Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

2018. január 06. 07:51 - Andre Lowoa

A fájdalom: találkozáshoz vezető út

Mély találkozás Krisztussal a fájdalom által lehetséges. Enélkül nem ismerhetjük meg, és nem találkozhatunk vele mélyen.

Miért éppen a fájdalom által? Ennek az az oka, hogy ha nem nyitjuk meg magunkat, nem találkozhatunk Krisztussal. Nem találkozhatunk Krisztussal anélkül, hogy önmagunkat kitárva ki ne üresednénk.

Megnyílni és üressé válni nem lehetséges anélkül, hogy azt ne kísérné a szív metsző fájdalma, mintha hegyes tőr járná át.

A Végtelen befogadásához a végesnek szét kell szakadnia.

Stefano Kim bíboros





A tabernákulum előtt

Fontos, hogy életetek középpontjában az Eucharisztiában való részesedés álljon, amiben Jézus önmagát adja nekünk. Ő, aki minden ember bűnéért meghalt, mindannyiótokkal közösségre kíván lépni. Azért kopogtat szívetek kapuján, hogy kegyelmét adja nektek.

Gyertek, hogy találkozzatok Vele a Legszentebb Eucharisztiában, gyertek imádni Őt a templomokba és időzzetek el a tabernákulum előtt térdelve: Jézus eltölt majd benneteket szeretetével és feltárja előttetek Szívének titkait.

Ha rá figyeltek, egyre mélyebben tapasztaljátok, hogy milyen öröm az Ő Misztikus Testéhez, az Egyházhoz tartozni, tanítványainak családjához, amelyet az egység és szeretet köteléke fog össze.

Ezenkívül megtanultok kiengesztelődni Istennel. Különösen a kiengesztelődés szentségében vár titeket Jézus, hogy megbocsássa bűneiteket, és kiengesztelődjetek szeretetével a pap szolgálata által. Ha alázattal és őszintén meggyónjátok bűneiteket, szolgájának szava által magának Istennek bocsánatát nyeritek el.

XVI. Benedek pápa: Üzenet a holland fiatalokhoz





A város fényét a Bárány adja

„Az angyal lélekben elragadott egy nagy magas hegyre, s ott megmutatta nekem a mennyből, az Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet. Isten dicsőségét sugározta. Ragyogott, mint a drágakő, mint a kristálytiszta jáspis. A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.

De templomot nem láttam benne, mert a Mindenható, az Úr, az Isten és a Bárány a temploma. A városnak nincs szüksége sem napra, sem holdra, hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége ragyogja be, világossága pedig a Bárány.

Fényében járnak a nemzetek, és a föld királyai elhozzák bele dicsőségüket. Kapuit nem zárják be soha, hiszen ott nincs éjszaka. A népek odahordják kincseiket és értékeiket. Nem jut oda be tisztátalan, sem gonosztevő, sem hazug, csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.

Jelenések könyve 21,10-11.14.22-27.






Az új Család

Mária anyasága, mely a Názáretben kimondott igennel kezdődött, a Kereszt alatt teljesedik be. Bár – ahogy Szent Anzelm írja –„Mária, igenjének pillanatától kezdve mindannyiunkat méhében hordoz”, a Szent Szűz krisztushívők iránti anyai hivatása és küldetése ténylegesen akkor kezdődött, amikor Jézus így szólt hozzá: „Asszony, íme a te fiad” (Jn 19,26).

Amikor a haldokló Krisztus a kereszt magasából látta az Anyát és mellette a szeretett tanítványt, fölismerte annak az új Családnak a kezdetét, amely hamarosan kibontakozott a világban, az Egyház és az új emberiség csíráját.

Isten Fia így teljesítette be küldetését: Szűztől született, hogy a bűnön kívül mindenben részese legyen emberi természetünknek, az Atyához való visszatérés pillanatában pedig nekünk hagyta a világban az emberi nem egységének szentségét: „az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében egyesített” Családot.

XVI. Benedek pápa: Homília Efezusban, 2006




Krisztus áttetszősége

A papok arra kaptak meghívást, hogy folytassák Krisztusnak, az egyetlen és legfőbb pásztornak a jelenlétét azáltal, hogy életstílusát megvalósítva láthatóvá teszik őt a rájuk bízott nyájban. Miként Péter első levelében olvashatjuk: „A köztetek élő presbitereket kérve kérem – magam is mint presbiter és Krisztus szenvedésének tanúja, aki a jövőben megnyilvánuló dicsőséget is közlöm veletek –, legeltessétek Isten rátok bízott nyáját. Gondoskodjatok a nyájról, nem kényszerből, hanem Isten akarata szerint szívből; nem kicsinyes haszonlesésből, hanem jó akarattal; nem is uralkodva rajtuk, hanem mint a nyáj példaképei. Amikor majd megjelenik a pásztorok Fejedelme, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját." (1Pt 5,1-4)

A presbiterek az Egyházban és az Egyházért a Fő és Pásztor Jézus Krisztus szentségi megjelenítői, tekintéllyel az Ő szavát hirdetik, főként a keresztség, a bűnbánat és az Eucharisztia szentségében az Ő irgalmas és üdvösséget kínáló gesztusait ismétlik, az Ő szerető gondoskodásával adják életüket a nyájért, melyet összegyűjtenek és elvezetnek az Atyához Krisztus által a Szentlélekben. Egyszóval a presbiterek azért vannak és dolgoznak, hogy hirdessék az Evangéliumot a világnak, és építsék az Egyházat a fő és pásztor Krisztus nevében.

II. János Pál: Pastores dabo vobis 15.




Rítus és egzisztencia

A papság krisztológiai megalapozásának fejlődése (ld. Zsidókhoz írt levél), illetve annak egyháztani felvetései (ld. 1Pt) nagy változást mutatnak a kultikus szertartás és a papság értelmezésében: a rituális megnyilvánulások helyett a papság egzisztenciális mibenléte kerül előtérbe.

Krisztus papsága nem egy ünnepélyes szertartásban valósult meg, hanem egy történelmi eseményben: saját életének felajánlásában.

Az Egyházban megélt papság nem szertartások végzését jelenti, hanem valódi egzisztenciális átalakulást, amely nyitottá tesz a Szentlélek és az isteni szeretet működésére. Ebből a – sajátosan keresztény – szempontból mondhatjuk, hogy a felszentelt papok állnak a királyi papság szolgálatában és nem fordítva.

Albert Vanhoye: A papság régen és ma
komment
süti beállítások módosítása