Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Életszentség.../Emlékezés.../Imádkozó lelkületért./Irigység.../Közösség, amiben élünk...

2018. augusztus 01. 03:33 - Andre Lowoa

Életszentség...


A mai nap imádsága:

URam! Nem tartjuk szentnek azt, amit Te szentségként rendeltél! Nem tiszteljük az Életet, ahogyan Téged sem... Könyörülj meg rajtunk bűnösökön, hogy Benned megtaláljuk életünk értelmét, s nyugalmát és végre azt tegyük, amire rendeltél minket! Ámen

   

"Ne adjátok oda a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket."
Mt 7,6

Amikor az egyént megtartó társadalom eladdig biztosnak hitt szociális, kulturális, nemkülönben gazdasági eresztékei meglazulnak, az emberek tömegesen keresik a biztonságot... Sokan esnek csapdába, mert amit életük fedezetének hisznek, valójában csak vélt biztonságot adnak. Krízisben jó választásnak látszik a menekülés "Ki ebből a bűnös világból!" -, de a civilizációtól távol élő "robinson-kultúrának" nincs jövője, az ember ugyanis, mérhetetlen egoizmusa ellenére is, közösségi lény.

Míg egyesek vagyonkájuk gyarapítását látják létük garanciájának, mások érzelmeik intenzív megélésében (a drogok-nyújtotta "csak-most!"-ban) keresik ugyanazt. Mindig akadnak persze olyanok is, akik azt hiszik, hogy egy-egy nekik tetszően beszélő szekta-prédikátor elvezeti őket a végső igazságra, s csak úgy "mellékesen" a gonosz világ elpusztul, de ők, a kiválasztottak természetesen megmaradnak... Megnevezni őket fölösleges, mert nem köthető ez keresztény-, zsidó- vagy iszlám-hithez, örök emberi (alap)tulajdonságunk ez. Sajnos.

Mai igénket előszeretettel emlegetik azok, akik generális sikertelenségük, egészséges önbizalom-hiányuk, s a mától és jövőtől való félelmeik következtében valamilyen szektás kisközösségbe menekülnek. A világ komplexitása számukra feldolgozhatatlan kihívás, de a szektához, az átlátható, át-, s megélhető bázis-közösséghez tartozás biztonságot jelent számukra. (Azt pedig csak így zárójelben jegyezzük meg: az emberek a legbutább dolgok részeseivé is képesek válni, csak hogy ne érezzék magukat magányosnak!) De mégis, mit jelent ez a jézusi kijelentés, hogy ne adja oda a hívő ember a kutyáknak, ne vesse disznók elé azt, ami a szent?

A sok értelmezés közül az egyik, ha nem a legfontosabb: a gyöngy nem más, mint az Isten ismerete. Ez kölcsönöz minden körülmények között megmaradó méltóságot, ez újítja meg a megfáradt lelket, s ez gyógyítja be az élet küzdelmeiben szerzett sebeket. Aki ismeri Istent, az szövetségben él vele, s tudja: Istennél jobb szövetséges nincs, hiszen Ő akkor is hű marad, ha mi hűtlenekké válnánk Hozzá... Hányszor megtörténik, hogy a hívő ember perlekedik Teremtőjével - hiszen még a legjobb házasságban is olykor-olykor "megcsörren a tányér" -, de ezek közvetett jelei annak, hogy elesettségünkben is kívánjuk az Istennel való közösséget. Az ismeret - hogy ti. Isten az élet, s a halál URa - megtart minket reménységünkben: az élet egyetlen értelme a szeretet, melynek megélése és továbbadása a legnagyobb kiváltság...

 


Emlékezés...


A mai nap imádsága:

Uram! Oly sok minden történt már velem az életben, s néha nem is tudom, hogy mi miért... Kérlek láttasd meg velem akaratodat, hogy életem belesimulhasson kezedbe, s mindazokkal, akiket mellém adtál, naponta áldást tudjak mondani gondviselő jóságodért! Ámen.

   
Emlékezem az ÚR tetteire, visszagondolok hajdani csodáira. Végiggondolom minden tettedet, elmélkedem dolgaidon.
Zsolt 77,12-13

Kikerülhetetlen, hogy életünk bizonyos szakaszai után sorsunkat alapvetően befolyásoló állomások közelében ne gondolkodjunk el - legalább egy kicsit -, mi s hogyan történt addigi életünkben. Aki keresi a bölcsességet, azaz a lélek nyugalmának e különös állapotára törekszik, az már fiatalon is megláthatja egy-egy ilyen számvetés alkalmával, hogy hol és mikor nyilvánult meg eladdigi életében az ÚRIsten megtartó kegyelme.

Emlékezni jó, de csak akkor, ha kedves az az emlék. Alapvető tulajdonságunk, hogy mindazt, ami kellemetlen, ami rossz, ami fájdalmas volt életünkben, azt jó mélyre "süllyeszti" lelkünk. Semmi nem vész el, minden "megmarad" tehát emlékezetünkben. Más szinten, másfajta valóságként, de tovább élnek bennünk a szép s gyönyörködtető pillanatok, de ugyanígy vétkeink, bűneink, mulasztásaink, s a hozzájuk tapadó minden következmény negatív élménye is. Mindösszesen ezek alkotják a múltat, aminek erejét nem becsülheti alá egyetlen halandó sem. Ezek a mélylélekben "szunnyadó-mocorgó" élmények az élet legváratlanabb helyzeteiben, az érzelmek, s körülmények ki nem számítható együttállása következtében egyszercsak olyan elemi erővel törhetnek fel, hogy néha még a legerősebbek is meg-megbillennek, sőt akár el is eshetnek egy pillanatra... Ezért érdemes megfogadni az apostoli intést: "Aki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!"

Emlékeink dzsungelében járva mindannyiunknak szüksége van tájékozódási pontokra, ha ezek nincsenek, akkor bizony eltévedhetünk! Igen sokan ezeket a "magaslatokat", azaz az Isten munkájának egyértelmű jeleit kikerülik, fölöslegesnek tartják. Az igazság azonban az, hogy a lélek világában nagyon hamar keveredhet a múlt a jelennel, s irreális jövőképet ébreszthet. Klasszikus esetek azok, amikor veszteségünk fájdalmát nem oldjuk fel az Istenben (a Végső Irracionalitásban), s nem engedjük el azokat, hogy szép lassan hulló falevél gyanánt aláereszkedjenek lelkünk legmélyére. Aki ezt a hitbéli tudást ismeri, az így gyakorolja az elengedés istenes művészetét. Aki így él, az jól tudja, az Isten Végtelen Örök Szeretet, s Ő minden fájdalmat gyógyít, s minden hiányt pótolt, s majdan teljességre viszi azt, ami itt a földi létben kínzó hiányként sarcolja meg naponként erőtartalékainkat.

Isten a szeretet maga, Őt nem köti a téridős létezés minden nyűge... Isten Úgy látta jónak az idők kezdete óta, hogy a lét egy másik dimenziójában - a hívő ember ezt Isten országának nevezi - az Ő Örök Harmóniájába illeszti majd életünk minden disszonáns, fájdalmas akkordját, hogy a minket terhelő bánat végre feloldódjék az kiegyenlítődés gyógyító örömében. Amíg azonban eddig eljutunk "oda", szükségünk van "itt" a megerősítésekre. Ezért elmélkedünk és emlékezünk vissza oly gyakran Isten tetteire, hogy felfedezzük a kegyelmi pontokat - a saját életünkben is.

 



Imádkozó lelkületért.




A mai nap imádsága:
Uram! Hallgass meg! Ámen.

     

Jézus Krisztus mondja: "Azok a beszédek, amelyeket én mondtamn nektek: lélek és élet ". Jn 6,63

Jakab apostol levele telve van praktikus tanácsokkal, buzdításokkal. Luther Márton is szalmalevélnek titulálja. (Megég ugyan, de azért megmarad benne az evangélium). Egy bizonyos, igen hasznos olvasgatni. Mai, hétkezdő elmélkedésünk alapja is egy ilyen "bölcselet", szólás, megállapítás: Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.

Egyik legnagyobb gondja sok keresztény embernek, hogy Isten nem hallgatja meg ima-kérésüket... Ad, de nem azt, s nem úgy, s nem akkor, amikor "kellene"... éppen elég ok a morgolódásra. Az "igaz ember buzgó könyörgése" kifejezés mást is fed. Ki az igaz? Akit Isten megigazított. Aki tudja, hogy Istent érteni csak tükör által homályosan lehet, s (már) elfogadta bűnei bocsánatát... A bűnbocsánat elfogadása központi kérdése emberlétünknek, mert nincs igaz ember egy sem. Senki sincs aki büszkén, emelt fővel járhatna e földi világban, hiszen az Istentől elválasztó bűn nemcsak a rossz megcselekvése, hanem a jónak elmulasztása is. Aki buzgón könyörög, az erős ember: mert megvallja URát. Sidrák, Misák és Abednégó a tüzes kemence előtt így vallanak: "Isten megment minket! De ha nem is tenné és meg kell halnunk, mi akkor sem tagadjuk meg Őt!" Micsoda erő, hit, lelki tartás! Aki Istenben így bízik, bizonyára nem az Isten-adta életvédő törvények kijátszásán töri a fejét, hanem örömmel igyekszik azt betartani. (Példa: Aki nem tartja be a közlekedési rendszabályokat, az az embertársunk még "alacsonyabb" tudati szinten él, nem tudja, hogy a KRESZ embertársait, szeretteit, szüleit, gyermekeit, őt is védi...)

Isten meghallgatja az imádságokat, s időnként teljesíti úgy, ahogyan azt mi kérjük... Ilyenkor azt hisszük: jó az Isten, s nagyon szeret. Isten mindig jó, s mindig szeret. Ahogyan életünk egyre inkább koncentrálni kezd az elmúlásra, s a nem látható dolgok valósága egyre inkább életünk részévél válik, rájövünk: Isten azért Isten, mert úgy ad, hogy elvesz. Másképpen: a rosszból is jót hoz elő. Másképpen: azért nem ad meg valamit, mert jobbat, hasznosabbat akar adni helyette. Mindannyian telhetetlenek vagyunk, mert nem azt nézzük, amit megkaptunk, hanem azon ábrándozunk: ami még nem a mienk... Aki Isten elé "térdel" imádságos gondolataival, esendősége ellenére is erős, mert naponta átélheti, hogy az ő életújító ereje Isten, s gyöngeségének jóságos oltalmazója.

 




Irigység...


A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy őszintén tudjak örülni mások örömének, s munkáld bennem, hogy apróságokban is felfedezhessem gondviselő jóságod nagyságát! Ámen
    
Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz! ...Mert ahol irigység van, és viszálykodás, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett található.
Jak 3,13 és 16
Kétféle irigység létezik: az egyik típus elősegítheti az irigy ember teljesítményének fokozását, ez esetben konstruktív irigységről beszélünk. Az irigység másik válfaja azonban az irigyelt teljesítményét csökkenteni, ilyenkor destruktív irigységről van szó.
Akár bevalljuk, akár nem, bizony néha befészkeli magát az irigység a lelkünkbe. Szeretnénk örülni a másik örömének, csak hát nem megy. Igyekszünk "jópofát vágni" hozzá, de belül mardos valami nagyon rossz érzés. Van, aki tudatában van mindennek, s csöndesen elhordozza magában és van olyan is, aki simán megtalálja az okokat, miért is kell utálni a másikat a sikeréért. Akinek sikeres a házassága, az biztos egy álnok nő, aki mesterien tudja, hogyan hálózza be a pasikat. Akinek sok pénze van, az pedig biztosan tisztességtelen. Pedig ezek az előítéletek legtöbbször messze állnak a valóságtól.
De, miért is irigykedünk? Az egyszerű magyarázat szerint azért, mert magunk is nagyon vágyunk arra a valamire, ami a másiknak megvan, mi viszont eddig kudarcot vallottunk annak elérésében. Ám ez önmagában még kevés a keserűséghez. Azok az emberek, akik gyakran irigykednek, jellemzően magukon kívül álló tényezőket okolnak a saját sikereikért vagy sikertelenségükért. Ha egyszer nem rajtunk múlik, mi lesz velünk, akkor nem is kell tenni semmit érte, nem igaz? Így célszerű a valamilyen szempontból sikeres emberekről is azt gondolni, hogy csak „szerencsések”, vagy a családjuk miatt gazdagok, esetleg a genetikai adottságaik miatt tudnak jó férjet találni maguknak.
Ennél kicsit árnyaltabb az, ami sokunkra jellemző: nem akarunk mi rosszat gondolni senkiről, mégis kellemetlen érzéseket kell legyűrnünk magunkban, amikor azt halljuk, látjuk, nekik mennyire "bejött valami", ami nekünk nem. Az ember valójában saját kudarcaival szembesül ilyenkor, amikkel természetesen nem könnyű szembe nézni. Pedig az egész egy megtévesztő mechanizmus: egy adott információt felnagyítunk, eltorzítunk ahhoz képest, amit az valójában jelent, és ezzel próbálunk meg küzdeni. Az érdekes az egészben az, hogy többnyire fogalmunk sincs, milyen az irigyelt illetőnek az élete valójában. Lehet, hogy rengeteg pénze van, de vajon várja-e otthon valaki? Lehet, hogy elképesztő sikereket ért el a karrierjében, de vajon milyen a családi élete? Sajnos hajlamosak vagyunk a saját életünket, saját magunkat kisebbnek és kevesebbnek látni csak azért, mert mást jobbnak, szebbnek, sikeresebbnek gondolunk. Ha igazán tudnánk, milyen annak az embernek az élete, milyen félelmek gyötrik, milyen gondokkal küzd, lehet, hogy sosem akarnánk cserélni vele. Sokszor azt hisszük, mindenkinek olyan jó, csak mi küzdünk itt az elemekkel.
Mire vágysz valójában? Amikor azon kapod magad, hogy irigykedsz valakire, érdemes megnézni, mi is az, amit valójában irigyelsz tőle. A gazdagoktól legtöbbször nem a pénzt irigyeljük, hanem a szabadságot, hogy azt tehetnek, amit szeretnének. A rengeteg barátot, vagy a szép környezetüket, esetleg a népszerűségüket vagy a magabiztosságukat. Tudtad, hogy ezek egyike sem pénzfüggő?...

 



Közösség, amiben élünk...


A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm Uram a közösséget, amiben élhetek, köszönöm Uram a családomat, ahol elrejtettségben és szeretetben élhetek, s köszönöm Uram, hogy nap mint nap tanácsolsz és nem hagysz magamra, s áldott legyen Neved közöttünk, mert mindannyiunknak gondját viseled! Ámen

Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan.
1Jn 3,18

Sokszor elhangzik ajkunkról a szó: "Szeretlek!"...Érdekes módon, nem unjuk meg hallani, s naponta kedvet érzünk rá, hogy mondjuk. Persze különböző helyzetekben másképpen érezzük az erejét - de ettől szép és izgalmas minden egyes új napunk. A legkisebb közösségben (két ember kapcsolatában) a legnagyobb összetartó erő a szeretet, s ha ez nincs, akkor nincs családi élet se. A családban jól ismernek minket - nem bújhatunk el önmagunk élete elől -, a családban kimondott szavainkról, s azokat hitelesítő tetteinkről mindenki "naprakészen" tud.

A társadalom is - jobb esetben -, egy nagy család. Jó Luther Mártonunk a fejedelmeket is arra "biztatta", hogy jó családfőként viseljenek gondot övéikért, a rájuk bízott alattvalókért. Milyen tiszta, egyszerű, s nemes gondolat! - ma sokan mégis azt mondanák rá: naív elképzelés... Manapság más szelek fújnak a magas politikában - az egyén érdeke megelőzi a közösség érdekeit! Kormányok asszisztálnak a modern gyarmatosításhoz, a világ "újrafelosztásához" - amit nem háborúnak hívnak, hanem gazdasági versenynek, de ez is irgalmatlan harc, melynek ugyanúgy vannak véráldozatai, s amelyben mindig a védtelen fizeti meg az árat. S ha már nincs kifosztható ember, tönkrethető közösség, akkor legvégül fizet a természet...

Szóval szeretni azt jelenti: ígérünk. S addig nincs is semmi gond ezzel, amíg nem érkezik el az ígéret "beváltásának" az ideje. De az szükségszerűen, valamikor eljön... A szeretet lényege, hogy terhet hordozok a másikért, hogy megajándékozom a másikat - nem a máséból! -, a sajátomból... A saját időmet, energiámat "áldozom oda", s szolgálok, elsősorban azoknak, akik velem együtt élnek. "Tegyetek jót mindenkivel, kiváltképpen pedig azoknak, akik testvéreitek a hitben!" - mondja Pál apostol is... Megélni a szeretetet tehát ott kell, ahová rendeltettünk.

A szavak szépek és fontosak, de tartalommal csak a cselekedetek által töltődnek fel. A szavak ugyan képesek lelkünkről egyfajta benyomást adni embertársunknak, de igazából a másik ember soha nem érezheti azt, amit mi érzünk. Amit viszont vele cselekszünk - szavainkkal összhangban - azt viszont teljességgel megérzi/megéli. Ezért elválaszthatatlan a szótól a cselekedet. A ma embere szeret sokat beszélni, s mégis olyan keveset mond - vagy csak úgy tűnik? -, mert szavait nem hajlandó cselekedeteivel hitelesíteni.

A keresztény ember tudja, hogy egyedül képtelen a Nagy Harmónia részévé válni, szüksége van segítségre. Ezért fordul Urához nap mint nap, hogy segítséget kérjen Tőle, s hálát is adjon a megkapott mennyei támogatásért, ami által épül a közösség...
komment
süti beállítások módosítása