Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Félsz, hogy rossz döntést hozol?-Határozz meg célokat a hited edzésére!- Isten még a legnagyobb álmaidat is túlszárnyálhatja!-Isten tud csak gondoskodni rólad-Jót tesz az egészségednek, ha Istenben bízol-Nem tudsz egymagad megváltozni

2019. január 05. 10:45 - Andre Lowoa




Félsz, hogy rossz döntést hozol?

"Az igaz ösvényen vezet az ő nevéért" (Zsolt. 23:3b)

Néha félünk, hogy rossz döntést hozunk, aztán emiatt stresszelünk.

Isten azt mondja, van egy ellenszer a határozatlanságunkra. A zsoltárok 23:3-ban azt olvashatjuk: "igaz ösvényen vezet az ő nevéért." Kezelhetjük a döntéshozatal okozta stresszt azzal, hogy hagyjuk, hogy Isten vezessen minket.

Talán azt gondolod, "Dehát ezt már próbáltam!" Kérted Istent, hogy vezessen, aztán még jobban összezavarodtál. Még mindig nem tudtad, mit kéne tenni. Azon gondolkodtál, "Miért olyan nehéz megérteni, mit akar Isten?"

Isten játszadozik velünk? Naná, hogy nem! Isten vezetni akar minket. Ő jobban akarja nálunk, hogy megértsük az akaratát. A gond az, hogy mi gyakran rossz dolog után kutatunk, mikor az akaratát keressük.

Néhányan egy érzést keresünk. Néhányunk valami módszeres megközelítéssel próbálkozik, egy receptet vagy egy képletet akar ráhúzni. Néhányan pedig valami mágikus dolgot várunk Istentől, valami csodás jelet.

Ezek mind ahhoz vezetnek, hogy a végén elkerüljük Isten válaszát.

Isten nem akarja, hogy összezavarodj, és nem akarja, hogy görcsölj egy döntés felett sem. Ő ott van és vezet minden lépésedben.

Ez az ígérete, úgyhogy elhiheted, hogy igaz: "igaz ösvényen vezet az ő nevéért"






Határozz meg célokat a hited edzésére!

"Az eszes ember arcáról leolvasható a bölcsesség, a bolond szeme pedig a föld határáig kalandozik." (Péld 17,24 Revideált Károli fordítás)

A legtöbb dolog, amit napi szinten teszünk, nem fog számítani öt perc múlva, öt év múlva még inkább nem. Sok olyan dolgot csinálunk, ami nem sokat számít.

Hogy elérd az álmaidat az életben, el kell döntened, hogy mi az, ami igazán számít, és mi az értékálló az életedben, és ezekre koncentrálj. A Biblia azt mondja: "Az eszes ember arcáról leolvasható a bölcsesség, a bolond szeme pedig a föld határáig kalandozik" (Péld 17,24).

Miután megértetted, hogy mi az, ami a legjobban számít, állíts fel olyan célokat, amelyek elég nagyok ahhoz, hogy hit kelljen a teljesülésükhöz. Jézus azt mondja a Máté 9-ben, hogy annyira fog megáldani minket, amennyire mi azt szeretnénk. Az áldásai a hitünk nagyságától függnek. Jézus azt mondja: "Legyen a te hited szerint" (Máté 9,29).

Isten azt mondja, hogy válaszd ki a poharad, és Ő megtölti. Legyen akár csak egy kis teáscsészényi, vagy egy öt literes kancsónyi, vagy egy száz literes tartálynyi hited, Isten teli fogja tölteni a hited szerint. Az Őbenne való bizalmad mértéke határozza meg, hogy mennyire áld meg téged.

A hitedet célok meghatározásával tudod edzeni. Célt határozol meg, ha azt mondod: "Istenem, hiszem, hogy azt mondod nekem, hogy ezt egy adott időre be kell fejezzem. Nagyon nagy erőfeszítésbe fog kerülni, hogy megtegyem, de hiszem, hogy ezt kell tennem."

Milyen a hitre alapozott cél? Ilyen:

* Összpontosított: Valami pontosan meghatározott, amit lehet mérni.
* Megvalósítható: Lehetséges, és gyakorlatias. Ha egy irreális célt határozol meg, nem fogod tudni teljesíteni.
* Független: Személyes, hiszen nem határozhatod meg más emberek célját. A te tulajdonodban állnak a saját céljaid, nem máséban.
* Nyomon követhető: A céljaidnak kell legyen határideje. Határidő nélkül nem cél a cél.
* Szívből jövő: Sose állíts fel olyan célokat, amikért nem érzel szenvedélyt, mert sosem fogod elérni a vágy nélkül, hogy meg kell tenned.

A célok életet adnak az álmoknak, amiket már halottnak hittél. Nézz azokra az álmokra, amiket feladtál! Határozz meg célokat, és nézd meg mit tud tenni Isten!

Beszéljünk róla:

* Mit gondolsz, miért segítenek a célok elérni az álmainkat?
* Mi teszi nehézzé, hogy célokat határozzunk meg az álmainkkal kapcsolatban?
* Mik azok a célok, amiket lefektethetsz, a még fel nem fedezett álmokért az életedben? Jegyezd meg a célodat, úgy, hogy leírod, és fontold meg, hogy másokkal is megoszd azt.





Isten még a legnagyobb álmaidat is túlszárnyalhatja!


„Isten bármit megtehet - még annál is sokkal többet, mint amit a legmerészebb álmaidban elképzelsz, gondolsz vagy kérsz!” (Efézus 3,20 MSG fordítás)

Isten álma a Te életedre nézve sokkal nagyobb, mint a Te álmaid. Örökérvényű.

Sok álmod lehet, ami nagynak tűnhet, de nem lényegesek. Álmodhatod azt, hogy milliomos leszel egy bizonyos életkorban, de milyen céllal? Gondolod, hogy Isten azért teremtett erre a bolygóra, hogy magadnak élj? Természetesen nem! Isten álma a Te életedre nézve nagyobb, mint a Te álmod!

Az Efézus 3,20 ezt mondja: „Isten bármit megtehet - még annál is sokkal többet, mint amit a legmerészebb álmaidban elképzelsz, gondolsz vagy kérsz!” (Efézus 3,20 MSG fordítás).

Engem soha nem vádoltak azzal, hogy kis álmaim lennének. Nagy elképzeléseim vannak az élettel kapcsolatban. Mégis azt mondja Isten: „Rick, gondolj a legnagyobb dologra, amit megtehetek az életedben, a legjobbra, ahogy csak megáldhatom az életedet. Álmodd a legnagyobb álmot, a legnagyszerűbb elképzelést – és én ezen is túlteszek!

Fogalmad sincs arról, hogy Isten mit szeretne tenni az életedben. Nagyon kicsiny hányadát éled meg annak, amire képes lennél. Annyira keveset élsz meg abból az életből, amit Isten szeretne megtenni az életedben.

Isten azt szeretné, hogy álmodj nagyot. Azt szeretné, hogy arra alapozd az álmaidat, amit Isten meg tud tenni és nem arra, amit te gondolsz és amit te képes vagy megtenni. Azt akarja, hogy használd azt a képzelőerőt, amit Ő adott, mert a nagy álmok Isten dicsőségére vannak. Megmutatják a hitet és az iránta való bizalmat.

Néhány évvel ezelőtt a Saddleback Gyülekezet megvásárolt egy 120 hektáros telket. Ez nagyobb terület, mint Disneyland! Amikor ez kitudódott, az emberek ezt mondták: „Milyen gyülekezet az, amelyik egy 120 hektáros telket vásárol magának Orange County-ban? Mit gondolnak ezek az emberek magukról?"

Amikor ezt meghallottam, ezt mondtam: „Rossz a kérdés. A kérdést így lehetne feltenni: Mit gondolunk mi Istenről valójában? Mertünk nagyot álmodni, mert tudtuk, hogy Istennek hatalmas terve van a Saddleback Gyülekezettel.”

Hagyd, hogy Isten nagysága határozza meg a céljaid nagyságát!

Beszéljetek róla:

  • Ha egyetlen álmod valóra válhatna, mi lenne az?
  • Nehézséget okoz-e neked elfogadni azt, hogy Isten álmai a te életedre nézve is nagyobbak és jobbak, mint a te legnagyobb és legjobb álmaid? Ha igen, miért?
  • Szánj időt imádkozni és megkérdezni Istent, hogy miként akarja növelni és átformálni céljaidat, hogy azok az életedre és a világra vonatkozó nagyszerű isteni tervbe vetett bizalmadat tükrözzék?




Isten tud csak gondoskodni rólad

 

"Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?" Róma 8:32

provision-for-a-bird.jpg


A stressz legfőbb kiváltó oka az életedben az aggodalom. Azért aggódsz, hogy vajon meglesz-e az, amire szükséged van, akkor, amikor szükséged van rá. De ha Isten helyett mástól várod, hogy a szükségeidet betöltse, akkor frusztrált és csalódott leszel, mert erre senki nem képes. Csakis Isten tudja betölteni minden szükségletedet.

Ha a stressz gyógyszerét keresed, meg kell tanulnod Istenre figyelni, aki képes a szükségeidet betölteni.

Néhányan a munkában lelnek biztonságot és amikor elveszítik azt, elvesztik az eszüket.

Mások a házasságban bíznak. De amikor elveszítik a párjukat, vagy váláson kell átmenniük, azt kérdezik: "Ki vagyok én? Hová tartozom?"

Lehet, hogy te a pénzben bízol. Nagyon sokféleképpen el lehet veszíteni a pénzt.

Én azt javasolom, hogy soha ne bízz semmiben, amit el tudnak venni tőled. Elveszítheted a munkádat, az egészségedet, a becsületedet, a házastársad és az eszed is. De a Krisztussal való kapcsolatod megmard.

Ha ebbe az ígéretbe veted a bizalmadat, elhiheted, Isten betölti minden szükségletedet.

Róma 8:32-ben ezt olvassuk: "Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?"

Ha Isten annyira szeretett téged, hogy elküldte Jézus Krisztust, hogy a kereszten érted meghaljon, nem gondolod, hogy eléggé szeret ahhoz, hogy gondoskodjon minden egyéb szükségletedről? Dehogynem! Persze, hogy gondoskodik.

Minden alkalommal amikor bestresszelsz, állj meg egy pillanatra és mond a következőt: "Az Úr az én pásztorom, nincs hiányom semmiben." (Zsolt 23:1, ESV fordítás)

Isten gondoskodik rólad. Ő vigyáz rád. Ahelyett, hogy stresszelnél, nézz fel rá, aki képes kipótolni minden szükségedet.

Beszéljetek róla

  • Hogyan reagálsz, amikor az életedben egy nagyobb betöltetlen szükséglettel állsz szemben?
  • Mire van szükséged ma? Elhiszed, hogy Isten képes gondoskodni erről is?
  • Szerinted Isten mivel akar most téged megajándékozni? Mit gondolsz, mit akar Isten, mit tegyél ezekkel az ajándékokkal?




Jót tesz az egészségednek, ha Istenben bízol

"Azt mondtam magamnak: 'Nyugodj meg, az Úr gondot visel rólad." (Zsolt. 116:7, TEV fordítás)


Isten ajándékként adta neked a tested, használati utasítással, a Bibliával együtt. Tartalmazza az összes tudnivalót, amelyre szükséged van ahhoz, hogy vigyázhass magadra és hosszú életet élj.

Az alapokat már tudod: megfelelő táplálkozás, mozgás és a jól megérdemelt pihenés. A négy egészségfaktorból, ma az elsőt fogjuk közelebbről megnézni, amiről lehet, hogy nem gondoltad, hogy fontos a hosszú és jó élethez.

Jót tesz az egézségednek, ha Istenben bízol. "Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!" (Péld 3:5). Miért jó az egészségednek, ha bízol Istenben? Mert amikor bízol benne, nem aggódsz.

A Zsoltárok 116:7 azt írja, "Azt mondtam magamnak: 'Nyugodj meg, az Úr gondot visel rólad.'" Ha igazán bízol Istenben, kevésebb stressz fog érni.

A Biblia ezt mondja a Példabeszédek 14:30-ban: "A szelíd szív élteti a testet, az indulat viszont rothasztja a csontokat." Nem csak az számít, hogy mit eszel, mit emésztesz, hanem az is, hogy téged mi emészt. Lehet, hogy az életedben jelen van minden szükséges életmeghosszabbító és organikus étel, de ha tele vagy nehezteléssel, aggodalommal, félelemmel, vágyakozással, bűnnel, méreggel, megkeseredettséggel, vagy egyéb érzelmi betegséggel, az megrövidíti az életedet.

Van választási lehetőséged:

* Aggódsz vagy dicsőítesz;
* Imádkozol vagy pánikolsz.


Minél többet imádkozol, annál kevesebbet pánikolsz. Nyugodj meg, mert Isten gondot fog rólad viselni!

Beszéljetek róla

* Milyen nehéz helyzettel, körülménnyel kapcsolatban kell ma Istenben bíznod?
* Mi jelent az, ha "magad eszére támaszkodsz"?



Nem tudsz egymagad megváltozni


"Ezért tehát vessétek le a hazugságot. Mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak." (Efézus 4:25, NLT fordítás)

A maradandó változások őszinteséget és hiteles közösséget igényelnek. Olyan emberekre van szükséged az életben, akik szeretettel mondják el neked az igazat. Vannak dolgok az életedben, amiken sohasem tudnál változtatni a mások segítsége nélkül.

Bizonyos dolgokat annyira szégyellsz, hogy senkivel sem tudsz azokról beszélni. De mennyire működik ez a stratégia nálad? Ha magad erejéből meg tudtál volna változni, már megváltoztál volna. Nem működik.

Ne hazudj magadnak. Ha változást szeretnél elérni, más emberekre is szükséged van. Belsőséges, igaz társaságra van szükséged. Ezért fontosak a kis közösségek. Többre is szükséged van viszont, mint egy közösségre. Jó, ha van egy olyan ember a társaságban, akivel teljesen nyitott lehetsz és őszinte. Nem szükséges mindenkivel nyitott legyél, de egy valakivel legalább kellene.

Isten úgy teremtett minket, hogy egymásra legyünk utalva, ezért nem szabadulhatunk meg a rossz szokásainktól, a csalódásainktól egyedül mi magunk. Nem tudod egyedül megtenni, mert Isten úgy alkotott, hogy más emberekre is szükséged legyen.

A Biblia szerint: "Ezért tehát vessétek le a hazugságot. Mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak." (Efézus 4:25, NLT fordítás) Ha hívő vagy, Krisztus testéhez tartozol. Más hívőkhöz tartozol. Isten nem azért teremtett, hogy magányosan éld keresztyén életed. Nem lehet így élni.

Amennyiben komolyan gondolod, hogy a legmélyebb, legsötétebb hibádon változtatni szeretnél, túl kell lépned az őszinteségtől való félelemtől. Hatalmas energiát pazarolunk arra, hogy megpróbáljuk bűneinket elfedni, sértődéseinket, csalódásainkat és hibáinkat eltakarni. Ha az erre fordított időt arra használnánk, hogy őszinték lennénk a hibáinkkal kapcsolatban, sokkal több energiánk maradna arra, ami jól működik az életünkben.

A szentekké válásunk legnagyobb akadálya az, hogy jól akarunk kinézni. Ha ezen túltettük magunkat, akkor átléptünk az úttorlaszon, amely köztünk és Isten terve között van. 

Szeretnél az életeden változtatni? Nyílj meg valakinek, legyél őszinte a kudarcaiddal kapcsolatban.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kik azok az emberek az életedben, akikkel nyíltan és őszintén meg tudod beszélni azokat a dolgokat, amik foglalkoztatnak?
  • Mit tanulunk Jézus Krisztusról, amikor valódi közösségben vagyunk a hívő testvéreinkkel? Mit ad ez a típusú közösség a világnak?
  • „A szentekké válásunk legnagyobb akadálya az, hogy jól akarunk kinézni.” Menyire valós ez a te életedben?



komment
süti beállítások módosítása