Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Kárász - Vékény

2016. augusztus 24. 09:16 - Andre Lowoa

Kárász 396 lakosú község az 50-es/Dombóvár-Bátaszék-Baja/ vasútvonal mentén Komlótól 9 kilométerre, északra fekszik. A környékről a felszínre került avar és római kori leletek lakott településről tanúskodnak. Az első írásos emlék egy 1246-ból származó püspöki birtoklevél a “Terra Episcopia Karasi”. 1920-24 közt arany- és kőszénbányászatot folytattak a környéken. 1932-ben Kun Lajos kezdeményezésére hazánkban elsőként itt kezdett szerveződni a falusi turizmus.
A XIII. században épült az egyhajós templom, amely ma a temetőkerttel övezve nagy értékű műemlék.
A község tájházában megtekinthető a híres egregyi-kárászi menyecskekendő és a helyi népviselet sok jellegzetessége.

http://dd.bloglog.hu/page/7/

Szent Erzsébet-templom



Vékény 154 lakosú község Szászvártól 3 kilométerre, nyugatra fekszik. Az Anjou-kori települést szlávok lakták, s az oklevelek Welkeny néven említették. A Völgység-patak völgyében elterülő falu iparának példás emléke a megye legrégibb vízimalma, amely ma műemlék. Természeti adottságait remekül kihasználják lakói, akik a falusi turizmus jól szervezett példáját nyújtják a környező kis településekkel együttműködve. Pompásan kiegészíti a falusi kínálatot az Endrődi Tanya.

http://dd.bloglog.hu/page/7/






komment
süti beállítások módosítása