A mai nap imádsága:
Istenem! Igéddel tarts rendet szívemben, hogy meglátásaim, értékeléseim alapján helyesen tudjak dönteni életem minden dolgában! Ámen
"Gyermekeim, őrizkedjetek a bálványoktól!"
1 Jn 5,21
A 21. század modern embere alapvetően tiltakozik mindenféle hierarchia ellen. Érdekes, akárcsak 50-60 évvel ezelőtt is, az egyszerűbb lelkű emberek körében elfogadottabb volt a "Sztálin-, vagy "Kádár-apánk" kifejezés - ez utóbbit még magam is hallottam gyermekkorom falujában -, s amikor a világtörténelem legnagyobb jelentőségű és legnegatívabb megítélésű véreskezű diktátor-vezetője Joszif Visszarionovics Sztálin 1953. március 5-én (sokak örömére) végre kilehelte lelkét (gyaníthatóan megmérgezték), halálhírére mégis igen sokan őszinte sírásban-zokogásban törtek ki - még kicsiny hazánkban is...
Voltak persze, akik már akkor is reálisan látták a helyzetet. Ilyen volt Dr. Peyer Endre badacsonyi orvos, aki "megengedett magának egy szóviccet" Sztálin halála után: "Sztálin csak tetszhalott. Mindenkinek tetszik, hogy halott." Nos ezért a szóviccéért másfél év(!) börtönt kapott...
Egy bizonyos, a józan ember sosem lelkesedett, legfeljebb tűrte az atyáskodó főnököket vagy az aktuális királyokat/királykodó politikusokat, de még Jézus - jóllehet azt mondja "Váljatok olyanná, mint e kisgyermek különben nem öröklitek az Isten országát!" - sem szólítja övéit "gyermekeimnek", hanem azt mondja "Ti a barátaim vagytok." Így aztán joggal megkérdőjelezhetjük az "atya"-megszólítás helyénvalóságát, sőt biblikusságát az egyházi személyek esetében - így a harmadik évezred elején különösen is. (De azért ne vitassuk el János apostoltól a jószándékát, hogy a "szeretett tanítvány" szeretetből használja ezt megszólítást.)
Ennél azonban fontosabb igénkben maga a "bálvány-probléma"... Ez az archaikus csengésű fogalom keveset jelent manapság, pedig van tökéletes megfelelője: az idol. Hipp-hopp-idolok/ideálok, korunk jellemző másodperc-emberkéi, akik többnyire botrányaikkal és extravaganciájukkal, s csak igen ritka esetben személyes kvalitásukkal tűnnek ki, erősen meghatározzák, főleg a fiataljaink életérzését, s ezzel együtt világlátását is. De mit is jelent a bálvány, a bálványozás? Már a kora-középkori katolicizmus is előszeretettel használta a bálványimádás szakfogalmát a más rítust használó vallásos emberekre, pedig elsősorban nem erről szól a bálványozás...
A bálványozás nagyon egyszerűen nem jelent mást, mint azt, hogy a hamisról azt állítjuk, hogy értékes, s az emberit istenítjük... ezzel nemcsak viszonylagossá tesszük azt, ami értékes, de hosszútávon romboljuk is azt, ami egyébként védelmet, s megmaradást garantál. A krisztusi ember mielőtt értékel, mérlegel. Nem haszonelvűen, hanem az isteni szeretet igazságának komolyan vétele által. Így tudja gyakorolni hitét helyesen(!), nap mint nap, felebarátja javára, s önmaga épülésére...
A mai nap imádsága:
Uram! Sokszor kételkedem Uram... Olyan dolgokban is, amiben nem kellene. Szereteted erejével győzz meg engem, hogy erősen megállhassak a hitben, s a Benned való reménységem áldássá váljék az enyéim számára! Ámen.
Minden lehetséges annak, aki hisz.
Mk 9,23
Ez így igaz! A hit csodákra képes... De nem mindegy, hogy kiben hiszünk! Ha emberekben, nemkülönben önmagunkban, akkor minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Sajnos a médiában mértékadó emberek nyilatkoznak gyakran így: "Hittem önmagamban! Elhittem, hogy képes vagyok rá! Megcsináltam..." Nos, a "hit" nem ez, legfeljebb a hitnek egy vékony vetületnyi eredménye. Hinni ugyan lehet önmagunkban, de nem érdemes - ugyanúgy csalódás lesz a vége, mintha másokban hiszünk. Amíg két ember lesz a földön, addig mindig lesz csalódás is...
Hinni csak az Istenben érdemes. Ő ugyanis változatlan, egy, s örök. Bizalmunk mértékét a másik ember felé pedig mi más határozhatná meg legjobban, ha nem az Istenben gyökerező emberismeretünk? Valóban igaz, aki behatóan foglalkozik az Isten-kérdéssel, az nem kerülheti ki az ember-kérdést, s ez fordítva is igaz: aki egészben látja/vizsgálja az embert, az nem vetheti el az ember istenes részét.
Amíg fiatalok és erősek vagyunk, addig a "minden" alatt a jólétet, a biztonságot, a számunkra kijutott élvezeteket tartjuk fontosnak, de ahogyan öregszünk más dolgok válnak hangsúlyossá: egészség, idő, s bizonyára a kimenetelünk előtti rövidke szakaszban az "örök élet", az "odaát". Jézus Urunk azt mondja: "Legyetek olyanok, mint e kisgyermek!" A Mester tudja, mi lakozik az ember szívében: kishitűség, ami idővel növekszik...
Minél többet éltünk meg ebben a világban, annál inkább elveszítjük bizodalmunkat a nem láthatókban. "Így lesznek az utolsókból elsők, s az elsőkből utolsók!" Hitünk "harca" az utolsó pillanatig tart, s emberlétünk természetes velejárója, hogy mindent megkérdőjelezünk. Egy valamiben teljesen fölösleges kételkedni: abban, hogy Isten az Isten! Nem úgy Isten Ő, ahogyan mi gondoljuk, de(!) Isten, alkotója, fenntartója a világmindenségnek, s mindennek Ura. S ha ez így van, akkor miért akarunk kibújni uralma alól nap, mint nap?
Hitelesség...
A mai nap imádsága:
Uram! Sóvárgunk szavad után, mely megtisztít, s felemel minket. Kérünk Téged, légy velünk ezen a mai napon is, hogy ajkunkon formálódhassék a tiszta szó, s hiteles életünk öröme tartást adjon nekünk, s erőt sugározzon mások felé is! Ámen
Aki azt mondja: ismerem az Istent, de nem tartja meg a parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság.
1 Jn 2,4
Ezt a régiek így fogalmazták meg a hétköznapok nyelvén: "Vizet prédikál, de bort iszik." Tény, hogy hiteles személyeket egyre nehezebb találni a mai világban. Dívik a korrupció, így aztán aki felé az alapvető bizalom lenne a legelső lépés, attól távolságot tartunk. Jobban jár az, aki bizalmatlan... "Vertrauen ist gut, Kontrolle is besser!" - mondják a németek. Azaz: "A bizalom jó dolog, de a kontroll még jobb!" Tényleg ez lenne követendő példa?
Nyilvánvaló, hogy aki életében legalább egyszer pórul járt, mert bizalmat adott, de a bizalma nem szült bizalmat, az különösen is óvatos. Olyan kort élünk, amikor nem alapkövetelmény, hogy a cselekedeteink fedjék a szavainkat. Beszélhet valaki arról, hogy ismeri az Istent, de közben vét(ett) Isten parancsolatai ellen. Hány olyan prédikátor áll a szószéken - s ha csak szeretett evangélikus egyházunkban lenne így -, aki elvált, pénzügyi botrányba, "nőügyekbe" vagy az alkohol rabságába szédült, de ennek ellenére "bátran" szól: "Ismerem az Istent!" Ha már a lelkész sem tartja a parancsolatokat, akkor hogyan lehet meg szavaiban az igazság?
Ha elfogadjuk a "szeretett tanítvány" János intelmeit, akkor van mit söprögetni a házunk táján! Nemcsak a szószéken állóknak, de a szószék alatt ülőknek is... Hiszen a hiteles emberekre, mint lámpásokra, igen nagy a szükség ebben a világban: "A világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését." Törvényt tartó férj és feleség, a nevelésben Isten munkatársaivá vált szülők a gyermek számára a legnagyobb segítséget nyújtó példák. Utat mutatni az Isten felé csak az tud, aki maga is az Isten felé vezető úton jár...
Imádság...
A mai nap imádsága:
Uram! Taníts imádkozni, hogy formálódjak kedvedre! Ámen
Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek?
Énekeljen dicséretet!
Jak 5,13
Szomorúan kell megállapítanunk: szánk gyakrabban nyílik panaszra, mint hálaadásra... Bizony nagy a hajlam bennünk, hogy a kellemetlenséget bajnak, a bajt tragédiának "állítsuk be" - nemcsak mások, de önmagunkat áltatva még a JóIsten előtt is. Amikor szenvedünk, akkor nagyon hamar "létrejön" a kommunikáció a Gondviselővel, de az örömben valahogyan felejtődik a Teremtő...
Tény az is, hogy nehéz időket élünk -, de egyelőre "csak" gazdasági válságot okoztak a a profithajhász tőzsdei hiénák. A gazdasági ellehetetlenülés igen súlyos helyzeteket teremt, de van ennél sokkal borzasztóbb is: az erkölcsi válság! Szerény életszínvonalon is lehet az ember erkölcsös, tisztességes, de akármilyen jólétben is van részünk, a jólét áhított gondtalansága automatikusan még nem generál erkölcsös magatartást. Sőt, mintha fordítva lenne - igaz, mi átlagemberek nem látunk bele a nagyon gazdagok életébe, a hozzánk közelebb élő a szegényekébe mindig jobban - így aztán elmondhatjuk tapasztalásunk eredményét: minél nagyobb valakinek a gazdagsága, annál inkább kopik a tisztessége, vele együtt a szociális érzékenysége is.
Nem szeretünk szenvedni - s mégis szenvedünk. Ahhoz, hogy észrevegyük életünk számos örömforrását látnunk kell! Látnunk kell az Élet isteni csodáit! Észre kell vennünk nap mint nap, hogy a kis dolgokban is nagy örömet készített el nekünk a Teremtőnk! Amíg nem engedjük be a JóIstent a szívünkbe, eladdig nem látjuk a másikban csak a férfit vagy a nőt, az öreget vagy fiatalt, jóllehet ha eltűnik önigazságunk hályoga a szemünkből, akkor kiderül: a másik mindenekelőtt Ember, sőt Isten akaratából, az Ő "hasonlatosságára és képmására teremtett" ember és még lelke is van...
Nem akarunk szenvedni, s mégis szenvedünk. Többnyire nem a körülmények, hanem önmagunk miatt! Nem vagyunk olyanok, amilyennek szeretnénk magunkat látni, mert jelen magunkat - s ezen csak az ÚRIsten segítségével tudunk változtatni - a múlt poros szemüvegén keresztül tudjuk csak nézni. Bűneink, vétkeink, mulasztásaink, buta döntéseink életünk minden dolgára rátelepedett pora sok bosszúságot és fájdalmat okoz nekünk a jelenben, sőt béklyóba kötheti még a jövőt is. Ezért fontos megfogadni az apostol intését: "Imádkozzatok!" Akkor is, ha bánat gyötör benneteket, s akkor is, ha örömötök van. Az imádság - mely szavak nélküli is lehet, a JóIsten akkor is meghallja, hiszen "Ő tudja, hogy mi lakozik az ember szívében"- mindig őszinte közösséget is teremt. Nemcsak Teremtő és teremtmény, de ember és ember között is. Közösségben lenni pedig nagyon jó... legyen az lélekperzselő párkapcsolati, baráti bensőséges, szívélyes felebaráti vagy éppen dícséretet éneklő ünnepi templomos.
Szeretet...
A mai nap imádsága:
Istenem! Add, hogy kiteljesedhessek a Te szereteted által, s szeretni tudjam a világot, benne önmagamat is, hiszen Te szolgálatra hívtál el mindannyiunkat! Ámen
Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek,
1 Pt 1,22
Erich Fromm írja: "Az emberek nagy részénél a szeretet problémája elsősorban azt jelenti, hogyan szeressék őket, ahelyett, hogy hogyan szeressenek ők másokat". A szeretetre való képesség elméletileg mindenki lelkében ott van, a gyakorlat még is azt mutatja, hogy ezt a képességet az emberek nem tanulták meg kibontakoztatni. Mi lehet ennek az oka? A kölcsönös előnyökre berendezkedett társadalmi elvárások, az elvont, magasztos életszemlélet hiánya? Ha valaki manapság a felebarát szolgálatának szépségét ecseteli, azt megmosolyogják, de legalábbis furcsán néznek rá... Ha valaki vallásos meggyőződéséből fakadóan teszi ezt, arra meg különleges csodabogárként tekintenek. Mi abban a jó, hogy saját rövidke életem idejéből másokra időt áldozok? Nem elpazarlása ez az idő véges lehetőségének, amit azért kaptam, hogy kiteljesedhessek általa?
Vallásos reneszánszról beszélnek - szinte évtizedek óta. A valóság az, hogy nem a vallásra, hanem a spiritualitásra van megnövekedett igény. Eljutni a tudatos létezés magasabb fokára, belső utazásokat átélni - ennek óriási a vonzereje, miközben a keresztény hitből fakadó szolgálat attraktivitása - valljuk meg őszintén - egyre csökken. Érdekes módon azoknál a szerzetesrendeknél, ahol nagyon erős elvárások vannak a belépőkkel szemben, s a rend célja az obszerváns (szemlélődő) életmód kimunkálása - nincs utánpótlási probléma, de az olyan rendekben, ahol célkitűzés valamilyen társadalomért végzett hasznos szolgálat - legyen az karitatív vagy tanítási - bizony novícius-hiánnyal küszködnek.
Nem jobb a helyzet persze a protestánsok táborában sem. A neoprotestantizus "egyén-centrikussága" (értsd: egoizmusa) a lelki fejlődést teszi meg életeszménynek, holott ez csak eszköz, nem a cél. Az eszközt (karizma=kegyelmi ajándék) azért adja a JóIsten, hogy azzal szolgáljanak(!) egymásnak az emberek, s nem azért, hogy önmaguk megajándékozottságában gyönyörködjenek. A tradicionális protestáns felekezetekben ugyan példaértékű karitatív és oktatási munka folyik, de ezt a szolgálatot manapság túlnyomórészt nem egyházi személyek, hanem fizetett világi alkalmazottak végzik. (Példaként lehetne említeni egy Németországot, ahol az állam után a második legnagyobb munkaadó az egyház.)
Péter a személyes elkötelezettségre - mint minden szépnek az egyik fontos pillérére - apellál. Buzdítását különösen is érdemes ízlelgetnie az ifjú pároknak, akik a közös életükre készülnek. Hiszen a jövő társadalmának potenciális példaképei, akik nem csak elvenni, de odatenni is akarnak majd a köz asztalára - hogy ne omoljon össze a világ(!) -, bizony a családban kezdik a felkészülést a szolgáló életre. Amelyik családban a szolgálat egyszerű túlélési kiszolgálássá silányul, s így értékveszejtő meghasonlás támad, ott önző emberek növekednek, de ahol az Isten útmutatásaira odafigyelnek - nem véletlenül a fenti ige házasságkötések egyik kedvenc igéje -, ott a holnap szentjei nevelődnek fel...
Találkozások...
A mai nap imádsága:
URam! Tégy eszközöddé! Ámen
Jákób is útnak indult, és találkoztak vele Isten angyalai.
1 Móz 32,2
Luther mondotta volt egyszer: vera theologia est grammatica - vagyis: az igazi teológia az nyelvtan... Nos, ennek magyarázati-tudományát úgy nevezik, hogy hermeneutika. (Ezt egy görög istenségről Hermészről nevezték el, mivel a mítosz szerint ő hordozta a híreket az emberek és az istenek között.) A hermeneutika tudománya tehát azt kutatja, hogy az adott szöveg mit is jelent valójában, illetve mit is akar "üzenni". A szöveg megértéséhez ismernünk kell alaposan a nyelvtant, a kort, amiben elhangzott, s természetesen a szövegkörnyezetet is, hiszen az felkiáltás: "Jajj, találtam egy hajszálat!" nem mindegy, hogy a fodrásznál vagy a vasárnapi ünnepi ebédnél hangzik el...
***
Az angyalok küldöttek, Isten mennyei küldöttei. A Biblia szerint az angyalok is teremtmények, így semmiféle megkülönböztetett tiszteletet nem igényelnek. A jövőt tekintve örökké létező, megsemmisíthetetlen, természetfölötti, szellemi lények, akik Istenhez és az emberekhez hasonlóan személyiséggel, intelligenciával, a beszédre való képességgel, érzelmekkel, akarattal és öntudattal rendelkeznek; szellemi testük van, de képesek testben megjelenni a földi szférában, és így részt venni földi eseményekben. Az angyalok erejükre és hatalmukra nézve azonban magasabbrendűek az embernél. Az angyalok a zsidó, a zoroasztriánus (perzsa), valamint a keresztény és az iszlám hitvilágban szerepelnek, de más kultúrákban is vannak előzményeik. (Érdemes megjegyezni, hogy az angyali világot, a mennyországot, először a perzsák kezdték hierarchikusnak tekinteni.) Az angyalok héber és arám megnevezése malách, amely hírnököt, hírvivőt, követet, küldöttet jelent magyarul. Ugyanez görögül angelosz (hírnök), latinul angelus. Érdekes, hogy az angyalokkal foglalkozó keresztény teológiai diszciplína, az angelológia szerint az angyaloknak nincs nemük, a zsidó hagyomány viszont hímneműeknek tartja őket.
Az istenhit mellet nem véletlenül alakult ki az angyal-hit sem. Az élet túlságosan bonyolult, s bizony jól jön egy kis biztonságnövelő hit (pl. őrangyalokkal), amikor életünk bizonyos szakaszaiban "kockázatunk", s szeretnénk, kívánnánk, hogy utólag belátott ballépésünknek ne legyenek súlyos következményei... Az angyal tehát küldött, Isten akaratának hírnöke/közvetítője.
Lehet valaki úgyis Isten angyala, hogy nem is tud róla! Cselekszik valamit, ami teljesen a helyénvaló, mert ott és akkor segítséget jelentett, mert megfelelő helyen, megfelelő pillanatban nyúlt a segítő kéz vagy hangzott el éppen az az "istenadta" szó, ami a másik ember gondjára-bajára, a gyógyírként hatott vagy kulcs volt a megértéshez, hogy végre megoldódjék a bűvös zár, s végre kiléphessen önmaga problémába-zártságából...
Amilyen természetesen mondja az Írás "találkoztak Jákóbbal Isten angyalai", olyan természetes ma is ez a találkozás! A hívő ember jóságával, szeretetével "tudtán kívül angyalokat vendégel meg" azaz olyan emberekkel találkozik, akiket Isten éppen őhozzá vezérelt. Az ilyen találkozás mindig megerősítő, mert Isten titokzatos munkájának részeseivé válhatunk... Kiváltságosoknak, megajándékozottnak vallhatjuk magunkat, amikor így súrlódnak a dimenziók, mennyeiek és földiek.
