Elégedettség...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy ne vesselek meg, ha valamiben hiányt kell elszenvednem, s add hogy jólét kísértései közepette mindig meg tudjak állni, s kevéllyé soha ne váljon a szívem! Ámen
Mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.
Fil 4,11b-13
Az elégedetlenségek korát éljük - nem alaptalanul... a visszafejlődés sosem felemelő érzés! Társadalmi igazságtalanságok sajnos mindig is voltak, tragédiák mindig is történtek - csak most mindenről tudunk. A média egyre kevésbé tudja "kozmetikázni" a híreket, s a (világ)politikát csinálók hatalmi arroganciája így napról-napra kiszámíthatatlanabb. Régen ugyanis a kormányok csinálták a híreket, manapság a felgyorsult élet... Háborús övezetekben az utcákon emberek százai, ezrei halnak szabadságukért, ugyanakkor a jóléti világ túltáplált fogyasztói kényelmes foteleikben elterpeszkedve a média-bohóc celebek aktuális "baromságaival" vannak elfoglalva... Szép új világ!
Elégedetnek lenni akkor, amikor értékét veszítette a távlatos gondolkodás, igen nehéz. A mának-élés beszűkültségében élve, a pillanat mámorában, egyszerűen nincs helye a JóIstennek, s fölöslegesnek tűnnek az ilyen szavak: kitartás, hűség. Az érték előállásához ugyanis idő szükséges; idő kell az építéshez, a szépítéshez, idő kell a növekedéshez, a gyarapodáshoz; de ha céltalan az ember, akkor csírájában elhal a jóra való törekvés is, s mindent megfojt a kiábrándultság sehová nem vezető sóhajos kérdése: "Minek?"
Saul-Pál saját (meg)elégedettségéről szól. Ő gazdag családba születvén megtapasztal(hat)ta a jólétet, s a vállalt célért békességben elhordozta a szűkölködést is. Azoknak a szűkölködőknek azonban, akiknek soha nem jutott ki a méltóságteljes életből, bizony hiába is mesélnénk a megelégedettség nyugalmáról, a szűkölködőt ugyanis meggyőzni a bőség hiábavalóságáról, eleve kudarcra ítélt vállalkozás...
S mégis... vannak még csodák! Lehet hiánnyal élve is megelégedettségben élni, s fogyatékkal is lehet teljességre jutni... Ez az evangélium, Istennél ugyanis minden lehetséges! Isten kegyelmét azonban nem lehet olyan egyszerűséggel használni, mint az asztalon lévő sót vagy paprikát. Az Élet urai nem mi vagyunk, hanem az Isten! Ha Ő kegyelmez, akkor kegyelmez, ha irgalmaz, akkor irgalmaz... Mindazonáltal Isten nagyon sok mindent elvár tőlünk, teremtményeitől, olyan dolgokat, ami egyedül rajtunk múlik: pl. azt, hogy az Ő Szeretetének tüzéhez közelebb menjünk, s ha ezt tesszük, akkor nemcsak mi magunk melegedhetünk Őnála, de közelebb kerülünk felebarátunkhoz is...
Gondviselésért.
A mai nap imádsága:
Uram! Te látod életemet, Te tartod kezedben azt. Kegyelmeddel támogass ezután is, hogy békességem legyen önmagammal! Ámen
Visszaemlékezem a régi napokra, végiggondolom minden tettedet,
elmélkedem kezed alkotásain.
Zsolt 143,5
Csak visszapillantó tükörbe nézve nem lehet autót vezetni, de ha soha nem nézünk bele - akkor sem. Jézus Urunk sem a visszatekintőket kárhoztatja, hanem azokat, akik eközben is kezüket az eke szarvára helyezik... A múltba tekintés nem más, mint az Isten életünk történéseiben hagyott ujjlenyomatának bölcs meglátása. Sokat okulhat belőle az ember.
Nem kevesen vannak, akik nem mernek emlékezni, s a pillanat élvezetébe menekülnek. Az ő múltjuk szinte csak arról szól, hogy az "itt és most szépségét" mindig elmulasztották... mert csak kapni akartak, de őszintén adni soha. A múlt pedig akkor és ott kísért, amikor nem is gondoljuk. Rettenetes erejét éppen az adja, hogy megváltoztathatatlan. A bűnök, bűnök maradnak. A megcselekedett rosszat, az elmulasztott jót nem lehet utólag, az idő megszépítő távlatából "átminősíteni." Megpróbálhatjuk jóvátenni vétkeinket, de van amikor már ez sem lehetséges... az édesanyának el nem mondott köszönetet, a házastársnak el nem suttogott szerető kedves szavakat semmilyen virágcsokor nem pótolja a síron. Hasztalan próbálkozás ez is a múlt átírására. Pedig hány és hány rendszeres temetőjáró özvegy csinosítgatja férje, felesége sírját... jóllehet mindenki tudta a faluban, milyen rosszul éltek a sok veszekedés miatt...
A régi napok, melyek kedvesek voltak nekünk is - s talán az ÚR előtt is azok voltak -, az emlékezés fonalán színes gyöngysorrá állnak össze. Ez az, ami a közösen töltött éveinket ékesíti, s bárki, aki meglátja, az áldás titokzatos szavát ízlelgeti benne.
elmélkedem kezed alkotásain.
Zsolt 143,5
Csak visszapillantó tükörbe nézve nem lehet autót vezetni, de ha soha nem nézünk bele - akkor sem. Jézus Urunk sem a visszatekintőket kárhoztatja, hanem azokat, akik eközben is kezüket az eke szarvára helyezik... A múltba tekintés nem más, mint az Isten életünk történéseiben hagyott ujjlenyomatának bölcs meglátása. Sokat okulhat belőle az ember.
Nem kevesen vannak, akik nem mernek emlékezni, s a pillanat élvezetébe menekülnek. Az ő múltjuk szinte csak arról szól, hogy az "itt és most szépségét" mindig elmulasztották... mert csak kapni akartak, de őszintén adni soha. A múlt pedig akkor és ott kísért, amikor nem is gondoljuk. Rettenetes erejét éppen az adja, hogy megváltoztathatatlan. A bűnök, bűnök maradnak. A megcselekedett rosszat, az elmulasztott jót nem lehet utólag, az idő megszépítő távlatából "átminősíteni." Megpróbálhatjuk jóvátenni vétkeinket, de van amikor már ez sem lehetséges... az édesanyának el nem mondott köszönetet, a házastársnak el nem suttogott szerető kedves szavakat semmilyen virágcsokor nem pótolja a síron. Hasztalan próbálkozás ez is a múlt átírására. Pedig hány és hány rendszeres temetőjáró özvegy csinosítgatja férje, felesége sírját... jóllehet mindenki tudta a faluban, milyen rosszul éltek a sok veszekedés miatt...
A régi napok, melyek kedvesek voltak nekünk is - s talán az ÚR előtt is azok voltak -, az emlékezés fonalán színes gyöngysorrá állnak össze. Ez az, ami a közösen töltött éveinket ékesíti, s bárki, aki meglátja, az áldás titokzatos szavát ízlelgeti benne.
Halál...
A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Kérlek engedd felismernem teremtő akaratodat a világban, hogy helyesen éljek, önmagam örömére és békésségére, s mások hasznára! Ámen
"Mondd meg nekünk: mikor lesz lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének?" Jézus így válaszolt nekik: "Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket!"
Mt 24,3b-4
Világvége. Különös csengésű szó. Jelentéstartalma hordozza magában az apokaliptika, az igazság eljövetelének beteljesülését, de magában rejt minden kérdést is, amire a választ csakis a végső vég adhatja meg. A huszadik század második felében, amikor a világégések után tabuvá vált a halál és a szenvedés, s visszasszorították azt a kórház falai közé, újra előkerült a tanatológia (haláltan, halálról szóló beszéd). Elisabeth Kübler Ross, aki a halálra készülődőket kísérte el, nagysikerű könyvet adott ki, de ki ne ismerné Raymond Moody: Élet a halál után c. bestsellerét, mely a klinikai halálból visszatértek élményeiről számol be. Manapság pedig pszichoterapikus eszközzé vált a halállal való űtköztetés. Érdekes módon a halál lehetőség szerinti legmélyebb átgondolása, érzelmi átélése új értékrendet teremt. Súlyos balesetből vagy betegségből felépülve, újra az egészségesek mindennapjait élve, legtöbb embernek megváltozik az életlátása, felfogása. A szó szoros érrtelemben új életet kezd el élni. (Persze akadnak olyanok is bőven, akik egy-egy ilyen extra, felülről jövő figyelmeztetésből sem vonnak le semmilyen tanulságot.) Egy bizonyos: A világnak valamikor vége lesz, hiszen a dolgoknak van eleje, közepe és vége. De hogy ez mikor történik meg, ezt senki nem tudja. A Mester azt mondta a tanítványoknak: "Ezt egyedül az Atya tudja."Amivel azonban minden embernek számolnia kell, hogy számára néhány évtizedes földi barangolás, bóklászás után bizonnyal elkövetkezik a vég.
Jézus a világvége-problematikával kapcsolatban az első, amit megjegyez: "Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket!" Azaz szépeket mondjon az általa vélt valóságról, melynek azonban a tényleges valósághoz semmi köze. Megvizsgálni a világot, felfedezni benne az Isten által belérakott kódokat az emberlét egyik legnagyobb ajándéka. Legyen az az atomok parány világának tökéletessége vagy az univerzum lélegzetelállító, felfoghatatlannak tűnő nagysága, mind ugyanarról tesz bizonyságot: Isten hatalmáról. Ő az, Akitől jön az élet, s benne a mi életünk is, s Ő az, Akihez visszatérünk. Ember-létünk szabadságának madara néhány évtizedes időkalitkájába van zárva, nagy távlatokat berepülni tehát senki sem tud, legfeljebb gondolatban.
Aki nem tud különbséget tenni ideológia és valóság között, az nemcsak az evilági lehetőségeit látja tévesen, de a világvégével kapcsolatban is hamis következtetésekre jut. Elhiszi például, hogy jutalom, s büntetés csak odaát létezik, jóllehet a Mester maga mondja, hogy a gonoszok és jók már itt a földön megkapják jutalmukat. De nem láthatókban, hanem lélekben. Kívülről ugyanis azt látjuk, hogy sokszor igazságtalanul szenved a jó, s a gonosz pedig büntetés nélkül élvezi jólétét. Isten azonban - Aki Lélek - a lélek világban "jutalmaz": adja a békesség örömét vagy a belső nyugtalanság lelkiismeretfurdalásos kínját... "Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket!!" Az Isten Isten volt, s az is marad mindörökké...
"Mondd meg nekünk: mikor lesz lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének?" Jézus így válaszolt nekik: "Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket!"
Mt 24,3b-4
Világvége. Különös csengésű szó. Jelentéstartalma hordozza magában az apokaliptika, az igazság eljövetelének beteljesülését, de magában rejt minden kérdést is, amire a választ csakis a végső vég adhatja meg. A huszadik század második felében, amikor a világégések után tabuvá vált a halál és a szenvedés, s visszasszorították azt a kórház falai közé, újra előkerült a tanatológia (haláltan, halálról szóló beszéd). Elisabeth Kübler Ross, aki a halálra készülődőket kísérte el, nagysikerű könyvet adott ki, de ki ne ismerné Raymond Moody: Élet a halál után c. bestsellerét, mely a klinikai halálból visszatértek élményeiről számol be. Manapság pedig pszichoterapikus eszközzé vált a halállal való űtköztetés. Érdekes módon a halál lehetőség szerinti legmélyebb átgondolása, érzelmi átélése új értékrendet teremt. Súlyos balesetből vagy betegségből felépülve, újra az egészségesek mindennapjait élve, legtöbb embernek megváltozik az életlátása, felfogása. A szó szoros érrtelemben új életet kezd el élni. (Persze akadnak olyanok is bőven, akik egy-egy ilyen extra, felülről jövő figyelmeztetésből sem vonnak le semmilyen tanulságot.) Egy bizonyos: A világnak valamikor vége lesz, hiszen a dolgoknak van eleje, közepe és vége. De hogy ez mikor történik meg, ezt senki nem tudja. A Mester azt mondta a tanítványoknak: "Ezt egyedül az Atya tudja."Amivel azonban minden embernek számolnia kell, hogy számára néhány évtizedes földi barangolás, bóklászás után bizonnyal elkövetkezik a vég.
Jézus a világvége-problematikával kapcsolatban az első, amit megjegyez: "Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket!" Azaz szépeket mondjon az általa vélt valóságról, melynek azonban a tényleges valósághoz semmi köze. Megvizsgálni a világot, felfedezni benne az Isten által belérakott kódokat az emberlét egyik legnagyobb ajándéka. Legyen az az atomok parány világának tökéletessége vagy az univerzum lélegzetelállító, felfoghatatlannak tűnő nagysága, mind ugyanarról tesz bizonyságot: Isten hatalmáról. Ő az, Akitől jön az élet, s benne a mi életünk is, s Ő az, Akihez visszatérünk. Ember-létünk szabadságának madara néhány évtizedes időkalitkájába van zárva, nagy távlatokat berepülni tehát senki sem tud, legfeljebb gondolatban.
Aki nem tud különbséget tenni ideológia és valóság között, az nemcsak az evilági lehetőségeit látja tévesen, de a világvégével kapcsolatban is hamis következtetésekre jut. Elhiszi például, hogy jutalom, s büntetés csak odaát létezik, jóllehet a Mester maga mondja, hogy a gonoszok és jók már itt a földön megkapják jutalmukat. De nem láthatókban, hanem lélekben. Kívülről ugyanis azt látjuk, hogy sokszor igazságtalanul szenved a jó, s a gonosz pedig büntetés nélkül élvezi jólétét. Isten azonban - Aki Lélek - a lélek világban "jutalmaz": adja a békesség örömét vagy a belső nyugtalanság lelkiismeretfurdalásos kínját... "Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket!!" Az Isten Isten volt, s az is marad mindörökké...
Hiányaink...
A mai nap imádsága:
URam! Amikor megtörik a lendületem, akkor is tudom, hogy ennek oka a Te hiányod... Adj nekem értelmes, bölcs szívet, hogy mindig visszataláljak Hozzád, amikor elhajoltam Tőled! Ámen
URam, légy kegyelmes hozzám! Gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened!
Zsolt 41,5
Betegen mindenki csak önmaga árnyéka csupán... De ki a beteg? Aki nem egészséges? Mi az egészség? Az egészség nem csak arról szól, hogy éppen nem vagyunk betegek... A betegség fogalmi meghatározásától is függ, mit jelent betegnek lenni. Egyik Németországban végzett felmérés szerint az ottani társadalom alig 15%-a egészséges! Szív-, és érrendszeri betegségek, elhízás, s egyre inkább "feltörekvőben" a lelki instabilitás következtében előálló kórképek. Az ún. pszichoszomatikus betegségek lassan átveszik a vezetést a klasszikus betegségek (daganatos) előtt. Nem csoda tehát, ha a társadalom túlnyomó része nem boldog, hiszen a maradék 85%-nak naponta meg kell küzdenie valamilyen személyes testi-lelki bajával!
De mi tesz beteggé? A környezeti tényezők rendkívül fontosak, de egyrészt azokon elég sokszor képesek vagyunk változtatni (ha akarunk!), másrészt a külvilágra adott reakcióink belső világunk egyensúlyától is függ. Azok, akik milliók sorsáról döntenek, akiknek hatalmuk van arra, hogy legyen mindenkinek munkája vagy éppen ne legyen - megvalósítandó projektje bőven van az emberiségnek -, nagyon is jól tudják, mi teszi beteggé az egészséges embert: a félelem! Az emberek félelmeik részbeni leküzdése miatt cigarettáznak, isznak alkoholt, drogoznak, vagy éppen eszik túl magukat... Ha nem kiszámítható még a közeljövő sem, ha nincs értelme a takarékoskodásnak, mert a félretett megtakarítások csak veszítenek értékükből, ha az elért eredmények feletti örömöt rögtön megfelezi az elvesztésének a reális kockázata, akkor nem csoda, hogy könnyen kibillenünk az élet többé-kevésbé "normális" kerékvágásából.
A zsoltáros gyaníthatóan még nem is sejthette, mi fán is terem az a pszichoszomatika, de azt nagyon is jól érezte, hogy életminőségét alapvetően meghatározza Teremtőjéhez való viszonya! Aki távol(abbra) van Teremtőjétől, mert vétkei, mulasztásai elhajlították Tőle, az fogékonyabb/esendőbb a betegségre, hiszen élete nem EGÉSZ. Az ember ugyanis teljességre teremtett lény, de teljességét csak Istenben találhatja meg, mert egyedül dinamikus Isten-tudatában kaphat csak választ létének leglényegét érintő kérdéseire! "Honnan jöttem ebbe a világba, hová megyek ki belőle, s miért éppen az a sorsom, ami?" - olyan kérdések ezek, melyek egy életen át kíváncsiságban tartanak minket.
Meggyógyulni azt jelenti: visszatalálni az EGÉSZBE. Ebben éppen az a csodálatos, hogy korlátozottságunkban is birtokolhatjuk az EGÉSZET, megfogyatkozott egészségben is mienk lehet a teljesség öröme. Visszatalálni Őhozzá akkor tudunk, ha készek vagyunk beismerni: mindenben Isten az ÚR...
URam, légy kegyelmes hozzám! Gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened!
Zsolt 41,5
Betegen mindenki csak önmaga árnyéka csupán... De ki a beteg? Aki nem egészséges? Mi az egészség? Az egészség nem csak arról szól, hogy éppen nem vagyunk betegek... A betegség fogalmi meghatározásától is függ, mit jelent betegnek lenni. Egyik Németországban végzett felmérés szerint az ottani társadalom alig 15%-a egészséges! Szív-, és érrendszeri betegségek, elhízás, s egyre inkább "feltörekvőben" a lelki instabilitás következtében előálló kórképek. Az ún. pszichoszomatikus betegségek lassan átveszik a vezetést a klasszikus betegségek (daganatos) előtt. Nem csoda tehát, ha a társadalom túlnyomó része nem boldog, hiszen a maradék 85%-nak naponta meg kell küzdenie valamilyen személyes testi-lelki bajával!
De mi tesz beteggé? A környezeti tényezők rendkívül fontosak, de egyrészt azokon elég sokszor képesek vagyunk változtatni (ha akarunk!), másrészt a külvilágra adott reakcióink belső világunk egyensúlyától is függ. Azok, akik milliók sorsáról döntenek, akiknek hatalmuk van arra, hogy legyen mindenkinek munkája vagy éppen ne legyen - megvalósítandó projektje bőven van az emberiségnek -, nagyon is jól tudják, mi teszi beteggé az egészséges embert: a félelem! Az emberek félelmeik részbeni leküzdése miatt cigarettáznak, isznak alkoholt, drogoznak, vagy éppen eszik túl magukat... Ha nem kiszámítható még a közeljövő sem, ha nincs értelme a takarékoskodásnak, mert a félretett megtakarítások csak veszítenek értékükből, ha az elért eredmények feletti örömöt rögtön megfelezi az elvesztésének a reális kockázata, akkor nem csoda, hogy könnyen kibillenünk az élet többé-kevésbé "normális" kerékvágásából.
A zsoltáros gyaníthatóan még nem is sejthette, mi fán is terem az a pszichoszomatika, de azt nagyon is jól érezte, hogy életminőségét alapvetően meghatározza Teremtőjéhez való viszonya! Aki távol(abbra) van Teremtőjétől, mert vétkei, mulasztásai elhajlították Tőle, az fogékonyabb/esendőbb a betegségre, hiszen élete nem EGÉSZ. Az ember ugyanis teljességre teremtett lény, de teljességét csak Istenben találhatja meg, mert egyedül dinamikus Isten-tudatában kaphat csak választ létének leglényegét érintő kérdéseire! "Honnan jöttem ebbe a világba, hová megyek ki belőle, s miért éppen az a sorsom, ami?" - olyan kérdések ezek, melyek egy életen át kíváncsiságban tartanak minket.
Meggyógyulni azt jelenti: visszatalálni az EGÉSZBE. Ebben éppen az a csodálatos, hogy korlátozottságunkban is birtokolhatjuk az EGÉSZET, megfogyatkozott egészségben is mienk lehet a teljesség öröme. Visszatalálni Őhozzá akkor tudunk, ha készek vagyunk beismerni: mindenben Isten az ÚR...
Jóság...
A mai nap imádsága:
Uram! Küzdök a bennem, s a világban lévő rosszal. Küzdelmemben segíts, erőt és kitartást Te adj, hogy megdicsőüljön a Te Neved, s békességet nyerjen a lelkem! Ámen.
Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei. Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy kitűnjék cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat."
Jn 3,20-21
Jó és rossz - életünk útjelzői. Fontos történések, melyekkel egy hosszabb-rövidebb szakasza zárult le életünknek. Elválunk tárgyaktól, szokásoktól, emberektől, mert úgy érezzük, hogy már nem emelnek vagy talán nem is emeltek/segítettek csak egyszerűen kísérőink voltak, "ránk tapadtak". A belső és külső átrendeződés eseményekben jól megfogható, emlékelhető különleges metamorfózisa ez lelkünknek. Utólag látjuk meg aztán: a jóban is volt rossz, s a rosszban is volt valamilyen tanulság. De nemcsak visszafelé, előre is tekintünk ilyenkor, s reméljük, bölcsebben éljük a holnapot a tegnapnál.
Mindenki szereti az igazságot - mármint a maga igazságát! Sokszor csak utólag, az összefüggések nagyobb távlatában világlik meg: az igazságnak hitt igazság csak vélt igazság volt... Jóllehet életünk elválaszthatatlan kísérői a jó és rossz cselekedetek, nem szabad azt gondolnunk, hogy hol egyik, hol pedig a másik ereje kell hogy érvényesüljön. Isten azért mutatta meg szeretete nagyságát, mert azt akarja, hogy a jóra törekedjünk, s a rosszat kerüljük. Hozzunk áldozatot a jóért, s igyekezzünk segíteni azokon, akik a rossz vonzásában vannak.
Fenti életprogram egyszerűsége tulajdonképpen életünk legnehezebb feladata. Ebben az emelődésben és emelésben ugyanis teljes személyiségünkkel, teljes életünkkel "benne vagyunk" - nem tudjuk mintegy kívülről menedzselni a történéseket, hogy jól alakuljanak a dolgok, hiszen a történetben mi magunk is benne vagyunk. Ezért rendkívül nehéz a segítő foglalkozásban állók élete. Ahol nincs gyárkapu, s az érkezés-indulást bélyegző automata egyértelmű visszajelző csengése, ott bizony hazakerülnek a gondok - s ha akarja az ember, ha nem - be-bevillanak a családi életbe is. Akinek szívében a Krisztus szeretete honol, az ismeri a mértéket, s ha kell nemet mond vagy idézi a Mestert: "Ennyi elég!"
Számtalan családi-, házastársi-, párkapcsolati-élet romlik meg mert a felek kényelemből, lustaságból, talán egyfajta tudatlanságból is képtelenek a határozott döntésre. Zsidó hagyomány szerint a hazatérő embert mindig két angyal kíséri: az egyik a Gonosz angyala, a másik az Istené. Az otthon ajtaján azonban hárman nem, csak ketten férnek be, egy angyal mindig kívül marad. Csakis rajtunk múlik, melyikkel lépünk be abba a közösségbe, melyet Isten nekünk készített, hogy abban elrejtettséget, szépséget, egymásra- és Istenre-találást élhessünk át napról napra...
Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei. Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy kitűnjék cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat."
Jn 3,20-21
Jó és rossz - életünk útjelzői. Fontos történések, melyekkel egy hosszabb-rövidebb szakasza zárult le életünknek. Elválunk tárgyaktól, szokásoktól, emberektől, mert úgy érezzük, hogy már nem emelnek vagy talán nem is emeltek/segítettek csak egyszerűen kísérőink voltak, "ránk tapadtak". A belső és külső átrendeződés eseményekben jól megfogható, emlékelhető különleges metamorfózisa ez lelkünknek. Utólag látjuk meg aztán: a jóban is volt rossz, s a rosszban is volt valamilyen tanulság. De nemcsak visszafelé, előre is tekintünk ilyenkor, s reméljük, bölcsebben éljük a holnapot a tegnapnál.
Mindenki szereti az igazságot - mármint a maga igazságát! Sokszor csak utólag, az összefüggések nagyobb távlatában világlik meg: az igazságnak hitt igazság csak vélt igazság volt... Jóllehet életünk elválaszthatatlan kísérői a jó és rossz cselekedetek, nem szabad azt gondolnunk, hogy hol egyik, hol pedig a másik ereje kell hogy érvényesüljön. Isten azért mutatta meg szeretete nagyságát, mert azt akarja, hogy a jóra törekedjünk, s a rosszat kerüljük. Hozzunk áldozatot a jóért, s igyekezzünk segíteni azokon, akik a rossz vonzásában vannak.
Fenti életprogram egyszerűsége tulajdonképpen életünk legnehezebb feladata. Ebben az emelődésben és emelésben ugyanis teljes személyiségünkkel, teljes életünkkel "benne vagyunk" - nem tudjuk mintegy kívülről menedzselni a történéseket, hogy jól alakuljanak a dolgok, hiszen a történetben mi magunk is benne vagyunk. Ezért rendkívül nehéz a segítő foglalkozásban állók élete. Ahol nincs gyárkapu, s az érkezés-indulást bélyegző automata egyértelmű visszajelző csengése, ott bizony hazakerülnek a gondok - s ha akarja az ember, ha nem - be-bevillanak a családi életbe is. Akinek szívében a Krisztus szeretete honol, az ismeri a mértéket, s ha kell nemet mond vagy idézi a Mestert: "Ennyi elég!"
Számtalan családi-, házastársi-, párkapcsolati-élet romlik meg mert a felek kényelemből, lustaságból, talán egyfajta tudatlanságból is képtelenek a határozott döntésre. Zsidó hagyomány szerint a hazatérő embert mindig két angyal kíséri: az egyik a Gonosz angyala, a másik az Istené. Az otthon ajtaján azonban hárman nem, csak ketten férnek be, egy angyal mindig kívül marad. Csakis rajtunk múlik, melyikkel lépünk be abba a közösségbe, melyet Isten nekünk készített, hogy abban elrejtettséget, szépséget, egymásra- és Istenre-találást élhessünk át napról napra...
Magyarázkodás...
A mai nap imádsága:
Uram! Oly sok mindent ítélek meg elengedhetetlenül fontosnak, s elfelejtem, hogy Te vagy a legfontosabb, életem, s minden Jóság forrása. Adj nekem értelmes szívet, hogy a világ színes kavalkádjában ne tévesszem el a célt, s mindig meghalljam hívó hangodat! Ámen
Ő pedig a következőképpen válaszolt: "Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg. A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van. De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente neki: Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem! A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek és kipróbálom. Kérlek, ments ki engem! Megint egy másik azt mondta: Most nősültem, azért nem mehetek.
Lk 14,16-20
"Jó kifogás, garast ér!" - mondogattuk gyerekkorunkban... s valóban, kifogásokat mindig talál az ember. Már a paradicsomban is, a bűneset után is: "Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem." -mondja Éva pedig így mentegetődzött: "A kígyó szedett rá, azért ettem." Ki az közülünk, aki legalább egyszer ne mondta volna "magyarázatképpen: "Tudod... az az igazság..."? S amit elnézünk magunknak, azt csak később, amikor bölcsülünk engedjük meg másoknál is: ha magyarázkodik felebarátunk - hát hagyjuk, ha nincs olyan nagy tétje -, mert kínos dolog beismerni a mulasztást, a vétket. Ha felebarátunk érzelmi intelligenciája ezt (észre)veszi, akkor úgyis igyekszik korrigálni hibáját, ha meg nem, akkor adódik még lehetőség, hogy szembesítsük a tényekkel...
Isten előtt is magyarázkodunk. Nagyon sokszor. Pedig fölösleges magyarázni a bizonyítványt, hogy miért nem... Miért nem tettük meg azt, amit kellett volna, miért mulasztottunk? A JóIsten tudja, s mi is tudjuk, mi mégis magyarázkodunk. Mert el akarjuk hitetni önmagunkkal is, hogy fontosabb az ökör, a föld, s a társam/a család. Isten előtt azonban egyik sem lehet "érv"! Isten nem azért hív minket, mert el akar vonni minket földtől, ökörtől, társtól, hanem azért mert az Ő közelében derül ki a valódi értéke az egzisztenciának, s a házastársnak! Őnála belátjuk, hogy mindegyik ajándék, s nem arra kaptuk, hogy tönkretegyük, hanem hogy a mi felügyeletünk alatt áldássá váljék. Ha az ember nem vigyázz a teremtettségre, akkor nem tölti be az ÚRIsten parancsát!
Leszokni a magyarázkodásról igen nehéz, mert az élet nehéz, s könnyebb magyarázkodni - lásd politikusok -, mint cselekedni. Isten azonban világosan beszél: "Nem azok mennek be Atyám országába, akik azt mondogatják 'Uram, Uram!', hanem akik cselekszik az én Mennyei Atyám akaratát!"...
Ő pedig a következőképpen válaszolt: "Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg. A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van. De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente neki: Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem! A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek és kipróbálom. Kérlek, ments ki engem! Megint egy másik azt mondta: Most nősültem, azért nem mehetek.
Lk 14,16-20
"Jó kifogás, garast ér!" - mondogattuk gyerekkorunkban... s valóban, kifogásokat mindig talál az ember. Már a paradicsomban is, a bűneset után is: "Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem." -mondja Éva pedig így mentegetődzött: "A kígyó szedett rá, azért ettem." Ki az közülünk, aki legalább egyszer ne mondta volna "magyarázatképpen: "Tudod... az az igazság..."? S amit elnézünk magunknak, azt csak később, amikor bölcsülünk engedjük meg másoknál is: ha magyarázkodik felebarátunk - hát hagyjuk, ha nincs olyan nagy tétje -, mert kínos dolog beismerni a mulasztást, a vétket. Ha felebarátunk érzelmi intelligenciája ezt (észre)veszi, akkor úgyis igyekszik korrigálni hibáját, ha meg nem, akkor adódik még lehetőség, hogy szembesítsük a tényekkel...
Isten előtt is magyarázkodunk. Nagyon sokszor. Pedig fölösleges magyarázni a bizonyítványt, hogy miért nem... Miért nem tettük meg azt, amit kellett volna, miért mulasztottunk? A JóIsten tudja, s mi is tudjuk, mi mégis magyarázkodunk. Mert el akarjuk hitetni önmagunkkal is, hogy fontosabb az ökör, a föld, s a társam/a család. Isten előtt azonban egyik sem lehet "érv"! Isten nem azért hív minket, mert el akar vonni minket földtől, ökörtől, társtól, hanem azért mert az Ő közelében derül ki a valódi értéke az egzisztenciának, s a házastársnak! Őnála belátjuk, hogy mindegyik ajándék, s nem arra kaptuk, hogy tönkretegyük, hanem hogy a mi felügyeletünk alatt áldássá váljék. Ha az ember nem vigyázz a teremtettségre, akkor nem tölti be az ÚRIsten parancsát!
Leszokni a magyarázkodásról igen nehéz, mert az élet nehéz, s könnyebb magyarázkodni - lásd politikusok -, mint cselekedni. Isten azonban világosan beszél: "Nem azok mennek be Atyám országába, akik azt mondogatják 'Uram, Uram!', hanem akik cselekszik az én Mennyei Atyám akaratát!"...
