válni, el kell kezdened az idődet, a pénzedet és az energiádat olyan dolgokba fektetni, amelyek örökké megmaradnak. Kevesebb időt, pénzt és energiát fektess azokba a dolgokba, amelyek kevésbé fontosak.

Ha a legjobbat és a legtöbbet akarod adni Istennek magadból, kezdd a fenti három lépéssel.

 Beszéljétek róla

  • Mi az, amiért képes lennél meghalni?
  • Mit lennél képes feladni, hogy több időt tölthess olyan dolgokkal, amelyek valóban számítanak az életben?
  • Mi az, ami elvonja a figyelmed attól, hogy Isten neked szánt tervét tartsd szem előtt, és hogy inkább az örökkévalóságba fektess be?






Tudtad, hogy Isten is állít fel célokat?


"E terv szerint, amikor erre megérik az idő, Isten a Krisztusban mindent egybeszerkeszt: mindazt, ami a Mennyben és a Földön van, és őt teszi mindennek fejévé." (Efézus 1:10)*


Az elmúlt néhány napban arról beszéltünk, hogyan lehet meglátni dolgokat a hit szemével: hogyan lehet ez az év valóban más, mint az előző. Hogyan lehet ez az évtized valóban más, mint az előző.

Mielőtt bármi értékeset tudnál alkotni, meg kell tanulnod azt látni, amit Isten. Ez azért kell, hogy meg tudd látni azt, amit Isten képes tenni az életedben. Ha egyszer látod, mire képes Isten, kénytelen leszel elhinni, hogy tényleg meg is fogja tenni. El fogod hinni, hogy segít majd neked megváltoztatni azokat a dolgokat, amiket meg kell. Amíg nem hiszed el, hogy lehetséges a változás, nem fogsz erőfeszítéseket tenni azért, hogy megváltozz. De amint elhiszed, hogy meg tudsz változni, fel tudsz magadnak állítani hitbeli célokat.

A célok felállítása a lelki fegyelem része. Nem csupán egy jó ötlet: a Biblia szerint ahhoz, hogy lelkileg növekedni tudj, fel kell állítanod magad elé lelki célokat. A célok kiterjesztik a határaidat és segítenek benne, hogy azzá válj, akivé Isten formálni akar.

A célok állítása a lelki fegyelem része, mivel Isten is állít célokat. Tudtad? Márpedig ha Isten állít célokat, akkor ahogy haladsz előre Krisztus képére formálódás útján, neked is célokat kell majd állítanod. Istennek vannak céljai a történelemben, amelyek még nem teljesültek. Istennek céljai vannak a családjával – az egyházzal –, amelyek még nem teljesültek. És Istennek céljai vannak a te életeddel is, amelyek még szintén nem teljesültek.

A Biblia azt mondja hogy Isten tervez, tehát biztosak lehetünk benne, hogy a tervezés helyes dolog. Isten megtervezte az világegyetemet, és minél mélyebben tanulmányozzuk, annál jobban látjuk, milyen hatalmas tervezés is áll e mögött.

A Biblia azt mondja, Isten azt tervezi, hogy Krisztusban mindent egybeszerkeszt, és minden élet egy végső cél felé halad. Egy nap Jézus vissza fog jönni, minden térd meghajol majd előtte, és minden nyelv megvallja majd, hogy Ő az Úr. Egy nap Isten be fogja csukni az Élet Könyvét itt a földön; új földet és új eget fog teremteni, és "őt teszi mindennek fejévé." (Efézus 1:10)

Isten egy olyan Isten, aki célokat állít, és azt várja, hogy ezt te is tedd meg. Azt szeretné, ha ugyanazt mondanánk, amit Pál apostol: "Én tehát nem céltalanul futok, hanem egy határozott cél felé. Úgy küzdök, mint egy ökölvívó, aki eltalálja az ellenfelét, és nem a levegőbe csapkod." (1Korinthus 9:26)*

komment
süti beállítások módosítása