Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

A lelki érettség önmagában sohasem egy végső állapot-Hogyan tanulmányozd a Bibliát? Egyszerre csak egy szóra figyelj!-Isten a megtéréssel szolgálatra is hív

2018. október 06. 10:25 - Andre Lowoa

A lelki érettség önmagában sohasem egy végső állapot


„A ti hozzáállásotoknak is olyannak kellene lennie, mint az enyém, mert én, a Messiás, nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak; és az életemet válságként adjam sokakért.” (Máté 20:28 TLB fordítás)

Nekünk szolgálnunk kell Istent, hiszen Jézus félreérthetetlenül fogalmazott: „A ti hozzáállásotoknak is olyannak kellene lennie, mint az enyém, mert én, a Messiás nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak; és az életemet válságként adjam sokakért.” (Máté 20:28 TLB fordítás).

A keresztyének számára a szolgálat nem valami olyasmi, amit a határidőnaplóban készenlétben lehet tartani, hogy ha esetleg jut rá idő, akkor megvalósítható. Ez a keresztyéni élet lényege. Jézus azért jött, hogy „szolgáljon” és „adjon” – és ennek a két szónak meg kell határoznia a te földi életedet is.

Jézus azt tanította, hogy a lelki érettség önmagában sohasem egy végső állapot. Az érettség a szolgálathoz szükséges! Azért növekszünk hitben, hogy utána adni tudjunk. Nem elég csak folyamatosan tanulni és tanulni. Az alapján kell cselekednünk, amit tudunk, és azt kell gyakorolnunk, amiről valljuk, hogy hisszük. Ha csak "behatás" van és nincs "kihatás" akkor az depresszióhoz vezethet. Szolgálat nélküli tanulás lelki stagnálást eredményez.

A régi hasonlat a Galileai-tóról és a Holt-tengerről még mindig igaz. A Galileai-tó telve van élettel, mert a belé áramló vizet továbbadja. Ezzel szemben a Holt-tengerben nincs semmi élet, mivel semmit nem enged tovább magából, így csak pang a víz benne.

Sok hívő számára az utolsó dolog, amire szüksége van, az az, hogy egy újabb bibliaórára menjen. Már most is sokkal többet tudnak, mint amennyit abból átültetnek a gyakorlatba. Amire szükségük van, az a szolgálatban szerzett tapasztalat, amivel a lelki izmaikat tudják edzeni.

A szolgálat éppen ellentétes a természetes hajlamainkkal. Legtöbbször sokkal inkább arra várunk, hogy nekünk szolgáljanak, mint hogy mi szolgáljunk. Azt mondjuk, hogy „egy olyan gyülekezetet keresek, amelyik megfelel az elvárásaimnak és áldássá lesz számomra”, nem pedig azt, hogy „egy olyan helyet keresek, ahol szolgálhatok és áldássá válhatok”. Azt várjuk, hogy minket szolgáljanak, nem pedig fordítva.

Ahogyan azonban egyre érettebbé válunk Krisztusban, az életünk középpontjába egyre inkább annak kellene kerülnie, hogy szolgáló életünk legyen. Jézus érett követői nem kérdezgetik már, hogy „ki fogja teljesíteni az elvárásaimat?”, és azt kezdik inkább kérdezni, hogy „kinek a szükségeit tudom én kielégíteni?”

 Beszéljetek róla:

  • Mit tanított neked Isten mostanában? Hogyan valósítottad meg ezeket a szolgálatokon keresztül?
  • Mit gondolsz, neked a gyülekezetedben inkább az fontosabb, hogy téged szolgáljanak, vagy hogy te szolgálhass? Miért?
  • A szolgálat miért emeli ki a hívőket a világban?





Hogyan tanulmányozd a Bibliát? Egyszerre csak egy szóra figyelj!

 „Hagyjátok, hogy a Krisztusról szóló üzenet annak gazdagságában betöltse az életeteket.” (Kolossébeliekhez írt levél 3:16) 

A Biblia helyes tanulmányozásához nincsen szükséged drága eszközökre. Nincs szükséged Biblia-magyarázatokra vagy Biblia-tanulmányozó számítógépes alkalmazásokra. Tulajdonképpen, ha egyedül maradnál egy sivatagban a Bibliáddal, akkor is egyszerűen alkalmazhatnád azt a módszert, amelyről ma fogok beszélni.

Isten azt mondja, hogy ha az ő szaván gondolkozunk, sikeresek leszünk. Íme egy módszer, amelyet használhatsz, hogy úgy elmélkedj Isten Igéjén, ahogy az Istennek tetszik.

A „kimondásos” módszer nagyon jó, amikor szeretnénk az Igéből minden nekünk szánt értékes cseppet megszerezni.

Válassz ki egy igeverset, és azt újra és újra olvasd el. Minden alkalommal, amikor elolvasod, egy másik szót hangsúlyozz ki. Ez a legegyszerűbb módja a Biblia értelmezésének. Akkor is csinálhatod, ha életedben először nyitsz ki Bibliát. Egyszerű, de bámulatosan erőteljes. Minden szónál eltérő megvilágításba kerül az üzenet.

Vegyük a mai igeversnek az első részét: „Hagyjátok, hogy a Krisztusról szóló üzenet annak gazdagságában betöltse az életeteket.” (NLT)

Amikor először olvasod, helyezd a hangsúlyt a „hagyjátok” szóra. Mit jelent hagyni valamit? Azt, hogy te "nyitod ki az ajtót", neked kell döntened arról, hogy az Úr szava átjárhat-e.

Utána a „Krisztusról” szóra helyezd a hangsúlyt. Nem azzal töltöd meg az életed, amit egy filozófus, egy guru, vagy egy talk show műsorvezetője mond,  hanem Krisztussal. Talán nem is akarod, hogy a világ szava töltsön fel, de ha a Biblia olvasása helyett a tévénézést választod, akkor pont ezt teszed.

Ezután az „üzenet” szóra fókuszálj. Azt sugallja, hogy Isten szavát kell az elmédbe vésned.

Utána figyelj a következő szóra: „gazdagság”. A gazdagság jelenti a burjánzást,  a túláradást, a bőséget. Isten nem azt akarja, hogy az Ő Igéje egy szegényes pótlék legyen  a számodra. Ő azt akarja, hogy csodákat és szépséget hozzon az életedbe.

A következő szó a „betöltse”. Ne csak sietve fusd át Isten Igéjét, hogy minél előbb a napi teendőidre tudj figyelni. Hagyd, hogy betöltsön és éljen benned az Ige.

Végül helyezzük olvasáskor a hangsúlyt az utolsó szóra: „életeteket”. A Biblia nem csak a pásztorodnak vagy a tanárodnak vagy a hitoktatódnak szól.  A Biblia Isten hozzád intézett szava! Minden egyes hívőhöz személyesen szól.

Látod, milyen sok értékes üzenetet találtunk ebben az igeversben most, amikor azt szóról szóra tanulmányoztuk? Nem kellett hozzá se teológiai szeminárium, se könyvtár, se egyéb eszköz. Te magad is meg tudod csinálni!

Beszéljetek róla!

  • Hogyan tudsz elmélkedni és gondolkozni Isten szaván egy-egy napon?
  • Az életed tükrözi Isten Igéjének és kegyelmének gazdagságát? Hogyan tehetnéd mások által is láthatóvá azt a változást, amelyet a Biblia hoz az életedben?
  • Gyakorold a „kimondásos” módszert legközelebb, amikor időt töltesz Istennel. Milyen változást veszel észre?





Isten a megtéréssel szolgálatra is hív

 

„…másé vagytok: azé, aki feltámadt a halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjünk (szolgáljunk)* Istennek.” (Róm 7:4)



Amikor Isten üdvösségre hív minket, akkor szolgálni is szólít. A két elhívás ugyanaz. Függetlenül hivatásunktól vagy karrierünktől, Isten teljes idejű keresztény szolgálatra hívott el bennünket. A „nem szolgáló keresztény” kifejezés teljesen ellentmondásos.

A Biblia így tanít: „Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint…” (2 Tim 1:9)

Péter kiegészíti: „Ti azonban választottak (vagytok)* …, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki … elhívott titeket.” (1 Pét 2:9)

Isten szolgálatra hívott el bennünket. Fiatalon azt gondolhattuk, hogy Isten igazi szolgálói csak lelki pásztorok, misszionáriusok, apácák vagy más teljes idejű gyülekezeti dolgozók lehetnek. A Biblia azonban azt mondja, hogy Isten mindenkit elhívott a szolgálatra. ( Ef 4:4-14; lásd még: Róm 1:6-7; 8:28-30, 1 Kor 1:2,9,26; 7:17; Fil 3:14; 1 Pét 2:9; 2 Pét 1:3)

Isten elhívását töltjük be minden alkalommal, ha használjuk a Tőle kapott adottságainkat. Ezt mondja az Írás: „…másé vagytok: azé, aki feltámadt a halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjünk (szolgáljunk)* Istennek.” (Róm 7:4)

Az időnk mekkora részében szolgálunk Istennek? Kína egyes gyülekezeteiben így köszöntik az új hívőket: „Jézusnak mostantól újabb szeme van látni, új füle hallani, új keze segíteni, és új szíve szeretni másokat.”

* A zárójeles kifejezések a fordító kiegészítései.
A Biblia fordítások a Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája alapján.





komment
süti beállítások módosítása