Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

2018. január 04. 10:46 - Andre Lowoa

A kozmikus Krisztus

Az ember és a kozmosz egysége akkor fog teljesen megvalósulni, amikor Isten lesz mindenben minden (1Kor 15,28).

Szolovjov mesterien mutatta be, hogy a kozmosz fejlődése, a természet evolúciója – annak első lépéseitől kezdve az emberi öntudat megjelenéséig és az egyetemes történelem hosszú folyamatáig – mind-mind az Isten-Ember felé tart, a megtestesült Krisztus és a kozmikus Krisztus felé.

A teremtés mint kezdet fogalmazódik meg, a kozmikus evolúció pedig folyamatos megtestesülés, ahogy Bulgakov is kifejti. A Megtestesülésben Isten beteljesíti teremtését és egyúttal igazolja is azt. (…)

Isten nem hagyhatta magára a világot, mely (…) magában hordozza a teremtmények szükségszerű ontológiai tökéletlenségét és ebből adódó befejezetlenségét.

Ez egy újabb kérdést is felvet a világ teremtésével kapcsolatban: a teremtett valóságoknak felül kell múlniuk saját teremtményi mivoltukat, a teremtményeknek – melyekre sajátos fejlődés jellemző – „nem teremtetté” vagy „teremtésen felülivé” kell válniuk, vagyis át kell istenülniük.

Tomáš Špidlík bíboros





A pap énje Krisztus énjében

Az Eucharisztiában Krisztus teljesen nekünk ajándékozza magát. Ő az ajándékozásnak ezt az aktusát, önmagunk Istennek adásának képességét is szeretné nekünk, papoknak, barátainak ajándékozni és ránk bízni: „Az Egyházért, a közösségért tegyétek azt, amit én tettem. Úgy ajándékozom magam nektek, hogy ti legyetek ajándékozásom élő és folyamatos kifejeződése. Cselekedjetek az én személyemben, olyan módon, hogy én cselekedjek bennetek…”

Ebben az esetben azonban a pap csak akkor lehet pap, ha Krisztus bensőjében lakik, teljesen egyesülve az ő életével és szeretetével, és ha ebből a Krisztussal megvalósuló egyesültségből fakadóan ő is önmagától megfosztottá, a legkisebbé, a legszegényebbé, a legtisztábbá válik.

Amikor a pap azt mondja, „én”, Krisztus énjével kell azonosulnia, mert maga Krisztus akarja az „énjét” kimondani benne.

Klaus Hemmerle: A pap ma





„Fölfoghatatlan” szeretet

Az emberré lett Isten legcsodálatosabb tette az, hogy meghalt értünk. Érthető számunkra az, hogy föl kell támadnia, a föltámadást fel tudjuk fogni. Érthető a mennybemenetele is, amely a dolgok birtokba vételének kezdetét jelenti, ezek közös eredetétől indulva. De ami érthetetlen számunkra, amit el sem tudtunk volna képzelni, amit soha nem föltételezett volna, az az, hogy Isten meghaljon érte. És ez végtelen meghatottságot ébreszt a bűnös emberben.

„Simon, szeretsz engem?” Nem pedig: „Hibáztál, elárultál”. „Simon, szeretsz engem?” Ebben áll a nagy erkölcsi forradalom, amit a kereszténység hozott a világba: az erkölcs olyan szeretet, amely megvalósulásra törekszik, könyörög, hogy megvalósulhasson, kér és koldul.

„Krisztus szeretete ugyanis sürget minket. Mert azt gondoljuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor valamennyien meghaltak. Ő mindenkiért meghalt, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és föltámadt” (2Kor 5,14.15). Ily módon azt ismételgeti – olyan szenvedéllyel, amely összeszorítja a szívem –, hogy rajtam a sor, én is tegyek hasonlóképp, megvalósítva ezt az ideált. És emészt a vágy, hogy mások is ezt a példát kövessék.

Luigi Giussani





Húsvéti tekintetek

Bárcsak húsvéti szemmel látnánk mindent,
hogy képesek legyünk meglátni
a halál mélyén az életet,
a bűn mélyén a megbocsátást,
a megosztottság mélyén az egységet,
a seb mélyén a dicsőséget,
az ember mélyén Istent,
az Isten mélyén az embert,
az én mélyén a te-t.
És ezenfelül a Húsvét teljes erejét.

Klaus Hemmerle: Húsvéti jókívánságok, 1993





Nem mondhatunk le erről az ajándékról

A papság megkívánja az élet és a szolgálat különleges egységét. Éppen ez az egység papi önazonosságunk legjellemzőbb vonása. Ebben áll méltóságunk nagysága és az ezzel arányos szolgálatkészség. Alázatos készség a Szentlélek ajándékainak elfogadására, és arra, hogy a szeretet és a béke gyümölcseit másoknak továbbadjuk. Készség arra, hogy továbbajándékozzuk a hitnek azt a bizonyosságát, amelyből az emberi lét értelmének mély megértése és az a képesség származik, hogy az egyes emberek életében és a társadalom különféle területein meghonosítsuk az erkölcsi rendet.

A papság ajándékát azért kaptuk, hogy szüntelenül a többieket szolgáljuk, ahogyan Krisztus Urunk tette. Erről nem mondhatunk le az utunkba kerülő nehézségek miatt, sem az áldozatok miatt, melyeket meg kell hoznunk. Az apostolokhoz hasonlóan „mi mindenünket elhagytuk és követtünk Krisztust” (vö. Mt 19,27) – ezért állhatatosan ki kell tartanunk mellette a keresztúton is.

II. János Pál pápa: Nagycsütörtöki levél a papokhoz, 1979




Újfajta pasztorális terv

Kedves Testvérek, ha valóban szemléltük Krisztus arcát, akkor lelkipásztori programjainknak abból az „új parancsból” kell fakadniuk, melyet Ő adott nekünk: „Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást" (Jn 13,34).

A közösség a szeretet gyümölcse és jele. Ez a szeretet az örök Atya szívéből áramlik, s a Jézustól kapott Lélek ontja felénk (vö. Róm 5,5), hogy mi mind „egy szív, egy lélek" (ApCsel 4,32) legyünk. Ennek a szeretetközösségnek a megvalósításával lesz az Egyház „szentség”, vagyis „jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek, és az egész emberiség egységének” (LG 1.). Az Egyház történeti haladásához igen sok dologra lesz szükség az új évszázadban is, de ha a szeretet (agapé) hiányzik, akkor minden más hiábavaló.

II. János Pál: Novo millenio ineunte 42.
komment
süti beállítások módosítása