Veszteség, fájdalom, gyász... végességünkre utaló jelek ezek, félreérthetetlen bizonyítékai téridős létünk behatároltságának. Jó lenne sokáig élni, persze csak akkor, ha az ember egészséges és boldog, ha nem kell naponta elviselni a múlandóság terheit. Van ezek között olyan, ami csak múlandó bosszúságot okoz, van, ami örökös hátrányt, de végül megbékülünk vele, s elhordozzuk, s van olyan is, ami ellen nem tehetünk semmit, csak rosszabodni fog, mert megöregedtünk, s ami eddig hűségesen szolgált életünkben, az sír felé görbülő életünk végefelé törvényszerűen elsorvad.

Ezért aztán minél közelebb kerülünk személyes végünkhöz, s egyre valószerűbbé válik, hogy ki kell költöznünk ebből a világból, annál jobban igyekszünk kapaszkodni a valószerűtlenbe: hogy mégiscsak van tovább! Talán a halál nem is pont, hanem kettőspont; s talán négis igaza van az Írásoknak, a régi bölcselőknek, és részben elfogadhatóak a sok furcsa (meg)tapasztalásból leszűrt igazságok, melyek évezredek alatt összegyűltek a kollektív emlékezetben: Van "odaát"... Egy jobb világ. Az Isten világa. Ahol nincs könny, s nincs nyomorúság, fájdalom és bűn, mert Isten szeretete betölt minden hiányt...

A Jelenések könyve valóban furcsa könyv. Hadd álljon itt Luther Márton véleménye ezzel az újszövetségi könyvvel kapcsolatban: "A János jelenéseiről szóló könyvről, hagyom, hogy mindenki saját belátása szerint gondolkodjon, senkit sem akarok saját véleményemhez vagy saját megítélésemhez kötni. Azt mondom, amit érzek. Számomra különböző dolgok hiányoznak ebből a könyvből, úgyhogy sem apostolinak, sem pedig prófétainak sem tartom: először is, ami a legfontosabb, hogy az apostolok nem foglalkoznak látomásokkal, hanem világos, száraz szavakkal prófétálnak, ahogy Pál, Péter és Krisztus az evangéliumokban is teszi ezt. Ugyanis az apostoli hivatalt Krisztusról és az ő tetteiről való világos, érthető képek és látomások nélküli beszéd is jellemzi. Az ószövetségben (az újról nem is beszélve) sincs egyetlen próféta sem, aki egyre másra csak és kizárólag történetekkel és képekkel foglalkozik, úgyhogy a magam részéről a Jelenések könyvét szinte olyannak tekintem, mint Ezsdrás negyedik könyvét,[13] és az összes dolog között semmiben sem tudom érezni, hogy a Szent Szellemtől származna... az én szellemem nem tudja elfogadni ezt a könyvet, s számomra ez elegendő ok, hogy ne tartsam nagyra, hiszen Krisztust se nem tanítja, se nem ismerhető fel benne."

Abban bízván bízhatunk, hogy a Világteremtő Isten tartja ígéretét, s "megfizet mindenkinek cselekedetei szerint", s így reménykedhetünk, hogy Krisztus közbenjárása által részünk lesz az "Örök Mennyi Királyságban". Amit itt fájdalmasan megélünk Isten hiánya okán - mert így vagy úgy, többé-kevésbé, de kizárjuk Őt az életünkből -, ez a szenvedés nem lesz "odaát", mert velünk lesz az Isten. Az izgalmas és szép, s egyben evangéliumi is, hogy már itt ebben a bűnnel terhelt világban is 'belekapaszkodhatunk' Mennyei Atyánkba, s megélhetjük az Ő-hozzá-tartozás békességét, a Benne való megújulás csodáját. Naponként Őreá hagyatkozhatunk, hogy terheink súlya alatt ne roppanjunk össze, hanem még erőt is nyerjünk mások szolgálatára...