Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Vállus-Várvölgy

2017. február 27. 08:54 - Andre Lowoa

Vállus 152 lakosú község Keszthelytől 17 kilométerre, északkeletre fekszik a Keszthelyi-hegység középső részén. A hegyek közt meghúzodó település római katolikus templomát 1836-ban építették, késő barokk és klasszicizáló stíluselemekkel.

http://nyd.bloglog.hu/page/7/


Szent Mihály-templom


A templom 1836-ban épült. 2006-ban felújították.




Várvölgy 1116 lakosú község, Keszthely és Tapolca között félúton, a Rezi vár völgyében helyezkedik el, innen kapta új nevét is Zsid. Régészeti leletek bizonyítják, hogy területén már az őskorban is éltek. A római kor idején is lakott terület volt, bizonyítja ezt a házak kertjében megtalált cserepek sokasága. Az 1121. évi említéskor Zsid (Syd) már helyhez kötött, lakott falu. 1244-ben IV. Bála a johannitáknak adományozta a mohi csatában és a dalmáciai menekülésben nyújtott segítség viszonzásául. 1333-tól 1421-ig a Rezi vár tartozéka, majd e várral együtt 1427-ben királyi adományban Gersei Pethő László, zalai és vasi ispán kezére kerül. Az adomány nem terjed ki az egész falura, mert a XV. század második felében egy részére igényt emelt a győri káptalan, és birtokolja zavartalanul évszázadokon keresztül. 1545-ben Enyingi Török Bálint emberei kirabolják a falut, 1555-ben a dikaösszeírás után a török elpusztította, a népesség megfogyatkozott. 1572-ben elnéptelenítik a törökök. A Gersei Pethő család telepíti ide jobbágyait az uradalom más falvaiból. 1670-ben az óbudai jezsuiták officiálisa 5 jobbágytelket foglal le a falu területén. Az 1740-es években a Festetics család szerezte meg adásvétel útján, s 1945-ig a keszthelyi uradalomhoz tartozott. Terményeik után eredetileg két dézsmát szolgáltattak: a földesúrnak és a püspöknek. A földek minősége másodosztályú, mely mindenfajta gabonát megterem. A megélhetés szempontjából sokkal nagyobb jelentőségű a hatalmas promontórium, melynek a XIX. század elején már önálló helytanácsa van.  Az 1950-es években erős elvándorlás indult meg, 1960 és 69 között 284 fővel csökkent a lakosság száma. Az 1990-es években viszont egyre többen települtek vissza a faluba a közeli Keszthelyről, s az ország távolabbi részeiről is.
A római katolikus temploma a XV. században, gótikus stílusban épült. Mai formáját a XIX. században nyerte el.

http://nyd.bloglog.hu/page/7/


Szent Domonkos-templom


A templomot XIV. század elején, gótikus stílusban építették. A műemlék templomot Radics Ákos építész tervei szerint 1899-ben romantikus stílusban átépítették. Harangját 1524-ben öntötték, tehát az ország egyik legöregebb harangja.


komment
süti beállítások módosítása