Békéért és felismerésekért.
A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Életem rövidke idejét a Te kezedbe helyezem, hogy minél többször megtapasztalhassam benne örökkévaló szeretetedet! Ámen
Azután megformálta az URisten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába.
1 Móz 2,7
Isten megteremtette Ádámot, ami azt jelenti, hogy az ember. (Zsidók nem is használták személynévként a 19. századig, hiszen e szónak nincs is hím- és nőneme a héberben, mert az ádám mindig az emberi fajt jelenti, azaz az Embert. A Biblia alapvető tanítása, hogy az embernek testi "porhüvelyén" túl lelke van, mely magától Istentől ered. Érdekes, hogy a nagy görög filozófus, Arisztotelész három lelket említ. Szerinte van növényi, állati és emberi lélek, azaz vegetatív, animális és spirituális létezési formák vannak. Ő azt, mondja, hogy mind a háromnak birtokosai vagyunk, s rajtunk áll, hogy melyiket tesszük meg uralkodónak. Ezzel szemben a BIblia nem "ismeri" a növényi lelket, az állatnak is csak egyféle lelket tulajdonít, míg az embernek háromfélét.
Az egyik a nefes, ami állati jellegű, életerőt jelez, mindenben ott van, ami mozog. Jelképe a Bibliában a vér, ami a létezés szimbóluma, ezért tilos azt megenni.
A másik szó a rúah, ami szellemi, spirituális léleknek fordítható, de az az, ami nemcsak az egyén, hanem a közösségek életét, fejlődését befolyásolja. Rúah Elohím az Örökkévaló szelleme, így is olvashatjuk a teremtéstörténetben: "Isten szelleme lebegett a víz fölött" (A szellem szó a magyar nyelvben egész mást jelöl, hiszen a magyar nyelv csodálatos képi gondolkodása nagyon jól jelzi, hogy ha a lélek szót használjuk, abban mi minden benne foglaltatik! Csak aki nem ismeri a magyar anyanyelvét, az "variál és okoskodik" a Szent Szellem kifejezéssel!)
A harmadik héber szó a nesamá, ami minden ember egyéni, halhatatlan lelkét jelenti, amely fölött az Isten rendelkezik, s amelyen keresztül tart kapcsolatot az ember a Teremtőjével. A nesamá szó rokona a lélegzetet jelentő nesimának - ahogy a magyarban is egy tőről származnak. A bibliai hagyomány ezt tartja a legmagasabb rendű lélektípusnak. Rabbinukus bölcselet azt tanítja, hogy úgy hasonlítanak, de éppenúgy különböznek is lelkeink egymástól,mint égen a csillagok. Salamon példabeszédeiben ezt olvashtajuk: Az ember lelke - az Örökkévaló mécsese.
1 Móz 2,7
Isten megteremtette Ádámot, ami azt jelenti, hogy az ember. (Zsidók nem is használták személynévként a 19. századig, hiszen e szónak nincs is hím- és nőneme a héberben, mert az ádám mindig az emberi fajt jelenti, azaz az Embert. A Biblia alapvető tanítása, hogy az embernek testi "porhüvelyén" túl lelke van, mely magától Istentől ered. Érdekes, hogy a nagy görög filozófus, Arisztotelész három lelket említ. Szerinte van növényi, állati és emberi lélek, azaz vegetatív, animális és spirituális létezési formák vannak. Ő azt, mondja, hogy mind a háromnak birtokosai vagyunk, s rajtunk áll, hogy melyiket tesszük meg uralkodónak. Ezzel szemben a BIblia nem "ismeri" a növényi lelket, az állatnak is csak egyféle lelket tulajdonít, míg az embernek háromfélét.
Az egyik a nefes, ami állati jellegű, életerőt jelez, mindenben ott van, ami mozog. Jelképe a Bibliában a vér, ami a létezés szimbóluma, ezért tilos azt megenni.
A másik szó a rúah, ami szellemi, spirituális léleknek fordítható, de az az, ami nemcsak az egyén, hanem a közösségek életét, fejlődését befolyásolja. Rúah Elohím az Örökkévaló szelleme, így is olvashatjuk a teremtéstörténetben: "Isten szelleme lebegett a víz fölött" (A szellem szó a magyar nyelvben egész mást jelöl, hiszen a magyar nyelv csodálatos képi gondolkodása nagyon jól jelzi, hogy ha a lélek szót használjuk, abban mi minden benne foglaltatik! Csak aki nem ismeri a magyar anyanyelvét, az "variál és okoskodik" a Szent Szellem kifejezéssel!)
A harmadik héber szó a nesamá, ami minden ember egyéni, halhatatlan lelkét jelenti, amely fölött az Isten rendelkezik, s amelyen keresztül tart kapcsolatot az ember a Teremtőjével. A nesamá szó rokona a lélegzetet jelentő nesimának - ahogy a magyarban is egy tőről származnak. A bibliai hagyomány ezt tartja a legmagasabb rendű lélektípusnak. Rabbinukus bölcselet azt tanítja, hogy úgy hasonlítanak, de éppenúgy különböznek is lelkeink egymástól,mint égen a csillagok. Salamon példabeszédeiben ezt olvashtajuk: Az ember lelke - az Örökkévaló mécsese.
Életünk...
A mai nap imádsága:
Uram! Engedd, hogy játszhassam életemet úgy, ahogyan azt Gondviselő Jóságod által elrendelted! Adj nekem társakat, akik hasonlóan gondolkodnak, s éreznek, hogy megtapasztalhassuk a Benned való szeretet-közösség mindennapi örömeit! Ámen
Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is, de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.
1 Jn 2,15-17
A görög nyelvű újszövetségben két szó van a szeretetre: az egyik a fíleó (kedvelek), a másik az agapeó (önfeláldozásra készen szeretek). Az utóbbit mindig olyan szövegösszefüggésben találjuk, amikor az Isten szeret. Így ebben az esetben - szerintem - a helyes fordítás így hangzik: "Ne imádjátok a világot!" Nos, ez egészen más jelentéstartalommal bír! Gyanítom, hogy egy fényt habzsolni vágyó fiatal nehezen értheti meg, mi jelent az, hogy "Ne szeresd a világot!"... Már szinte hallom is a reakciót: "Akkor meg minek élünk?" Tény, hogy az egyik legnehezebb feladat az életben, hogy megértsük, miért jön elő minden világvallásban, a világról való lemondás igénye. Esetleg létünk egyik szükségszerűségéről van szó?
Az élet olyan játék, amit szívesen játszunk, de egyszer az ÚRIsten kiveszi a kezünkből azt. Sírni, toporzékolni, hisztizni lehet, de semmi értelme. Ha éveink száma letelik, akkor menni kell, vége a játéknak... Tűnhet ez igazságtalanságnak, de ahogyan a gyermekkor csodálatos ideje is elmúlik egyszer, úgy az életünk is - s ki tudja, talán odaát újabb, szebb "játékok" várnak ránk...
Imádni a világot, megvetni az Istent... - sok embertársunk életfilozófiájának alapja ez, csak más szavakkal, más intenzitású "felhangokkal" - de a lényegen ez nem változtat semmit: Számukra első az egójuk, mindenekelőtt, s fölött az Én, s aztán alig jut hely a másik embernek. Talán azoknak még igen, akikkel a kölcsönös előnyök alapján állnak kapcsolatban, de az Istennek a legvégén már semmi, se hely, se idő nem jut. Következtetésük szerint: Isten nélkül - s ez a látszat - könnyebb megugrani az akadályokat. Az igazság mégis a fordítottja: Istennel könnyebb, s Isten nélkül pedig keservesen nehéz! Nincs kínzóbb ugyanis annál, mintha valaki teljesen egyedül érzi magát...
Az evolúcionisták legnagyobb tévedése, hogy az (élő)világ fejlődésében hisznek. Amikor minden kopik, s fárad, s végül elmúlik a világban, miért lenne ez másképpen a bonyolultabb rendszerekben? Egyáltalán, mi lenne az az erő, ami a koplikáltabb, a magasabbszintű együttállásra inspirálná az egyszerűt? Nem inkább fordítva van, hogy minden az alap-állapotra törekszik? Olyan nincs, hogy a csavar saját magát meghúzza, éppen ellenkezőleg, idővel inkább kilazul. Nos, a világegyetem csavarjainál (atomok) sincs ez másképpen. Az bizonyos, hogy a történelemben újabb és újabb játékokat találunk ki magunknak, de az egyetemes játékszabályokat nem mi állítottuk fel... Illúzió tehát azt hinni, hogy hatalmunk van a múlandóság fölött....
Ezért, aki a végső igazságot, a realitást, s az ezzel együttjáró megnyugvást keresi, az nem kerülheti meg a Teremtő Istenét. Aki viszont belesimul az Ő akaratába, annak életében helyére kerülnek a dolgok. Többé nem lesz foglya az anyagnak és kívánságainak, nem kérkedik azzal, ami nem az övé, hiszen csak "kölcsönbe" kapta az életet, s annak minden lehetőségét, de nem is akarja azt mindenáron kisajátítani, hanem csak egyszerűen, de olyan komolyan s szépen akar játszani vele, ahogyan az Isten azt a kezdetektől eltervezte...
1 Jn 2,15-17
A görög nyelvű újszövetségben két szó van a szeretetre: az egyik a fíleó (kedvelek), a másik az agapeó (önfeláldozásra készen szeretek). Az utóbbit mindig olyan szövegösszefüggésben találjuk, amikor az Isten szeret. Így ebben az esetben - szerintem - a helyes fordítás így hangzik: "Ne imádjátok a világot!" Nos, ez egészen más jelentéstartalommal bír! Gyanítom, hogy egy fényt habzsolni vágyó fiatal nehezen értheti meg, mi jelent az, hogy "Ne szeresd a világot!"... Már szinte hallom is a reakciót: "Akkor meg minek élünk?" Tény, hogy az egyik legnehezebb feladat az életben, hogy megértsük, miért jön elő minden világvallásban, a világról való lemondás igénye. Esetleg létünk egyik szükségszerűségéről van szó?
Az élet olyan játék, amit szívesen játszunk, de egyszer az ÚRIsten kiveszi a kezünkből azt. Sírni, toporzékolni, hisztizni lehet, de semmi értelme. Ha éveink száma letelik, akkor menni kell, vége a játéknak... Tűnhet ez igazságtalanságnak, de ahogyan a gyermekkor csodálatos ideje is elmúlik egyszer, úgy az életünk is - s ki tudja, talán odaát újabb, szebb "játékok" várnak ránk...
Imádni a világot, megvetni az Istent... - sok embertársunk életfilozófiájának alapja ez, csak más szavakkal, más intenzitású "felhangokkal" - de a lényegen ez nem változtat semmit: Számukra első az egójuk, mindenekelőtt, s fölött az Én, s aztán alig jut hely a másik embernek. Talán azoknak még igen, akikkel a kölcsönös előnyök alapján állnak kapcsolatban, de az Istennek a legvégén már semmi, se hely, se idő nem jut. Következtetésük szerint: Isten nélkül - s ez a látszat - könnyebb megugrani az akadályokat. Az igazság mégis a fordítottja: Istennel könnyebb, s Isten nélkül pedig keservesen nehéz! Nincs kínzóbb ugyanis annál, mintha valaki teljesen egyedül érzi magát...
Az evolúcionisták legnagyobb tévedése, hogy az (élő)világ fejlődésében hisznek. Amikor minden kopik, s fárad, s végül elmúlik a világban, miért lenne ez másképpen a bonyolultabb rendszerekben? Egyáltalán, mi lenne az az erő, ami a koplikáltabb, a magasabbszintű együttállásra inspirálná az egyszerűt? Nem inkább fordítva van, hogy minden az alap-állapotra törekszik? Olyan nincs, hogy a csavar saját magát meghúzza, éppen ellenkezőleg, idővel inkább kilazul. Nos, a világegyetem csavarjainál (atomok) sincs ez másképpen. Az bizonyos, hogy a történelemben újabb és újabb játékokat találunk ki magunknak, de az egyetemes játékszabályokat nem mi állítottuk fel... Illúzió tehát azt hinni, hogy hatalmunk van a múlandóság fölött....
Ezért, aki a végső igazságot, a realitást, s az ezzel együttjáró megnyugvást keresi, az nem kerülheti meg a Teremtő Istenét. Aki viszont belesimul az Ő akaratába, annak életében helyére kerülnek a dolgok. Többé nem lesz foglya az anyagnak és kívánságainak, nem kérkedik azzal, ami nem az övé, hiszen csak "kölcsönbe" kapta az életet, s annak minden lehetőségét, de nem is akarja azt mindenáron kisajátítani, hanem csak egyszerűen, de olyan komolyan s szépen akar játszani vele, ahogyan az Isten azt a kezdetektől eltervezte...
A mai nap imádsága:
Istenem! Te látod milyen sok kívánságom van. Magam is jól tudom, hogy három emberöltő is kevés lenne azok megvalósításához... Uram, adj lelkemnek békét Tebenned, hogy azt kívánjam, ami nekem is javamra válik, másoknak is hasznára van, s a Te dicsőségedről tesz tanúbizonyságot! Ámen
Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.
1 Jn 2,15-17
"Mindent a szemnek, semmit a kéznek!" - hangzott el egykori tanítónénink figyelmeztetése a múzeum bejáratánál... Nem ok nélkül, hiszen a látvány sokszor közvetlen cselekvésre késztet. Szemünk, ez a csodálatos szerkezet, amin keresztül begyűjtjük információnkat a világról, nyiladozó tinédzser korunktól kezdődően bőven ellát minket kívánság-ébresztő képekkel. A 20. század nagy találmánya a mozgókép, nemkülönben a technika robbanásszerű fejlődése okán a televízió, új korszakot nyitott a vizuális kultúrában. (Ma egy átlagos napon olyan sok képi információ zúdul ránk, hogy a régmúlt embere gyaníthatóan kultur-sokkot kapna, ha fel kellene dolgoznia mindazt, amit látna... ) Egy bizonyos, mi sem tudjuk mindig ésszel feldolgozni a látványt, de ez nem jelenti azt, hogy a képek ne hatnának. Bizony hatnak azok, de még mennyire! Jól tudják ezt a reklám-vigécek, akik a haszontalan termékeket is propagálják... A szülő, meg nem érti, hogy tinédzser fiacskája miért nyöszörög már megint új mobiltelefonért...
Nos, a képek hatnak! Nemcsak most, már nagyon régen is hatottak... Ezért volt mindig érvényessége a törvénynek: "Ne kívánd!" A "fejlett piaci kultúrájú" nyugati civilizáció mára eljutott oda, hogy gátlásoktól menetesen mindent árucikként ajánl... beleértve az embert magát is! Az ember kívánságai szerteágazóak, nemcsak a lét-, s a fajfenntartás ösztönvilága körül táncolnak. S bizonyára vannak jótékony hatásai is a "boldog tudatlanságnak", de Isten nem véletlenül tette belénk a megismerés csillapíthatatlan vágyát. A Biblia első lapjain található bűnbeesés-történet lényegi eleme nem az a tény, hogy Ádám és Éva szakítottak a tiltott fának gyümölcséből, hanem az eléggé el nem ítélhető magatartás - ami egyébként ma is jellemzi az embervilágot -, hogy amikor a baj kiderül, akkor mindenki egymásra mutogat... S ha már nincs kire mutogatni, akkor maradnak a külső behatások: a lehetőségek hiánya vagy elmaradása, a kudarcot előidéző "körülmények" szerencsétlen együttállása, s ha ezek az érvek is elfogynak, "bűnbaknak" ottmarad a mindent össze-vissza dobáló (diabolosz) a Gonosz.
S aki nem tanulja meg az emberlét megéléséhez szükséges korlátokat, az Isten-adta, teremtettségbeli méltóságát veszíti el: Lefokozza az emberi találkozások legőszintébb, legmélyebb és legintimebbjét profán szexualitássá, olthatatlan birtoklási vágyában megkötözve átgozol barátján, házastársán, családján is...
Manapság igen nehéz propagálni egy olyan életformát, amely a világtól való elfordulást hirdeti. Sokan mégis megpróbálják - belőlük lesznek a szektások. Az evangélium meghirdetése sokkal inkább azt az életformát jelenti, mely lehetőséget biztosít dolgokon túli "Legfőbb Lényeg" meglátására, hogy ti. az Isten Isten, s ez a világ, s benne mindenekelőtt a saját életünk: múlandó. A világot teremtő Isten azonban nem azt akarja, hogy mindent megvessünk, amit megkívánunk, hanem azt, hogy mindenben az Ő csodálatos erejét, Szeretetét fedezzük fel, s ezért őszintén - a nekünk adott mérték szerint - hálát is adjunk...
Nos, a képek hatnak! Nemcsak most, már nagyon régen is hatottak... Ezért volt mindig érvényessége a törvénynek: "Ne kívánd!" A "fejlett piaci kultúrájú" nyugati civilizáció mára eljutott oda, hogy gátlásoktól menetesen mindent árucikként ajánl... beleértve az embert magát is! Az ember kívánságai szerteágazóak, nemcsak a lét-, s a fajfenntartás ösztönvilága körül táncolnak. S bizonyára vannak jótékony hatásai is a "boldog tudatlanságnak", de Isten nem véletlenül tette belénk a megismerés csillapíthatatlan vágyát. A Biblia első lapjain található bűnbeesés-történet lényegi eleme nem az a tény, hogy Ádám és Éva szakítottak a tiltott fának gyümölcséből, hanem az eléggé el nem ítélhető magatartás - ami egyébként ma is jellemzi az embervilágot -, hogy amikor a baj kiderül, akkor mindenki egymásra mutogat... S ha már nincs kire mutogatni, akkor maradnak a külső behatások: a lehetőségek hiánya vagy elmaradása, a kudarcot előidéző "körülmények" szerencsétlen együttállása, s ha ezek az érvek is elfogynak, "bűnbaknak" ottmarad a mindent össze-vissza dobáló (diabolosz) a Gonosz.
S aki nem tanulja meg az emberlét megéléséhez szükséges korlátokat, az Isten-adta, teremtettségbeli méltóságát veszíti el: Lefokozza az emberi találkozások legőszintébb, legmélyebb és legintimebbjét profán szexualitássá, olthatatlan birtoklási vágyában megkötözve átgozol barátján, házastársán, családján is...
Manapság igen nehéz propagálni egy olyan életformát, amely a világtól való elfordulást hirdeti. Sokan mégis megpróbálják - belőlük lesznek a szektások. Az evangélium meghirdetése sokkal inkább azt az életformát jelenti, mely lehetőséget biztosít dolgokon túli "Legfőbb Lényeg" meglátására, hogy ti. az Isten Isten, s ez a világ, s benne mindenekelőtt a saját életünk: múlandó. A világot teremtő Isten azonban nem azt akarja, hogy mindent megvessünk, amit megkívánunk, hanem azt, hogy mindenben az Ő csodálatos erejét, Szeretetét fedezzük fel, s ezért őszintén - a nekünk adott mérték szerint - hálát is adjunk...
A mai nap imádsága:
Uram! Hálát adunk elhívó szavadért, s azért is, hogy naponta hordozol. Nélküled már rég visszafordultam volna, s ha nem erősítenéd meg naponta a szívemet a Te szeretetedben, akkor lelkemben már rég elhomályosult volna a cél... Uram, ne engedd, hogy letérjek az útról, amelyre állítottál, áldásoddal kísérj ezután is mindannyiunkat! Ámen
Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást."
Jn 13,35
Mondatok, szavak melyek megváltoztatták a világot, jelzik, hogy a szó teremtő hatalom. Szeretettel való kimondása hordozhatja az igazságot, ilyenkor képes egyetlen szó is embert faragni a másikból, a gyűlölettel megtöltött szóval, csalódást okozhatunk, s a gazemberség felé terelhetjük azt az embert, akinek ugyanolyan színű a vére, mint a mienk, aki nem marslakó vagy csillagember, hanem földi halandó, esendő, ugyanolyan mint mi - teli vágyakkal, álmokkal, sok-sok tervvel és persze kudarcokkal is.
Mai igénk egy olyan alkalomnál hangzik el, amely meghatározza az egész keresztény egyház fejlődését. Ez mondat Jézusé, melyet Ő az utolsó vacsoránál mond. Csak felelevenítésképpen: amikor belép az ünnepi vacsorára készülő tanítványok közé, pontosan azt látja, ami minidig megtörtént az egyházban, ha Jézus nem volt ott: veszekednek a tanítványok. Azon vitatkoznak, hogy ki nagyobb közülük! A hagyomány szerinti három év tanítása után itt tart a kiválasztott tizenkettő: A prominensek társasága, a kiváltságos elhívottak tolakodnak a főhelyekért, s érvek sokaságát hozzák fel, miért éppen ő a legméltóbb arra a helyre, amit kinézett magának... Lehangoló kép ez - nem is szól Jézus egy szót sem, ismerjük a történetet - csöndben veszi a tálat és a kendőt, s elkezdi mosni tanítványai lábát. A megdöbbent tanítványok nem értik, hogy mi történik, de hogy megjegyzik, s nem felejtik el egy életre, hogy a kenyérszaporító, a vihart lecsendesítő, a halottakat feltámasztó Mester az ő koszos lábaikat mossa - az bizonyos. Valaki szólaljon már meg végre: "Ez nem a Mester dolga!" -, de csak döbbent csend, s Jézus végzi a rabszolgamunkát, nem elkeseredetten, hanem szeretettel. Majd amikor mindenki az asztalnál ül, s a tanítványok szíve is felkészült az ünnepre, akkor hangzik el ez a teremtő mondat: "Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást."
S most ugorjunk időben kétezer évet! S, tegyük fel a kérdést: Ma miről ismerik meg Jézus elhívottait? Nem, nem arról, hogy szeretik egymást! Sokkal inkább a veszekedéseikről, az egymást meg nem értésükről! Az alázat helyett mindenki a maga igazát kiabálja, de azt képmutató alázatoskodással... Csoda-e, ha ítélet alatt áll a kereszténység, s egyre csak fogyatkozunk? Nem, ez nem csoda, ez egyszerű következmény csupán...
URam! Add, hogy mindig legyen annyim, amennyire szükségem van, s ne adj annyit, hogy szívem kevéllyé válva elforduljon Tőled! Ámen
Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.
1 Jn 2,15-17
"Csak ne akarj sikeres lenni és gazdag!" -, nos, ezzel a kijelentéssel követőket csalogatni majd kétezer év után a krisztusi tanításhoz: eleve kudarcra ítélt vállalkozás. Ugyanis az emberek általában meglehetősen egyszerűen gondolkodnak: "Jobb egészségesnek és gazdagnak lenni, mint szegénynek és betegnek!", mert az ember "boldogságfaktorát" bizony alapvetően meghatározza a mindenkori állapota... (Az egy másik kérdés, hogy a státusz még nem minden, kellenek hozzá formák és kapcsolatrendszer, amiben kifejeződhet az emberi méltóság.)
Sokan félreértelmezik ezeket a jános-levélbeli ajánlásokat - s mivel sarkosan, mereven, szélsőségesen csak "fekete-fehérben" gondolkodnak -, úgy vélik, hogy a "ne szeressétek a világot" ajánlás/parancs/tiltás(?) azt jelenti: gyűlöljétek a világot... Aztán eme vélt igazságukat megtoldják még azzal is, hogy minden, ami "világi", az egyenesen az ördögtől jön/van! Tulajdonképpen ez egy nagyon régi, többezeréves világlátás ma is elevenen élő elgondolása, hogy ti. ami 'anyagi', ami földi, az mind bűnös és kárhozatos, s egyedül csak a 'lelkiek' számítanak. Ez persze azt jelentené, hogy a JóIsten teremtettségében mindaz, ami anyagi természetű - értsd: fizikai valóság -, az Isten 'félresikerült' teremtési dimenziója, ami csak úgy "teremtettségi-melléktermékként" van, s, ha már van - az emberek legnagyobb bánatára, hiszen létünk lételeme nem más, mint az anyag-világgal való naponkénti megküzdés, beleértve testünk lassú elmúlását is -, akkor a JóIsten felhasználja valami jóra is...
A helyzet azért ennél jóval összetettebb! Isten nem azért engedte meg nekünk a fizikai létet is, mert kíváncsi volt, hogy ellen tudunk-e állni a kísértéseknek - mert ugye teremthetett volna minket (ha akarjuk, ha nem) egy örökös, hibátlanul működő lélek-világba, mint ahogyan a mennyei lényeket is oda teremtette -, hanem azért a látható anyagi világ, mert a múlandó anyagban is meg akart ajándékozni minket Önmagával! S van-e nagyobb öröm az elmúlásban, mint megtapasztalni az Elmúlhatatlan Egy Örök Istent? (Ti. ez a János írja: "Aki hisz Istenben, az Őbenne van, s Isten is őbenne.")
Az apostol figyelmeztetése azért megszívlelendő, mert sokan a világi dolgok birtoklását teszik meg életcéljuknak, s ezt a célt mindenáron el is akarják érni! Ők szeretik mondogatni: "A cél szentesíti az eszközt!" A hívő ember azonban nem az anyagiak ellen van, hanem azon hamis reménység ellen, hogy ha "minden megvan", akkor lesz minden "kerek" az életben, s élhet az ember végre boldogan. Az Élet alapigazsága, hogy valami mindig fog hiányozni, s, ha az ember ennek a valaminek a mindenáron való beszerzésére, birtoklására fókuszálja életét, akkor mindeközben a legdrágább birtokolható kincset veszíti el - de ezt csak a végén látja -, magát az életet...
Jn 13,35
Mondatok, szavak melyek megváltoztatták a világot, jelzik, hogy a szó teremtő hatalom. Szeretettel való kimondása hordozhatja az igazságot, ilyenkor képes egyetlen szó is embert faragni a másikból, a gyűlölettel megtöltött szóval, csalódást okozhatunk, s a gazemberség felé terelhetjük azt az embert, akinek ugyanolyan színű a vére, mint a mienk, aki nem marslakó vagy csillagember, hanem földi halandó, esendő, ugyanolyan mint mi - teli vágyakkal, álmokkal, sok-sok tervvel és persze kudarcokkal is.
Mai igénk egy olyan alkalomnál hangzik el, amely meghatározza az egész keresztény egyház fejlődését. Ez mondat Jézusé, melyet Ő az utolsó vacsoránál mond. Csak felelevenítésképpen: amikor belép az ünnepi vacsorára készülő tanítványok közé, pontosan azt látja, ami minidig megtörtént az egyházban, ha Jézus nem volt ott: veszekednek a tanítványok. Azon vitatkoznak, hogy ki nagyobb közülük! A hagyomány szerinti három év tanítása után itt tart a kiválasztott tizenkettő: A prominensek társasága, a kiváltságos elhívottak tolakodnak a főhelyekért, s érvek sokaságát hozzák fel, miért éppen ő a legméltóbb arra a helyre, amit kinézett magának... Lehangoló kép ez - nem is szól Jézus egy szót sem, ismerjük a történetet - csöndben veszi a tálat és a kendőt, s elkezdi mosni tanítványai lábát. A megdöbbent tanítványok nem értik, hogy mi történik, de hogy megjegyzik, s nem felejtik el egy életre, hogy a kenyérszaporító, a vihart lecsendesítő, a halottakat feltámasztó Mester az ő koszos lábaikat mossa - az bizonyos. Valaki szólaljon már meg végre: "Ez nem a Mester dolga!" -, de csak döbbent csend, s Jézus végzi a rabszolgamunkát, nem elkeseredetten, hanem szeretettel. Majd amikor mindenki az asztalnál ül, s a tanítványok szíve is felkészült az ünnepre, akkor hangzik el ez a teremtő mondat: "Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást."
S most ugorjunk időben kétezer évet! S, tegyük fel a kérdést: Ma miről ismerik meg Jézus elhívottait? Nem, nem arról, hogy szeretik egymást! Sokkal inkább a veszekedéseikről, az egymást meg nem értésükről! Az alázat helyett mindenki a maga igazát kiabálja, de azt képmutató alázatoskodással... Csoda-e, ha ítélet alatt áll a kereszténység, s egyre csak fogyatkozunk? Nem, ez nem csoda, ez egyszerű következmény csupán...
Világi dolgok...
URam! Add, hogy mindig legyen annyim, amennyire szükségem van, s ne adj annyit, hogy szívem kevéllyé válva elforduljon Tőled! Ámen
Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.
1 Jn 2,15-17
"Csak ne akarj sikeres lenni és gazdag!" -, nos, ezzel a kijelentéssel követőket csalogatni majd kétezer év után a krisztusi tanításhoz: eleve kudarcra ítélt vállalkozás. Ugyanis az emberek általában meglehetősen egyszerűen gondolkodnak: "Jobb egészségesnek és gazdagnak lenni, mint szegénynek és betegnek!", mert az ember "boldogságfaktorát" bizony alapvetően meghatározza a mindenkori állapota... (Az egy másik kérdés, hogy a státusz még nem minden, kellenek hozzá formák és kapcsolatrendszer, amiben kifejeződhet az emberi méltóság.)
Sokan félreértelmezik ezeket a jános-levélbeli ajánlásokat - s mivel sarkosan, mereven, szélsőségesen csak "fekete-fehérben" gondolkodnak -, úgy vélik, hogy a "ne szeressétek a világot" ajánlás/parancs/tiltás(?) azt jelenti: gyűlöljétek a világot... Aztán eme vélt igazságukat megtoldják még azzal is, hogy minden, ami "világi", az egyenesen az ördögtől jön/van! Tulajdonképpen ez egy nagyon régi, többezeréves világlátás ma is elevenen élő elgondolása, hogy ti. ami 'anyagi', ami földi, az mind bűnös és kárhozatos, s egyedül csak a 'lelkiek' számítanak. Ez persze azt jelentené, hogy a JóIsten teremtettségében mindaz, ami anyagi természetű - értsd: fizikai valóság -, az Isten 'félresikerült' teremtési dimenziója, ami csak úgy "teremtettségi-melléktermékként" van, s, ha már van - az emberek legnagyobb bánatára, hiszen létünk lételeme nem más, mint az anyag-világgal való naponkénti megküzdés, beleértve testünk lassú elmúlását is -, akkor a JóIsten felhasználja valami jóra is...
A helyzet azért ennél jóval összetettebb! Isten nem azért engedte meg nekünk a fizikai létet is, mert kíváncsi volt, hogy ellen tudunk-e állni a kísértéseknek - mert ugye teremthetett volna minket (ha akarjuk, ha nem) egy örökös, hibátlanul működő lélek-világba, mint ahogyan a mennyei lényeket is oda teremtette -, hanem azért a látható anyagi világ, mert a múlandó anyagban is meg akart ajándékozni minket Önmagával! S van-e nagyobb öröm az elmúlásban, mint megtapasztalni az Elmúlhatatlan Egy Örök Istent? (Ti. ez a János írja: "Aki hisz Istenben, az Őbenne van, s Isten is őbenne.")
Az apostol figyelmeztetése azért megszívlelendő, mert sokan a világi dolgok birtoklását teszik meg életcéljuknak, s ezt a célt mindenáron el is akarják érni! Ők szeretik mondogatni: "A cél szentesíti az eszközt!" A hívő ember azonban nem az anyagiak ellen van, hanem azon hamis reménység ellen, hogy ha "minden megvan", akkor lesz minden "kerek" az életben, s élhet az ember végre boldogan. Az Élet alapigazsága, hogy valami mindig fog hiányozni, s, ha az ember ennek a valaminek a mindenáron való beszerzésére, birtoklására fókuszálja életét, akkor mindeközben a legdrágább birtokolható kincset veszíti el - de ezt csak a végén látja -, magát az életet...
