Néhány évtizeden belül elfogyhatnak a katolikus papok – húzta meg a vészharangot a magyar püspöki kar elnöke. Nyugaton kényszermegoldásként plébániák százait vonják össze, és egyre kevésbé ördögtől való gondolat a nős férfiak felszentelése. Amint a csütörtöki Heti Válaszból kiderül, Beer Miklós váci püspök kifejezetten támogatja az utóbbi elképzelést.
Tavasszal először fordult elő, hogy a hazai katolikus egyház valamely püspöke nyilvánosan, ráadásul drámai szavakkal figyelmeztessen a paphiányra és annak következményeire. Veres András, a győri egyházmegye vezetője, a püspöki kar elnöke körlevelében imaközösséget hirdetett a hivatásokért.
A Heti Válasz tucatnyi egyházi embert megszólaltatva világítja meg a válság okait, hátterét, és a lehetséges megoldásokat. Utóbbiak közül minden bizonnyal Beer Miklós szavai fogják a legnagyobb visszhangot kiváltani, a váci püspök ugyanis – Ferenc pápa hasonló értelmű felvetése nyomán – kijelentette: „Nagy álmom, hogy még az én hivatali időmben pappá lehessen szentelni az arra méltó, családos férfiakat. Emellett egyre inkább új megközelítésben hiszek: nem arra kellene várnunk, hogy végre valaki lelkipásztornak jelentkezzen, hanem az egyháznak kellene felismernie a rátermett személyeket, és meghívni őket a szolgálatra.”
A VILÁG számos vallásában, például a római katolikus egyházban, az ortodox egyházakban vagy a buddhizmusban elvárják a vallásvezetőktől és a papoktól, hogy cölibátust fogadjanak. De sokan úgy érzik, hogy a papok körében egyre inkább felbukkanó szexuális botrányoknak eredendően a cölibátus az oka.
Ezért jogosan merül fel a kérdés, hogy valóban követelmény-e az egyházi vezetőknél a cölibátus. Vizsgáljuk meg, hogyan alakult ki és terjedt el ez a szokás, és nézzük meg, mi Isten nézőpontja róla.
CÖLIBÁTUS A VALLÁS TÖRTÉNELMÉBEN.
Az Encyclopædia Britannica szerint a cölibátus kifejezés nőtlenséget, illetve szexuális kapcsolattól való önmegtartóztatást jelent, melyet rendszerint egy vallási hivatást betöltő személlyel vagy vakbuzgó hívővel kapcsolatban használnak. XVI. Benedek pápa 2006-os, római kúriához intézett beszédében „az apostolok utáni időkbe visszanyúló hagyományként” utalt a kötelező cölibátusra.
Azonban az első századi keresztények nem fogadtak cölibátust. Az akkor élő Pál apostol figyelmeztette a keresztényeket, hogy lesznek olyan férfiak, akik majd félrevezető tanításokat terjesztenek, és „tiltják a házasságot” (1Timóteusz 4:1–3).
A cölibátus a második században kezdett utat törni magának a nyugati, keresztény egyházakban. Egy könyv szerint ez a gyakorlat jól összefért a szexuális önmegtartóztatás új irányzatával, ami akkoriban megfigyelhető volt a Római Birodalomban (Celibacy and Religious Traditions).
A következő századokban az egyházi zsinatok és az úgynevezett egyházatyák is támogatták a cölibátust. Azt vallották, hogy a szexuális kapcsolat beszennyezi az embert, és nem egyeztethető össze a papi hivatással. Ennek ellenére az Encyclopædia Britannica rámutat, hogy „a X. században már sok papnak, sőt püspöknek volt felesége”.
A cölibátust a Rómában tartott lateráni zsinatokon is megerősítették 1123-ban, majd 1139-ben, és a római katolikus egyháznak a mai napig ez a hivatalos állásfoglalása. Ez az intézkedés megakadályozta, hogy az egyház elveszítse a hatalmát és a vagyonát. Ellenkező esetben a házas papok a gyerekeikre hagyták volna végrendeletükben az egyház tulajdonát.
ISTEN NÉZŐPONTJA A CÖLIBÁTUSRÓL.
Isten álláspontja a cölibátusról világosan látszik Szavából, a Bibliából. Jézus beszélt azokról, akik hozzá hasonlóan „az egek királysága miatt” egyedülállók maradtak (Máté 19:12). Pál apostol pedig úgy fogalmazott azokról a keresztényekről, akik az ő példáját követve nem házasodtak meg, hogy „a jó hírért” tettek így (1Korintusz 7:37, 38; 9:23).
De sem Jézus, sem Pál nem kötelezte a keresztényeket arra, hogy cölibátust fogadjanak. Jézus szerint az egyedülállóság ajándék, melyet nem kap meg mindenki a követői közül. Amikor Pál azokról írt, akik sosem házasodtak meg, őszintén elismerte: „A szüzek felől pedig nincsen parancsom az Úrtól, de. . . közlöm véleményemet” (Máté 19:11; 1Korintusz 7:25).
Továbbá a Bibliából kiderül, hogy sok első századi keresztény, például Péter apostol, házas volt (Máté 8:14;
