Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Már Chávezhez imádkoznak Venezuelában, – Isten helyett

2014. szeptember 07. 19:16 - Andre Lowoa

  - Már Chávezhez imádkoznak Venezuelában, – Isten helyett - Venezuelában Hugo Chávez hívei átírták a Miatyánkot, s ily módon emlékeztek meg róla, – s egyben imádkoztak hozzá, – az Egyesült Venezuelai Szocialista Párt kongresszusán: “Mi Chávezünk, aki a…

Tovább
komment

Botrányos gólyatáborok – Nemi erőszak, ivászat, obszcén rigmusok (egy dolgot csodálok Miskolc 1995-ben már ekkora fertőben volt, mégsem írtak róla)

2014. szeptember 05. 18:12 - Andre Lowoa

Úgy tűnik, az egyetemi gólyatáborokban zajló események csak különböző tragédiák után érik el a társadalom ingerküszöbét – mint most a fonyódi gólyatáborban történt nemi erőszak kapcsán. A bűncselekmény nélkül lezajló, „csak” féktelen ivással és kicsapongással…

Tovább
komment

Jászboldogháza

2014. szeptember 05. 10:30 - Andre Lowoa

Jászboldogháza 1824 lakosú község Újszásztól északnyugatra, 10 kilométerre a 82-es/Hatvan-Szolnok/ vasútvonal mentén. 1756-ig nem említik a települést, akkor is csak pusztaként sorolják és ez évben Jászberényhez kerül. A település önállósulását 1946-ban engedélyezik. A…

Tovább
komment

Jánoshida

2014. szeptember 05. 10:29 - Andre Lowoa

Jánoshida 2681 lakosú község a 32-es főközlekedési út és a 82-es/Hatvan-Szolnok/ vasútvonal mentén, a Zagyva és holt ágai, vizenyős rétjei által tagolt hangulatos jászsági táj egyik ősi múltú települése. A falu a Zagyva partján, a tájegység és a megye központja,…

Tovább
komment

Alattyán

2014. szeptember 05. 10:28 - Andre Lowoa

Alattyán 2061 lakosú település a 32-es főútvonal mentén Jászberény és Szolnok között fekszik. A helységet 1212-ben a Váradi Regestrum említi először. Az 1300-as évek végén a Kun család birtoka, majd annak kihalása után a Chyrke családé. Az 1945-ös földreform során…

Tovább
komment

Jásztelek

2014. szeptember 05. 10:27 - Andre Lowoa

A Jászság közepén, kissé délkeletre Jászberénytől, a Zagyva folyó bal partján a 32-es főút mentén fekvő település. Lakóinak száma: 1779 fő. Az 1400-as évektől jegyzett település Mihaltelke néven. Mihaltelek, Jász-Mihálytelek után többszöri változtatással kapta mai…

Tovább
komment

Jászkisér - 2013. július 12. 06:13

2014. szeptember 05. 08:26 - Andre Lowoa

Jászkísér Jászapáti mellett elhelyezkedő 5781 lakosú város a 86-os/Vámosgyörk- Újszász – Szolnok/ vasútvonal mentén. Ősi mondák szerint a település úgy alakult ki, hogy a mai település határában Rassangháza település állt a tatár pusztítás előtt. E település…

Tovább
komment

Jászszentandrás

2014. szeptember 05. 08:25 - Andre Lowoa

Jászszentandrás 2687 lakosú község Szolnok megye északi részén, Heves megye délkeleti csücskébe beékelődve, Jászapátitól 8 kilométerre, északkeletre fekszik. 1399-ben az egri káptalan birtoka. 1423-ban Zsigmond király az árokszállásiakat Szent-Andras használatától…

Tovább
komment

Jászivány

2014. szeptember 05. 08:24 - Andre Lowoa

Jászivány 440 lakosú község Jászapátitól 9 kilométerre, keletre fekszik. Területét már a szarmaták is lakták. Neve a János korai becéző változatából származik. A “palócziak” 1421-ben kapták meg a települést. 1527-ben az egri káptalan birtoka lett Jászivány. A török…

Tovább
komment

Jászapáti - 2013. július 12. 06:13

2014. szeptember 04. 09:56 - Andre Lowoa

Jászapáti 9672 lakosú város a 31-es főközlekedési út és a 86-os/Vámosgyörk-Újszász-Szolnok/ vasútvonal mentén helyezkedik el az Alföld egyik legszebb halmaztelkes települése, sok zegzugos, szűk utcával, amelyre példát csak Kis-Ázsiában találhatunk. A település neve az…

Tovább
komment

Pusztamonostor

2014. szeptember 03. 18:20 - Andre Lowoa

Pusztamonostor 1688 lakosú község a 32-es főközlekedési út és a 82-es/Hatvan-Szolnok/ vasútvonal mentén, Jászberénytől 12 kilométerre, északnyugatra fekszik. A község keletkezése az idők homályába vész. Pusztamonostor 1872-ben lett nagyközség. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye…

Tovább
komment

Jászágó

2014. szeptember 03. 18:19 - Andre Lowoa

Jászágó 729 lakosú község Jászárokszállástól délnyugatra, 12 kilométerre található beékelődve Heves megyébe. A község neve valószínűleg jász eredetű. 1550-ben Jászberény mellett a legnépesebb település volt a Jászságban, majd a török időkben elpusztult. A hajdani…

Tovább
komment

Jászdózsa

2014. szeptember 03. 18:17 - Andre Lowoa

Jászdózsa 2212 lakosú község a 86-os/Vámosgyörk-Újszász.- Szolnok/ vasútvonal mentén Jászapátitól és Jászberénytől egyaránt 12 kilométerre, a Tarna- folyó jobb partján. A községet írásos formában először 1433-ban említik. A település neve személynévi eredetű.…

Tovább
komment

Jászjákóhalma

2014. szeptember 03. 18:16 - Andre Lowoa

Jászjákóhalma 3154 lakosú iparos hagyományú község a 31-es főközlekedési út mellett Jászberénytől keletre, 8 kilométerre, a Tarna bal partján. Mai formájában XIV. század óta lakott. Halomra épült templomának gótikus kápolnája XV. századi, későbbi része a XVIII.…

Tovább
komment

Medjugorje 2008-

2014. szeptember 02. 08:47 - Andre Lowoa

2008. szeptember 2. „Édesanyai szívemmel ma arra hívlak benneteket, akik összegyűltetek körülöttem, hogy szeressétek testvéreiteket. Gyermekeim, álljatok meg. Nézzetek testvéreitek szemébe, és lássátok meg benne Fiamat, Jézust. Ha örömöt láttok, örüljetek vele. Ha…

Tovább
komment
süti beállítások módosítása