A mai nap imádsága:
Uram! Nehéz feladatokat adtál mindannyiunknak... Kérünk, adj nekünk erőt és kitartást, hogy akaratod és tetszésed szerint bevégezhessük azokat! Ámen
Őrállóvá tettelek téged!... figyelmeztesd őket az én nevemben!
Ezékiel 3,17
Fellélegezhetünk... Ezékiel prófétát szólítja meg így az ÚR, nem pedig minket - gondolhatjuk. De mit jelent az "őrálló" szavunk? Elsősorban azt, hogy kiállunk valam(k)i mellett. Az értékek őrzése nem egyszerűen csak felvigyázás, több annál. Hiszen értékőrző igazán csak az tud lenni, aki maga is értéket teremt. Aki felismeri, hogy létének legnagyobb értéke az istenképűsége, az tud igazán kiállni a szép és jó, a nemes és lélekemelő mellett.
Manapság - a tolerancia bűvöletében - minden ellenségesnek tűnik, ami értéket akar őrizni. Radikálisnak bélyegzik meg azt, aki nemet mer mondani a bűnre, aki érvényt kíván szerezni az szónak, mely a rombolást fékezi. Manapság az a "jó ember", aki mindent eltűr/tolerál, akinek minden mindegy. Az ilyen embertípus gondolkodik ugyan, de nem értelemmel, hanem érzelemmel. Tessék megnézni az ún. bulvársajtót! Ennek nagy átka a negatív-hírek vírusos terjesztésén túl az érzelmekkel való manipulálás... az újságírás azonban nem ezt jelenti! A szabad gondolatok "szentsége" akkor válik nyilvánvalóvá, ha az kiemel, ha az jobbít, az értékteremtésre ösztönöz.
A figyelmeztetés feledata minden korban hálátlan feladat. Micsoda dolog, hogy a szabad akaratú embert tiltó táblák korlátozzák? "Mély víz csak úszóknak!" "Stop!" "Vigyázz..." A tiltás nem csak korlátozás, hanem mindenekelőtt védelem. Védi az egyént, védi a másikat, s védi a közösséget is. Különös korban élünk, melynek rákfenéje, hogy az egymástól elszigetelődött emberek alig-alig képesek együttgondolkodni. Általában nem közösségi megoldásokat keresnek, hanem egyéni érdekektől motíváltakat. Az igazság azonban, hogy a közösség (jó)léte nélkül az egyén is elpusztul. Ha nincs jól működő család, akkor a gyermek lelke sínyli azt meg, sőt, ha nincs minimális gondoskodás - sajnos ez is előfordul -, akkor a hanyagságért a védtelen kiskorú olykor az életével fizet.
"Figyelmeztesd őket!" Ez nem azt jelenti, hogy parancsolgass nekik, hanem azt, hogy láttasd meg velük tetteik következményét - életük minden területén.
Őrállóvá tettelek téged!... figyelmeztesd őket az én nevemben!
Ezékiel 3,17
Fellélegezhetünk... Ezékiel prófétát szólítja meg így az ÚR, nem pedig minket - gondolhatjuk. De mit jelent az "őrálló" szavunk? Elsősorban azt, hogy kiállunk valam(k)i mellett. Az értékek őrzése nem egyszerűen csak felvigyázás, több annál. Hiszen értékőrző igazán csak az tud lenni, aki maga is értéket teremt. Aki felismeri, hogy létének legnagyobb értéke az istenképűsége, az tud igazán kiállni a szép és jó, a nemes és lélekemelő mellett.
Manapság - a tolerancia bűvöletében - minden ellenségesnek tűnik, ami értéket akar őrizni. Radikálisnak bélyegzik meg azt, aki nemet mer mondani a bűnre, aki érvényt kíván szerezni az szónak, mely a rombolást fékezi. Manapság az a "jó ember", aki mindent eltűr/tolerál, akinek minden mindegy. Az ilyen embertípus gondolkodik ugyan, de nem értelemmel, hanem érzelemmel. Tessék megnézni az ún. bulvársajtót! Ennek nagy átka a negatív-hírek vírusos terjesztésén túl az érzelmekkel való manipulálás... az újságírás azonban nem ezt jelenti! A szabad gondolatok "szentsége" akkor válik nyilvánvalóvá, ha az kiemel, ha az jobbít, az értékteremtésre ösztönöz.
A figyelmeztetés feledata minden korban hálátlan feladat. Micsoda dolog, hogy a szabad akaratú embert tiltó táblák korlátozzák? "Mély víz csak úszóknak!" "Stop!" "Vigyázz..." A tiltás nem csak korlátozás, hanem mindenekelőtt védelem. Védi az egyént, védi a másikat, s védi a közösséget is. Különös korban élünk, melynek rákfenéje, hogy az egymástól elszigetelődött emberek alig-alig képesek együttgondolkodni. Általában nem közösségi megoldásokat keresnek, hanem egyéni érdekektől motíváltakat. Az igazság azonban, hogy a közösség (jó)léte nélkül az egyén is elpusztul. Ha nincs jól működő család, akkor a gyermek lelke sínyli azt meg, sőt, ha nincs minimális gondoskodás - sajnos ez is előfordul -, akkor a hanyagságért a védtelen kiskorú olykor az életével fizet.
"Figyelmeztesd őket!" Ez nem azt jelenti, hogy parancsolgass nekik, hanem azt, hogy láttasd meg velük tetteik következményét - életük minden területén.
Látásért, hallásért, értésért.
A mai nap imádsága:
Urunk! Vedd el szívünkből a félelmet, s ajándékozz meg minket erővel, szeretettel és józansággal! Ámen.
"Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé az élet világossága. " Jn 8,12b
Isten nem haragszik. Ha haragudna, ember lenne, s nem Isten. Jól megteremtett világában (kozmosz=rendezett világ) törvények vannak, nemcsak a bolygók mozgásában, hanem az embervilágban is: a bűnt követi a büntetés. Ha nem így lenne, akkor szeretetet tudnának aratni ott, ahol gyűlöletet vetettek. Márpedig Jézus mondja: "Aki szelet vet, vihart arat." Ézsaiás jól érzi: a bűntetés (azaz a következmények, vagyis az Isten "haragja") kiváltó oka a bűn, az Istentől elfordulás. Nem Isten fordul el az embertől, hanem az ember az Istenétől.
Ézsaiás a megoldást keresi, ezért könyörög. Az elbukott embernek nincs más alternatívája, mint az imádság. Elégséges csak imádkozni? - kérdezik sokan cinikus mosollyal. Miért? Erkölcsi tartás nélkül létezhet etikus megoldás? Szavakban igen... lásd politika! A világ legkülönbözőbb országaiban csúfolják meg nem a demokráciát, hanem az ApCsel 17,26-28a-ban leírt lukácsi híradást: egy vérből. "Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk."
"Tekints ránk!" - kéri Ézsaiás. Isten pillantása az emberekre, nemzetekre mindig sorfordító hatással bír. (Káin és Ábel története: Káin áldozatára Isten nem tekintett le...) A "letekintés" ma is az áldást jelenti. Ez olyan jutalom, melyet csak Isten adhat, Aki a mindenség (univerzum) Ura.
"Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé az élet világossága. " Jn 8,12b
Isten nem haragszik. Ha haragudna, ember lenne, s nem Isten. Jól megteremtett világában (kozmosz=rendezett világ) törvények vannak, nemcsak a bolygók mozgásában, hanem az embervilágban is: a bűnt követi a büntetés. Ha nem így lenne, akkor szeretetet tudnának aratni ott, ahol gyűlöletet vetettek. Márpedig Jézus mondja: "Aki szelet vet, vihart arat." Ézsaiás jól érzi: a bűntetés (azaz a következmények, vagyis az Isten "haragja") kiváltó oka a bűn, az Istentől elfordulás. Nem Isten fordul el az embertől, hanem az ember az Istenétől.
Ézsaiás a megoldást keresi, ezért könyörög. Az elbukott embernek nincs más alternatívája, mint az imádság. Elégséges csak imádkozni? - kérdezik sokan cinikus mosollyal. Miért? Erkölcsi tartás nélkül létezhet etikus megoldás? Szavakban igen... lásd politika! A világ legkülönbözőbb országaiban csúfolják meg nem a demokráciát, hanem az ApCsel 17,26-28a-ban leírt lukácsi híradást: egy vérből. "Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk."
"Tekints ránk!" - kéri Ézsaiás. Isten pillantása az emberekre, nemzetekre mindig sorfordító hatással bír. (Káin és Ábel története: Káin áldozatára Isten nem tekintett le...) A "letekintés" ma is az áldást jelenti. Ez olyan jutalom, melyet csak Isten adhat, Aki a mindenség (univerzum) Ura.
A mai nap imádsága:
Uram! Köszönöm a lehetőséget, hogy munkát adsz nekem, hogy gondoskodhatok magamról, s enyéimről, s nem kell rászorulnom másokra. Adj nekem érző szívet, hogy tudjak könyörülni másokon, s adj nekem értelmet, hogy a magam példáján keresztül is képes legyek megmutatni, hogy imádságra és munkára teremtettél mindannyiónkat, hogy mindkettő segítségével közelebb juthassunk Tehozzád! Ámen.
Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény.
2 Móz 20,9-10
Munka... Sokan már e szó hallatára is összerezzennek, esetleg "kiveri" őket a verejték, hiszen a munka számukra egy újabb kudarcélmény kezdetetét jelenti. Mások akkor érzik "elemükben" magukat ha végre dolgozhatnak, sőt a nap huszonnégy órája is kevés nekik. A munka megítélése más és más... Függ ez kultúrától (vagy kultúrálatlanságtól) és természetesen a családi háttértől: Mit látott, mit hallott a munkával kapcsolatban, örömmel vagy keserűséggel indultak-e a szülők minden nap reggel...
A munka életünk egyik legfontosabb része. Első az Isten, második a társ (a család), s a harmadik helyen áll a munka. Amikor dolgozunk, akkor nem egyszerűen arról van szó, hogy szabadidőnk egy részéről lemondunk, hogy létfenntartásunkhoz, reprodukciónkhoz előteremtsük a szükséges javakat, nem is arról, hogy értelmesen töltsük el az időnket, hanem mindenek előtt arról, hogy belefeledkezve az alkotás örömébe, kérdéseket fogalmazzunk meg önmagunkról, a világról, s persze Istenről is. A munka - ha nem kényszerűségből végezzük azt -, akkor az önismeretnek, az önkifejezésnek a legfontosabb eszköze. Akinek az életében nincs ott az értékteremtő munka, vagy a spekulációt munkának tekinti, az az embervilág élősdije. Sok ilyen parazitája van világunknak, akik a közösség testében/testén elvonják a "tápanyagokat", de cserébe semmit sem tesznek, csak piszkítanak...
A munka nem lehet a kizsákmányolás eszköze - szervezet világunkban mégis ezt jelenti. Pál apostoli intése szerint ugyan "méltó a munkás a maga bérére" - de a munkáltatók általában nem Pál leveleit olvassák, sőt(!) az etika sem közgazdasági kategória. Isten a munkát nem a függőség eszközévé rendelte, hanem a teremtői tulajdonság emberreszabott mértékének a megismerési lehetőségeként. "Ora et labora! Imádkozzál és dolgozzál, s közelebb kerülsz az Istenhez! Csak az egyik vagy csak a másik gyakorlása nem juttat el Őhozzá... Sőt, nem elégséges kicsit imádkozni és nagyon dolgozni, vagy fordítva, hanem meg kell találni a kettő dinamikus egységét, az istenes élet harmóniáját.
Olyan cél ez, ami egész életünkre kiterjedő feladatokat ró ránk, de emiatt nem kesergünk. Éppen ellenkezőleg! Keresztény derűvel fogadjuk az Isten kegyelmét, dolgozunk, s ha a pihenés, a megszentelődés ideje következik, akkor abban teljesedünk ki, hiszen tudjuk, hogy arra is ugyanúgy szükségünk van, mint minden másra, amivel körbevesz minket Gondviselő Istenünk.
Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény.
2 Móz 20,9-10
Munka... Sokan már e szó hallatára is összerezzennek, esetleg "kiveri" őket a verejték, hiszen a munka számukra egy újabb kudarcélmény kezdetetét jelenti. Mások akkor érzik "elemükben" magukat ha végre dolgozhatnak, sőt a nap huszonnégy órája is kevés nekik. A munka megítélése más és más... Függ ez kultúrától (vagy kultúrálatlanságtól) és természetesen a családi háttértől: Mit látott, mit hallott a munkával kapcsolatban, örömmel vagy keserűséggel indultak-e a szülők minden nap reggel...
A munka életünk egyik legfontosabb része. Első az Isten, második a társ (a család), s a harmadik helyen áll a munka. Amikor dolgozunk, akkor nem egyszerűen arról van szó, hogy szabadidőnk egy részéről lemondunk, hogy létfenntartásunkhoz, reprodukciónkhoz előteremtsük a szükséges javakat, nem is arról, hogy értelmesen töltsük el az időnket, hanem mindenek előtt arról, hogy belefeledkezve az alkotás örömébe, kérdéseket fogalmazzunk meg önmagunkról, a világról, s persze Istenről is. A munka - ha nem kényszerűségből végezzük azt -, akkor az önismeretnek, az önkifejezésnek a legfontosabb eszköze. Akinek az életében nincs ott az értékteremtő munka, vagy a spekulációt munkának tekinti, az az embervilág élősdije. Sok ilyen parazitája van világunknak, akik a közösség testében/testén elvonják a "tápanyagokat", de cserébe semmit sem tesznek, csak piszkítanak...
A munka nem lehet a kizsákmányolás eszköze - szervezet világunkban mégis ezt jelenti. Pál apostoli intése szerint ugyan "méltó a munkás a maga bérére" - de a munkáltatók általában nem Pál leveleit olvassák, sőt(!) az etika sem közgazdasági kategória. Isten a munkát nem a függőség eszközévé rendelte, hanem a teremtői tulajdonság emberreszabott mértékének a megismerési lehetőségeként. "Ora et labora! Imádkozzál és dolgozzál, s közelebb kerülsz az Istenhez! Csak az egyik vagy csak a másik gyakorlása nem juttat el Őhozzá... Sőt, nem elégséges kicsit imádkozni és nagyon dolgozni, vagy fordítva, hanem meg kell találni a kettő dinamikus egységét, az istenes élet harmóniáját.
Olyan cél ez, ami egész életünkre kiterjedő feladatokat ró ránk, de emiatt nem kesergünk. Éppen ellenkezőleg! Keresztény derűvel fogadjuk az Isten kegyelmét, dolgozunk, s ha a pihenés, a megszentelődés ideje következik, akkor abban teljesedünk ki, hiszen tudjuk, hogy arra is ugyanúgy szükségünk van, mint minden másra, amivel körbevesz minket Gondviselő Istenünk.
A mai nap imádsága:
Istenem! Adj erőt, kitartást és bölcsességet, hogy egymást tanítva magunk is tanulhassunk! Ámen
A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek.
Kol 3,16
A Mester maga mondja: "Nem azok öröklik a mennyek országát, akik ezt mondogatják: 'Uram, uram' -, hanem akik cselekszik az én Mennyei Atyám akaratát." Ez azt jelenti, hogy amit Jézus tanít az igen-igen fontos! Ez azt is jelenti, hogy Jézus nem a Benne való vakhitet/buzgóságot kéri számon rajtunk, hanem azt, hogy ki mit cselekedett e földi életben, s ki mit valósított meg mindabból, amit övéinek tanított... Nem elég tehát a kegyesség, a szép szavak, ezek önmagukban nem sokat érnek. Szükség van a tettekre, s bizony elengedhetetlen, hogy, aki Isten kegyelméből egy keveset is megismert az Ő országának titkaiból, az ne szolgáljon...
A szolgálat legelső lépcsőfoka a tanítás. Ne gondoljon senki vastag könyvekre, tudós magyarázatokra, a legegyszerűbb tanítás a példaadás. Amit a gyermek elé élnek szülei, az lesz számára az "etalon", a mérvadó. Az elsődleges "követési minta", a szociális kapcsolatok és az ezekből fakadó konfliktusok megoldásának "hogyanja" a családban körvonalzódik. Aki dolgos, becsületes családban nő fel, ahol nem hajszolják teljesítményt, de számonkérik és elismerik azt, ott nagy valószínűséggel nemes-lelkű emberek formálódnak. Amelyik családban pedig a mindenkori érdek a legnagyobb összetartó erő, s mindenki mindenkivel bizalmatlan, s folyamatosan becsapják egymást kis és nagy dolgokban egyaránt, ott az esetek nagy számában bizony asszociális emberlelkek formálódnak.
Minden tanításban nagyon fontos a fokozatosság! A JóIsten pedagógiájában lényeges tényező az idő - sajnos mi véges teremtmények gyakran türelmetlenek vagyunk. Rágni szeretnénk "kemény falatokat", amikor még az "evangélium tejére" van szükségünk - ahogyan Saul-Pál fogalmazza. A "mindennek rendelt ideje van" ősi bölcsesség ma is érvényes. Nem lehet kijátszani Isten teremtettségbeli rendjét!
A tanítás felelőssége alól kibújni nem lehet, ha ezt elfelejti az egyik generáció, a rákövetkező súlyos árat fizet érte. Nem nevelték igazmondásra az embereket, s ahhoz hogy valaki részvéttel bírjon embertársa felé, hogy etikusan döntsön, ahhoz szükséges a számonkérő Istenben való személyes hit is. Ha ez nincs meg, akkor bekövetkezik a tragédia: a gagyi "értékké" válik...
A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek.
Kol 3,16
A Mester maga mondja: "Nem azok öröklik a mennyek országát, akik ezt mondogatják: 'Uram, uram' -, hanem akik cselekszik az én Mennyei Atyám akaratát." Ez azt jelenti, hogy amit Jézus tanít az igen-igen fontos! Ez azt is jelenti, hogy Jézus nem a Benne való vakhitet/buzgóságot kéri számon rajtunk, hanem azt, hogy ki mit cselekedett e földi életben, s ki mit valósított meg mindabból, amit övéinek tanított... Nem elég tehát a kegyesség, a szép szavak, ezek önmagukban nem sokat érnek. Szükség van a tettekre, s bizony elengedhetetlen, hogy, aki Isten kegyelméből egy keveset is megismert az Ő országának titkaiból, az ne szolgáljon...
A szolgálat legelső lépcsőfoka a tanítás. Ne gondoljon senki vastag könyvekre, tudós magyarázatokra, a legegyszerűbb tanítás a példaadás. Amit a gyermek elé élnek szülei, az lesz számára az "etalon", a mérvadó. Az elsődleges "követési minta", a szociális kapcsolatok és az ezekből fakadó konfliktusok megoldásának "hogyanja" a családban körvonalzódik. Aki dolgos, becsületes családban nő fel, ahol nem hajszolják teljesítményt, de számonkérik és elismerik azt, ott nagy valószínűséggel nemes-lelkű emberek formálódnak. Amelyik családban pedig a mindenkori érdek a legnagyobb összetartó erő, s mindenki mindenkivel bizalmatlan, s folyamatosan becsapják egymást kis és nagy dolgokban egyaránt, ott az esetek nagy számában bizony asszociális emberlelkek formálódnak.
Minden tanításban nagyon fontos a fokozatosság! A JóIsten pedagógiájában lényeges tényező az idő - sajnos mi véges teremtmények gyakran türelmetlenek vagyunk. Rágni szeretnénk "kemény falatokat", amikor még az "evangélium tejére" van szükségünk - ahogyan Saul-Pál fogalmazza. A "mindennek rendelt ideje van" ősi bölcsesség ma is érvényes. Nem lehet kijátszani Isten teremtettségbeli rendjét!
A tanítás felelőssége alól kibújni nem lehet, ha ezt elfelejti az egyik generáció, a rákövetkező súlyos árat fizet érte. Nem nevelték igazmondásra az embereket, s ahhoz hogy valaki részvéttel bírjon embertársa felé, hogy etikusan döntsön, ahhoz szükséges a számonkérő Istenben való személyes hit is. Ha ez nincs meg, akkor bekövetkezik a tragédia: a gagyi "értékké" válik...
Tiszta szív...
A mai nap imádsága:
URam! Költözz szívembe, hogy jól döntsek életem minden dolgában, s így békességben élhessek felebarátaim javára, a magam boldogulására és a Te dicsőségedre! Ámen
Tiszta szívet teremts bennem, Istenem és az erős lelket újítsd meg bennem!
Zsolt 51,12
Olimpia van... A sportküzdelmek legnemesebbike. Sokan mégis nemtelen eszközökkel akarnak célt elérni, s teljesítményük fokozására nem megengedett eszközökhöz nyúlnak. A tisztaság tehát alapvető kérdés. De nem csak itt, az élet minden területén. Kapcsolataink - tárgyakhoz, emberekhez - tisztasága meghatározza életünk minőségét. Ha valaki kiállhatatlan, utálatos főnök - s ezért a munkahelyen mindenki joggal utálja - az ilyen emberről nehezen elképzelhető, hogy ezzel ellentétben otthon gyöngéd férj, s szerető családapa lenne. Akinek bírvággyal van tele a szíve, az bizony az élet minden területén, publikusban és intimben egyaránt önző. A "tiszta szív"-kérdés tehát nem soha be nem teljesülő romantikus gondolat, amely megszépíti ugyan az életet, jóllehet elérhetetlen, hanem alapfeltétel. Mindaddig ugyanis, amíg nem tisztul meg a szív, nem tud beleköltözni a Lélek.
Márpedig mi Lélekre-szorult lények vagyunk. Azaz keressük a belénkplántált isteni részt, egyik kultúrában így, másikban meg amúgy. A szélsőséges ember azt gondolja, hogy az Isten - Akit számtalan névvel illetünk, de hogy mi az igazi neve (ha van neve egyáltalán) a Teremtőnknek, a "Vagyok, Aki Vagyok"-nak, azt senki nem tudja -, az csak olyan lehet, amilyennek ő gondolja. Az ilyen csőlátású, rossz értelemben véve fundamentalista hajlandó a "szent cél" érdekében mindenki mást letörölni a Föld felszínéről - a saját, vélt "szent" igazsága alapján. Az ilyen embernek mit magyarázzunk az Élet szentségéről? S ha valaki azt gondolja, hogy mára csak gazdasági verseny/harc létezik, az nagyot téved. Kulturális harcok is folynak a világban mindenütt, s a legmocskosabb eszközöket is bevetnek az emberiség történelmének meghamisítására!!!
Az az ember, aki meg akarja tisztítani a szívét, az már tud valamit. Tudja, hogy az igazán nagy dolgok a szívben dőlnek el. Tudja, hogy nem mindig az ész adja meg a megfelelő választ, hiszen az észszerűség nagyon sokszor párosul szívtelenséggel. A tiszta szívre k ülönösen is szükségünk van ez az élet nagy kérdéseinél: ilyen a hivatás-, és párválasztás. Nem elégséges csak értelmesen dönteni, döntésemet szívvel kell meghozni! Ha nincs érzelmi kötődés (szenvedély), akkor igen nyomorúságos lépten-nyomon felvállalni az elkötelezettség következményeit!
A zsoltáros azt kéri, az erős szívet újítsa meg az Istene... Bizony, az erős szívűek is elgyengülnek olykor, s az élet attól annyira izgalmas és tekintélyt-követelő, mert olykor a legerősebb szív sem tudja elhordozni a terheket. Istennel együtt azonban a lehetetlen is valóra válik, hiszen amiről azt gondoljuk, hogy képtelenek vagyunk megtenni, Vele együtt elhordozzuk azt is...
