Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Ahhoz, hogy életre kelj, meg kell halnod az énednek-Isten akaratával összhangban-Lemondasz az álmodról?-NEHÉZ ANYAGI KÜRÜLMÉNYEKKEL KÜSZKÖDSZ?-„Nyugtalan, ingerlékeny és elégedetlen”-Pókok-Te milyen látást kaptál?

2018. október 11. 00:57 - Andre Lowoa

Ahhoz, hogy életre kelj, meg kell halnod az énednek

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve…” (Galata 2:20)
Ha támadás ér minket, beindulnak a túlélési ösztöneink. Mindannyian harcosok vagyunk! De problémát vet fel, amit Pál mond: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem.” Ha elsődleges célod az önfenntartás, akkor nem hozhatsz szabadon helyes döntéseket. Folyton olyan dolgokat teszel, amitől jól érzed magad, és amit mások elfogadhatónak tartanak, nem pedig azt, amit Isten vár tőled. Sokat beszélsz a hívő életről, de keveset a gyümölcsöző életről. Csak akkor tudsz gyümölcsöt teremni, ha hajlandó vagy meghalni önmagad számára: „ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz” (János 12:24). A Bibliában a túlélést keresők megfosztották magukat attól, amit Isten tervezett számukra, mert a saját értékeiket nézték Istené helyett. Lót nem volt tekintettel Ábrahámra, és magának választotta a Jordán menti bővizű síkságot, de elvesztette a családját (ld. 1Mózes 13:10-11). A gazdag ifjút talán ma a tanítványok közé számlálnánk, de ehhez túl sok mindenről kellett volna lemondania (ld. Márk 10:22). Gyakran előfordul, hogy minél többel rendelkezünk, annál jobban ragaszkodunk hozzá. Jézus azt mondta: „…aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt” (Lukács 9:24). Pál azt írta: „De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról” (ApCsel 20:24). A legbiztonságosabb hely – az egyetlen hely, ahol érdemes lenni – Isten akaratában van!




Isten akaratával összhangban

„… ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket.” (1János 5:14)
Szeretjük azt gondolni, hogy amit akarunk, az megegyezik Isten akaratával. Lehet, hogy így van, lehet, hogy nem. „… ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kérünk tőle” (1János 5:14-15). Akkor tudunk bizalommal imádkozni, ha tudjuk, hogy amit kérünk, az összhangban van Isten akaratával. Ő pedig kijelenti nekünk akaratát: 1) Igéjén keresztül. Kutasd, hogy mit mond a Szentírás arról a dologról, amivel kapcsolatban kérted Istent. Egyszer volt egy hölgy, aki nem olvasta rendszeresen a Bibliát, csupán egy igekártyákkal tele dobozkája volt, amiből időnként kihúzott egyet-egyet. Emlékszel a történetére? Először ezt az igét húzta: „Júdás elment, és felakasztotta magát.” Húzott egy másikat, azon ezt olvasta: „Menj, és te is ekképpen cselekedjél!” Gyorsan húzott egy harmadik kártyát, azon pedig ez állt: „Amit tenni akarsz, tedd meg gyorsan!” Komolyra fordítva a szót: ne csak kiragadott igeverseket olvass, tanulmányozd a Bibliát, olvasd el az ígéretekhez tartozó szövegösszefüggéseket is! 2) Személyes kijelentés által. Hannah Whitehall Smith mondta: „Alapelvenként fektetem le… hogy Isten hangja mindig összhangban van önmagával, nem számít hány különféle módon szól hozzám. A hang lehet többféle, de az üzenet csak egy. Ha Isten hangja azt mondta nekem, hogy tegyek meg, vagy ne tegyek meg valamit, akkor lehetetlen, hogy egy másik hangon ennek épp az ellenkezőjét parancsolja… ezért az én szabályom Isten hangjának felismerésére az összhang próbája.” Győződj meg tehát arról, hogy kérésed összhangban van-e Isten akaratával!



Lemondasz az álmodról?

„Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt…” (1Mózes 50:20)
 

Az Egek ura című filmben George Clooney egy munkaerő-leépítési szakértőt alakít. Az a dolga, hogy kirúgjon embereket. Az egyik jelenetben, amikor éppen egy idősödő középvezetőt akar elbocsátani, észreveszi az illető önéletrajzában, hogy az korábban francia konyhaművészetet tanult. Amikor a férfi kifejezi elkeseredettségét amiatt, hogy elveszíti állását, Clooney emlékezteti az eredeti álmára, és arra kéri, tegyen fel magának egy kérdést: „Mennyit fizettek akkor, hogy feladja az álmait?” Ebben a kulcsfontosságú pillanatban az illető visszagondol arra, amikor úgy döntött, fontosabb neki a biztos fizetés, mint hogy megvalósítsa, amit mindig is szeretett volna az életben. Te is ezt csinálod? Értsd meg ezt: amikor megszülettél, Isten már eltervezett számodra egy életpályát, hogy azt befusd, és egy megbízatást, hogy azt beteljesítsd. A kérdés, amit fel kell tenned magadnak, ez: „Lehet, hogy az a nehéz helyzet, amiben most vagyok, Istentől kapott lehetőség arra, hogy visszatérjek, és beteljesítsem azt az álmot, amit az Úr eredetileg a szívembe helyezett?” Visszatekintve élete legfájdalmasabb fejezetére, amikor saját családja árulta el, József ezt mondta: „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt.” Legnagyobb vesztesége vezette Józsefet Istentől kapott álmának megvalósulásához. A te történeted is ez? Rádöbbentél, hogy eddig megelégedtél a második legjobbal, és most Istentől második lehetőséget kaptál, lehetőséget arra, hogy azt tedd, amiért e világra teremtett?






NEHÉZ ANYAGI KÜRÜLMÉNYEKKEL KÜSZKÖDSZ?

„… nem láttam, hogy elhagyatottá lett az igaz…” (Zsoltárok 37:25)

Sokak számára, akik elvesztették a állásukat, vagy nem keresnek eleget a megélhetéshez, az adóság kemény valósággá vált. Annyira, hogy még attól is félnek, hogy igazán belegondoljanak helyzetükbe. Ám az nem válasz, ha homokba dugjuk a fejünket. Isten segítségével és néhány józan észen alapuló javaslattal elindulhatsz az anyagi szabadság felé. Egy köztiszteletben álló pénzügyi tanácsadó a következőket javasolja. Először is: légy őszinte! Mielőtt bármin is változtatni tudnál, tisztában kell lenned vele, hová tűnik el a pénzed. Nincs ebben semmi szégyellnivaló; mint ahogy az alkoholistánál is, a gyógyuláshoz vezető út első lépése az, hogy elismered a problémád. Jegyezz fel minden egyes kiadott forintot 30 napon át! Ebből gyorsan kiszámíthatod, hogy: ezek a kölyökrókák… pusztítják szőlőinket…” (Énekek éneke 2:15 NLT). Ha a teljes képet nézed, észre fogod venni azokat a területeket, ahol vissza tudod fogni kiadásaidat. Másodszor, tanulj a múlt tapasztalataiból! Ha nem tanulsz a múlt hibáiból, folyton ismételni fogd őket. Például, ha kiskorodban nem kaptál sok karácsonyi ajándékot, könnyen engedhetsz a kísértésnek, hogy saját veszteségedet gyermekeidnek való vásárlással ellensúlyozod, és végül teljesen kimeríted a hitelkártyádat. Vagy, ha olyan légkörben nőttél fel, ahol mindig veszekedés volt a pénz miatt, nehéz lehet számodra, hogy megbeszéld az anyagi dolgokat házastársaddal. Harmadszor: értékeld magad többre a fizetési papírodnál! Jézus azt mondta, hogy az életben nem a „dolgok” az igazán fontos dolgok (ld. Máté 6:25). Nem segít abba, hogy többet keress, ha ostorozod magad – csak vakká tesz arra, hogy meglásd az életben a valódi áldásokat. Ne feledd, bármilyen nehéz helyzetbe kerülsz is, Isten hűséges! Dávid azt mondta: „Gyermek voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett az igaz, sem azt, hogy gyermeke koldussá vált”. Te sem válsz azzá!



„… Isten… be fogja tölteni minden szükségeteket…” (Filippi 4:19)

Íme három további lépés, amivel hatékonyan tudod kezelni adósságaidat. Először: kezdd kiásni magad! Csüggesztő látni, ahogy minden nap egyre gyűlnek a számlák a postaládában, de látnod kell a dolgok végét. Írd össze adósságaidat, a lista elejére a legnagyobb kamatozásúak kerüljenek, a végére az alacsonyabb kamatozásúak.! Próbálj meg kifizetni, amennyit csak tudsz a magas kamatozásúakból, a maradékot pedig fordítsd az alacsonyabb kamatozásúakra! Csak kezdd el, nem számít, milyen sokáig tart, míg a végére érsz – túl sok forog kockán ahhoz, hogy ne tedd! Másodszor: mutass jó példát gyermekeidnek abban, hogy józan alapelvek szerint élsz az anyagiak vonatkozásában! Légy nyitott feléjük, és magyarázd el, hogy az áram, az étel, a játékok és a ruhák pénzbe kerülnek, és azért nincs vadonatúj autótok, mert nem engedhetitek meg magatoknak. A gyermekeid így gyűjtenek pénzügyi emlékeket, tehát „…tanítsd őket szorgalmasan…” (5Mózes 6:7 NKJV). Harmadszor: „Adhatok, és adatik nektek…” (Lukács 6:38)! Suze Orman mondja: „Egyik nap szörnyen magam alatt voltam. Amikor bekapcsoltam a tévét, történetesen épp gyűjtöttek valamire. Felkaptam a telefont, és felajánlást tettem, akkora összegre, amekkorára csak tudtam. Azoknak az embereknek sokkal nagyobb szükségük volt a pénzre, mint nekem. Hirtelen úgy éreztem, mintha mázsás teher esett volna le rólam. Azóta, ha bármikor úgy érzem, a padlón vagyok, adakozok… és máris sokkal jobban érzem magam. Csodálatos módon minden esetben visszajut hozzám az összeg, amit adtam – méghozzá megsokszorozódva.” Az adakozás jutalma nem mindig anyagiakban nyilvánul meg; néha a szabadság és a céltudatosság érzetét adja. Ráadásul a pénz soha nem lehet olyan fontos, hogy ne tudd elengedni. Emlékezz, ha másoknak segítesz, azzal előkészíted Isten útját ahhoz, hogy betöltse szükségeidet – márpedig az Ő lapátja sokkal nagyobb, mint a tiéd!



„Nyugtalan, ingerlékeny és elégedetlen”

„Add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg.” (János 4:15)

Az anonim alkoholisták 12 lépcsős programjában a résztvevők megtanulják, hogy amikor nyugtalanok, ingerlékenyek és elégedetlenek lesznek, akkor fennáll a veszélye, hogy visszatérnek korábbi szenvedélyükhöz. De az nem segít. Miért? Mert mindannyiunkban ott van egy Isten alakú űr, és ezt egyedül Ő tudja betölteni. Vannak, akik ezt a hiányt emberi kapcsolatokkal próbálják betölteni. Jézus találkozott egy asszonnyal, akinek már öt férje volt, és akkor éppen csak együtt élt valakivel. Párbeszédjük így zajlott le: „Jézus így válaszolt neki: Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne. Az asszony erre ezt mondta: Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni.” (János 4:13–15 RÚF). A szervezetünk jelez, amikor éhesek vagy szomjasok vagyunk. Ugyanígy jelez a lelkünk is – és bölcsen teszed, ha odafigyelsz a jelzésére. Az egyetlen biztonságos függőség, ha megadod magad Istennek, és teljesen tőle függsz! Mindannyiunkban megvan a hajlam, hogy testünk kívánságainak engedjünk inkább ahelyett, hogy a lelkünknek adnánk meg, amire szüksége van. Ezért fordulunk olyan dolgokhoz, mint a munka, a szex és a szórakozás. Manapság még valami adódott a listához: a világháló. Pszichológusok kezelnek internetfüggőségben szenvedő embereket. Komolyan mondom. Dávid királynak mindene megvolt: hatalom, népszerűség, élvezetek és vagyon. Mindez mégsem töltötte be a benne lévő űrt, ezért írta: „Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem!” (Zsoltárok 42:2). Tanuld meg felismerni, ha „nyugtalan, ingerlékeny és elégedetlen” vagy, és siess Istenhez!







Pókok

„A pókot kézzel megfoghatod, mégis ott van a királyok palotáiban.” (Példabeszédek 30:28 Károli)

Isten belehelyezte a pókba mindazt, amire szüksége van a túléléshez és a boldoguláshoz. Suhintsd csak meg egy seprűvel – mielőtt a földre esne, zuhanása megtörik! Csak benyúl, és egy újabb fehérje-alapú, selyemszerű fonalat bocsát ki, leereszkedik, biztonságos helyet keres, majd visszatér, erősebben, mint valaha, és új hálót sző. Mi a pók üzenete? Isten beléd helyezett mindent, amire szükséged van. A Biblia azt mondja: „Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való… Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek (2Péter 1:3-4). Mit adott nekünk Isten? „Mindent, amire szükségünk van.” Minek a részeseivé tett minket Isten? „Az Ő isteni természetének részeseivé.” Hűha! A jövődet nem az határozza meg, hogy kit ismersz, és kit nem ismersz, hogy ki kedvel téged, és ki nem. A küldetésed betöltéséhez szükséges erő megvan benned. Az életedért folyó harc és a küzdelem, amiben éppen benne vagy, arról szól, amire születtél, amire elhívattál, és aminek az elvégzéséhez ajándékokat kaptál. Tehát „gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely… benned van!” (2Timóteus 1:6). Más szóval: kezdj el termelni!

Lehet, hogy az élet leütött, de még nem ütött ki. Az, ami benned munkálkodik, le fogja győzni azt, ami körülötted munkálkodik. Állj rá Isten Igéjére, gyakorold a hitedet, tarts ki, és amikor a füst eloszlik, kelj fel és jelentsd ki: „Isten kegyelméből visszatértem!” Azt mondod: „De olyan sokat veszítettem”. Amíg még megvan az, amit Isten beléd helyezett, addig képes vagy rá!




Amikor eljön az ideje annak, hogy a pók tojásokat rakjon, akkor egy különleges selyemfonalat készít, és védőtömlővé szövi, majd elhelyezi benne a tojásokat. Ha egy ellenség jön, hogy ellopja a pók ivadékait, csapdába esik a selymet borító ragacsos folyadékban. Azután a pók beszövi az ellenségét egy másfajta fonállal, és eleséggé változtatja. Mi a pók üzenete? A csata a jövődért folyik! Ne hagyd, hogy az ellenség megszerezze a gyermekeidet! Ne engedd, hogy ellopja a lehetőségeidet! Ne engedd, hogy elrabolja a sorsodat! Amikor azok a gyenge akaratúak, gyenge térdűek és gyenge hitűek meglátták az Ígéret Földjén élő óriásokat, vissza akartak menni Egyiptomba. De Káleb nem! Ő azt mondta: „Ne féljetek annak a földnek a népétől, mert megesszük őket” (4Mózes 14:9). Ha megérted, hogy miért folyik a csata az életedben, akkor valóban elkezded megenni mindazt, amivel az ellenség megdob, és ezt mondod: „Ide vele! Ami nem pusztít el, az csak erősebbé tesz!”

Légy olyan, mint Sammá! „Amikor összegyűltek a filiszteusok Lehinél, ahol a mező egy darabja lencsével volt bevetve, a hadinép már megfutamodott a filiszteusok előtt, de ő megállt annak a darab földnek a közepén, megvédte azt, és megverte a filiszteusokat. Így adott az Úr nagy győzelmet” (2Sámuel 23:11-12). Sammá tudta, hogy miért harcol. Az a lencseföld ételt juttatott az asztalára. A családja jövőjét jelentette. Az ő öröksége volt. És amikor Sammá szembeszállt az ellenséggel, „az Úr nagy győzelmet adott”. Ő megteszi ugyanezt érted is!




Egy póknak akár nyolc szeme is lehet, sok pókfajta mégis alig lát. Ami mégis mohó vadásszá teszi, az az, hogy a lábain található sörték nagyon érzékenyek, és észlel mindent, ami körülötte történik. Mi a pók üzenete? Használd az Istentől kapott ítélőképességedet! Többet tudsz érzékelni a szellemeddel, mint amit a szemeddel látsz. „És néktek kenetetek van a Szenttől, és mindent tudtok” (1János 2:20 Károli). Isten tudtul ad nekünk olyan dolgokat, amiket sem bizonyítani, sem megmagyarázni nem tudunk. Jézus azt mondta, hogy ő meg fogja mutatni nekünk az „eljövendő dolgokat” (ld. János 16:13). De nem azért teszi ezt, hogy fontoskodjunk, vagy fura szerzetként rohangáljunk ide-oda. Nem, „Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek” (János 16:14). Isten „belső információt” ad azoknak, akik az Ő dicsőségét keresik. Ne érd hát be kevesebbel, mint amit a szellemi előjogod biztosít! A régi vidéki gyülekezetekben énekelték annakidején: „A Szentlélek azt mondta nekem, minden rendben lesz”. Nyelvtanilag nem éppen a leghelyesebb (az eredeti angol szöveg), de józan bibliai igazság. Emlékszel olyanra, amikor a szemed azt mondta neked: „Nem tudod megcsinálni”, de a lelked egyre csak azt mondta: „Minden rendben lesz”? Vagy olyanra, amikor találkoztál valakivel, aki jónak tűnt, túlságosan is jónak, és a lelked figyelmeztetett, hogy valami nincs rendben vele. „Amire az ő kenete tanít meg titeket, az igaz, és nem hazugság; és ahogyan megtanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne” (1János 2:27). Akkor lehet jó az ítélőképességed, ha közel maradsz Istenhez.




Hogy lehet az, hogy a pók tud járkálni a hálója ragadós fonalain anélkül, hogy beleragadna, de ugyanazok a szálak csapdába ejtenek minden más behatolót? A titok az olaj! A pók kis szívófej alakú lábai friss olajat bocsátanak ki minden lépésnél, így át tud siklani az olyan az anyagon, amin mások nem tudnak, és belegabalyodnak. Mi a pók üzenete? Folyamatosan a Szentlélek olajával felkentnek kell lenned! Visszanézve felismered, hogy ez segített megőrizni az épelméjűségedet, amikor már azt hitted, megőrülsz. Ez volt az, ami segített, hogy meg tudj birkózni azzal, amivel mások nem, és ez az, ami miatt minden nap Szentlélekkel teljesnek kell maradnod. A zsoltáríró azt mondja: „friss olajjal kentél meg engem!” (Zsoltárok 92:11).

A felkenéshez használt olajról négy fontos igazságot olvashatunk a Mózes 4. könyve 30. fejezetében, melyeket észben kell tartanunk, ha felkent életet akarunk élni. 1) Nélküle hiábavaló a szolgálatunk. „Kend fel Áront és fiait is... hogy papjaim legyenek!” (2Mózes 30:30). 2) Gyermekeinknek is meg kell tapasztalniuk. „Felkenésre való szent olajom lesz ez nemzedékről nemzedékre” (2Mózes 30:31). 3) Isten nem fogja felkenni testies erőfeszítéseinket és tennivalóinkat. „Ember testét azzal meg ne kenjék, se ahhoz hasonlót… ne csináljatok!” (2Mózes 30:32 Károli) 4) Veszélybe kerülünk, ha megpróbáljuk mással helyettesíteni. „Ki kell irtani népe közül azt, aki hasonló kenetet készít” (2Mózes 30:33). Mielőtt reggelente elmész otthonról, borulj térdre, és imádkozz: „Uram, kenj fel engem friss olajjal!”




Némelyik póknak olyan sok mérge van, hogy meg tud ölni bármit, amivel kapcsolatba kerül, ha egyszerűen csak kiadja magából azt, ami a szájában van. Mi a pók üzenete? Ügyelj arra, mi jön ki a szádból! Pál azt írja: „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által” (Róma 10:17). Mit fogadsz be? Mit adsz ki magadból? Hitet vagy félelmet? Reményt vagy csüggedést? Örömet vagy szomorúságot? Igazságot vagy tévedést? Szeretetet vagy keserűséget? A Biblia azt mondja: „Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi” (Példabeszédek 18:21). Figyelj meg két dolgot a Szentírásban: 1) Ez élet-halál kérdés. 2) Szavaid olyanok, mint a magok; mindig meglesz a gyümölcsük. Nem lehet az, hogy a legjobbat hiszed Istenről, de aztán úgy jársz-kelsz, hogy a legrosszabbat várod és juttatod kifejezésre. Ha az, amit mondasz, következetesen ellentmond annak, amit Isten Igéje mond, akkor saját magad alatt vágod a fát. A kimondott szavaknak erejük van, és következményekkel járnak. Kezdd hát el korrigálni magad! Ahelyett, hogy azt mondanád: „Nem tudok megváltozni” vagy: „Sosem jutok ki ebből a káoszból”, kezdd el azt mondani, amit Isten Igéje mond! Tedd azt, amit Jézus tett a pusztában: nyisd ki a szád, és jelentsd ki: „Meg van írva”. Jézus olyan jól ismerte a Szentírást, hogy azt tudta mondani a Sátánnak: „Meg van írva, hogy nem kell meghajolnom előtted. Meg van írva, hogy nem kell hozzád fordulnom a szükségeim betöltéséért.” És mi volt az eredmény? „Elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki” (Máté 4:11). Ha támadás alatt vagy, nyisd ki a szád, mondd ki Isten Igéjét, és a menny seregei segítségedre jönnek!




Megtanulhatjuk a póktól, hogy: a) nem a méreted határozza meg a lehetőségeidet, hanem a szellemed. b) Nem számít, hogy honnan indulsz, a király palotájába juthatsz. Mi a pók üzenete? Amíg csak élsz, gyümölcsözz! Lehet, hogy nem tudsz annyit felmutatni, mint más, de tovább kell csinálnod. Lehet, hogy nem tudsz annyit felmutatni, mint régebben, de azért csak csináld tovább! Jézus azt tanította, hogy néhányan harmincannyit teremnek, mások hatvanannyit, és vannak, akik százannyit (ld. Máté 13:8). Nem tudjuk mindannyian ugyanazt a szintet hozni, de valamilyen szinten mindannyiunknak gyümölcsöt kell teremnünk! Ne félemlítsen meg az, hogy a másik ember százszoros termést hozott, te pedig csak hatvanszorost. Csak azért kell számot adnod, amit neked ad Isten!

A Biblia azt mondja: „Öreg korban is sarjat hajtanak” (Zsoltárok 92:15). Vigyázz, a nyugdíjaskor veszélyes lehet az egészségedre! Tartsd éberen az elméd, életben az álmaidat, és mozgásban a testedet! Lehet, hogy idős vagy és gyenge, és már nem annyira fürge, de kell, hogy minden reggel lásd értelmét felkelni az ágyból, különben nem telik bele sok idő, és nem leszel képes rá. Kelj fel, és öltözz fel akkor is, ha nem mész sehová! Ha nem tudsz repülni, szállj be az autóba! Ha nem tudsz autóba ülni, akkor fuss! Ha nem tudsz futni, akkor sétálj! Ha nem tudsz sétálni, akkor állj fel! Ha ágyhoz vagy kötve, akkor ülj fel! Ha nem tudsz felülni, akkor mozgasd a lábujjaidat, de mindenképpen hozd tudomására az ördögnek, hogy még mindig játékban vagy. Isten kegyelme által hozz termést!





Te milyen látást kaptál?

„Mikor nincs mennyei látás, a nép elvadul.” (Példabeszédek 29:18 Károli)

Amikor bajok támadnak, a látásunk gyakran az, hogy elsőször is jól csapjunk oda az asztalra. Ez azért van, mert az életet nem olyannak látjuk, amilyen az valójában, hanem olyannak, amilyenek mi vagyunk. A Biblia azt mondja: „Mikor nincs mennyei látás, a nép elvadul” [zabolátlanul és irányíthatatlanul él]. Amikor Isten látást ad az életedre nézve, akkor elkezdesz úgy nézni a dolgokra, ahogy Ő látja azokat. Mózes „látta” az Ígéret Földjét, amikor körülötte mindenki csak sivatagot látott, fel akarták adni, és vissza akartak menni Egyiptomba (ld. Zsidók 11:27). Mózes megértette, hogy el fog jutni oda Isten menetrendje szerint, Isten terve szerint, lépésről lépésre haladva. Sokszor nyomasztónak tűnnek a feladatok, ha csak a méretüket nézed. De ha kis lépésekre bontod őket, és elképzeled, ahogy megteszed az első lépést, el fogsz csodálkozni az előrehaladásodon. Képes vagy egy napig csinálni valamit, amire nem köteleznéd el magad egy egész hónapra – kérdezz csak meg akárkit, aki valamilyen függőségben élt! Egy keresztyén vezető mondta: „A látás, éppúgy, mint a bátorság és a fegyelem, olyan jellemvonás, amit bárki kifejleszthet magában, ha hajlandó keményen dolgozni, és mindennapjai részévé tenni.” A költő így fogalmazott: „Két ember nézett ki a börtön rácsain át, az egyik sarat látott, a másik csillagokat”. Te mit „látsz” a jövődben? Azt hiszed, hogy Isten csak úgy az öledbe pottyantja a sikert? Nem, neked kell táplálnod a látásodat hit által, és lendületet adni neki kemény munkával! Az az ige, amely így szól: „Bennünk pedig Krisztus értelme van” (1Korinthus 2:16), azt sugallja, hogy Isten átáramoltatja rajtunk gondolatait. Ez ám a haszon! Jézus azt mondta tanítványának: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!” (Lukács 5:4); és mivel Isten gyermeke vagy, a földi világ korlátai nem határozzák meg az ellátmányodat! Tehát, mi a látásod?
komment
süti beállítások módosítása