Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Szentgotthárd-2013. augusztus 22. 13:32-35

2017. augusztus 15. 18:07 - Andre Lowoa

Szentgotthárd 9044 lakosú város Vas megye legdinamikusabban fejlődő települése, a 8-as főközlekedési út és a 21-es/Szombathely- Szentgotthárd/ vasútvonal mentén, a hármas határa közelében fekszik Központja a Vend-vidéknek, a nagy kultúrtörténeti múlttal rendelkező Rába-völgye egy részének, valamint a természeti értékekben oly gazdag Őrségnek. A település magyar lakossága mellett számottevő nagyságrendben élnek szlovének és németajkúak is. A város földtani, felszíndomborzati, éghajlati, vízrajzi növényzeti képe erősen magán viseli az Alpok hatását. Az ország legnyugatibb, hazánk legcsapadékosabb része. Szentgotthárd történelme eseményekben gazdag. A települést III. Béla király alapította 1183-ban. Fejlődésében meghatározó szerepe volt a Franciaországból érkezett ciszterci rendnek. A zivataros évszázadok az itt lakókat a település fekvésénél egy időben végvári jellegénél fogva átlagosnál is nagyobb megpróbáltatásokkal sújtották. A törökellenes harcok idején Szentgotthárd nevét megtanulta az ország az 1664. évi szentgotthárdi csata az egész ország életére kiható következményekkel járt, mi több az európai politikát is befolyásolta. A kiegyezést követően kezdődik Szentgotthárd fejlődésének legdinamikusabb korszakasza, s tart az I. Világháborúig. A XIX-XX. századforduló körül sorra szerveződtek a gyárak. Az első a Magyar Királyi Dohánygyár 1894-ben épült. Az Első Magyar Óragyár Részvénytársaságot Khon Fülöp nagy részben svájci tőke bevonásával alapította 1896-ban. A gyáripar idetelepülésének egyik meghatározó feltétele volt a helység korai villamosítása. Szentgotthárd villamosítása 1896-ban, Szombathely után elsőként történt meg. A sorban a Bujatti testvérek által olasz tőkével 1899-ben alapított Selyemszövőgyár következett. A századforduló nagy építkezéseit Wieser János báró mondseei gyáros által 1902-ben telepített Kaszagyár zárta. A trianoni döntést követően olyan községek kerültek Ausztriához és Jugoszláviához, amelyekből az itteni nagy gyárak munkáslétszámának jelentős része került ki. A II. Világháború, bár tényleges harci események is zajlottak a környéken jelentős anyagi károkat nem okozott. Az ötvenes évek dogmatikus hibái, a helység határmenti voltából és nem elhanyagolható mértékben a német és szlovén nyelvi környezetéből adódóan az átlagosnál is nagyobb megtorpanást okoztak. A monostoralapítás 800. évfordulóján, 1983-ban városi rangot kapott a település. Az 1990-es évek elején Szentgotthárdon is gyökeresen megváltoztak a városfejlődés feltételei. Elsősorban az elmaradt infrastrukturális fejlesztések indultak meg. Ez a fejlesztés egybeesik a legjelentősebb szentgotthárdi beruházással, az Opel Hungary Kft. létrehozásával. Az első Opel Astra 1992 márciusában gördült le a szerelőszalagról. 1995-ben pályázatot nyújtott be az Önkormányzat a PHARE-CBC program keretében, a határon átnyúló ipari park infrastruktúrájának biztosítása és a humán erőforrások megteremtése érdekében. A sikeres pályázat eredményeként megnyitották 1997-ben a Szentgotthárd -Heiligenkreuz-i Ipari Parkot. Az ipari fejlődés az elmúlt években jelentősen felgyorsult. Az ipari üzemek magántulajdonba kerültek. A volt Selyemgyár az olasz Radici cég tulajdona, beruházásukkal modern szövőgyárat hoztak létre. A női fehérneműipar egyik jelentős vállalata a svájci központú Sariana Kft. 1989-től működik a városban. A Vossen 1993-ban új gyárat épített. A frottír termékek mellett ma már a Győr Gardénia Rt. Termékeivel jelenik meg a piacon. 1902 óta üzemelő Első Magyar Kasza és Sarlógyár 1996-ban magántulajdonba került. Jelentős a mezőgazdasági kéziszerszám és a mezőgazdasági gépi eszközök gyártása. Számottevő változás következett be a szolgáltatások területén is. A kereskedelmi, vendéglátóipari, fogorvosi szolgáltatások mind mennyiségben, mind minőségben, kultúráltságában javultak. Szentgotthárdon a gazdaságban bekövetkezett változások részben kikényszerítették, részben lehetővé tették a közoktatási, a közművelődési és az egészségügyi intézmények, valamint a szociális gondoskodás fejlesztését. Az elmúlt években kiemelt jelentőséget kapott a szakképzés és a nyelvoktatás. A zenét tanulni kívánó gyermekek részére önálló Zeneiskola áll rendelkezésére. Szentgotthárd az Őrségbe és a Vendvidékre irányuló turizmus egyik kiindulópontja. A máriaújfalui Hársas-tó szép környezete, tiszta levegője és üdítő vize jó lehetőséget nyújt kirándulásra, horgászásra és fürdőzésre. A Szentgotthárdra érkezők az ország egyik legszebb barokk templomában gyönyörködhetnek a Széll Kálmán téren. A templom kiváló akusztikája orgonahangversenyek megtartására teremt kiváló lehetőséget. A templom mellett található az egykori kolostor épület, a mai Polgármesteri Hivatal. A Pável Ágoston Helytörténeti és Nemzetiségi Múzeum kiállításokkal várja az érdeklődőket.

http://nyd.bloglog.hu/page/6/




komment
süti beállítások módosítása