Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

A kétség a képzelet ellensége-A változáshoz szükséges egy közösség-Az Isten szerinti célokhoz hitre van szükség-Bízd magad teljesen Istenre, hogy betöltsön erejével-Boldog maradhatsz!-Isten határozza meg, ki vagy, egyedül Isten

2019. január 10. 10:33 - Andre Lowoa

A kétség a képzelet ellensége


„Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De amikor kér, hinnie kell, és nem szabad kételkednie, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, a szél ide-oda fújja és dobálja. Az ilyen ember ne várja, hogy bármit is kaphat az Úrtól.” (Jakab 1:5-7, NIV fordítás)

A kétség és a kételkedés a képzelet ellensége.

Amikor még gyerek voltál, fantasztikus képzelőerőd volt. De ahogy felnőttél, egyre inkább "berozsdásodott". Már nem képzeled el, hogy milyen lenne, ha bizonyos dolgok másképp lennének, ehelyett inkább elkezdted úgy elfogadni őket, amilyenek. Beletörődtél a status quo-ba -  hogy a latin kifejezést használjam -, vagyis abba a kusza összevisszaságba, amiben vagy.

A kétség és a félelem kioltja azt, amit Isten szeretne tenni az életedben. A képzelethez bátorságra van szükség. Tudod, hogy a legtöbb ember miért nem mer álmodozni és elképzelni dolgokat? Azért, mert félnek a bukástól.

A bátorság az, amikor azt tesszük, amitől a legjobban félünk. Ha nem félsz semmitől, nincs szükséged bátorságra. Az a bátorság, amikor halálra ijedten azt mondod, hogy „ezt akkor is megteszem”.

Minden jó dologtól, amit itt a Saddleback Gyülekezetben csináltunk, először én is halálra voltam ijedve. De azt mondtam, hogy akkor is megcsináljuk. Miért? Azért, mert nem engedem, hogy a félelem uralja az életemet. Ezért bár néha remegve, de akkor is megyek előre.

A bátorság az, amikor félsz ugyan, de a helyes dolgot teszed. Talán azon tűnődsz, hogy meg kellene várnod, amíg minden kétséged elmúlik. Nem, a félelmeid ellenére is cselekedned kell. Ne törődj a bizonytalanság érzéssel, amit érzel, csak menj tovább előre.

A Jakab 1:5-7 ezt mondja: „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De amikor kér, hinnie kell, és nem szabad kételkednie, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, a szél ide-oda fújja és dobálja. Az ilyen ember ne várja, hogy bármit is kaphat az Úrtól.” (NIV fordítás)

A képzeletedet vagy a félelem fogja irányítani, vagy a hit. Ezt te döntöd el. Ha hagyod, hogy a képzeletedet a félelem irányítsa, akkor állandóan zaklatott, stresszes és gondterhelt leszel, és egy szánalmas életet fogsz élni.

Inkább dönts úgy, hogy nem engeded, hogy a félelem legyen úrrá az életeden. Engedd, hogy a hited domináljon! Bízz Istenben, és akkor tovább tudsz menni hitben.  Engedd, hogy betöltse a képzeletedet a reménység és a jó dolgok várása, mert Istennel minden lehetséges.

 

Beszéljetek róla:

  • Mi az a nagy dolog, amiről úgy gondolod, hogy Isten véghez akarja vinni az életedben, azonban a kétségeid megakadályozták ezt eddig?
  • Félnél teljesen megnyitni az elmédet és az életedet Isten előtt, hogy tegyen bármit azzal?  Miért igen, vagy miért nem?
  • Amikor kérsz Istentől valamit imában, miért akarja azt, hogy higgyél abban, hogy ő válaszol?





A változáshoz szükséges egy közösség


„Mint ahogy a testünknek is több része van, és mindegyik résznek megvan a maga egyedi szerepe, úgy a Krisztus testének is. Egy testnek vagyunk a különböző részei, és mindannyian összetartozunk.” (Róma 12:4-5., NLT fordítás, második kiadás)

Nem fogsz mindenféle változást véghez vinni, amire szükséged lenne, amit kellene, amit szeretnél, amit tervezel, vagy amiben reménykedsz, hogy meg tudod tenni egymagad. Ha tehetnéd, megtennéd. Azonban nem tudod, tehát nem fogod!

A Biblia ezt mondja a Róma 12:4-5. versében. „Mint ahogy a testünknek is több része van, és mindegyik résznek megvan a maga egyedi szerepe, úgy a Krisztus testének is. Egy testnek vagyunk a különböző részei, és mindannyian összetartozunk.” (NLT fordítás, második kiadás).

Isten úgy alkotta meg az univerzumot, hogy szükségünk van egymásra. Nekem szükségem van rád, és neked rám. Az „egymás” kifejezést 58 alkalommal használja az Újszövetség; szeressétek egymást, gondoskodjatok egymásról, bátorítsátok egymást, támogassátok egymást, imádkozzatok egymásért, köszöntsétek egymást, osszátok meg egymással. Isten nem azt tervezte, hogy egyedül menj végig az életen. Nem arra lettél teremtve, hogy egyedül vágj át az életen. Lényegtelen, hogy megházasodsz vagy sem. Lelki családra van szükséged, és arra, hogy részese legyél egy kiscsoportnak.

Szükséged van magad körül emberekre, és nekik is szükségük van rád. Egymáshoz tartozunk.

Nagyon sok jó önsegítő könyv van, ami eléd tárja, hogy mit kell tenned, de nem biztosítja számodra azt a két dolgot, amit a Biblia szerint birtokolnod kell: Isten erejét és a közösséget. Ez az, amin valójában változtatnod kell, a változáshoz pedig szükséged van egy közösségre!

Saddleback-ben mindenféle háttérből érkezett emberek vannak. 65 nyelven beszélünk, és különböző vallási, etnikumú és nemzetiségű háttérből vannak tagok.

Ami azonban közös bennünk, hogy mindannyian szeretjük Istent. Ez egyesít minket, és engedi számunkra, hogy segítsük egymást.

A Galáta 3:28 ezt mondja. „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen változást szeretnél véghez vinni idén? Milyen célt állítottál fel?
  • A hozzád közel álló emberek hogyan támogatnak abban, hogy elérd ezeket a célodat?
  • Mi tart vissza attól, hogy elfogadd vagy kérd más ember segítségét?



"Ahogy a mi testünknek is több része van és minden résznek megvan a maga feladata, úgy van ez Krisztus testében is. Mi a test különböző részei vagyunk és mindannyian egymáshoz tartozunk." (Róma 12:4-5., NLT fordítás)


Egyedül nem fogsz változtatni azokon a dolgokon, amelyeken kellene, akarsz vagy tervezel változtatni. Ha tudnál egyedül változtatni, megtennéd, de mivel nem tudsz, nem is teszed meg!

A Biblia azt mondja a Róma 12:4-5-ben: "Ahogy a mi testünknek is több része van és minden résznek megvan a maga feladata, úgy van ez Krisztus testében is. Mi a test különböző részei vagyunk és mindannyian egymáshoz tartozunk." (NLT fordítás)

Isten úgy alkotta meg a világot, hogy szükségünk van egymásra. Nekem szükségem van rád, és neked rám. Az "egymás" kifejezés 58-szor szerepel az Újszövetségben: szeressük egymást, gondoskodjunk egymásról, támogassuk egymást, imádkozzunk egymásért, köszöntsük egymást, osszunk meg dolgokat egymással. Isten sosem mondta, hogy magányos lovasként kell élned az életed. Még a magányos lovasnak is ott volt Tonto, a harcostársa! Nem arra lettél teremtve, hogy magányosan élj. Az, hogy lesz házastársad vagy nem, nem annyira lényeges. Egy szellemi családra van szükséged, és fontos, hogy egy kis csoporthoz is tartozz.

Neked szükséged van rám, nekem rád. Szükséged van a körülötted lévő emberekre, és nekik rád. Egymáshoz tartozunk.

Nagyon sok jó könyv van, ami elmondja, mit kellene tenned, de két dolgot nem említenek, amire a Biblia szerint mindenképpen szükséged van: Isten ereje és a közösség. Ez kell az igazi változáshoz. A változáshoz közösségre van szükség!

A Saddleback gyülekezetben sokféle háttérből való ember él; 65 különböző nyelvet beszélünk, és tagjaink a legkülönbözőbb vallási, etnikai és nemzetiségi háttérből jönnek.

Közös azonban bennünk az, hogy mindannyian szeretjük Istent. Ez egyesít minket és lehetővé teszi, hogy segítsük egymást.

A Galata 3:28 ezt mondja: "Krisztusban nincs különbség zsidó és görög között, rabszolga és szabad ember között, férfi és nő között. Krisztusban mindannyian egyformák vagytok." (NCV fordítás)

Beszéljünk róla:

* Milyen változásokat szeretnél az életedben ebben az évben? Milyen célokat tűztél ki?
* Hogyan segít téged a hozzád legközelebb álló emberek támogatása abban, hogy elérd ezeket a célokat?
* Mi tart vissza attól, hogy segítséget fogadj el vagy kérj másoktól?



Az Isten szerinti célokhoz hitre van szükség


“Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt” (Zsid 11:6a)

rest-in-god1.jpg

Isten szerinti célokat csakis hit által állíthatsz fel. Ezt a Biblia is igazolja a Zsidó 11:6-ban: “Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt”. Ahhoz, hogy Isten előtt kedves légy, olyan célokat kel kitűzz magadnak, melyekhez szükség lesz a hitedre.

Mit is jelent ez valójában? Azt jelenti, hogy olyan célokat fogalmazol meg magadnak, melyeket saját erőből nem lennél képes elérni.

Például szeretném, ha erre az évre kitűznél magadnak egy célt az egészséged kapcsán. Ha nincs célod e területen, akkor vagy ugyanolyan állapotban maradsz, mint voltál, vagy még rosszabbul leszel. Ahhoz, hogy fejlődj és egészségesebb légy, szükséges, hogy célokat fogalmazz meg e téren is.

Tegyük fel, hogy fogynod kellene, és azt mondod, hogy az a célod, hogy fogyj egy kilót, közben pedig tudod, hogy jóval többre volnál képes. A céljaidat Isten beszédére építsd, hogy megvalósítsd azokat, és kétségkívül olyan célok lesznek, melyhez szükséged lesz Jézusra.

Addig nem hiszel igazán Istenben, míg nem próbálsz megtenni valamit, amire saját erőből nem lennél képes.

Beszéljetek róla:

  • Hogyan tapasztaltad meg Isten munkáját életedben, ahogy segített céljaid elérésében?
  • A céljaid milyen módon mutatják be az Istenbe vetett hited nagyságát?
  • Mit mond neked Isten, hogy tedd meg, de eddig azt hitted, hogy túl nehéz számodra?



Bízd magad teljesen Istenre, hogy betöltsön erejével

„Mert mindent meg tudok tenni Krisztus által, aki erőt ad nekem.” (Filippi 4:13, NLT fordítás)

Az életed minden területén létfontosságú, hogy megfelelő kapcsolatod legyen Jézussal.

Ha biztos a kapcsolatod vele, akkor olyan mértékben és olyan módon vagy képes a változásra, amely enélkül a kapcsolat nélkül lehetetlen lenne. Igazság szerint, semmit sem tudunk Isten nélkül elérni: „mert mindent meg tudok tenni Krisztus által, aki erőt ad nekem. (Filippi 4:13, NLT fordítás)

Bármilyen komoly változásra szánjuk el magunkat, a kihívás sokszor lehetetlennek tűnik – és persze, hogy az, amikor csak saját magunkra támaszkodunk! Amikor viszont a hitünkön keresztül működésbe lép Isten ereje, akkor még a lehetetlent is lehetségessé teszi.

Ezért van szükséged hitre ahhoz, hogy megtudd tenni, amire Isten indít. Egyedül sosem leszel képes végigcsinálni − de Isten tervében soha nem is szerepelt, hogy képesnek kell lenned rá egyedül. Ahhoz, amit a saját erődből is meg tudsz tenni, nincs szükség hitre, amikor pedig nincs szükség hitre, elkezdünk hitetlenül élni.

Amikor úgy jössz Krisztushoz, hogy elismered a gyengeségeidet, akkor gyakran a legnagyobb gyengeségedet formálja a legnagyobb erősségeddé. Ez viszont csakis Isten ereje által történhet meg. A Bibliából ugyanis tudjuk, hogy közvetlen kapcsolat van a hit és az erő között: minél több hited van Istenben, annál több erő és áldás lesz az életedben.

Jézus pontosan ezt mutatta be a Máté 13-ban, amikor ellátogatott a szülővárosába, Názáretbe. A Biblia szerint azért nem tett itt sok erőteljes csodát, mert az embereknek nem volt hite. 

Isten megáldja azokat, akik nem félnek teljesen rábízni magukat. Amikor teljesen rábízod magad, Ő betölt az erejével. A Bibliában Ábrahámot tekintjük a hit atyjának. Az igevers így szól: „Nem kételkedett Isten ígéretében hitetlenül. Inkább dicsőséget adott Istennek az ígéretért, és megerősödött a hit által.” (Róma 4:20, GW fordítás)

Isten ereje nélkül csak a saját erődre támaszkodhatsz életed során, ez pedig olyan mintha lenne egy laptopod, amely nincs rákapcsolva a töltőre. Az akkumulátor idővel lemerül és minden ereje elmegy. Miért akarnál így élni?

Fogd fel így: benned is van egy kisebb akkumulátor, és választhatod azt, hogy a saját erődből csinálod végig az életet − de ebből az következik, hogy állandóan fáradt leszel.

Viszont van más választásod is: rendelkezésedre áll Isten erőműve, feltéve hogy rácsatlakozol és elismered, hogy szükséged van a segítségére. Istennek korlátlan ereje van arra, hogy megtartsa az életed, és erőt adjon a küldetésedhez.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor próbáltál olyat tenni, amit csak Isten ereje által lehet megtenni? Hogyan láttad Istent cselekedni az adott helyzetben?
  • Milyen figyelmeztető jelek adják tudtodra, hogy valamit saját erőből, nem pedig Isten erejéből próbálsz véghezvinni? 




Boldog maradhatsz!

„A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik.” (Lukács 2:20)



Megünnepeljük Jézus születésnapját, aztán visszatérünk a munkahelyünkre, hivatalba, iskolába, tesszük a dolgunkat, amit tenni szoktunk.

Emlékszel, hogy a karácsony épp csak néhány héttel ezelőtt volt? (Vagy csak azért emlékszel még rá, mert azon gondolkodsz, mikor fogod leszedni a karácsonyi díszítést?)

A betlehemi pásztorok visszatértek a mezőjükre. Isten elküldte őket, hogy megkeressék az újszülött Jézust egy jászolban. Csodálták Istent, és tudták, hogy áldottak lettek, mert láthatták a Messiás érkezését. Aztán pedig visszatértek a nyájaikhoz. Visszatértek hitben megerősödve, feltöltekezve, dicsérve és imádva az Istent. Azonban mégiscsak visszatértek a mindennapi rutin feladatukhoz.

Isten felvisz minket a hegycsúcsra, ahol hatalmas csodákat mutat nekünk, de nem maradhatunk mindig a hegycsúcson. Az a hely a mezőn van, a nyájak között, ahol a hitünk növekszik, az evilági dolgok, a mindennapok talaján. Ez az, ahol meghalunk Krisztusnak, engedve, hogy az ő élete kibontakozzon bennünk. (Galata 2:20)

Visszatérhetsz a napi rutin feladataidhoz, de Isten azt akarja, hogy tudd:

* Azok a dolgok, amiben igazán hiszel, napról napra felszínre jönnek. Az felett való konfliktusok, hogy ki készíti el a kávét, ki mosogat el, ki megy haza korábban, vagy kié lesz a nagyobb szelet a süteményből, meg fogják mutatni, hogy vajon Krisztus él benned, vagy még mindig azt mondod, „Nem, ez én vagyok, aki élek.”
* Isten azt akarja, hogy sikeres legyél, és ő veled marad, segíteni neked, hogy azt tedd, ami helyes. Ahogy Rick pásztor gyakran mondja, Isten a te oldaladon van. Ez azt jelenti, hogy Isten figyelme nem arra irányul, hogy rajtakapjon, ha valami rosszat teszel, hanem hogy felfedje, hol van még szükséged, hogy Jézus élete növekedjen benned.
* Boldog maradhatsz! Vajon nem tudjuk-e mindig kimutatni, hogy a karácsonyi időszakban az emberek mennyire barátságosak, szívélyesek, szeretőek és adakozóak, aztán pedig az év többi részében siránkoznak a nem szeretem dolgok felett? Lehet már január, te maradhatsz mégis barátságos, szívélyes, szeretetteljes, adakozó most is. Ez a te választásod!


Boldog Karácsonyt, és boldog visszatérést a rutinfeladataidhoz!




Isten határozza meg, ki vagy, egyedül Isten

„Saját tulajdonaként azonosított minket azáltal, hogy a Szent Szellemet a szívünkbe helyezte.” (2Korinthus 1:22 – NLT fordítás)


Nem az érzéseid határozzák meg, hogy ki vagy. Nem is mások véleménye. Sem a körülményeid. Nem a sikereid vagy a kudarcaid határoznak meg. Nem az az autó, amit vezetsz, nem az a pénz, amit keresel, nem a ház, amire azt mondod, hogy a tied (pedig valójában a banké).

Isten határozza meg, hogy ki vagy, egyedül Isten. Ő pedig a sajátjaként határoz meg, sajátjaként azonosít. (2Korinthus 1:22)

Az tény, hogy ha nem tudod ki vagy, sebezhetővé tesz arra, hogy más emberek mondják meg, ki vagy. Pedig a sziklaszilárd, evangéliumi igazság az, hogy az vagy, akinek Isten mond téged, és ebben a kérdésben senki másnak nincs szavazati joga.

Jézus képes volt szembenézni küldetésének hihetetlen követelményével, mert pontosan tudta, ki ő. Tudta, hogy fontos Istennek, és ez adott neki magabiztosságot, hogy céltudatosan haladjon, hitben járjon.

Isten értékes, drága gyermeke vagy, és Ő a saját tetszésére teremtett téged. Mivel Krisztussal vagy azonosítva, a Szent Szellem ereje van benned.

Beszéljünk róla:

Mivel Isten határozza meg, ki vagy, nem kell elfogadnod, mások hogyan határoznak meg, milyen címkéket ragasztanak rád.

* Kérd Istent, segítsen elhinni és elfogadni azt, amit ő mond rólad.
* Hogyan változhatna meg az életed, ha teljesen elfogadnád, hogy Isten az Ő tetszésére teremtett téged?



komment
süti beállítások módosítása