Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Sarkadkeresztúr

2014. december 23. 05:05 - Andre Lowoa

Sarkadkeresztúr 1848 lakosú település, részei Varsányhely és Kisnyék. A helység a 128-as/Püspökladány- Vésztő- Kötegyán- Békéscsaba/ vasútvonal mentén, Sarkadtól 8 kilométerre, északra fekszik. A község területén végzett ásatások leletanyagai bővelkednek őskori /pl. bronzkori és kelta/, illetve népvándorlás kori /szarmata/ valamint Árpád-kori leletekben. A csapháti ásatások során X-XI. századi temető, míg a medgyesi ásatások során Árpád-kori templom és település romjait tárták fel. A feltárások bizonyítják, hogy ez a hely ősidők óta lakott, s azt is, hogy Keresztúr Árpád-kori elődje templomos település volt. A Keresztúri Református Egyház a régebbiek közül való.  A török támadások idején, Sarkad pusztulásakor felégették Keresztúrt is.
A Rákóczi szabadságharc kezdetén 1704-ben labancok támadták meg a települést, lakossága a sarkadi földsáncokba menekült. Később néhányan visszamerészkedtek elpusztult helységükbe. 1717-1725 között újraépült a falu. A településen a munkanélküliségi ráta jelenleg 25 %- os. Az egyetlen jelentős munkaadó a helyi önkormányzat. A helyiek főként a közeli városokban: Gyulán és Békéscsabán vállalnak munkát, s naponta ingáznak munkahelyük és otthonuk között. A termelési és gazdasági körülményeket figyelembe véve a sarkadi körzet az országos összehasonlítás szerint hátrányos helyzetű, Békés megyében is a szélsőségesen nehéz körülményektől szenvedő térségek közé tartozik. Természeti adottságai /éghajlat, talaj/ kedvezőtlenek, ezek szerencsétlen egybeesése megnehezíti az eredményes mezőgazdasági termelés folytatását, mindezek ellenére a lakosság nagy része földműveléssel és állattenyésztéssel is foglalkozik. Hektáronkénti átlagos aranykorona érték 15,2, ami igen rossz minőségű talajt jelez. A termelési és gazdasági körülményeket együtt vizsgálva meg kell állapítani, hogy sem a mezőgazdaság, sem az ipar nem teremt megfelelő alapokat olyan fejlődéshez, ami a községnek a kívánt ütemű előrejutást lehetővé tenné. Elsősorban erre vezethető vissza, hogy Sarkadkeresztúr népessége tartósan és folyamatosan csökken.  A községben egy nyolcosztályos általános iskola működik, jelenleg 176 tanulóval. Párhuzamos osztályok nincsenek. A közművelődési, kulturális tevékenység leginkább az iskola berkein belül, illetve a helyi könyvtárban zajlik, hiszen Keresztúron nem működik művelődési ház. A községben gyógyszertár, postahivatal és Takarékszövetkezet üzemel. Az Idősek Klubja hétköznap fogadja a kikapcsolódni vágyó idős embereket. Az egészségügyi ellátás megfelelő. A sportélet igen színes: a helyi sportegyesületben felnőtt focicsapat, ifjúsági focicsapat és női kézilabda-szakosztály is működik. Egy technikai tömegsport klub is létezik, melynek fő profilja a lövészet. Sarkadkeresztúr egyetlen sporttelepéhez öltöző és büfé is tartozik, valamint füves focipálya és egy aszfaltos edzőpálya szolgálja ki a sportolni vágyók igényeit. A településen több vallási felekezet is együtt él: református, római katolikus, görög- keleti és baptista. A településen egy templom és három imaház található. Az ünnepi alkalmakkor az I. és II. Világháborús emlékhelyet és a Millecentenáriumi emléktáblát koszorúzzák meg az itt élők. Az 1848-49-es szabadságharc tiszteletére a Szabadság téren kopjafát állítottak a keresztúriak.

http://da.bloglog.hu/page/4/


Jézus Szíve kápolna

Belső hosszúsága 12 m, szélessége 6 m, belmagassága 3.5 m. Tetőzete cseréppel fedve. Középen szobortartó állványon Jézus Szíve szobor látható, mellette Szűz Mária és Szent József a kis Jézussal valamint Szent Rita szobra áll. A tebernákulum az oldalsó falba van mélyítve. Mellette a misszióskereszt. A padok mellett balról a falon Szent Erzsébet-szobor, jobbra pedig Szent Antal-szobor van. Körbe a kápolna falán 14 kisméretű kerámia stáció. A kápolna hátsó falán Jézus szíve olajnyomat. A harmónium dobogón áll. Baloldalon nyílik a sekrestye.
A harang vas-szerkezetű haranglábon a kápolna előtt. Alsó átmérője: 48 cm. Felső részén S alakú díszítésekkel áttörve. Felirata: BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA TISZTELETÉRE GRÓF KÁROLYI JÁNOS VIKTOR ÖNTETE NOVOTNY ANT. TEMESVÁRT 1879. 246. SJ. Címere Szűz Máriát ábrázolja.


komment
süti beállítások módosítása