Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Magyaregregy

2016. augusztus 24. 09:15 - Andre Lowoa

Magyaregregy 871 lakosú község a Mecsek keleti lábánál, Komlótól északra, 11 kilométerre fekszik. A környék már a római időkben is lakott volt. A középkorban a falu mai határában több település is létezett. Egy 1554-ből származó írásos emlék már Egregy néven említi, amely helynév az éger fanévre utal. A török uralom ideje alatt végig lakott település volt. Német lakói a XVIII. század végén, XIX. század elején költöztek ide. A falu határában található Márévár egy valamikori őrtorony helyén épült a XIII. században gótikus stílusban, majd a XVI. században reneszánsz stílusban újjáépítették. A hajdani lovagvárat a török hódoltság idején elfoglalták az oszmán csapatok, és őrséget állomásoztattak itt. Később a vár 400 évig gazdátlanul állt, mígnem az 1960-as években felújították.
A Máré-vár a XIII. században épült egy római őrtorony helyén. A várat 1960-as években restaurálták. A várban helytörténeti és élővilág-kiállítás látható.
Az 1950-es évekig búcsújáró hely volt. A kálvária dombon áll a XVIII. században épült Mária-kegytemplom, amelyet nemrég újították fel.

http://dd.bloglog.hu/page/7/



Kisboldogasszony-templom





komment
süti beállítások módosítása