Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Amikor imádkozol-Isten módszerével megelégedést találást-Metszés a nagyobb gyümölcshozam érdekében-Tedd lelkesen!

2018. december 14. 00:57 - Andre Lowoa

Amikor imádkozol

"Történt, hogy amikor... imádkozott, megnyilt az ég."

 

Jézus megkeresztelkedése után ezt olvassuk: „Történt, hogy amikor… imádkozott, megnyílt az ég, leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm” (Lukács 3:21–22 RÚF). Jézus mennybemenetele után a tanítványok „valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban” (ApCsel 1:14), és „megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét” (ApCsel 4:31). Jól jegyezd meg, az imádság néha kemény munka, de a legnagyobb jutalmat azok a pillanatok hozzák, melyeket térden állva töltünk. Isten az imádságot használja olyan dolgok elvégzésére, melyek sehogy másként nem történnének meg. Henry Blackaby mondta: „Amikor imádkozunk, figyelmünk Istenre irányul, és fogékonyabbak leszünk arra, hogy életünket összhangba hozzuk akaratával. Nem fog felruházni minket az ő erejével, miközben épp a következő találkozónkra rohanunk! Lelke nem fog megerősíteni minket, ha elfelejtjük, mit mond nekünk. Isten teljes figyelmünket igényli… Jézus azt mondta tanítványainak, »hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk« (Lukács 18:1). Ha elkötelezed magad a kitartó imádságra… akkor Isten munkálkodni fog az életedben, ahogy Jézus életében és a tanítványok életében is munkálkodott… Nem a hívek buzgó imádsága késztette a Szentlelket, hogy pünkösdkor leszálljon rájuk. Az imádság őket juttatta el odáig, hogy készek voltak részt venni abban a hatalmas munkában, amit Isten már eltervezett.” A Bibliában azt olvassuk, hogy Jézus „nagyon korán, a hajnali szürkületkor felkelt, kiment, elment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott” (Márk 1:35). Mielőtt tanítványait kiválasztotta „imádkozva virrasztotta át az éjszakát” (Lukács 6:12). Ha Jézusnak egy egész éjszaka kellett, hogy megértse az Atya akaratát, akkor miből gondolod, hogy neked elég néhány sietős perc?







Isten módszerével megelégedést találást

„A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon…” (János 10:10)

A tévébemondó Brandon Brooks saját házán mutatta be a nézőknek, hogyan védjék meg otthonukat a betörőktől. Dupla zárat szereltetett az ajtókra, ablakokat, melyeket kívülről nem lehet kinyitni, és bonyolult riasztóberendezéssel is ellátta a házát. De elfelejtette számításba venni, hogy a betörők is néznek tévét, és így ők is megismerhetik a biztonsági rendszer részleteit, és azt, hogy hol vannak a házban értékes tárgyak. A következő héten, miközben Brooks éppen adásban volt egy műsorban, kirabolták – mert a tolvajok már csak ezt teszik!

A Sátán tolvaj, rabló! Jézus azt mondta róla, hogy „csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életetek legyen, sőt bőségben éljetek” (János 10:10 NIV). Henry Blackaby mondta: „Ádám és Éva óta az embereknek választaniuk kell, hogy kinek hisznek. A Sátán meggyőzte őket arról, hogy ha nem engedelmeskednek Istennek, elnyernek mindent. Ehelyett elrabolta tőlük mindazt, amijük volt, és életük további részében csupán töredékét élvezhették mindazoknak az áldásoknak, amiket Isten nekik akart adni… A világ meg akar győzni arról, hogy kielégülést találhatsz, ha elfogadod az ő erkölcsi mércéjét házasságodra, gyermeknevelésedre és karrierépítésedre nézve… Ha azt elhiszed, soha nem fogod megtapasztalni mindazt az áldást, melyet Isten készített számodra. A bűn halált hoz (ld. 6:23)… Jézus azt akarja, hogy biztonságban élj, tudva, hogy Isten szeretett gyermeke vagy. Ha ma nem érzed szeretetét, örömét és békességét, akkor megelégszel kevesebbel, mint amit Isten számodra tervezett. Ha régebben mindenfélével megmagyaráztad, hogy miért nem élsz bővölkedő és örvendező életet, most határozd el, hogy nem fogod beérni kevesebbel, mint a legjobbal, amit Isten nyújthat. Ahelyett, hogy a világ módszereit követnéd… hallgass a Megváltó hangjára és… találj beteljesedést!”




Metszés a nagyobb gyümölcshozam érdekében

„…aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt…” (János 15:5)
Vannak, akik a keresztyénséget rózsakertnek látják, mások pedig csatamezőnek. Az első csoport ez mondja: „Ha elég hitem van, soha nem leszek beteg, nem megyek csődbe, nem lesznek problémáim.” A másik csoport azt mondja: „Több bajom van, mint Jóbnak volt.” Valójában a hitünk nagysága, mélysége a nehéz időkben mutatkozik meg. Amikor anyagilag sarokba szorított helyzetben vagy, hinned kell, hogy Isten Jahve Jire, a Gondviselő Úr. Ha betegséggel küzdesz, akkor hinned kell, hogy ő Jahve Rafa, a nagy orvos, aki gyógyulást ígért. Jézus azt mondta: „aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt.” Figyeld meg, az áldás a „megmaradásból” jön, abból, ha közel maradsz az Úrhoz. Ha a gyümölcsökért lelkesedsz, mielőtt megtanultál volna magot vetni, azt jelenti, hogy azért szolgálod Istent, amit tesz, nem önmagáért, azért, aki. Egy másik fontos gondolat: Ne használd a hitedet mások lekicsinylésére! Csak azért, mert te már levizsgáztál, ne égesd le az iskolát! Emlékszel azokra a tesztekre, amikben nem annyira remekeltél? Isten azonban átvitt rajtuk, nem igaz? Őket is át fogja segíteni! Igen, a keresztyén élet csatamező. A támadás mértékét pedig az határozza meg, hogy mekkora megbízatást kaptál Istentől, és mekkora jutalom vár a végén. Ebben az értelemben tehát a sátán támadása egyfajta bók. Az igazság valahol középen van. A nagyobb gyümölcshozam elérése érdekében szükséged van a rendszeres metszésre. De ami még ennél is fontosabb, az a megmaradás. Ezért ne add fel, ne omolj össze, mert ha túl leszel ezen a próbán, bizonyságot fogsz tudni tenni Isten jóságáról.




Tedd lelkesen!

„Mi tehát építettük a várfalat…” (Nehémiás 4:6 NKJ*)

Nehémiás újjáépítette Jeruzsálem várfalát kevesebb mint két hónap alatt! Hogy csinálta? Szenvedéllyel! Feladta magas beosztású állását, legyőzte a kérlelhetetlen ellenzéket, és szenvedélyesen dolgozott. „Mi tehát építettük a várfalat… mert a nép nagy kedvvel dolgozott” (Nehémiás 4:6 NKJ). De előtte ezt olvassuk: „Elmondták nekem, hogy… Jeruzsálem várfala csupa rés, és kapui tűzben égtek el. Amikor meghallottam ezeket, napokon át ültem, sírtam és gyászoltam…” (Nehémiás 1:3-4). Figyeld meg: 1) Az eredményhez az első lépés a szenvedély. Nem az IQ-d vagy a DNS-ed határozza meg a sorsodat, hanem a vágyaid. Minél nagyobb benned a vágy, annál többre vagy képes. 2) A szenvedély meg fogja sokszorozni az akaraterődet. Csak ha nagyon akarsz valamit, akkor leszel hajlandó megfizetni az árat, ami az eléréséhez kell. Isten megveti a langyos hozzáállást: „Bárcsak hideg volnál, vagy forró!” (Jelenések 3:15). A határozatlan, „a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember” (Jakab 1:8) nem ér célt nála. 3) A szenvedély megváltoztat. Ha a vágyaid összhangban vannak Isten akaratával, és te ezeket a vágyakat szenvedélyesen követed, akkor sokkal gyümölcsözőbb leszel. 4) A szenvedély lehetővé teszi a lehetetlent. Óvakodj a „szakértőktől”! Amit bölcsességnek tartanak, az sokszor csak rövidlátás. 1895-ben Lord Kelvin, a Royal Society [Királyi Természettudományos Akadémia] elnöke azt állította: „A levegőnél nehezebb repülő szerkezetet építeni egyszerűen lehetetlen”. 1905-ben Grover Cleveland, az USA elnöke ezt nyilatkozta: „Értelmes és felelősségteljes nők nem akarnak szavazni”. 1923-ban a Nobel díjat elnyert fizikus, Robert Millikan ezt mondta: „Nem valószínű, hogy az ember valaha is képes lesz felhasználni az atom erejét”. Jézus azt mondta: „…Istennel minden lehetséges” (Márk 10:27 NKJ). Ha szenvedélyesen szeretnéd elérni Isten szándékait, akkor megmutatja neked, hogy mi minden lehetséges! *Tisztelt olvasónk! A különböző bibliafordításokban a versszámozás eltér: a Károli fordításban az idézett ige a 4. rész 6. vers, de a Magyar Bibliatársulat által 1990-ben kiadott új fordításban a 3. rész 38. verse.
komment
süti beállítások módosítása