Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

2018. január 10. 07:56 - Andre Lowoa

A felvirágzás évszázada

Ellentmondásnak tűnhet, de a nehéz, küzdelmes, szekularizált XX. században újra felvirágzott a kereszténység, mégpedig épp a nehéz helyzetekben. Akkor virágzott fel újra, amikor a jólétben úgy tűnt, már nincs is szükség a hitre. Ennek a szép és szörnyű évszázadnak nagy szüksége volt az Evangéliumra és a szeretetre.

Hogyan jött el a felvirágzás? Gyakran a szegénységben és számtalan fájdalmas megpróbáltatásban. Felvillant az Egyház szentségi és lelki arca. (…)

Az Istentől eltávolodott világban az Egyház életének karizmatikus arca a mozgalmakban és új közösségekben virágzott fel. (…)

Bizonyos, hogy egy családban minden újdonság nehézségeket, feszültségeket is szül, de (…) mégis ez a karizmatikus évszak vezetett el az Egyház szövetének megújulásához gazdagabb és teljesebb módon, s ezáltal gyarapodhatott a család és lett nagyobb a szeretet. (…)

Az Egyház rokonszenvvel lép egy olyan világ útjaira, amelyik úgy tűnik, eltávolodott Istentől. A hétköznapi, de az apostolkodás karizmájában elkötelezett keresztények szavaikkal, tanúságtételükkel, viselkedésükkel lépnek be a világ életének mindennapjaiba.

Andrea Riccardi





A papság az egység ereje

A püspököknek papjaikkal való egysége napjainkban annál is inkább kívánatos, mert korunkban különféle okokból az apostoli tevékenységnek nemcsak változatos formákat kell öltenie, hanem egy-egy plébánia vagy egyházmegye határain is fölül kell emelkednie. Elszigetelten és egymagában egyetlen pap sem képes küldetésének megfelelni, hanem csak a paptársakkal együttműködve, s azoknak a vezetése alatt, akik az Egyház élén állnak. Paptestvéreivel minden papot a szeretet, az imádság és a sokoldalú együttműködés egyesít, és így nyilvánul meg az az egység, amellyel Krisztus tökéletesen egyesíteni akarta övéit, hogy a világ megtudja: a Fiút az Atya küldte.

II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis 7-8.





Az egység nem csupán egyének összessége

Ha az Ige az, ami egybegyűjti a közösséget, akkor az Eucharisztia az, ami egy testté forrasztja azt. Hiszen, amint Szent Pál is írja: „Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk.” (1Kor 10,17)

Az Egyház tehát nem csupán egyének összessége, hanem azok között megvalósuló egység, akik Isten egyetlen Igéjéből és az élet egyetlen Kenyeréből táplálkoznak.

Az Egyház Eucharisztiából születő egysége és közössége olyan valóság, amelyet egyre jobban tudatosítanunk kell, a szentáldozás vonatkozásában is. Mindinkább tudatában kell lennünk, hogy ilyenkor Krisztussal lépünk közösségbe és így válunk magunk is egymással egészen eggyé.

Újra és újra meg kell tanulnunk, hogy miként őrizzük és védjük meg ezt az egységet a versengéstől, az értelmetlen vitáktól, a féltékenykedésektől, amelyek bármikor felszínre kerülhetnek az egyház közösségeiben.

XVI. Benedek: A Római Egyházmegye pasztorális gyűlésén, 2009





Máriás arculat

Máriával, az első világi kereszténnyel és az ő közösségi lelkiségével kiteljesedik az Egyház máriás arculata. Általa az Egyházat mindenki szebbnek, szentebbnek, dinamikusabbnak, családiasabbnak láthatja.

Szerető, befogadó lesz az Egyház, jobban odafigyel az új feladatokra: az ökumenizmusra, a vallások közötti és a nem hívőkkel folytatott párbeszédre. Szüntelenül új dolgok és új hivatások születnek majd ebből. Karizmatikus, máriás Egyház lesz, mely jobban szolgálja a missziót és az evangelizációt.

Mindez pedig Istennek és az Ő Anyjának dicsőségére lesz.

Chiara Lubich





Növelni kell a kisközösségek számát

Törekedjetek arra, hogy minden plébánián új életre támasszátok a Krisztust és az Ő igéjét hirdető kisközösségeket, ahol az emberek megtapasztalhatják a hitet, gyakorolhatják a felebaráti szeretetet és szervezettebben élhetik meg a reményt.

A nagyvárosi plébániák effajta kisebb csoportokba való szerveződése szélesebb körű missziós tevékenységet tesz lehetővé, amely figyelembe veszi a népsűrűséget, illetve a társadalmi és kulturális – gyakran igen különböző – adottságokat.

Fontos lenne a munkahelyeken is alkalmazni ezt a pasztorációs módszert (ti. a kiscsoportos munkát), ahol napjainkban jól átgondolt, a körülményekhez alakított lelkipásztori módszerekkel kell az evangelizációt végezni, hiszen a gyors társadalmi változások következtében az emberek napjuk jelentős részét munkahelyükön töltik.

XVI. Benedek a római egyházmegye pasztorális gyűlésén, 2009.




Titokzatos, de valóságos szolidaritás

Aki Krisztushoz tartozik, annak teljes mélységében kell élnie Krisztus életét. Krisztus érettségéig kell fölnőnie, átélni a Getszemánit és a Golgotát. Ám minden fájdalom, ami kívülről érkezhet, semmi a lélek sötét éjszakájával összevetve, amelyben az isteni fény nem ragyog többé, és az Úr hangja sem hallatszik. Isten továbbra is jelen van, de rejtekbe húzódik. Krisztus halála és szenvedése folytatódik misztikus Testében, és annak minden egyes tagjában. Minden ember sorsa a szenvedés és a halál. De aki Krisztus misztikus Testének tagja, annak szenvedése és halála a Fő istensége által engesztelő, társ-megváltói jelleget ölt.

Így aki Krisztushoz kapcsolódik, állhatatos marad az Istentől való elszakadottság átélésekor, és Isten hiányának sötét éjszakájában is. Talán az üdvösség isteni rendje fölhasználja gyötrelmeit, hogy megszabadítson valakit, akit a bűn tart megkötözve. Ezért hát: „Legyen meg a Te akaratod!” Még a legsötétebb éjszaka közepén is, sőt éppen akkor!

Szent Edith Stein
komment
süti beállítások módosítása