A mai nap imádsága:
Uram! Életet adtál nekem, s oly ritkán adok ezért hálát... Természetesnek veszem, hogy vagyok, hogy gondolkodom, s érzek. Istenem, formálj engem még hálásabbá, hogy méginkább rácsodálkozhassak teremtett világodra, s akaratod szerint élhessek! Ámen
Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.
1 Thessz 5,16-18
A manapság is használatos modern biblia versbeosztás Robert Estienne párizsi könyvnyomdász és kiadó "találmánya" - amely 1557 óta megkönnyíti a Bibliában való tájékozódásunkat. Mai igénk ugyan csak egy rövid mondat, mégis három verse osztatott. Talán nem véletlenül, hiszen örömről, imádságról, hálaadásról már külön külön is könyvtárnyi irodalom látta meg a napvilágot. Mit is lehetne ezkeről írni a reggeli áhitat 35-40 sorában?...
Mindenekelőtt azt, hogy ez három adja a keresztény élet stabilitását, akárcsak egy háromlábú suszter-szék. Isten örömre rendelt mindannyiunkat, s ha nem találjuk meg helyünket a világban, akkor örömtelen lesz az életünk. Mindenkor örülni, azt jelenti: egy egész életen át! Lehetséges ez? Ha szüntelenül imádkozunk, akkor igen, mert az imádságban hálát tudunk adni mindenért, még azért is, amit elvett tőlünk az Isten... Aki imádkozó életet él, az lelkileg erős ember, s ezzel nyugalmat áraszt környezete felé. Ők az "Istenfiak, akiknek megjelenését sóvárogva várja a világ" - ahogyan olvashatjuk a római levélben. Velük jó együtt dolgozni, velük jó együtt élni, velük jó barátkozni...
Aki mindenért hálát az, az elsősorban azért tudja ezt megtenni, mert hite által halálon túli távlatokat is lát, s ezért meglátja a dolgok "fonokját", de belát a dolgok mögé is. Az ilyen ember nem hiszékeny-naív, hanem realista és következetes. Ebben is rejlik az ereje. Az ilyen embert Nem lehet egyszerűen "átvágni", beszédében sem lehet "megfogni", mert az ilyen ember igene, igen, s a neme az nem. Ha egyszer letette a voksát valami mellet, akkor nem adja fel egyhamar, s ha engedményekre képes, akkor azt irgalmasságból/szeretetből teszi. Az ilyen keresztény ember sajnos nagyon kevés, de ez a tény nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne lennének ilyen emberek!
Az erkölcsi gyengék, a túlélőbajnok puhagericűek gyakran takaródznak azzal, hogy "Bizony te sem vagy más!" - pedig ez nem igaz. Igen is lehet másképpen is élni, dolgozni, s szeretni, ahogyan a világ azt éppen aktuálisan teszi. Ezt az isteni normalitást keresi/éli minden Krisztus-követő, aki nemcsak nevében, de életében is az. Az ilyen élet azután mindenki javát szolgálja: egyénét és közösségét egyaránt... S mi ez, ha nem a földi boldogság, a kiteljesedés útja?
Hála...
URam! Teremtett világod tökéletességében gyönyörködöm nap mint nap... Add, hogy a színek és formák, ízek és illatok, hangok és érzések harmóniájában mindig felfezzem szeretetedet, s tudjak hálás lenni érte! Ámen
Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok,
1 Thessz 5,16-18a
Sokan vélik úgy - egyes szuper-hívők önmutogatásukban még "rá is tesznek egy lapáttal" -, hogy hinni, az valami elvont, szellemi cselekedet lenne... pedig nem. A hit lényege éppenhogy a gyakorlat. Hiába a szép elmélet a hívő életről, ha az nem hoz békességet a léleknek, akkor valahol, váratlanul felbukkan, mint a víz alá nyomott labda. A hit ne más, mint életmódváltás: másképpen gondolkodom, másképpen érzek, másképpen teszem a dolgaimat, mert a lelkem "beállítottsága" más lett, Másra koncentrálok, mint azelőtt. Ez a Más, ez az új Faktor az életemben: Isten...
A hívő élet azt jelenti: Isten "fénye" rávetül az életemre. Ezért minden másképp néz ki, s minden más értelmet nyer, de nem csak másként látom ugyanazon dolgokat, de nagyobb távlatokat is képes vagyok meglátni, mint azelőtt. Míg korábban égető kívánság volt annak megválaszolására, "honnan jövök, hová megyek, s miért létezem egyáltalán, s mi az értelme ennek az egész Életnek(?)", az új életszakaszomban naponként felismerem: a válaszok a Teremtő Istenben vannak: a kavicsok zárványainak kristályszerkezetében éppen úgy, mint az univerzum galaxisainak szinte felfoghatatlan nagyságában, vagy az atomi részekbe préselt energia fizikai törvényszerűségében.
Mi lehetne más, az Isten mindenben megnyilvánuló csodájára, Gondviselő kegyelmének naponkénti megtapasztalására adott egyetlen 'hozzáillő' válaszunk, ha nem a hála? Az, hogy az emberek túlnyomó részének - úgy 90%-a(?), lásd a 10 leprás meggyógyításának evangéliumi történetét(!) -, letét nem a hála, hanem a személyes érdek határozza meg, azt a világ jelenlegi helyzetét szemlélve nem kell különösképpen bizonyítani. Milyen sok szépet, lélekemelő nagyszerűt lehetne véghezvinni a világban a modern tudomány eredményeivel, s lám botrány ér botrányt - mert végül minden kiderül -, hogy a bizalmatlanság bizalmatlanságot eredményez, s aki kardot fog, az kard által vész el...
Sokszor halljuk: "Nem éri meg jótékonykodni, mert az emberek hálátlanok!" Nos, ez nem igaz. Az emberek azonban nem azt kívánják, hogy karácsonykor meleg bablevest szürcsölgethessenek a gulyáskondér mellett melegedve, hanem azt, hogy fedél legyen a fejük felett. Ehhez kell(ene) a munka, amit mindenkinek rendelt a JóIsten, hogy ezáltal alkothassunk! Amíg azonban a tőzsdei spekulációnak, s az ÁFA-csalásoknak nagyobb a társadalmi respektje, mint a becsülettel elvégzett munkának, eladdig nem változik, mert nem változhat meg a világ... Isten forgatókönyve nem, csak a szereplők, a jelmezek és a díszletek változtak. A "darab" változatlan, s arról szól, amiről mindig is szólt: a bűnt mindig követi a büntetés... az evangélium pedig az, hogy eleddig mindig kevesebbet kaptunk, mint amit megérdemeltünk volna, de hogy ez nem mehet a végtelenségig, az nem csak az Idők URa tudja, de olykor mi is belátjuk... Ezért "nem marad más" a hívő ember számára, mit hogy hálát ad mindazért, ami van, amit megkapott, s amit még megkaphat!
Komolyságért, hogy tudjuk derűsen élni az életünket.
A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekem szép hetet, több csöndességet, hogy megtaláljam üzeneteidet életem dolgaiban, s aszerint éljek! Ámen
Életemnek ereje az ÚR, kitől rettegnék?
Zsolt 27,1
Akik tudják, hogy Isten erőtlenei, nagy dolgokat tudnak véghezvinni az életben. Az emberek többsége - sokszor mi magunk is - mégis így biztatjuk magunkat és másokat is: "Segíts magadon, s az Isten megsegít!". Persze Isten van, csak most nem ér rá foglalkozni velünk, jobban tesszük hát, ha magunk vesszük kézbe dolgainkat. A hit ősatyja, Ábrahám sem volt úgy általában hitetlen, hitte ő Istent akkor is, amikor "ötletével" besegített Istennek beváltani az ígéretét. A rabszolganőtől (Hágár) született fia, Iszmáél - a muszlimok ősatyja - megszületésével, az "arab féltestvérrel" meg is gyűlt a baja Ábrahám utódainak... s ha csak kézlegyintéssel el tudnánk intézni; na ja, a testvérek tudnak igazán összeveszni; de ennél komolyabb ügyről van szó...
A sok erős ember - hadvezérek, császárok és diktátorok - rengeteg szenvedést okoztak a világnak. Ők nem rettegtek senkitől, de tőlük mindenki félt. Magukat istenként dicsőítő fáraók és császárok mégis mind-mind ott alusznak piramisaikban vagy mauzóleumaikban, mert minden földi hatalom, legyen az akármilyen zsarnok is, egyszer elmúlik... Csak idő kérdése, mígnem egyszer rádöbbennek az emberek, Isten teremtett rendje nem az, hogy egymás fölé rendeltként, hanem egymás mellé, egymásért küzdőknek teremtett lények vagyunk. Ilyenkor vannak a történelemben a nagy változások, s lépünk egyet előre, hogy aztán az élet új színpadán, új jelmezekben, újabb koreográfiával előadjuk a régi darabot... Aztán - jobb esetben - megint okulunk belőle egy kicsit... Vajha egyszer eljutunk a végső katarzisig is?
Rettegő világban élünk. Ki az atombombától, ki az AIDS-től, ki a pénztelenségtől fél. A félelem aztán bizalmatlanságot szül, az pedig melegágya lesz minden bűnnek. Az Istentől mégis kevesen félnek... csak amikor mezítelenül ki kell lépni ebből a világból, (merthogy így is jöttünk bele) amikor hátra kell hagyni mindenkit és mindent, akkor retten meg az ember, úgy "istenigazából". Luther alapgondolata (a Kiskáté Tízparancsolat-magyarázatai kezdődnek így), hogy ti. az "Istent félnünk és szeretnünk kell" tehát mély igazságot hordoz. Ha nem féljük az Istent, ha nem ismerjük el az Ő uralmát, akkor más fog uralkodni az életünkben: nagyratartott eszünk vagy éppen vagyonkánk... Nem csoda, ha az ember idővel retteg, hiszen lelke mélyén minden ember kimondatlanul is érzi az isteni igazságot: egyszer minden elmúlik... Az elmúlás valósága emeli igazi magasságokba életünk tétjét.
Istent nem vesszük elég komolyan... Isten játszani akarja velünk az "élet játékát", mi pedig ahelyett hogy önfeledten játszanánk azt, "istent játszunk". Eközben Ő nem játszadozik velünk szeszélyes akarása szerint, hanem betartatja a játékszabályokat. Nem nélkülünk alakítja csodálatos játékát, hanem velünk együtt. Élet-halál kérdéssé teszi/feszíti döntéseinket, hogy megtanuljuk mi a jó és mi a rossz. Engedi, hogy csaljunk, de nem engedi, hogy az következmények nélkül maradjon. Hatalmas, teremtett univerzumában megnyilvánuló gigantikus játékának a célja: O maga. Hatost dobunk vagy ötöst? Mi ez az o kegyelmi számaihoz képest? „Alea iacta est“. „A kocka el van vetve“ - itt aztán valóban! Mert az Isten nem kockáztat az emberrel kapcsolatban. Szeretete matematikájának minden értelmet meghaladó magasabbrendűségéért ezért csak áldásra nyithatjuk szánkat! Vele ugyanis mindig nyerünk. Istennél minden lehetséges. Mert ha Vele veszítünk, akkor vesztesként is gyoztesek vagyunk...
Öröm...
A mai nap imádsága:
URam! Köszönöm, hogy szeretsz, s szerethetek! Ámen
Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.
1 Thessz 5,16-18
Az élet szép... akkor is, ha fájdalom és veszteség maszatolja el benne örömeinket. Az élet azért szép és jó, mert Istené, mert Tőle kaptuk. Isten azért Isten, mert Mindenható, s bizony furcsa is lenne, ha a Mindenható ÚRIstennek a "maga képére és hasonlatosságára" csinált (ez a szó szerepel a teremtéstörténet héber szövegében) teremtménye csak valami hitvány konstrukció szintjét ütné csak meg! Isten legfőbb teremtménye, az ember maga az élő csoda! "Sok van, mi csodálatos, / De az embernél nincs semmi csodálatosabb. " - írja Szophoklész is az Atigonéban.
Az élet szép, s milyen kár hogy az emberek ezt csak akkor veszik észre, amikor már a végére értek. Milliók szaladnak el önmaguk élete mellett, s ahelyett, hogy szelíden belehajolnának az Isten Élet-akaratába, buta céljaik után futnak vagy egyszerűen - s ez legelszomorítóbb, hiszen mindenki egyedi megismételhetetlen csoda-világ - lemásolják mások életét.
Karácsony közeledik... Ez a család ünnepe is, annak a közösségnek az isteni ünnepe, melyben legintenzívebben lehet megélni, mi is a szeretet valójában. A Szent Család békességes öröme mindenkit megérint ilyenkor, ha csak néhány pillanatra is... ilyenkor kiderül: a legnagyobb örömforrás a közösség, az hogy egymáshoz tartozhatunk. Sok fiatal mégsem a családalapítást tűzi ki élete legnagyobb céljául, hanem vágyainak minél teljesebb megvalósítását! A gond nem az önmegvalósítás - sajnos sok rossz prédikátor "sározza" szószékéről az önmegvalósítás génjeinkbe kódolt isteni programját -, hanem az, hogy az álmok esztelen hajszolása elveszi a lehetőséget az élet valóságának a megélésére!
Így történik meg, hogy a család - a legszebb találkozások helye - inkább tehernek tűnik, mint áldásnak. Így történik meg, hogy sokan - bár látszólag mindenük megvan -, mégis boldogtalanok... Aki ugyanis a "ráadást" keresi az Isten országa (s ez itt van, itt történik naponta bennünk és közöttünk!) helyett, annak a vége mindig prognosztizálható kudarc, mert ami a legnagyobb érték: a férj és feleség szeretet-közössége, a gyermekek növekedésében, gyarapodásában való gyönyörködés - ezekről rendre lemarad! Az ilyen emberre mondja Jézus URunk: Mit ér, ha valaki az egész világot (álmait, vágyait) megnyeri (megvalósítja), de lelkében kárt vall?"
Az élet, az istenadta szép, itt van, ebben a mostani töredékes napban is megtapasztalhatóan. Élj vele, örülj neki, legyél érte hálás, forgasd! Hiszen olyan talentum ez az időben, amit nem csak egyetlen egyszer kapunk meg URunktól, de egyszer még számon is kéri majd rajtunk...
A mai nap imádsága:
Uram! Hálát adok Neked mindenért, áldásod kísérjen, hogy áldhassalak szeretteimmel együtt! Ámen
Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata... de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok.
1 Thessz 5,16-18a és 21-22
Vannak helyzetek, amikor képtelenek vagyunk örülni... A sikertelenség, vétkeink és mulasztásaink következményeinek - vagy egyszerűen csak a körülmények szerencsétlen együttállása esetén - semmi készség nincs bennünk az örömre. Ez még érthető is, de amikor tehetnénk, hogy örülünk, de mégsem tesszük - ez már komoly probléma. "A világ teli van gonddal és gonoszsággal, minek örüljek?" - teszik fel sokan a a jogosnak tűnő kérdést. A kérdésfelvetés ilyetén módja azért hibás, mert a világ békétlensége nem szükségszerűen kell hogy predesztináljon minket a belső békétlenségre. A nehézségeknek is megvan a maga "haszna", s tapasztalatból tudjuk, a hullámvölgy után emelkedő következik - az élet örök rendje szerinti ritmusban.
Mindenkor örülni csak akkor lehet, ha tudom, hogy mindig Isten tenyerén vagyok. Ehhez a "tudatosításhoz" kiváló lehetőséget ad a szüntelen (szünet nélküli) imádság. Ahogyan a futó ember is gyorsabban veszi a levegőt, a hívő ember is, ha nagyobb terheket kell hordoznia, gyakrabban imádkozik. Az imádság erőt ad, megsokszorozza a bennük szunnyadó kevéske készséget is. Mindenért hálát adni azt jelenti, örömmel elfogadom, hogy részese lehetek az életnek. Dolgozhatom, örülhetek annak, hogy céljaim lehetnek, hogy kihívások színezik életemet, hogy szerető emberek vesznek körül, hogy segítő társat rendelt mellém a JóIsten, hogy még gyermekeimért is aggódhatok - mert Isten megajándékozott velük és általuk -, mert megélhetem, hogy az élet végtelennek tűnő láncolatában egy láncszem lehetek.
Az élet kiváltság... Még akkor is, ha jó és rossz összekeveredve jelenik meg benne, s fáradságos a kettő szétválasztása. Ezért fontos a tudatosság: "Mindent vizsgáljatok meg!" s, "A gonosz minden fajtájától tartózkodjatok!" apostoli intések megfogadása. Ha így élünk, akkor miközben másokat emelünk, mi magunk is emelődünk az Istenhez....
