Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

A Biblia azt írja, a szeretet kockázatos-A helyes ismeret SIKERES-sé tesz a munkádban-A Krisztushoz való hasonlóság a Szentlélek által formálódik ki

2018. november 23. 10:26 - Andre Lowoa

A Biblia azt írja, a szeretet kockázatos

 

"Odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked." (Lk. 10:34-35)

Hogy úgy szeresd a felebarátodat, mint magadat, ahhoz az kell, hogy hajlandó légy kockáztatni. Sokszor csak a saját félelmeink tartanak vissza minket attól, hogy másokért tegyünk dolgokat. A félelem miatt nem vagyunk kedvesek. A legkegyetlenebb embereknek van a legtöbb félelmük. Képzeld csak el, milyen félelmei lehettek az irgalmas samaritánusnak - és mint jogos volt.

Mondhatta volna, "Mi van, ha segítek ennek az embernek, de a rablók még mindig itt vannak? Engem is kirabolnak, elveszik a ruhám, a szamaram, a pénzem."

Mondhatta volna, "Mi van, ha segítek rajta, de ez egy csapda? Felugrik, elver, elveszi mindenemet és itthagy az út mellett?" (A zsidók és a samaritánusok el voltak különítve faj, vallás és politika szerint is) vagy "Mi lesz, ha a végén még én leszek a hibás?"

Ma lehet, hogy inkább ilyenek jutnának eszünkbe, "Mi van, ha beperel?" vagy "Mi van, ha nem tudom, mit tegyek?" vagy "Mi van, ha nem tudom, mit mondjak?"

Van egy nagy félelmünk, amiről nem szeretünk beszélni, de meg kell, hogy említsem. Sokszor nem akarunk más emberek problémáiba belefolyni, mert az a saját problémáinkra és fájdalmainkra emlékeztetne. Épp sikerül elnyomnunk a fájdalmainkat, nem akarjuk, hogy újra felszakadjanak a sebek.

Ezért kell engednünk, hogy Isten szeretete növekedhessen bennünk, hogy úgy szerethessünk másokat, mint ahogy Ő szeret minket. A Biblia írja, "A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet". (1 Jn. 4:18a)

Mik a te félelmeid, amik visszatartanak attól, hogy másokat szeress? Hogy kezdődtek ezek a félelmek? Vidd őket Isten elé és kérd, hogy segítsen, hogy bízni tudj Benne: "Mert az ÚRban bizakodhatsz, és ő megőrzi lábad a csapdától." (Péld. 3:26b)




A helyes ismeret SIKERES-sé tesz a munkádban

 

„Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek, úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek. Tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát.” Kolossé 3:23-24 (MBT)

Nézzünk hét kulcsfontosságú dolgot, hogy megtalálhasd a munkádban az Isten szerinti sikerességet; függetlenül attól, mi az, amit éppen végzel.
Tegnap megbeszéltük, hogy "Sokat számít a lelkesedés!"

A mai kulcs gondolat ez: Istennek dolgozol valójában!
A főnököd igazából nem is a főnököd; a te valódi főnököd Jézus.
Szeretném, ha két dolgot észrevennél a mai versekből:


* Az első így szól: „Amit csak csináltok, szívesen végezzétek el mint az Úrnak és nem úgy mint embereknek” (Kolossé 3:23 Budai). Könnyebb lelkesnek lenni a munkáddal kapcsolatban, ha a motivációdon változtatsz „A főnököm miatt csinálom” vagy „a pénzért csinálom” hozzáállástól eljutni odáig, hogy „Ezt Istennek teszem”. Ezzel a hozzáállással bármilyen munkát is végzel – festéket kaparhatsz le, edényeket moshatsz el vagy autót javíthatsz – dicsőítéssé formálod azt.
* A második pedig: amikor dicsőítéssé változtatod a munkavégzésedet, elkezdesz kincseket felhalmozni a Mennyben. Kolossé3:24 ezt mondja: „viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát.” (Kolossé 3:24 MBT) Ahogyan Istennek dolgozol, azzal örökkévaló letétet helyezel el Isten országában.

„Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek! (1Korinthus 10:31 MBT)

Nem számít, hogy aktákat rendezgetsz, számlákat töltesz ki vagy bármilyen más munkát végzel; mindez válhat a dicsőítés cselekedetévé, ha nagy lelkesedéssel, Istennek teszed.







A Krisztushoz való hasonlóság a Szentlélek által formálódik ki

 

"Isten munkálkodik bennetek, megadva a vágyat és az erőt ahhoz, hogy azt tegyétek, ami az Ő tetszésére van." (Filippi 2:13 NLT fordítás)


A Szentlélek az, aki kimunkálja a krisztusi jellemet bennünk.

A Biblia ezt írja: "Ahogy az Úr Szelleme munkálkodik bennünk, úgy válunk egyre inkább hasonlóvá Hozzá és tükrözzük vissza egyre jobban az Ő dicsőségét." (2 Korinthus 3:18, NLT fordítás) Azt a folyamatot, amely során egyre inkább hasonlóvá válunk Krisztushoz, megszentelődésnek nevezzük.

Nem tudod a magad erejéből „kidolgozni” magadban a krisztusi jellemet. Az újévi fogadalmak, az akaraterő, a jó szándék nem elég. Csak a Szentlélek képes elvégezni az életünkben azokat a változásokat, amiket Isten el akar végezni bennünk. A Biblia így ír erről: "Isten munkálkodik bennetek, megadva a vágyat és az erőt ahhoz, hogy azt tegyétek, ami az Ő tetszésére van." (Filippi 2:13 NLT fordítás)

Ha a Szentlélek erejét említik, sokan csodálatos megnyilvánulásokra és intenzív érzelmi hatásra gondolnak. Pedig a Szentlélek ereje legtöbbször inkább csendben, visszafogottan működik, aminek sokszor nem is vagyunk tudatában vagy nem is érezzük. Sokszor „halk és szelíd hangon” noszogat minket. (1 Királyok 19:12)

A Krisztushoz való hasonlóság nem utánzáson keresztül formálódik ki, hanem "bennünk lakozás" által. Engedjük, hogy Krisztus éljen rajtunk keresztül. "A titok ez: Krisztus bennetek él." (Kolossé 1:27, NLT fordítás)

De hogyan történik ez a mindennapokban? A döntéseinken keresztül. A különböző helyzetekben döntést hozunk, hogy a helyes dolgot fogjuk megtenni, aztán pedig bízunk Isten Szellemében, hogy megadja ehhez az erőt, a szeretetet, a hitet és a bölcsességet. Mivel Isten Szelleme bennünk él, ezek a dolgok mindig elérhetőek azok számára, akik kérik.

Beszéljünk róla:

* Te szerinted milyen a Szent Szellem?
* Milyen gyakran támaszkodsz a benned lévő Szent Szellem segítségére, amikor döntés előtt állsz?



komment
süti beállítások módosítása