Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Hosszúhetény

2016. október 29. 10:12 - Andre Lowoa

A Kelet-Mecsek ölelésében a falusi turizmus egyik kedvelt célpontja a Zengo és a Hármashegy lábánál, festői környezetben elnyúló 3341 lelkes falu. A helységet érinti a 64-es/Pécs-Bátaszék/ vasútvonal és a 6-os főközlekedési út is 4 kilométerre található a településtől. A községet tájvédelmi terület határolja, amelynek gyöngyszemei Püspökszentlászló és Kisújbánya. Délen található a védett Nagymezoi bazsarózsás.  Dombay János ásatásai révén tudjuk, hogy már a kőkor népe otthonra talált itt. A római korból, a III - IV. századból egy 67 x 32 méteres villa, egy nagybirtok középpontjának nyomait tárták fel 1937-ben. Hetényt először a pécsváradi apátság alapító levele említi Villa Heten néven l091-ben, ugyanis a falut Szent István adta a bencéseknek. Az apátság védelmére rendelt szabad fegyveres vitézek itt laktak, akik 1212-ban perbe is fogtak szabadságukért az apáttal. Idős hetényi lakosok szerint a falu nevét Hetény vezértől kapta, akinek ez a falu volt a birtoka.     Más névmagyarázat a “hét” számnévhez köti a nevet.  A török hódoltságot aránylag könnyen vészelte át, ezért megőrizte színtiszta magyarságát. A hódoltság után írták le mai nevén Hosszúheténynek.  A német családok a XIX. század végén jelentek meg nagyobb számban, főként iparos tevékenységük révén, továbbá a vasasi bányászat beindításakor létesített Viktória lakótelepre. A Második Világháború után fellendülő bányászat eredményeként az 1954-60-as években új utcák, lakónegyedek épültek. Az 1970-es évektől folyamatosan költöztek be Püspökszentlászló és Kisújbánya lakói.  Falusi vendégfogadással már a háború előtt is foglalkoztak a településen.
Későbarokk klasszicizáló római katolikus templomát 1797-ben szentelték fel Szent Miklós tiszteletére. Freskóit Gebauer Ernő készítette.
A Zengő oldalában 1907-ben épült kápolna Szűz Mária tiszteletére.
Nevezetes a 1791-ben épült klasszicizáló későbarokk püspöki kastély és arborétum Püspökszentlászlón.
A község hagyományörző népi együttese és ifjúsági fúvószenekara határon túl is ismert.
A nagyvadas vadászati lehetőségek; szőlészete; borászata; védett növény- és állatvilága.

http://dd.bloglog.hu/page/7/


Szent Miklós-templom


1773-ban kezdték építeni a középkori elődje helyén a ma is látható barokk stílusú templomot, melyet 1740-ben szenteltek fel.
Freskóit Gebauer Ernő pécsi festő készítette.





Kisújbányai Szent Márton-templom



Püspökszentlászlói Szent László-templom







komment
süti beállítások módosítása