Sopron 58611 lakosú megyei jogú város a 84-es főút és a valamikor megépülő M85-ös autópálya mentén helyezkedik el az osztrák határtól 6 kilométerre. A helységet a 8-as/Győr-Sopron/ és a15-ös/Sopron-Szombathely/ vasútvonalon is el lehet érni. A legrégibb ismert néptörzs, amelyik ezen a vidékén megtelepedett, az illír volt. A Várhelyen és a Károly-magaslat környékén sáncokkal védett telepeikre bukkant a kutatás. A népek vándorlása során rövid ideig a kelták éltek itt, akiket időszámításunk első évtizedeiben a rómaiak vetettek uralmuk alá, és a híres Borostyánkő út mellett várost alapítottak. A Fertő-tó mellett, a Vindobona és Carnuntum felé vezető út elágazásánál emelt települést, Scarbantiát korántsem azért létesítették, hogy a birodalom északra tolt határait védje. Kiszolgált katonákat és kereskedőket telepítettek ide. Ők lettek a vámállomások tisztviselői, császári javadalmak kezelői. Scarbantia-Sopron az ő munkájuk nyomán vált jelentős településsé. Capitolium, fórum, amphitheatrum volt a városban. Ránk maradt nagyméretű istenszobraik, Jupiter, Juno és Minerva márványból formált képmásai a város nagyságát bizonyították. A rómaiak után egy ideig az avarok birtokolták e területet, majd Nagy Károly frank birodalmának a része lett. A honfoglalást követően a magyarság a X. században foglalta el Sopron környékét. A város a gyepűrendszer része volt. I. Szent István korában válhatott jelentős településsé, ekkor alapították a soproni várispánságot. Új nevét első ispánjáról, Suprunról kapta. A középkori Sopron életéről nincs megbízható képünk. A mai belváros X-XII. századi idejéből a leletek majdnem teljesen hiányoznak. De léte mellett szó, az a körülmény, hogy a római falhoz vörös földsánc készült. Feltehetően még két település létezett itt egymás tőszomszédságában. Az egyik az Ikván túli rész, ennek ma is álló temploma, a Szent Mihály templom fontos utak találkozópontján emelkedett; és szerepel az oklevelekben egy Lövér falu (V illa Luer), amit a királyi íjászok telephelyeként emlegetnek. Hogy jelentős település volt, azt Idrisinek, II Rogerius szicíliai király arab geográfusának 1153-ból való leci acuterása is igazolja: “Sopron jelentős város, amelynek megművelt és termékeny környéke, látogatott vásárai, magas házai és szép nevezetességei vannak”. A város hűsége jutalmául 1277-ben IV. Lászlótól szabad királyi városi jogot nyert. Ekkor egyesítették a három települést. A városi jog megszerzését követően sikerült megszabadulnia Sopronnak a feudális nagyurak befolyása alól. Az 1379-ből származó telekkönyv tanúsága szerint a belvárosban 94, a külvárosban 101 ház volt, a lakások száma mintegy 2000-re tehető, s a városnak öt fürdője működött. A polgárság gazdasági erősödését jelezte a céhek növekvő száma; a soproni mesterek híre az országhatáron is túljutott. A királyi udvar gyakran igénybe vette szolgálataikat, a bécsi Szent István-templom építésénél is közreműködtek. 1482-83-ban Mátyás király többször megfordult a városban; 1523-ban pedig II. Lajos látogatta meg Sopront. A török hódoltság idején csak a környéket fosztogatták martalóccsapatok, a város elkerülte az ostromot, a megszállást is. Bár néha hadak jelentek meg falai alatt; 1605-ben Bocskai hajdúi dúlták fel a külvárost. Ez arra késztette a soproniakat, hogy az erődítményeket korszerűsítsék. Az így megerősített városban a XVII. században négyszer tartottak országgyűlést. A város anyagi és szellemi élete különösképpen Lackner Kristóf polgármestersége alatt emelkedett. Ô tudós társaságot alapított és egyre több tanulót küldött német egyetemekre. A XVIII. századra megszépült a város. Mivel a háborús károk, a gyakori tűzvészek a középkori épületeket tönkretették, a belvárost újjá kellett építeni; ekkor kapta barokk arculatát. Lassan feleslegessé vált a várfal is. A várárokban a várfalhoz üzletsort építettek. Gazdasági életében jelentős változást jelentett 1753-ban a brennbergi bánya megnyitása; 1794-ben pedig egy cukorfinomító megépülése. A XIX. század elején francia csapatok szállták meg Sopront; óriási teher nehezedett a városra. Ezt követte a devalváció, majd az osztrák gazdasági elnyomás, ami a helyi kereskedelmet, de az ipari vállalkozást is fojtogatta. A reformkor indulásával Széchenyi jótékony hatása lett érezhető. Újra fellendült a vállalkozó kedv, megépült a Sopront Béccsel összekötő vasútvonal. A város lelkes híve volt a reformeszméknek, majd támogatója a forradalomnak. 1921-ben Sopron hűségének ismét szép bizonyságát adta; népszavazással döntött sorsáról, magyar maradt. A két Világháború közötti fejlődése nem volt számottevő; inkább üdülővárossá vált. A második Világháború utáni időszakában egyre dinamikusabban fejlődik. Műemlékei megszépültek. Ezek őrzéséért és gondozásáért kapta meg az Európa-díjat.
A balfi római katolikus templom XIV. században épült, gótikus stílusban, majd átépítették.
A balfi országút mellett található a Szent József fürdőkápolna, melyet 1773-ban, barokk stílusban építettek. Oltár- és faliképeit Dorfmeister festette.
A temetőnél a fasizmus mártírjainak két emlékműve/1948 és 1970/ található. Ugyancsak a temetőben található az eredetileg gótikus stílusban épült Szent Farkas-templom is. A templom mellett XVIII. Századi, szív alakú sírkövek találhatóak.


http://nyd.bloglog.hu/page/6/